Hogy ez meg mégis mit keres itt? Illetve én mit keresek itt? Nos ez egy tőlem megszokottan bonyolult történet. Maga a napelemes akkutöltő a piacról van, ahol mindössze 200 forintomba került. Hogy miért vettem meg? Egyrészt azért, mert ilyet ugye még nem szedtem szét, másrészt azért, mert mindig is vágytam néhány erősebb napelemre. Hogy aztán fogom-e őket valaha is újrahasznosítani azt a kérdést most inkább talán ne feszegessük...
   Rátérve végre a nyitókérdésre, ez a valami azért van itt, mert ugye hol másutt lenne a helye, mint itt, vagyis a napon. Én meg azért vagyok itt (ez már a második kérdésre válasz), mert az apró elmaradások a lakásban öt című cikk keretében (illetve nem ott, hanem majd a képek szöveggel oldalon) nekiálltam egy kisebb, mindössze fél órát igénybevevő rendrakásnak, melynek keretében épp az ilyen apróságokat próbálom a helyükre tenni. Ez a kép amúgy nem azért ilyen világos, mert épp süt odakint a nap, hanem a vaku miatt.

   Mert ugye ahogy odakint az ég kinéz... Ez amúgy nem azért zavart, mert nem tűzött a nap a napelemre, hanem azért, mert már napok óta ilyen lóg az eső lába, meg apró fekete fellegek gyülekeznek az égen hangulatú időjárás van, amitől persze nem mertem itthonról elindulni.
   Az itthon ülésnek amúgy két pozitív hozadéka is volt. Míg az egyik szerint nem tudtam kimenni a piacra, ezért nem vettem ott mindenféle kincseket, addig a másik szerint a boltba se nagyon volt merszem elindulni, minek okán ha lassan is, de azért csak sikerült végre a mélyhűtőből mindent kizabálnom. Utóbbira azért volt szükség, hogy végre leolvaszthassam a hűtőben már nagyon felvastagodott jeget.

   Na most, illetve nem most, hanem még valamikor úgy két héttel ezelőtt azért került a napra a napelemes töltő, merthogy közvetlenül a megvásárlása után elmosogattam, és a napon ugye gyorsabban szárad. Mondjuk ahhoz képest, hogy mikor megvettem, akkor tulajdonképpen tisztának volt mondható, a puszta szappanos vizes lemosás hatására megindult rajta a gumiburkolat.
   Ez egy vékony, mondhatni már-már festékszerű szilikongumi réteg, ami kezdetben ugyan nagyon jó fogást ad a terméknek, idővel viszont képes annyira ragacsossá válni, amivel a hétköznapi tisztítószerek már nem igazán tudnak mit kezdeni. Illetve nemhogy javulna tőlük a helyzet, de a mosogatás hatására mintha egyre jobban romlana.
   Én most (mivel épp ez volt kéznél) denaturált szesszel (spiritusz) dörgöltem le a töltőről a ragacsossá vált undok gumiréteget. No nem mintha mindenáron tisztán szerettem volna látni, mint inkább csak taszított a ragadóssága. A nitro amúgy jobban oldja a gumimocskot, csakhogy az ha nem tiszta (mármint van benne toluol is), akkor nemcsak a gumit oldja, de magát a készülékházat is. Már persze csak akkor, ha az polisztirolból van.

- szép a ruhád
- anyukám varrta

   A töltő oldalán található egy működésmód választó kapcsoló, egy üzemmód visszajelző kétszínű LED, valamint egy USB aljzat. Utóbbitól balra pedig egy lyuk, ami mögött részemről egy töltő esetében feleslegesnek tűnő reset gombot sejtek.

   A kapcsoló egyik állásában a napelemről, vagy az USB csatlakozóról tölti fel a készülékben található akkukat, míg a másik állásában mint erőforrás működik, mikor is az akkukból tolja ki az energiát az USB csatlakozóra, mondjuk egy másik eszköz, tipikusan mobiltelefon feltöltéséhez.

   Mikor ezt a töltőt a piacon megláttam, majd kézbevettem és kinyitottam, miközben az eladó azt mondta, hogy 300 forintért az enyém lehet (amit aztán gyorsan lealkudtam kettőre), egyből elöntött a megelégedettség érzése. Mert ugye egy fűst alatt mindjárt két napelem cellát is sikerült megkaparintanom, mindössze százasért darabját, ami a boltihoz képest kifejezetten baráti árnak mondható.

   Míg a bal oldalit egyből elkezdte tölteni a Tronic töltő (amúgy azt mutatva, hogy majdnem teljesen fel van töltve), addig a jobb oldalira csak pirosan pislogott, ami tapasztalatom szerint annyit tesz, hogy az akku lement alfába, vagyis mélykisülésbe került, ahonnan úgy szoktam visszahozni, hogy egy rövidke pillanatra rátöltök a labortápommal.

   Mivel a doboz nem akart szétpattanni, én pedig eltörni nem akartam, elkezdtem bámulni a napelemeket. Mármint abból az okból, hátha rájövök, hogy mit akartam belőlük barkácsolni. De persze nem...

   Ezt a részletet sikerült addig-addig nézegetnem, míg csak rá nem jöttem, hogy a két tábla napelem egyenként tölti az akkucellákat. Mármint egyik az egyiket, a másik a másikat tölti.

   A diódák arra szolgálnak, hogy ne folyhasson az áram visszafelé. (mármint az akkukból a napelemekbe) Valamint itt kívánom megemlíteni, hogy a korábban az USB csatlakozó mellett látható lyuk mögött nincs reset gomb, vagyis franc tudja, hogy az a lyuk mégis minek van ott egyáltalán.

   Ami amúgy rendben van, csak ahhoz, hogy felmenjen a feszültség a műszer mutatta 1,444 voltra, ahhoz a napelemet majdnem függőlegesen kell tartani. Ezt mondjuk azért jó tudni.

   Ugyan rezgett a léc, hogy kiszedem belőle a napelemeket, a többi meg kuka, de aztán úgy döntöttem, hogy inkább összerakom. Már csak azért is, mert egyben egyrészt kisebb helyet foglal a polcon, másrészt akár még használható is.

   Mondjuk így hirtelen nem tudok rá semmiféle okot mondani, hogy mégis miért akarnék ceruza akkukat napelemekről tölteni, mikor van hozzájuk rendes töltőm, no meg feszültség is a konnektorban. Egy atomháború esetén ugyan kellhet, no de akkor valószínűleg az áramhiány lenne a legkevesebb bajom.
   Aztán ahogy így ebbe belegondoltam (mármint abba, hogy mi van ha már a nap sem süt), egyszer csak eszembe jutott, hogy kell lennie valahol a polcon egy kurblis mobiltöltőnek is. Mármint azon a hasznos apróságokat tartalmazó polcon, amit a következő képen látunk.

   A jelen helyszínnel majd csinálnom kell valamit, mert az utóbbi években már annyi minden apróságot sikerült kipofoznom, amiket aztán mind ezeken a polcokon helyeztem el (mármint azért, hogy ha kellenek, akkor kéznél legyenek), hogy mára már szinte az összes zug megtelt. Na most ami a sok hasznos aprósággal ellentétben nem tetszik, az az, hogy egymáson vannak a dolgok. No nem mintha olyan sűrűn kellenének, de azért néha előfordul, hogy mondjuk meg szeretnék hallgatni egy ócska magnószalagot, és olyankor nagyon jólesik, hogy elég csak lekapnom az UHER variocord magnót a polcról. Ami még innen sűrűn kelleni szokott az a próbahangszóró, esetleg a sárga doboz, az 1:1.000 előosztó, illetve a tekercs, meg persze a kondenzátormérő.
   Szóval válogatnom kéne, és csak azt meghagyni (mármint ezen a helyszínen), amikre tényleg szükségem van. Ezt persze ha megtenném, már mindjárt másnap valami olyan kéne, amit ugye végre jó mélyre elraktam.

   Még számomra is meglepő módon annyira belelendültem a szétszedésbe, hogy már tettem is magam elé a következőnek kinézett boncalanyt. Vagy lehet, hogy ez csak azért volt, mert a piros jeep aljába épp illettek a töltőből kivett ceruza akkuk?