Az alapfelállás nemcsak az volt, hogy készítek a fejhallgatóhoz egy mindössze félméteres toldókábelt, hanem egyben az is, hogy ez az életemben egy annyira rövid feladat lesz, hogy esélytelen lesz kiérdemelnie egy különálló cikket, csak aztán - mint ahogy az már csak lenni szokott - idővel durván elfajultak a dolgok.
   Jelen projektet alapvetően arra az amúgy téves feltételezésre alapoztam, hogy a virágállványról lógó kábelből egy 50 centis darabot levágva, a másik végére egy 6,3-as jack lengőaljzatot felszerelve, tulajdonképpen már el is készült a toldókábeles projekt. Na ez kérlek nagyon nem így lett!

   Merthogy volt helyette ugyanott 3,5-ös, amit az adott célra szintén bevethettem volna, hiszen a fejhallgatóm 3,5-ös dugóval van szerelve. Mármint elég lett volna, ha a toldókábelnek csak a dugója 6,3-as, és még az sem volt feltétlenül szükséges, hiszen ha 3,5-ös, akkor egyszerűen csak fogom és átteszem oda a most közvetlenül a fejhallgató kábelére dugott 3,5-ről 6,3-ra vastagító átalakítót.

   Gondoltam majd veszek a piacon egy másik 6,3-as toldókábelt. Na most ha nem kapok, ami ugye egy változó felhozatalú piacon bármikor megeshet, akkor az adott feladatra egy 3,5-ös toldókábel is megteszi. Erre fel nem kaptam hetekig sem ilyet, sem olyat. A harmadik lehetőség ugyan egy 3,5-ös dugóval ellátott szép színes kábel képében befigyelt, csakhogy azért olyan árat kértek (több mint 1.000 forintot), amit én egy darabka drótért már nem adtam meg.

   Amiket aztán tényleg csak azért tettem félre (amúgy a szokásos módon már rég el lettek mosogatva), mert az előbbi képen látható Nokia mobiltöltő bemutatását még annál is egyszerűbb projektnek tartottam, mint egy lengőaljzat fél méterrel odébb történő szerelését. Mint azt már említettem volt, ez nagyon nem így lett!

   Először is - mint ahogy az a próbák alapján kiderült - egyetlen nap alatt mindjárt két hibás toldókábelt is sikerült összevásárolnom, ami még tőlem is nagyon szép teljesítmény volt! Mármint annak fényében, hogy a piacon minden hibás szart kedvenc szokásom összevásárolni.

   A fejhallgató kábelhosszabbítós projekt egy további érdekessége, hogy a valaha a füleshez használt többméteres hosszabbítónak is lába kélt, amit amúgy az AKAI és az UHER magnó közötti polcon tartottam, ahol most a kistévé van.

   Mire fel mérgemben kiborítottam mindkét kábeles fiókomat, azonban a keresett toldókábel azokban sem volt fellelhető, mely ténynek - bevallom őszintén - durván sikerült bepöccentenie.

   Konkrétan annyira berágtam, hogy a lakás egyik még véletlenül sem kábelek tárolására szolgáló akasztóján sikerült találnom egy újabb 6,3-as toldókábelt, aminek az előbb még a létezéséről sem tudtam!

   Mivel ezt eddig még nem mutattam, gondoltam felvázolom azt az okot, ami ezt a mai projektet egyáltalán életre hívta. Úgy nagyjából ott ülve szoktam mozizni, mint ahol most a kamera van, ami persze ezen a képen nem látszik.

   Mint ahogy ezen a másik képen sem. Az viszont már nagyon is látszik, hogy a fejhallgató kábelének még csak esze ágában sincs elérnie a természetesen csak odaképzelt fejemig.

   Hogy az előző képen látható megoldás mennyire csúnya, egy amúgy vezetékes szakembertől (ez lennék ugye én), az valószínűleg már csak úgy lenne fokozható, ha szétbontanám a fejhallgatómat, hogy belekössek egy hosszabb kábelt. Na ezt nem fogom megtenni, mert amilyen szerencsém nekem van, még tönkreteszem ezt az amúgy meglehetősen drága, pláne nagyon jó hangú fülest.

   Nyitásképp (no nem mintha nem ezzel a kábeles projekttel foglalkoznék már vagy fél órája) a harmadikként talált, amúgy majd 6 méteres kábelt is teszteltem. Eláruljam, hogy melyik vége érintkezési hibás? Mindkettő!

   Mire fel mérgemben előkaptam egy sniccert, majd felvágtam vele a kábelt, természetesen hosszában. Érdekes mód hiába cibáltam az egyes ereket, egyik sem tűnt szakadtnak. Mármint sem a piroson, sem a fehér vezetéken nem nyúlott meg a műanyag, mint ahogy azt a szakadás helyét jelezve szokta.

   Hányszor, de hányszor ígértem meg szegény fogónak, hogy most aztán már tényleg leviszem a pincébe, ahol is kipofozom, aztán mégsem történt vele soha semmi. Ha csak azt nem vesszük valaminek, hogy időközben kissé még össze is festékeztem.

   Bár megtehettem volna, hogy levágok belőle fél métert, én mégis inkább félredobtam a még jó dugós kábelt, valamint ezen felül még néhány más egyéb apróságot is, mely tény azt vetítette előre, hogy az ebéd utáni alvás ma elmarad.

   Ebben a toldóban nemcsak az az okosság, hogy mindkét vége szerelhető dugós, hanem az is, hogy mivel nem valami hosszú, így nem fog fájni a szívem, mikor majd kettévágom. Már ha ez fog történni...

   Ez a lengőaljzat, amibe az ellene felhozott kifogásaim szemléltetéseként menten beledugtam egy dugót, duplán szar. Ez annyira megérdemli, hogy a csúf jelzőt még csak ki sem csillagoztam! Mármint azért, mert az érintkezőinek anyaga egyrészt valami ócska bádog, ami ugye biztosan nagyon ad jó kontaktust, másrészt rugózó lemez céljára sem igazán felel meg.

   Erre a tuchel dugóról két DIN szabványú hangfaldugóra fordítóra viszont igen. Mármint ezt nem is oly rég szedtem ki a szobai Hi-Fi cuccok mögül, ahol is arra szolgált, hogy megossza a hangfalakat az NZC 420-as lemezjátszó és az öregem Unitra rádiójának végfokozata között.

   Ez itt egy 3 méter hosszú, mindkét végén banándugóval szerelt műszerzsinór, ami hiába nem kellett az elmúlt 20 évben, valami csoda folytán mégis emlékszem a néhai céljára.
   Valaha úgy volt, hogy két fázis jött be a lakásba. Míg az egyikről a konyha működött, addig a másikról a lakás összes többi része. Mivel akkoriban még légvezetéken jött a villany, így gyakran előfordult, hogy - főképp szeles időben - elment az egyik fázis. Szerencsétlenségemre mindig az, amire a szobák voltak kötve, sosem a konyhai.
   Bár ez egy nagyon hülye ötlet volt, de egy idő után ilyenkor részemről mindig azt játszottam, hogy a hiányzó fázis kismegszakítóját lekapcsolva, ezzel a barna műszerzsinórral összedugtam az egyik konyhai konnektor fázisát az egyik szobai konnektor immáron biztosan hiányzó fázisával. Mindezt természetesen csakis azért, hogy lelkesen barkácsolhassak tovább.

   Íme a tömegből kiválasztott, legalább valamennyire értelmesnek tűnő találatok. Bár a bal alsó egyből 3,5-ös 3,5-ös toldó, az adott célra azonban nem felel meg, mert egyrészt a rugós része miatt csak akkor elég hosszú, ha húzom, másrészt már eleve beteg rajta a lengőaljzat.

   Ebben az eddig hibátlannak tűnő 6,3-as dugóról 3,5-ös aljzatra fordítóban talán nem is az a csodálatos, hogy a mai napig semmi bajom sem volt vele, mint inkább az, hogy meglepő módon a test lába nem érintkezik. Már csak ez a szomorú tény is előre jelzi, hogy mikor legközelebb látok a piacon, veszek belőle egy aranyozottat. Amúgy szerencsére akadt belőle az átalakítós rekeszben egy másik, épp ugyanígy kinéző, azonban ezzel szemben az áramot valahogy mégiscsak vezető példány.

   Ha már egyszer beleálltam alapon, beteges lengőalzat ide vagy oda, én bizony ezt a kábelt is nekiálltam kipofozni. Már csak azért is, hogy ne hibásan tegyem el, amiért később biztosan "áldanám" azt a lusta fejemet.

   Mivel minden elől volt hozzá (például még a füles is a teszteléshez), így nekiálltam és addig hajtogattam az érintkezőket, míg egyszer csak tényleg hajlandóakká váltak az érintkezésre.

   A fekete kábel vége ugyan sem dugót, sem aljzatot nem kapott, egy előkészítő lecsupaszítást és ónozást viszont igen, hogy mikor majd ki tudja hány év múlva ráakadok, egyből használható legyen. Az előző mondat alapján azt kellett megállapítsam, hogy ma különösen durván elbizakodott vagyok...

   Ezek az IKEA-ban kapható akkuk annyival jobbak, mint amiket az ALDI vagy a Lidl forgalmaz, hogy most is csak azért kerültek át a töltőbe, mert már több mint ezer képet lőttem velük, és látni szerettem volna a kijelzőn (mármint a töltőén), hogy mennyire merültek le. Jelentem nem igazán, úgyhogy legközelebb megvárom, míg kiköpi őket a gép. Mármint a fényképezőgép.