USB töltő

Ha elveszek valamit a pultról, az nemcsak azért jó, mert ugye mínusz egy szétszedetlen bigyó, hanem azért is, mert plusz egy megírt cikk lesz belőle, amire azért van szükség, mert a farigcsálós cikkek között rengeteg hézagot hagytam. Mikor a számuk elérte a 100-at, akkor egy kicsit belehúztam, kifuttattam a már megkezdett szétszedéseket, mire fel a lyukak száma 78-ra csökkent. Ez ugyan elsőre egészen jól hangzik, csakhogy a hézagok száma év elején még csak 42 volt! Hogy az évből hátralévő 2 hónap alatt nem fogok tudni visszamenni 50 alá, az sajnos még akkor is biztosnak tűnik, ha az olyan, egyrészt könnyedén, másrészt mindössze egyetlen nap alatt letudható apróságokra mozdulok rá, mint mondjuk ez a ma bemutatott apró töltő.

Mármint ez a töltő, amit lomtalanításkor vettem fel a földről. Hogy már láttam belülről valami hasonlót, az egészen biztos, csakhogy a róla szóló cikket már nem sikerült megtalálnom, aminek valószínűsíthető oka az, hogy a fő téma nem a töltő volt, hanem amit töltött. Majd ha előkerül a cikk, akkor idelinkelem.

A Lenovo - mivel a laptopomra is ez van írva, s azzal a kora
ellenére semmi bajom - számomra egy jól csengő márkanév.

Mint azt a rengeteg logó jelzi, a töltő egy csomó ország szabványainak megfelel.

Ami számomra meglepetést okozott, az mindössze
az, hogy a pengisi daya a töltő indonéz neve.

Mielőtt bedugtam volna a konnektorba, annyit azért megtettem, hogy
legalább a bemenetre rámértem, nehogy még áramszünetet okozzak.

Bár a töltő nem verte ki a biztosítékot, az azonban igen, hogy miközben már a ki tudja hányadik (amúgy tizenhetedik) apró elmaradások a lakásban című projektet futtatom, az íróasztalom széléről még mindig hiányzik egy díszléc. (lásd a régiféle bútorlap feltűnő, de szépnek épp nem nevezhető keresztmetszetét)

Bár akad az IKEA fiókosban egy USB feliratú fiók, én az USB csatlakozóból kijövő feszültség teszteléséhez már csak azért is ezt a különös formájú webkamerát választottam, mert ez ugye egészen biztosan világít. Amúgy a MOM vekker, no meg a mini rádió, és még a mérőműszer szétszedtem cikke is elkészült.

Épp mint ahogy az erről a kameráról szóló is. Mivel a teszthez
nem kell, így a rátekert kábelt már eleve ki sem bogoztam.

Mivel a töltő jónak tűnik, egyértelműen úgy járnék jobban, ha nem szedném szét.

Mármint azért, mert ha elkezdem szétfeszegetni, akkor a doboz
nemcsak csúnya lesz, de közben a tartalma is megsérülhet.

Hiába látszik, hogy hol van az illesztés, mert a vékony résbe nemhogy
a csavarhúzó, de még a sniccer pengéje sem megye bele.

Íme a kedvenc mini lombfűrészem, ami egy általam annyira kedvelt szerszám, hogy mikor a piacon belefutottam, meg persze olcsón is adták (200 forint), akkor menten vettem egyet a pincébe is. Később még egy saját tartót is kapott.

Hogy még csak takarítanom se kelljen, a szokásos
módon a középső asztalfiókba szemetelek.

Mikor a fűrészlap a töltő mélyére hatolt, néha bizony éreztem,
hogy a műanyag burkolaton belül valami mást is vágok.

Bár ekkor még nem tudhattam, hogy az elektronika túlélte-e, hogy
belefűrészeltem, attól még lesorjáztam a frissen vágott felületeket.

Innen nézve nemcsak a panelba vágtam bele, de a trafó
oldalán körbefutó vezeték kontinuitását is megszüntettem.

Erről az oldalról már nem vágtam bele annyira mélyen a panelba,
valamint a barna kondenzátort is épp csak megkarcoltam.

Miközben a panel szélén futó egyik csíkot nem
vágtam át teljesen, addig a másikat már igen.

Hogy még csak forrasztani se kelljen, a hálózati csatlakozó belső lábára
5 apró körömmel csak úgy egyszerűen rácuppan a továbbvezetés.

Ez pedig a szerző tegnapról maradt ebédje. (lasagne) Ez a kép amúgy csak azért került ide, hogy lásd, még egy ennyire egyszerű szétszedést sem vagyok képes ültő helyemben kifuttatni.

Mivel úgy a biztos, a doboz elfűrészelésekor tönkretett fóliacsíkra nemcsak ón, de még egy vékony vezeték is kell. Azért vékony, mert a panelnek pont ez a része fut a doboz vájatában.

Nagyon úgy néz ki, hogy a töltő a házába történő barbár behatolást túlélte. Remélem én is túlélem, hogy a ház csak úgy egyszerűen össze van tolva. Mármint ha szerencsém van, akkor a konnektorból történő kihúzásakor nem esik szét, én pedig nem markolok rá az egyenirányított hálózati feszültségre.

Hogy később se legyen vele baj, valamint hogy lássam, hogy ez a töltő
már piszkálva volt, fehér helyett fekete szigszalagos pántot kapott.

Egyrészt a nagyszerű alkalmat, másrészt a forgatógombos és az USB feliratú fiókot megragadva, végre megcseréltem a kettőt. Mármint eddig a csak nagyon ritkán kellő gombos fiók volt alul.

Bár jól emlékeztem, hogy van itthon USB töltő, csakhogy a feketén semmiféle roncsolási nyomokat sem látni. Márpedig én meg mernék rá esküdni, hogy már láttam belülről ilyet, ami ráadásul döglött, pláne már javíthatatlan volt. Idővel persze az a téma is előkerül, már ha megtalálom...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.