Hiába nincs kedvem a Videoton receiver szétszedéséhez, ha egyszer ott hever előtte egy elektromos hosszabbító, ami eltereli róla a figyelmemet. Mármint azért, mert a hosszabbító a mosógép javításakor fog kelleni, aminek ma jött el a napja, pedig én annyira, de tényleg annyira a rádiószétszedési kedvem hiányán akartam bánkódni, hogy arról akár órákig tudnék mesélni! Mármint bármit megtennék, csak mosógépet ne kelljen szerelnem. Ráadásul nemcsak kedvem nincs hozzá, hanem szakértelmem sincs, ami lássuk be, nagyon el tudja venni az ember kedvét.

   Szerintem nem fogom tudni megjavítani. Szerintem másik mosógépet kell vennünk. Szerintem a javítás már a múltkor sem sikerült. Szerintem nem szabadna hozzányúlnom. Szerintem azért nem hívtam hozzá szakembert, mert bár a mosógép egyben lévőnek tűnik, de attól még mostanában tölthette be a 30-at, ami nem azért baj, mert a mosógép, meg persze a korabeli technológiája is elöregedett, hanem azért, mert mára már nincs hozzá pótalkatrész. Néhány éve még annyi mindent lehetett kapni a Hajdu automata mosógépekhez, hogy nem győzött lapozni az ember az Orczy áruház weblapján, most meg csak kerék, zégergyűrű, műanyag fedlap, gomblapok, meg valami fülecske volt hozzá pótalkatrészként.

   Mivel a múltkor volt rá esély, hogy csak annyi a baj, hogy elszappanosodott a vízszintet szabályzó kapcsolóhoz vezető, amúgy levegőt szállító cső, így most is annak piszkálásával nyitottam.
   A probléma amúgy az, hogy a gép nem vesz vizet. Mármint nem úgy egyáltalán nem, hanem csak 40 és 60 fokos mosás esetén nem. 90 fokra állítva meg ugye hiába vesz vizet, ha úgy nem szoktunk mosni. Ráadásul nemcsak 40 és 60 fokra állítva nem vesz vizet, de öblítéskor sem. Vagyis még csak az az út sem járható, hogy 90 fokos mosással indulok, majd mikor a gép már vett vizet, akkor átállok 40 vagy 60 fokra, mert ugye mosni ugyan mosna így, az öblítéshez azonban már megint nem venne vizet.
   A képen látható kissé rozsdás bilincsnek amúgy kutya baja, jól szorít, és még csak át sem lyukadt alatta a cső. Mármint ez azért lenne hiba, mert akkor elszökne a vízszintjelző kapcsolókat működtető légnyomás.

   Ha csak annyi lenne a mosógép baja, hogy beégtek az érintkezők, szerintem én már azt sem vállalnám. Mármint ez a kapcsoló számomra egyáltalán nem tűnik szétszerelhetőnek. Szétszedni persze mindent szét lehet, no de utána összerakni, az bizony már nem kevés esetben komoly kihívás.

   Annyit azért megtettem, hogy vágtam egy vékony csíkot polírozó papírból, amit aztán befűztem az érintkezők közé, majd jól meghúzogattam. Természetesen nemcsak itt, hanem az összes többi pogácsánál is.
   Miután a kapcsolót összeraktam, majd rákötöttem a gépet a víz és az elektromos hálózatra is, mint ahogy azt előre sejtettem, szegén öreg Rozi mosógépünknek még csak esze ágában sem állt vizet vennie!
   Mielőtt továbbléptem volna, rámértem a hőkapcsolókra (vezették az áramot), majd a fűtőszálak épségét is ellenőriztem. Mikor kiderült, hogy a fűtőszál egyik köre szakadt, a hamarost biztosan bejkövetkező veszteség előszelét megérezve, valami mérhetetlen szomorúság vett rajtam erőt.

   Nyitásképp a bal oldali kapcsolót tekintettem meg egy kissé közelebbről, majd mivel a fürdőszoba ajtajában térdelve nem láttam rajta hibát, nagyon rossz előérzet kíséretében kitekertem a jobb oldali kapcsolót tartó csavarokat is. Mivel kívülről nem látszott rajta hiba, gondoltam megpróbálom a kapcsolót még itt helyben szétszedni. Már úgy értem megéreztem, hogy csinálhatok amit akarok, ebből bizony már nem lesz működő mosógép.
   Ahhoz képest, hogy telefonszerelő vagyok, vagyis ennél sokszorta több színes dróttal is el kellene tudnom bánni, a kapcsoló ki, majd javítás utáni visszakötését nem mertem bevállalni. Hogy mi hol volt, azt csak úgy tudtam volna megjelölni, ha egy nagy papírra felírom, a vezetékeket pedig felcímkézem. Ez mondjuk nem lett volna egy járhatatlan út.

   Ez itt már a szétszedett programkapcsoló. Mondjuk most még bent van a helyén, és még csak szét sem esett, szóval ebből az állapotából még össze tudtam volna rakni a gépet, csakhogy miután a kapcsolósorokat széthúztam, na akkor már nem. Mármint ez a kapcsoló a függőleges vonalak mentén elemi darabjaira szedhető, mikor is azonnal hajlamossá válik az apróra történő szétesésre. Ami a helyzetet végképp reménytelenné tette, az a saruk hátoldali összeforrasztottsága. Már úgy értem, hogy az egyedi kapcsolók lábai között vastag drótos forrasztott átkötések vannak, melyektől nem garázdálkodhatok szabadon, illetve eltörnek, eltörhetnek, mikor a kapcsolót elemi darabjaira bontom. Az egyik gyanús kapcsolóelemet egy kissé közelebbről is megszemlélve (még elemlámpát is hoztam a trafós halogén mellé), arról az derült ki, hogy már csak azért sem érintkezhetett, mert az egyik szára el volt görbülve.
   Ami hibát kiváltó okot a kapcsoló korán felül sejteni véltem, az a belekerült kosz. Mármint amit a képen látunk (a fehér porszemcsékről van szó), az a kapcsoló érintkezői közé kerülve vagy szakadást okoz, vagy csak megnövekedett átmeneti ellenállást, amiből persze meleg fejlődik.
   A por amúgy számomra emberi alapúnak tűnik. Mármint a fürdőszobában fürdés előtt levetkőzve, az ember bőréről hatalmas mennyiségű elhalt bőr (hámsejt) válik le, ami aztán a párával összeállva vastag réteget alkot a földön. A melegtől persze mindenre rászáll. Mivel a mosógépben meleg van, a meleg levegő pedig felfelé száll, így a kosznak az elmúlt 30 év alatt bőven volt ideje a kapcsolóig felérni. Majd mutatom is, hogy néznek ki belülről az egyedi kapcsolók. Szó szerint kefélni lehet belőlük a port!
   A kapcsolók amúgy nem tűntek kívülről javíthatatlannak. Mármint úgy tűnik, hogy direkt van mindkét oldalukon egy-egy olyan rés, amin keresztül az érintkezők pogácsái ha nehezen is, de hozzáférhetők, azonban úgy voltam vele, hogy hiába nyúlnék be a réseken egyenként egy tűreszelővel, ettől még a többi érintkezési pont ugyanolyan poros maradna. Arról már nem is beszélve, ami fémreszeléket a tűreszelős móka közben magam juttattam volna be a kapcsolóba. Hogy melyik érintkező görbült el, azt meg ugye szétszedés nélkül megint nem láttam volna rendesen. Szóval ennek a gépnek - mint azt előre sejtettem - ezennel annyi.

   Mivel elegem lett a sehová sem vezető sajnálkozásból, hogy még csak esélyem se legyen ne az új mosógép mellett dönteni, a kapcsolóról nem lehúzogattam a sarukat, hanem a drótokat vágtam el.

   Hogy még csak ne is lássam, megindultam vele a bejárati ajtó felé. Előbb persze még feladtam rá a ruháját, meg persze le is mértem, hogy átfér-e a réseken. Amit viszont nem tettem meg, az a gép használható alkatrészeinek kiszedése, pedig amúgy a szivattyú és a főmotor jól eladható, de akár még újra is hasznosítható.
   A még használható alkatrészek kitermelése amúgy azért nem történt meg, mert valamiért úgy éreztem, hogy ezzel meggyaláznám a mosógép emlékét, ami egy gép esetében minimum szokatlan hozzáállás. Egy olyan ember részéről pedig, aki alapértelmezettként mindent szétszed, pláne az!
   A mosógép amolyan búcsúzóul odapisilt a hall szőnyegére. Mármint akkor, mikor a "csak jobban csúszik már a sima oldalán" elv alapján feldöntöttem. Víz amúgy azért volt benne, mert miközben a programkapcsolóját tekergettem, többször is vett vizet, miközben a szivattyúzást a javítás feladása után már nem kapcsoltam be. Már csak azért sem, mert akkor ugye már nagyon kint volt a gépből a programkapcsoló.

   Na jó, elmesélem... Mikor a mosógép halála elért a tudatomig (ez most nagyon gyorsan, szinte azonnal bekövetkezett), akkor olyan rossz lelkiállapotba kerültem, mint mondjuk mikor mindkét hűtőgép beszart. Hogy semmibe sem kerül venni egy másik gépet (mármint a maréknyi tízezresen felül), s némi gombnyomkodás után még helybe is hozzák, az engem egyáltalán nem vigasztalt. A hűtők esetében, mivel a széthullásuk előtt mindkét hűtő az egyre zavarosabb működésével szórakoztatott, szó szerint durván stresszelt, mikor az új hűtő fura szürücskölő hangját meghallottam. Néha még ma is a frászt hozza rám, mikor a konyhában ücsörögve egyszer csak arra figyelek fel, hogy az új hűtő se nem zúg, se nem szürcsög. Mára mondjuk már leszoktam a hűtő ajtajainak rémült nyitogatásáról, ehhez azonban évekre volt szükség.
   Hogy miért okoz nálam két hűtő, vagy egy mosógép PTSD (poszttraumatikus stressz szindróma) tüneteket, az tisztára érthetetlen. Mármint volt, hogy három barátom is meghalt egy közlekedési balesetben, mégsem tapasztaltam sokkhatást. Cserébe csak úgy egyszerűen az élettől 10 éven át hasonló tüneteket produkáltam mint most, ami szinte folyamatos gyomorfekélyt eredményezett. Évente minimum két hónapot voltam betegállományban (általában tavasszal és ősszel), s 100 nap után még a seregből is leszereltek. Ez végül akkor maradt abba (mármint azóta nincs gyomorfekélyem), mikor a főnököm kinevezett csoportvezetőnek, pedig az számomra sokkalta megoldhatatlanabb problémákat hozott, mint egyszerűen csak telefonszerelőnek lenni.
   Lényeg a lényeg, ha csak eszembe jutott, hogy meghalt a mosógép, azonnal lelombozódtam. Szó szerint totál magam alatt voltam! Olyan szinten voltam képes mellénézni az épp nagyban nézett filmnek, hogy folyton vissza kellett pörgetnem, mert olyan volt, mintha nem is láttam volna.
   Miközben a veszteség komoly, hiszen egy új mosógép ára az utóbbi évek egyre csak durvuló inflációja miatt már 100.000 forint körül jár, szó sincs róla, hogy ne lenne itthon rá pénz, pedig én már évek óta nem dolgozom, szóval csak anyám nyugdíjából élünk.
   Az persze lehet, hogy a szörnyű hangulatomhoz komolyan hozzájárult az elmúlás szelének érzése, amit nemcsak a mosógép halála jelzett, hanem egyben az is, hogy nem tudtam megjavítani. Mármint nemcsak a mosógép múlt ki, de már a tudásom, s persze a dolgokhoz való hozzáállásom sem a régi. Hogy ebben a kornak is komoly szerepe lehet, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a még ezer éve bedöglött mikrohullámú sütőt bármiféle szívfájdalom nélkül cseréltem le. Azt persze még fiatalon, valamikor évtizedekkel ezelőtt.
   A tehetetlenség érzését persze biztosan tetézte, hogy egy számomra ikonikus dolog purcant ki. A múltkor hasonló hatást váltott ki belőlem a Panasonic M7 videokamera szétszedése. Azt a helyzetet valószínűleg azért vészeltem át jóval kisebb megrázkódtatás közepette, mert ott én döntöttem úgy, hogy arra a cuccra már nincs szükségem.

   Annyi eszem persze már nem volt, hogy a kapcsolókat eltakarjam valamivel. Mit ne mondjak, bár az éj sötétjében a doboz tartalma nem látszik (amúgy már maga a doboz sem), olyan rosszul aludtam, hogy egyből meg tudtam érteni mit jelent az, mikor valaki alkoholba fojtja bánatát. Mármint most nagyon rám fért volna néhány deci vodka, pedig amúgy a tömény szesztől a hideg rohangál a hátamon.

   Mikor meg tudom állni, hogy oda se nézzek a polcra, akkor az ajtónk előtt az elszállítására várakozó mosógép látványa hozza rám a frászt. Bár rezgett a léc, hogy visszahúzom a hallba, ahol is kiszerelem belőle legalább a hatalmas motort, ezt azonban végül hullagyalázás címszóval mégsem tettem meg. Már csak azért sem, mert a pincében van három motorom. Míg az egyiket taxis Laci szomszédom adta, addig a másik kettőt Mártika. Utóbbiak közül az egyik valaha egy mosógépet, míg a másik egy centrifugát hajtott, s persze a három motor közül még egyikkel sem kezdtem semmit. Akkor meg ugye mivégre gyűjtse be egy újabb példányt? Ráadásul még mindig annyi minden vár szétszedésre, hogy abba a szép hosszú listába már eleve jobb bele sem gondolni, nemhogy hozzáadni valamit!

   Az előző kép készítése után az előszobából visszafelé jövet elhoztam a polcról három szkennelésre váró könyvet, ami persze nem sok szabad helyet jelent. Mármint miután beszkenneltem őket, mennek gyújtósnak a cserépkályhába.

   Hiába próbálok a pulton elhelyezett kapcsolókra nem odanézni, meg persze a lépcsőházban toporgó mosógépre sem, mert a fürdőszobába lépve - hiába tettem oda a helyére a két szennyestartó ládát - a gép hiánya valósággal rikít!

   A háromféle kapcsolót már csak a puszta látványuk miatt is le kell tudnom, különben még végképp rám telepszik a látványuk. Mondjuk a kapcsolók látványa még csak hagyján, mert ugye az elég zavaros, a két mással összetéveszthetetlen gombot látni viszont már tényleg sokkoló, mire fel úgy döntöttem, hogy legyen.

   S már kaptam is magam elé az amúgy hatalmas programkapcsolót, majd a lehúzogattam a vezérlésről leválasztott elemi kapcsolók vezetékeit, ami amúgy nem volt valami egyszerű. Majd mindjárt megmutatom, hogy miért nem, csak előbb még a kapcsolókat vesézem ki.

   Hogy némelyik érintkező idővel nem tette a dolgát, azt szerintem egyértelműen a por okozta, amiből egyetlen apró, az érintkezők közé bejutott szemcse is elég a kapcsolási anomáliához.

   Az előző képen látható érintkezőt közelebbről megnézve, azon a kapcsolókar érintkezőjétől eltérő helyen is (lásd balra) látható egy fekete korommal körbevett szikranyom. Ehhez vagy oda kellett valaminek keverednie, vagy a kapcsoló mondjuk valami induktív feszültségtüske miatt áthúzott.

   A piros nyíl mutatta kinyomódás olyan erővel akad bele az ellenpárja lyukba, hogy a sarut szabadkézzel le sem lehet a helyéről húzni, csakis csavarhúzós feszítéssel jön le. Ez mondjuk egy mosás, pláne centrifugálás közben erősen rázkódó mosógépnél nagyon is így kell legyen.

   Az ok igen nagy valószínűséggel az átmeneti ellenálláson keletkezett hő volt, ami idővel meglágyította az anyagot. Ennek eredménye kitűnően látszik az egymásmellé helyezett érintkezőkön.

   Bár egy kicsit másképp néz ki, de attól még ez a rajz is csak nehezen olvasható. Amúgy az lett volna benne az okosság, hogy ha a szépen beszámozott rajz alapján megtalálom azokat a kapcsolókat, melyek az elektromágneses vezérlésű szelepeket működtetik, akkor csak azokra koncentrálva lett volna némi esélyem a javításukra. Majd mindjárt megmutatom, hogy ezt a megállapításomat mégis mire alapozom.

   Amúgy találtam a géphez valami másféle rajzot is, azonban ez talán még az előző kettőnél is olvashatatlanabb. Mondjuk volt egy olyan "apró" tévedésem, hogy váltig állítottam, hogy a mosógépünk neve Energomat, s persze ehhez a névhez kerestem rajzot, addig a valóságban a mosógép neve Elektrolux.

   Hogy a kapcsolópogácsák az érintkezések helyén bekoptak, az idővel nem csoda, hogy bekövetkezett. Pláne mondjuk egy olyan érintkező páros esetében, ami folyamatosan ki-be kapcsolgatja mondjuk a motort.

   Eddig jó vagyok, s még a lelkem sem roppant bele a kapcsoló elpusztításába. Ellenben az, hogy az érintkezési hibák javítására lett volna némi esélyem, az azért egy kicsit megviselt. Ehhez persze az kellett volna, hogy mielőtt lerombolom, a programkapcsoló teljes felépítésével tisztában legyek, ami ugye csak így utólag volt lehetséges.

   A balra látható kerek valami a programhengert forgató motor, míg a jobbra látható elektromágnes egy olyan kuplungot működtet, ami meg tudja állítani a vezérlőhenger forgását. Már ha - mint megannyi mást - ezt is el nem néztem...

   Amennyiben tudtam volna, hogy melyik lyukban található a nem működő kapcsoló, pontosabban szólva kapcsolók, akkor az előbb még keménypapír borította szögletes lyukakon valamivel benyúlva, lett volna valamicske esélyem a kontaktusok javítására. Ez mondjuk egy nagyon erőltetett, de attól valószínűleg még járható út lett volna.

   A kapcsolót úgy megjavítani, hogy közben benne van a mosógépben, na az lett volna az igazi csoda! Mármint még így kiszedve, az asztali lámpa fénye alatt szabadon forgatva sem igazán látni be az apró lyukakon.

   Így, hogy már nincsenek útban a vezetékek, egészen jól olvashatók a számok. Most már persze mindegy... Akarom mondani, a kapcsoló a helyére bekötve már csak azért sem volt szétszerelhető, mert bár ezen az oldalán csak egy, a másikon azonban több átkötés is volt, amitől az egyes elemi kapcsolók nem voltak szabadon szétfordíthatók.

   A lyukakon benézve azt kellett megállapítsam, hogy talán egy nagyon keskeny hegyes tűreszelővel fértem volna be, amivel persze az elgörbült érintkezőkön nem tudtam volna segíteni, legfeljebb a beégetteken.

   Ezt a kapcsolótömböt házilag úgy lehetne tényleg megjavítani, ha elemi darabjaira szedném, minden érintkezőjét kipofoznám, majd újra összeállítanám. Ezt én csak akkor vállaltam volna be, ha ez lenne a világ egyetlen mosógépének programkapcsolója. Fiatalon persze semmi sem állíthatott volna meg, de így, már öregen, a gép előtt vaksin térdelve, már a kapcsoló ki-be kötését, vagyis a puszta cseréjét sem biztos, hogy sikerült volna megoldanom.

   Ez a kép két egymásra helyezett kapcsolómodult mutat. Mivel a balra lent látható lyukban valaha egy fogaskerék műanyag tengelye forgott, ahol is a többi helyszínnél sokkal több a por, ezért elképzelhető, hogy a por egy részét a mozgást végző alkatrészek kopása termelte.

   Egy ilyen beégett kontaktust a kapcsoló szétszedése nélkül nemcsak nehéz, de szinte a lehetetlennel határos kívülről felújítani. Hogy ezt hányszor mondtam el? Nagyon sokszor! Mármint azért sulykoltam magamba, nehogy az elkerülhetőnek tűnő veszteség hatására újra összeomoljak.

   Hogy a feketedés erről az oldalról terjedt át a másikra, vagy onnan ide, esetleg mindkét oldali érintkező szikrázása hozzájárult, az a mosógép sorsát illetően mostanra természetesen már olyan mindegy.

   Egy kicsit megcsiszoltam az egyik érintkezőt, amit persze a programkapcsoló javításakor az összessel meg kellett volna tennem, ami amúgy nem lett volna egy elvégezhetetlen feladat. Szerintem simán lenyomtam volna egy fél délután alatt, aztán járhatott volna tovább a gép. Ehhez persze még a félig kiégett fűtőbetét cseréjére is szükség lett volna.

   Itt van mindjárt ez az elektromágnes, amibe - de csak hogy el ne vesszen - egyből beleragasztottam a vasmagját. Hogy az elektromágnes felhasználásom évtizedes távlatokban is nulla? Most mond már...

   Miután szétszedtem, sikerült kipiszkálnom a közepéből egy rézből készült hatalmas alátétet. Nem is tudom, mi lett volna velem, ha ezt a kincset érő alkatrészt veszni hagyom...

   Ezeket míg élek nem használom el! Régen persze fogytak, mert egyrészt volt egy motorom (amúgy több is volt), amit időnként át kellett huzalozni, másrészt a barátaim is folyton rám jártak a hasonló gondjaikkal.

   Némi időt ugyan eltöltöttem a kapcsoló tengelyének céltalan tekergetésével, de mivel tényleg nem találtam számára semmiféle célt, ezért úgy döntöttem, hogy ezt az alkatrészt is lerombolom.

   Mivel ezek a pogácsák csak akkor kapcsoltak, mikor a felhasználó tekerte a kapcsolót, vagyis csak a mosógép be és kikapcsolásakor, így ezek még teljesen épek, ami mondjuk ezen a képen pont nem látszik, mire fel előszedtem az asztali szemetesből a már napok óta benne heverő maradványt.