Ez a mai lesz a sorban az ezerötszázkilencvenedik szétszedés. Ezt csak azért említettem meg, mert mostanában egyre többször mondogatom magamnak, hogy nem akarom megírni a kétezredik szétszedtem cikket.
   Ha már megemlítettem a megemlítést, akkor aktuálisan itt említeném meg, hogy a rádió és a műszer között díszelgő óra azért került sorra, mert egy korábbi cikkben megemlítettem.

   Bár az órát az előző kép elkészülte után azonnal levettem a polcról, és még le is portalanítottam, a szétszedése előtt előbb még kifuttattam az utolsó előtti retrofit listát, majd egyből meg is kezdtem az újabb, már a 2021 évi adagot tartalmazó, újabb 365 tételes táblázatot.

   Mikor az elkészült dolgokat tartalmazó két cetlit el szerettem volna tenni (hogy minek, azt meg ne kérdezd), az a fura jelenség fogadott, hogy bár simán odafértek a többiekre, azonban a felső (lásd balra) irattartó tálca valamiért billegett az alsón. (lásd jobbra) Hogy ezt eddig miért nem tette, az számomra azért érthetetlen, mert sem a hátul látható vonalkódos matricák, sem a jobbra látható illatos pálcika doboza nem engedi a két tálcát rendeltetésszerűen egymásra csúszni. Már úgy értem, hogy ezek még egy perce is biztosan így voltak, miközben a tálcák jól álltak egymáson. No de mit nekem elrendezni azt a két apróságot...

   Magának az órának viszont még (vagy már) nem álltam neki, mert előbb még a sárga fényerőszabályzót szerettem volna tényleg rendbe hozni, amibe kellene egy DIAC, amit vagy boltban fogok megvenni, vagy egyszerűen csak ki egy másik, még működő dimmerből.

   Mikor néhány nap elteltével már épp ott tartottam, hogy fel volt kapcsolva a villany, le volt téve az óra az asztalra, és már az orromon volt a legjobban látó szemüvegem is, na abban a szent pillanatban megszólalt a kaputelefon, jelezvén, megjött a család. A párom hozott egy nagy arasznyi mindenféle számlát, amit azon melegében összegyűrtünk (mármint családilag, egyesült erővel), majd a képen látható kupacot tettem rá a tűzre a korábban betervezett néhány fadarab helyett.

   Ahogy határozatlanul ácsorogtam a szobában, kezemben a fényképezőgéppel, gondoltam lefotózom annak a másik dimmernek a fellelési helyét, amiből az orosz DIAC-ot áll szándékomban kiszedni. Erre fel nemhogy a keresett eszköz nem volt az IKEA lámpa feletti polcon, de már az egész doboz sem! Ami ezen a képen az adott helyen látszik, az ugyanis már csak két Harkov villanyborotvát tartalmaz.

   Mivel ez a szoba (ami amúgy a hall) nagyon kicsi, így nem igazán tudnak benne elbújni a dolgok. Amit keresek, az a felső dobozban van, míg amiket épp nem, azok körülötte foglalnak helyet. Már úgy értem, hogy ezek a vackok itt aztán tényleg nagyon foglalják a helyet.
   A lapozós órás rádiót mondjuk nem csoda, hogy nincs kedvem összeszerelni, hiszen az apró darabjaira van szedve, de a két darab jelfogó meghúzási időmérő szétszedésének már nem tudom, hogy miért nem állok neki. Pontosabban szólva, miért nem álltam neki az utóbbi néhány évben, mióta ide betettem őket.

   Ez egy szovjet fényerőszabályzó, tipikusan állólámpához, amiről majd egy külön cikk fog szólni. Ha minden igaz, azt tervezem vele elkövetni, hogy kicserélem az eredeti belsejét egy olyan modulra, amit a pincei porszívóból termeltem ki. Jelen képen még csak azt ellenőrzöm, hogy vajon belemegy-e az aljzatába a szabványos földelt dugó. Nos nem, nem megy bele, mert túl vastag hozzá a lába.

   Mikor már megint ott tartottam, hogy leveszem a polcról az órát, beszólt anyám a konyhából, hogy kész az ebéd. Mivel reggel azt mondta, hogy ma egy frankfurti leves képében könnyű ebéd lesz, így nem számoltam az ebéd utáni bealvással.

   Ébredés után aztán már alig akartam elhinni, hogy végre tényleg elém került ez az óra. Erről a fazonról két dolgot tudok elmondani. Egyrészt azt, hogy a múltkor majdnem vettem a piacon egy ehhez kísértetiesen hasonlító formájút, csak sokkal nagyobbat, másrészt valaha egy ilyen, csak borostyánsárga tokba építettem át egy hétzenés kvarcóra elektronikáját, természetesen felerősített zenélőrendszerrel, azt feltételezvén róla, hogy arra majd biztosan felébredek. Hogy ez nem így lett, az persze most mindegy...

   Az időmutatók beállítója rádugós, míg az ébresztés mutatója menetes. Az óra rugójának felhúzója balmenetes, a csörgőé jobbmenetes, minek okán az egyik rendszert erre, míg a másikat arra kell felhúzni. Ha összekeverjük az irányokat, akkor leforognak a tengelyekről a felhúzók.

   Hogy mit merre kell tekerni, az mondjuk rá van nyilazva a hátlapra, csak ezt ugye mégis ki nézi? Én például annyira nem, hogy bár több felhúzós órám is volt, de ezt az információt még csak most vettem észre.
   Azt viszont egyből észrevettem, hogy felhúzáskor a tulaj körme nyomot hagyott a hátlapon. Hogy ki volt a tulaj? Bevallom őszintén, hogy nemcsak ezt nem tudom megmondani, de mára már azt sem, hogy ez az óra mégis mióta van a polcon.

   Az óráról levett hátlap belsején látható folt attól keletkezett, hogy valaki belefújt valamit az órába. Már úgy értem, hogy valószínűleg WD40-et, vagy precíziós mosó és kenő sprayt. Egy órát mondjuk nem így kell kenni, mert csak a forgáspontokat szabad. Ha nem így teszünk, viszonylag zárt burkolat ide vagy oda, előbb vagy utóbb, de elkezd a por az órában makacs kosszá összeállni, amit aztán már nem lehet belőle csak úgy egyszerűen kifújni.

   Mivel belülre is bőven jutott a kenésből, rezgett a léc, hogy kimosom, de aztán nem láttam értelmét, mert ahhoz túlságosan szét kellene szedni, én meg ugye nem vagyok egy órás típus. Már úgy értem, hogy eddigi életem folyamán már nemcsak egyszer szedtem szét ilyen órát, mely cselekedeteimnek általában csúfos vége lett.

   A mutatókat védő plexit nem direkt löktem ki a keretéből, mint inkább csak óvatlanul. Amik körben a pereménél barna foltnak látszanak, azok nem annyira ragasztónak, mint inkább rozsdának tűnnek.

   Mindeközben magukat a mutatókat is megnyomorgatta valaki. Ezzel a képpel amúgy nem ezt akartam bemutatni (mármint nem a foszforeszkáló anyag hiányát), hanem azt, hogy egyáltalán van (mármint foszforeszkáló anyag a mutatókon), és persze működik is, csak nem sikerült a kép, mert a fényképező átváltott hosszú expozíciós időre.

   Már majdnem nekiálltam apróra lerombolni, mikor rájöttem, hogy mindössze néhány nappal ezelőtt mi volt vele a célom. Már úgy értem, hogy azt találtam ki, bevetem az óra ketyegését, mint éjszakai háttérzajt. Erre azért van szükség, mert valami huhog. Tisztára olyan, mintha valahol egy ventilátor fújna egy csőbe, de szerencsére nem folyamatosan, hanem csak szakaszosan. Vagy mintha a környezeti zaj (mármint az utcai) bírna rezonanciára valami tágasabb teret. Ezt a zajt éjjelente hallani a hallban, a fürdőben, és még a sloziban is, a szobában viszont már nem.
   Valószínűleg nem valamelyik közvetlen szomszéd a ludas, mert két lakással és két emelettel odébb a pincében is hallani. Általában nem zavar, tényszerűen meg sem hallom, kivéve mikor valami másért nem jön a szememre álom. Na olyankor viszont nagyon idegesítő tud lenni! Mivel a zaj - szerencsére - nagyon halk, így simán elnyomja nyáron a nyitott ablakok miatti utcazaj, vagy télen a valamiért éjszakára is bekapcsolva hagyott PC-ben forgó alkatrészekből áradó sustorgás, pedig a legutóbbi átépítés óta már alig ad benne valami hangot.

   Amit még szintén megemlítettem a múltkor, az a beépített világítással rendelkező webkamera. Ennek a témának most azért nem álltam neki, mert mint ahogy az órával kapcsolatban, úgy róla is beugrott, hogy mit akarok vele kipróbálni, illetve megnézni. A cserépkályhában akarom vele meglesni, mégis milyen állapotban van a tűztér feletti rész. Ez most azért nem aktuális, mert ugye épp tél van, s ilyenkor inkább tűz legyen a kályhában, mint a szerző egy kamerával kezében könyékig.

   Hogy a ki tudja honnan származó huhogástól, vagy az óra ketyegésétől, esetleg attól a tudattól nem fogok tudni aludni, hogy már megint széjjelhagytam valamiket, az majd holnap reggelre kiderül.