Hiába vannak a kosárban olyan érdekességek, mint mondjuk a 14 tranzisztoros zsebrádió, vagy a két ferritrudat tartalmazó szovjet társa Orljonok, a kézi CB, a Miniplex, meg persze a laminálógép, ha nekem egyszer (még ha csak egyszer...) egyikhez sem volt kedvem. Mivel mindettől függetlenül eldöntött tény volt, hogy ma ebből a kosárból veszek ki valamit, ezért letúrtam egészen az aljáig, ahol is találtam egy öreg digitális órát, egy infravörös kapcsolattal rendelkező joystick társaságában. Hogy ezeken felül is volt-e a kosárban valami érdekes, arra mondjuk így másnap reggelre már nem sikerült visszaemlékeznem.

   Mikor a bögremelegítő mellett a kakukkos órából kiszedett sípokat megláttam, az egy kissé meglepett. Arra azonban azonnal emlékeztem, hogy ezeket tegnap délután azért nem vittem le a pincébe, mert már eleve azt sem tudtam eldönteni, hogy megtartsam-e őket. Arról már nem is beszélve, hogy a pincei rumliban ezek ketten mégis hol kerüljenek elhelyezésre.

   Mikor hebehurgya módon már majdnem nekiugrottam szegény bögremelegítő szétszedésének, egyszer csak beugrott, hogy még ki sem próbáltam, mire fel már dugtam is be a konnektorba, majd persze a bögrémet is rátettem.

   Az enyémet például épp csak 39 fokosra sikerült felmelegítenie, ami igen nagy valószínűséggel annak köszönhető, hogy ez nem a szokásos méretű, hanem egy félliteres bögre. Mármint nem a méretével van a baj (amúgy persze azzal), hanem az vele a gond, hogy az alja nem fekszik rá a bögremelegítő fűtőlapjára. Márpedig a levegő nagyon is kiváló hőszigetelő!

   Mikor rájöttem, hogy a melegítőt már csak azért sem szedhetem szét azonnal, mert ugye épp nagyban meleg, akkor tisztára meg voltam sértődve! Épp mint a bögrém alá rendszeresített fatányér is, mikor ha csak egy rövidke időre is, de lecseréltem valami másra.
   Az alátétkén használt tányér anyaga amúgy mindjárt két okból is fa. Míg az egyik szerint leeséskor a fatányér nem törik el, addig a másik ok az, hogy ezzel párhuzamosan nincs olyan nagy hangja, mint mikor a parketten egy porcelán tányér pattog.

   Mikor leírtam, hogy az infravörös hőmérőt visszatettem a többi hasznos holmim közé, szerintem jogosan merült fel bennem a kérdés, miszerint: Mi a csudának nekem a polcra három kurblis zenélő szerkezet?

   Le kéne már cserélni azt a pacás háttérpapírost. (gondolta a szerző) Ebben az volt számomra fura, hogy bár forrasztgattam azóta (mert ugye azt is ezen szoktam) de attól még az A3-as papír nem is oly rég volt cserélve, csak időközben ráraktam hat darab távirányítót, melyek alól nem mertem az új lapot kihúzni, mert még le találtak volna repülni a bigyók a szkenner tetejéről. Azt a kérdést most inkább ne feszegessük, hogy mi miért ott van, ahol éppen van.
   Ez a bögremelegítő viszont végre itt van előttem. Két napja mondjuk még azt sem tudtam, hogy van, de a lomtalanításkor talált, pláne a kosár aljára került tételek már csak ilyenek.

   Mikor ezt a szöveget írtam, vissza kellett tolatnom egy korábbi képig, de csak mert meg mertem volna rá esküdni, hogy ez a lámpa akkor még borostyánsárga színű volt. Ez amúgy éppen így is van! Mármint a korábbi képen a fotó valamiért sárgának mutatja a lámpát. Az ok gondolom az lehet, hogy azon a képen nem annyira a külső megvilágítás, mint inkább a kapcsolóba épített glimmlámpa sárgás fénye dominál.

   Ha valami 110 és 240 V-on is 11 W-ot fogyaszt, akkor az szerintem csak úgy lehetséges, hogy 110 V-on annyival kisebb a fűtőbetét ellenállása, hogy ott is kijönnek a számok. Ezt persze ellenőrizhetném is. Már ha tudnám, hogy most épp merre van a lomos pincében a 220 / 110 voltos trafó.

   Egy pillanatra ugyan megakadtam, de aztán gyorsan rájöttem, hogy a bal oldali részt nem az elektromos kötések oldásával kell kettévenni, hanem csak át kell húzni a teljes hálózati kábelt a nagy kerek lyukon.

   Hogy miért akarom a fűtőbetétről leszerelt dobozt elmosogatni? Nos azért, mert bár a fekete felületeken semmiféle belecsurgás nyoma nem látható, attól még a doboznak édeskés illata van. Vagyis valószínűleg már kapott korábban teát. Épp mint ahogy az én fatányéromba is beleborult már minden, amit csak a konyhából a bögrében eddig behoztam.

   A doboz elmosogatása és száradása után, a vezetékeket azért így rendeztem el, hogy minél távolabb legyenek egymástól. Bár ez nagyon jól hangzik, csak ugye legalább annyira nem igaz, mint a Tesla A3-as magnó összetörésével kapcsolatos történet. Most speciel csak annyi történt, hogy a vezetékek csak úgy egyszerűen maguktól így álltak be.

   A fényképezőgépem olyan varázslatokat tud művelni, hogy néha tényleg csak nézek. Most például azt nézem, hogy a denaturált szeszes ronggyal végigtörölt hálózati kábel hagyta sárgaság szinte nem is látszik az amúgy már nagyon piszkos rongy jobb felső sarkában, miközben a valóságban valósággal rikít!

   Úgy voltam vele, hogy olyan nincs, hogy ki ne tudjam játszani a fényekkel, hogy a kapcsolónak mind a külső zöldsége, mind a belső sárgasága jól kivehető legyen. Íme a nagy mű, vagyis sikerült.