Mint ahogy azt én nyaranta szoktam, idénre is az volt tervezve, hogy a forróság elől a pincébe fogok menekülni, ahol is még nyáron is kellemes hűvös van. Ehhez képest az idei nyár (eddig legalábbis) elmaradt. Ez annyira így van, hogy idén még nemhogy csak ritkán volt okom megizzadni, de egyenesen fázom! Például július 19-én reggel (ez persze valamikor 10 utáni időpontot jelentett) 18 fokot mutatott az ablakban a hőmérő, ami egyben azt is jelenti, hogy bátran nekiállhattam volna valami nagyobb lélegzetvételű munkának. Mivel nemhogy valami nagy dologhoz, de még egy egészen kicsihez sem volt kedvem, ezért azt találtam ki, hogy a mai napra keresek valami olyat, amit szét sem kell szedni, elég csak körbefényképezni.

   Ezek itt a Réka szekrénysorhoz való alkatrészek, melyekből (természetesen egy csomó nagyobb összetevő hozzáadásával) egy üvegajtó és egy fiók van születőben, csak sajnos a tőlem megszokott módon lassan.

   A virágállvány pótpolcán már csak a kazettatartó és a műanyag játékok vannak. Mivel ezekhez sem volt kedvem, a kazettatartót meg már eleve szét sem akartam szedni, gondoltam lemegyek a pincébe (és persze le is mentem), hátha odalent találok valami nagyon, nagyon de nagyon egyszerűt.

   Na most azt, hogy a kazettatartó az előbb már odafent volt látható, pláne elmosogatva, azt nem az okozta, hogy kettő van belőle, hanem az, hogy a szokásos módon döntésképtelennek bizonyultam. Mármint kezdetben (és még sokáig később is) csak mászkáltam összevissza, hol a lakásban, hol a pincében, miközben bár nem céltalanul, de határozatlanul fényképeztem. Aztán persze később nem sikerült a képek helyes sorrendbe történő rendezése. No nem mintha ez annyira számítana...
   Végül, mivel semmi más nem tetszett, az eszterga csiszolópadjának támasztott barna textilbakelit lapot ragadtam meg. Meg persze a kazettatartót is, és még egy szép piros lábtörlőt is.

   Utóbbi ide, vagyis a földszint egyes számú lakás elé került, mert egyrészt a lakók már kezdték nehezményezni a kosz mennyiségét, én meg ugye azt, hogy a melósok helyett (de csak mert ők magasról tesznek rá) nekem kell a port feltakarítanom. Amúgy mindjárt végeznek ezzel a koszolással, mert már az előszoba glettelésénél tartanak. Ezt akkor láttam, mikor szóltam nekik, hogy ha már kaptak egyet, akkor ugyan használják is a lábtörlőt. Ez amúgy nekem (mármint a lábtörlő) a pincében már évek óta útban volt a szerszámosláda tetején. Hogy miért ott tartottam? Mit tudom én... Történelmileg úgy alakult ki.

   A képek logikus sorrendbe történő rendezése viszont nagyon nem jött össze. Ennek persze nemcsak az volt az oka, hogy rengeteg felesleges, pontosabban szólva más szétszedtem cikkekbe passzoló kép készült, hanem az is, hogy a képek készülte és a rendezésük között eltelt néhány nap, mikorra már tényleg nem volt rajta mit csodálkozni, hogy azt sem tudtam, hogy melyik kép hová való.

   Ráadásul ott volt még keveredési oknak az is, hogy épp a sorban egymás után készült farigcsálós cikkek között kihagyott hézagokat töltöm fel, értelemszerűen sokkal később megírt cikkekkel, és még azt is összevissza, aminek aztán az lett az eredménye, hogy a linkek beszúrása közben folyton bele kell néznem a táblázatba. Most például azért, hogy már beszúrhatom-e a fúrógéphajtású szivattyúra mutató linket, vagy az a cikk majd csak később lesz.
   Mindeközben ez a kép amúgy azért kapta a keresztségben a mackó nevet, mert a jelen cikk harmadik képébe felülről belógó piros mackót sikerült áthelyeznem a virágállványról a kulcstartóra. Már csak ebből is látszik, hogy mikor nekiálltam, akkor mennyire koncentráltam az adott feladatra. Ez a nagyon szétszórtság amúgy nem szokásom. Legalábbis remélem, hogy nem az.

   Mikor ezt a tábla textilbakelitet a 2020-as lomtalanítás alkalmával megláttam, azonnal lehajoltam érte. Valószínűleg azért vonzódom a textilbakelithez, mert az egy az én felszerszámozottságommal is jól megmunkálható anyag. Mondjak rá példákat, hogy eddigi életem folyamán mi mindent csináltam textilbakelitből?
   Ő... Izé... Semmit, de már nagyon gyűjtöm hozzá a lapokat! A "semmit" amúgy nem igaz, mert valaha készítettem a Jawa robogómba az eltörött helyére egy új megszakító bütyköt, ami az elpusztíthatatlanság érdekében textilbakelitből volt.

   Mikor a szemétkupacból kiemelt lapot megfordítottam, illetve már eleve akkor, mikor megfogtam, mindjárt megéreztem, hogy ez nem egy sima lap. Mármint azért, mert ugye egyből beleálltak az ujjaimba a forrasztófülek.

   Hátulról amúgy azért nem látszottak a forrfüleket tartó szegecsek, mert a próbapanel két anyagból áll. Míg a vastagabb adja a tartást, addig a vékonyabb hordozza a rászegecselt forrfüleket.

   A két huzalpotméteren felül van még hely az előlapon egy kapcsolónak és egy tápaljzatnak is. Az előlapot alkotó vaslemezre részemről azt mondanám, hogy az nem házilag lett barkácsolva. Ez persze csak annyit jelent, hogy nagyon nem úgy néz ki, mintha mondjuk én csináltam volna.

   Bár megtehettem volna, de végül úgy döntöttem, hogy ezeket nem fogom a helyükre visszaszerelni, hanem beteszem inkább a műszerbe való potmétereket tartalmazó dobozomba.

   Pedig a telefonos szabványdoboz amúgy 5,5 literes. Hogy ennyi potmétert két élet alatt sem használnék fel? Most mond már... De legalább a lehetőség adott. Mármint nem a két élet, hanem a rengeteg potméter. És ez csak az egyik dobozom! Van még belőle két ugyanekkora, meg a tolópotméteres, meg egy pincei kisebb.

   Az előlapról leszerelt műszercsavarokat is tennem kellene valahova. Már úgy értem úgy, hogy később, mikor majd kellenek (még ezt a feltételezést...), akkor majd megtaláljam őket.

   Bár a kiindulási feltétel az volt, hogy ma egy olyan valamit mutassak be, amit nem kell szétszednem, elég csak körbefényképeznem, egyszerűen képtelen voltam megállni, hogy le ne fúrjam a szegecseket. Hajt a vérem na!

   A szegecsek fejének lefúrása, bár elégnek mutatkozott a próbapanelt alkotó lapok kétfelé történő vételéhez, a szegecsek azonban annyira szorultak a balra látható vastagabb lemezben, hogy azokat teljes mélységükben ki kellett az anyagból fúrnom.

   Bár házilag sem lehetetlen ilyen szépen megrajzolni a vonalakat és a számokat, de attól még egyértelmű, hogy ez a próbapanel, ez valóban gyári. Hogy melyik gyárunkban készült, mekkora szériában, milyen célra, arról - mivel még soha sehol másutt nem láttam ilyet - semmiféle információt sem találtam. Bárki bármit tud, írja meg bátran, és akkor idővel beszúrom ide.

   Melynek aztán épp befért az aljába a próbapanel. Nekem ennyire szép próbapanelem nem volt, mert én mindig is inkább valami használt nyáklapra szerettem forrasztgatni. Vagy ha nem volt agyonhasznált, akkor azért nem volt szép, mert én készítettem a panel rajzolatát.
   Amúgy nekem is van az egyik rádióépítős dobozban egy ehhez hasonló szegecselt panel, forrfülek nélkül, de az nem univerzális, hanem direkt egy bizonyos rádióhoz készült, amit ha megérem, egyszer még újra össze fogok szerelni. Az persze lehet, hogy mint megannyi másban, úgy már ebben is csak reménykedek...