Ne már... Mondta fennhangon letörten a szerző, mikor meglátta az előszobában egyrészt a tejfölös vödröt, másrészt az összegyűrt nejlonzacskót. Míg a vödörben cserépkályhából kiszedett hamu van, amit a kaputelefon melletti patkánylyukba kívánok beszórni (na ebbe kaparj bele kiskomám címszóval), addig a szatyorban egy a minap a piacon vett IKEA falilámpát rejtegetek.

   Amit aztán csak úgy sikerült tőle visszaszereznem, hogy adtam érte egy kék és egy piros színű műszerzsinórt. Mint az ebből a hevenyészett összeállításból kiderült - egy valódi gyerekkel ellentétben - Eszti nem vezeti az áramot.

   Ez a koszlott címke a lámpáról ázott le. Az van ráírva, hogy 750 forint. Ehhez képest 500-ra tartotta az eladó, amit - mivel piacon voltunk - részemről azonnal lealkudtam 400-ra. Mikor aztán a páromnak megmutattam, hogy mit sikerült vennem, ő mindjárt közölte is, hogy ezt aztán kár volt, merthogy épp van neki otthon két ugyanilyen felesleges.

   Na most amennyiben úgy gondolod, hogy hagytam a lámpának az igen alapos száradásra néhány napot, akkor igazad is van, meg nincs is igazad, mert az öblítést követő törölgetés után egyből bedugtam a dugóját a konnektorba, hátha füstöl, vagy mondjuk agyoncsap, és akkor mindjárt vége is lett volna a vele történő további foglalkozás lehetőségének.

   Még ezt a zöld színt... Amúgy egy időben (még valamikor a 80-as évek elején) egyszerűen kifogyott a boltokból a fekete színű Neolux festék, cserébe viszont volt helyette ennél sokkalta sötétebb ocsmány zöld. Ezt valószínűleg egy új főmérnök alkalmazásával sikerült a gyárnak összehoznia. Hogy ezt mégis miből gondolom? Nos abból, hogy keresztapám festékgyári szakmunkás volt, és Ő mesélt hasonló dolgokat. Még az is előfordult, hogy mikor focizás közben eltört lábbal feküdt otthon, egyszer csak kijött érte a vállalati autó, mert valamelyik nagyeszűnek olyan dolgokat sikerült összekevernie (ez itt most szó szerint értendő), hogy attól azonnal elkezdett belekötni a festékgyári hatalmas tartályba az elegy. Hogy ezt a hibát keresztapám mivel csinálta vissza, arra persze már rég nem emlékszem, arra viszont igen, hogy a gyárnak még a már eleve félig döglött festéket is volt pofája eladni.

   Amúgy jópofa ez az IKEA lámpa, azért is vettem meg. Az "is" jelen esetben azt jelenteti, hogy más terveim is vannak vele, nem csak a szokásos harácsolás általi indíttatású beszerzés.
   Hogy mi lenne ez az ok? Nos az, hogy a plafonra világító lámpa elnevezésű projectem - alkalmas alany hiányában - már évek óta áll. Ez annyira így van, hogy tényszerűen két és fél éve! Akkor megírtam a kezdősorokat, valamint kipróbáltam, hogy honnan hová világítva lenne jó a lámpa, aztán annyi.
   Illetve ez nem pontosan így van, hanem úgy, hogy időközben azért megvettem a projecthez talán nem feltétlenül szükséges dimmelhető lámpát, valamint egy nem falba építhető, vagyis saját dobozzal rendelkező fényerőszabályzót is.

   Mivel ebben az IKEA lámpában E14-es foglalat van, a szabályozható fényű izzónak viszont E27-es a menete, akarom mondani a feladatoknál a csokikat azért mégiscsak jobban szeretem, a lámpa újra a háttérbe került.

   A formátlan fekete valami a pincei asztali lámpa széttörött alja, a Technokol Rapid egy a foglalat keresése közben talált tubusnyi ragasztó, a foglalat a foglalat, míg maga a doboz úgy került képbe, hogy levittem a pincébe egy telit, majd hoztam helyette egy még üreset.

   Már úgy értem azért, mert miután többször is kellett volna a pincében egy ilyen szép nagy átlátszó nápolyis vödör, majd idővel levittem belőlük egyet, na onnantól kezdve ugyan ki emlékezett már a kiindulási feladatra? Mert én ugyan nem!
   Na most ez jelen esetben annyira így van, hogy már vagy egy éve billeg a vödör hol itt, hol meg valami más, a tárolására lehetőleg teljesen alkalmatlan helyen, de még mindig nem ugrott be, hogy ezt végül is mi célból teszi.

   Épp mint ahogy a nagyméretű anya kitekeréséhez a fényes angol kulcs. Már úgy értem, hogy hagyományos villáskulcs nem, merthogy azokat (legalábbis a 10-esnél nagyobbakat) már mind levittem a pincébe.

   Hogy szándékosan lett-e olyan, hogy alig lehessen letekerni, azt mondjuk nem tudom, az azonban biztos, hogy a műanyag kupakból a menet zöme morzsaként maradt ott a csavaron.

   Ami sajnos azzal jár, hogy az ezt megakadályozni szándékozó pöckök mind letörnek. Én mondjuk annyira nem, hiszen a helyére épp egy nagyobb foglalatot készülök beszerelni.

   Mikor itt tartottam a szétszedésben, azt voltam kénytelen megállapítani, hogy ez egy csodalámpa. Már úgy értem azért, mert ahhoz képest, hogy alig áll valamiből, csodás kupit sikerült belőle varázsolnom.

   Ha kívülről nem is, de belülről egy lámpának szerintem mindenképp fehérnek, vagy legalább valami tükröző felületűnek kell lennie. Mert ugye ha valami nem fehér, akkor az nyeli a fényt. Még tiszta szerencse, hogy épp a minap vettem (bár megjegyzem a pince falának festéséhez) egy doboznyi fehér festéket.

   Míg az új már a manapság divatos egyszerűen csak beledugós. Mikor már majdnem előkaptam a pákát, gondolván lecserélem a kábel végén az érvéghüvelyt puszta ónozott végződésre (hogy beleférjen a drót a lyukba), egyszer csak eszembe jutott, hogy ennek a cikknek itt a vége. Már úgy értem azért, mert ami innentől következik, az már nem ehhez, hanem ahhoz a másik cikkhez tartozik, melynek keretében a plafonra világító lámpát építem meg.