Ha gyorsan épp nem is, de azért már fogyni látszanak a dolgok a polcról. A mai alanyt, vagyis a mini ingaórát a magassága miatt választottam ki. A múltkor meg a Maxell fülest azért, mert azt a polcról elvéve, általa kaptam vissza a legtöbb helyet. Már úgy értem azért, mert ugye az már eleve több darabban volt.

   Ez viszont még nagyon szépen egyben van, mire fel már adtam is oda érte a piacon a százast. Hogy amúgy miért vettem meg? Nos még véletlenül sem azért, mintha bármi szükségét éreztem volna, hanem csak - a szokásos módon - képtelen voltam ellenállni a 100 forintos árnak. Mert ugye ha egy egész gyékénynyi áruból minden 100 forint, akkor nehogy már ne találjak közülük valami nekem valót! Te! Hogy ez milyen káros egy elmélet... Mármint a kincseim nem fogyására nézve.

   Mint az a balra látható csavar pozíciójából egyértelmű, valaki ezt az órát már előttem megkezdte. Ezen persze egy a piacon vásárolt 100 forintos kacat esetében nem igazán van mit csodálkozni.

   Na most az, hogy 100 forint, meg persze az, hogy ez ha csak kicsi is, de attól még ingaóra, az még nem lett volna elég ok a megvásárlására. Ezzel most nem a szépségére célzok, hanem arra, hogy amennyiben a méretek stimmelnek, akkor be fogom tudni építeni az óraszerkezet helyére a csak úgy magában (megjegyzem szintén egy százasért) vásárolt légnedvességmérőt.

   Na most attól, hogy már nincs rajta az eredeti ingája, attól valószínűleg még ki fogom tudni próbálni. Már úgy értem, hogy majd ha csak egy próba erejéig is, de ideteszek helyette valamit. Már ha az óra belsejének állapota egyáltalán megenged egy próbát.

   Az óra mechanikáját kitettem az előszobába, mondván majd mindjárt felkapom és leviszem a pincébe. Ez - még magamat is komolyan meglepve vele - még a mai napon bekövetkezett. Mi az, hogy nem hiszed?

   Tessék! Már benne is van a pincei órás dobozban. Ez juj de bonyolult... No nem az, hogy betegyek valamit egy mára már szerencsére feliratozott, pláne szabadon hozzáférhető dobozba, hanem az, hogy elmeséljem, miszerint egyrészt az itt, vagyis a lomos pincében eluralkodott szörnyű rendetlenség okán, másrészt pedig azért, mert mostanában sokat jártam erre, azt találtam ki, hogy ahányszor csak ide esz a fene, mindig a helyére kell tennem valamit.
   Hogy mégis mit kószálok erre? Mostanában az Apukám által épített labortáphoz kerestem pótalkatrészeket. Hol egy 71DA-2 alapműszer kellett, máskor meg egy piros banánhüvely. Utóbbit amúgy idelent nem találtam, csak feketét, amit viszont idővel cserélhettem ki kékre, merthogy a műszeren olyan volt eredetileg. Na most ha idővel, illetve egyesével akár csak 10 dolgot is a helyére teszek, az akár már majdnem meg is látszana az itt kialakult helyzeten. Na jó, ezt inkább hagyjuk...

   Mire fel már álltam is neki (mármint a dolgokba történő, sehová sem vezető belegondolást abbahagyva) a döglött tollaim rendbetételének. Hogy ezek meg mégis mi módon kerültek elő? Nos olymódon, hogy egyszerűen csak úgy ott laktak a vonalzók és a betűsablonok alatt. A betűsablonokra meg azért volt szükség, mert a sárgára festős három project keretében egyrészt átfestettem, másrészt újra is feliratoztam a labortáp előlapját.

   Ez itt már nem az a fiók, mint amit az előbb láttunk, hanem ez már az a másik doboz, amiben amúgy a tollaknak kellene lenniük. Már úgy értem, hogy ezeken felül azoknak is, amit még az előző képen láttunk. Ez mondjuk nem volt valami egyszerű feladat (mármint a tollak egyesítése), mert csak úgy egyszerűen marékkal szórva nem fértek be mind a dobozba.

   A tollakkal ellentétben a mindenféle vonalzók - mivel már nem voltak alattuk a tollak - simán visszafértek a fiókba. Ez mondjuk eddig még csak két dolog helyretétele volt, nem pedig tíz, mint amennyire igény lenne.

   Ha már belecsaptam a rendcsinálásba alapon, gondoltam ezt a termosztátot is beteszem a helyére. Ezzel nem az volt a baj, hogy nincs neki helye, hanem az, hogy a bojleralkatrészes doboz volt a sorban legalul. Ez mondjuk még nem lett volna akkora baj, de ráadásul még elé is volt pakolva, mire fel már adtam is fel a további rendrakásról szövögetett hiú ábrándjaimat...

   Gondoltam talán majd a magnószalagokkal jobban boldogulok, de sajnos ezt a részprojectet is kénytelen voltam feladni. Ezt mondjuk azért, mert már eleve meg sem találtam a magnószalagos dobozt. Mit ne mondjak, nagy itt a rend...

   Szóval az úgy van, hogy mikor idelent vagyok, olyankor mindig beugrik, hogy mire kellene odafent a lakásban néhány ilyen egymásra tehető irattálca, csak mikor épp itt állok előttük, na addigra mindig elfelejtem, mire fel nem viszem fel őket. Mármint azért nem, mert ugye idelentről nézve nemcsak azt nem tudom, hogy mégis mire kellenek, hanem egy füst alatt azt sem, hogy hány kell belőlük.

   Épp mint ahogy azt is mindig elfelejtem, hogy rákérdezzek egy ismerőstől arra, hogy kell-e neki ez a rakat puzzle. (kellett) Mert ugye ha igen, és el is vinné őket, akkor végre újra le tudnék ülni a székemre. Hogy innen az hiányzik a legjobban, hogy le tudjak ülni? Nos nem, bátran ki merem jelenteni, hogy erről a helyszínről sok minden hiányzik, épp csak az nem, hogy itt ücsörögjek...