Tegnapról mára virradóra csak annyi maradt meg a fejemben, hogy valamit fel kell hoznom a pincéből, de hogy mit, az teljesen kiesett. Na így sikerült előtúrnom (megjegyzem egy perc alatt lett meg, és teljesen véletlenül) a T400-as laptophoz való tartalék tápegységet. Erre azért van szükség, mert a mostani egyrészt már hallhatóan sípol, másrészt mikor helyet csináltam a laptopnak a Hi-Fi toronyban, akkor a töltő oda beépítődött. Vagyis ha a rekamién, vagy bárhol másutt akarok valamit a laptoppal, akkor ott már csak az öregecske akku szolgáltatta néhány perc üzemidőre számíthatok.

   Hogy a töltő előkerítése mennyire volt fontos feladat, azt már csak az is ékesen bizonyítja, hogy miután felhoztam, mindössze néhány percre volt hozzá szükség, hogy az éjjeliszekrény aljába rejtsem. Ez persze nem baj, hiszen itt kéznél van, az viszont már igenis baj, hogy tegnap nem erről a tárgyról volt szó.

   És már indultam is a pincébe a frissen beszerzett apró ventilátorért. Hogy egy füst alatt a ma bemutatásra kerülő fehér doboz is felkerült vele, annak több oka is volt. Az első mindjárt az, hogy ezek friss beszerzések, amiket csak azon ígéretem fejében volt szabad megejtenem, ha záros határidőn belül el is pusztítom őket. Vagy ha olyan állapotú a tárgy, akkor kipofozom. A második ok az, hogy az adott pillanatban rengeteg apró rés tátongott a mindenféle barkácsolós cikkeim között, amiket épp ezekről a friss beszerzésű tárgyakról szóló szétszedtem cikkekkel terveztem feltölteni. Hogy van még boncalanyból régi, pláne évek óta emlegetett is tucatszám? Nos ez igaz, csak ugye ki tud ellenállni egy lomtalanításnak? Ez amúgy még 2020-ban volt, mikor is már megint sikerült annyi mindent összeszednem, hogy arról - mondhatni kényszeresen - írnom kellett egy újabb lomtalanításos felsorolós cikket.

   Hogy ezt a semmi kis dobozt mégis minek vettem fel a fűből? Egyrészt ugye doboz, amiből nekem valaha permanens hiányom volt (hogy ez ma már nem így van, és még csak nem is kell semmiféle doboz, az persze nem akadályozott meg a beszerzésében), másrészt ugye ez azért mégiscsak valamiféle elektronika.

   A lyuk azért van a doboz alján, hogy ezen keresztül benyúlva ki tudjunk oldani két beakadó pöcköt. (mármint van még egy ugyanilyen lyuk) Hogy ettől még nem nyílik ki a doboz, mert van még beakadt pöcökből másik hat? Ez pontosan így van, mely ténynek azonnal sikerült rávennie a szerzőt némi erőszak alkalmazására. Konkrétan izomból téptem ketté a dobozt.

   Hiába ígértem meg magamnak (ráadásul már ki tudja hányszor), hogy nem, többé nem hajolok le trendi holmiért, mégis mindig megteszem, pedig teljesen egyértelmű, hogy mivel ezekben a modern holmikban a szoftver tartalmazza a lényeget, így a puszta látványukról nem nagyon van mit írni.

   Ez itt nemhogy egy rádió, de egyenesen adóvevő, mely modul általam történő újrahasznosításának esélye erősen konvergál a nullához. Ezt azért sulykolom magamba, hátha ezzel sikerül magamat rávennem, hogy tényleg hagyjam már a francba ezeket a trendi dolgokat.

   Egy kicsit félretettem, hátha mégis megszánom a dobozát, majd rávetettem magam a vele együtt felhozott ventilátorra. Mindeközben a háttérben apukám Werra fényképezőgépe, egy bordó kistévé, valamint az autóba való sziréna türelmetlenül várta (vagy ha ők talán nem is, de akkor legalább én), hogy mikor szedődnek végre szét.

   Ha letörtem volna az összes tartópöcköt (amúgy letörtem, csak elfelejtettem lefényképezni), majd tettem volna rá valahova egy a doboz két felét összetartó csavart, akkor lett volna egy nehezen újrahasznosítható dobozom.
   Ugyan szemeztem vele vagy két napig, hátha mégis megszánom, a doboz végül a sárga szelektív kukában végezte. A panelja mondjuk bekerült az elbontandók közé (lásd a képen a hatalmas átlátszó dobozt), de amennyi bigyót én abból kiszedek, annyitól biztosan nem lesznek púposak a pincei alkatrészes dobozaim...