Digitális ébresztőóra
(amatőr darab)

Amiről ma szó lesz, az a kép közepén, pontosabban szólva a szemetes vödröcske
tetején terpeszkedő amatőr építésű digitális ébresztőóra. Ha másért nem is,
de azért mindenképp sürgető a szétszedése, mert már harmadik
napja nem férek hozzá miatta a szemeteshez.

Amúgy az órát a videón látható rejtekhelyen találtam meg. Úgy el volt dugva, mintha
legalábbis valami kincs lenne! Most is csak úgy került elő, hogy néhány nappal
ezelőtt megálmodtam a tartózkodási helyét. Szóval tudni tudtam, hogy van,
csak nem tudtam merre. Ha sok azért nem is, de egyenesen rengeteg ilyen
státuszú kacatom van! Amúgy a videón, ha nem is nagyon, de azért látszik,
amint megmutatom egy bonbonosdoboz tartalmát, ami egy évtizedekkel ezelőtt
félbehagyott RF jelgenerátor, még abból az időből, mikor még lelkesen barkácsoltam.

Ez a kapcsolás a leírása alapján annyira egyszerű és nagyszerű, hogy kifejezetten
meglepett az általa szolgáltatott jel trágya minősége, illetve az egész áramkör
abszolúte rapszodikus működése. Gondoltam én vagyok a hülye, s ebből
a szomorú tényből kiindulva a most bemutatott órát rám sózó barátom
is megejtett vele egy próbát. Sajnos épp mint én, ő sem aratott sikert.

Mint azt a cikk címe is mutatja, ez egy amatőr építésű digitális ébresztőóra.
Hozzám egy kiváló barátomtól került, aki magától a készítőtől, név szerint
Bertalan Gábortól kapta, aki mérnökként dolgozott a Gamma Művekben.

Az óra előlapjáról kijelenthetjük, hogy kifejezetten szép.
Legalábbis a korabeli lehetőségekhez képest igenis az.

Nem hinném, hogy bármiféle gondot okozna a kapcsolók funkcióinak felderítése.

Íme a készülék hátlapja. Részemről a rádió (vagy pótcsengő) számára készített
banánhüvelyes kivezetést életveszélyesnek értékelem. Egyrészt ebbe az
aljzatba úgy is belehet dugni a dugót, hogy még kilátszik, vagyis
megérinthető a fém része, másrészt pedig én már láttam ilyen
banánhüvelyt eltörni, majd kipotyogni a lyukból. Amennyiben
utóbbi megtörténik, rákerülhet a fázis az óra fémházára. Az ilyen
rémtörténetek száma mondjuk csekély, de az ördög sohasem alszik!

Ha ez mégsem hűtőlyuk lenne a trafó felett, akkor itt jön ki a dobozból a csipogás.

A hálózati vezeték bevezető gumigyűrűje repedezett. Ez ellen nincs mit tenni,
mert a múló évtizedek sajnos kicsinálják a gumit. A főképp Philips gépekben
megtalálható elfolyósodott gumialkatrészekre gondolva, részemről bátran ki
merem jelenteni, hogy még ez a repedezett állagú gumi a szerencsésebb!

A doboz alján - számomra meglepő módon - nincs gumiláb. Amúgy nem csak ezt
akartam megmutatni, hanem a doboz enyhe ferdeségét is, csak az arról készült
képek közül egyetlen egy sem sikerült, ezért elmondom: A dobozt az asztalra
helyezve, három sarka lent van, míg a negyedik két milliméterrel fentebb.
Ez azért fura, mert amúgy nagyon is masszívnak látszik az óra doboza.

A dobozt két oldalról négy-négy csavar fogja össze.

Gondoltam kipróbálom, mielőtt még valami kárt teszek benne a szétszedéssel.
A kijelzőn látható 9:54 az óra beállíthatóságán kívül egyben azt is jelenti,
hogy délelőtt van, vagyis - a tegnapival ellentétben - ma nem aludtam
délig. Amúgy nem bonyolult az óra beállítása, pont úgy működnek
a gombjai, mint a többi hasonló szerkezetnél. Mondjuk ekkor még
nem tudhattam, hogy mi lakik pontosan a dobozban. Mert ugye lehet
gyári, vagyis csak átdobozolt, és lehet akár teljesen a nulláról felépített is.

Valahol mélyen az van benne rögzülve, hogy reggel hétkor ébresszen, amit
a gombokkal természetesen át lehet állítani bármi más egyéb időpontra is.
Most az következett volna, hogy kipróbáljam az óra ébresztő funkcióját.

Ehelyett az következett, hogy mire odaért a számláló, hogy mindjárt
csipogni fog az óra, zim-zum, visszakúszott a gépbe az optika,
mert épp ekkor merültek ki az akkuk a fényképezőben.
Tronic töltő bevetésen, töltött akkuk a gépben...

Ennek az órának kifejezetten kellemes tónusú, ráadásul szolidan csendes a hangja.
Most már persze - így ötven felett - felébrednék rá, de a 80-as években semmi
esélye se lett volna a felkeltésemre! Akkoriban engem egy Budapest nevű
rádió próbált felébreszteni, teljes hangerőn, mind a nyolc wattjával!
Megjegyzem az esetek döntő többségében teljesen sikertelenül.

Ugyan azt szokás mondani, hogy holtakról jót vagy semmit, no de nem is a készítőt
fogom rögvest alaposan megkritizálni, hanem csak a konstrukcióját. Kezdjük ott,
hogy az előlap nincs rögzítve. Egyszerűen csak attól marad ott a helyén, hogy
passzentosan illeszkedik a doboz alsó és felső lemeze közé. A hátlap a két
szélén ugyan hozzá van csavarozva azokhoz az alumínium tömbökhöz,
melyekhez a doboz alja és teteje is, de máshoz nem. Vagyis az óra
belseje (az a nagy panel), az csak áll ott magában. A dobozt
összerakva mondjuk egyben van, de a nagy panelt
akkor sem igazán rögzíti semmi.

Eddig még sosem találkoztam a hangszóró ilyetén történő rögzítésével. Az a két
alumínium lapocska egyszerűen csak oda van ragasztva a dobozra. Amúgy
a hangszóró membránján lyuknak tűnő sérülések pontosan azok, aminek
látszanak. A hangszóró peremén látszó ragasztócsíkból kikövetkeztethető,
hogy ez használt alkatrész. Ugyan lehetett a 70-es 80-as években kishangszórót
kapni a Keravillban (fiatalabbak kedvéért így hívták akkoriban az alkatrészboltot),
de a kéthárom ezres fizetésből az ember nem szívesen dobálózott a százasokkal.

Az előlap belülről fotózva. Valóban semmi nyoma sincs rajta rögzítésnek.
Mondjuk megvan öt milliméter vastag, szóval van minélfogva
beleszorulnia a doboz alja és teteje közötti résbe.

A kapcsolók hátulról sokkal egységesebb képet mutatnak, mint tették azt szemből.
Ez persze nem kritikai észrevétel, csak úgy megjegyeztem. Akkoriban, mikor
ez az óra készült, ugyanis még egyáltalán nem az volt a kérdés a boltban,
hogy hányféle nyomógombot (vagy kapcsolót) tartanak, hanem az,
hogy kapható-e egyáltalán valamerre a keresett alkatrész.

Ez egy óramodul, amit így ahogy látod, egyben lehetett megvenni a boltban.
Mondjuk szerintem nem nálunk árulták, hanem a Bécsi út másik végén.

Ugyan megpróbáltam kiszedni a helyéről az órapanelt, de mikor rájöttem, hogy mi
tartja a helyén, azonnal felhagytam a piszkálásával. Szóval ez úgy lett idetéve,
hogy az előlapra hátulról jön a panel, szemből meg a piros plexi pöckei áttolva
az előlapon, és ahogy az a kép közepén homályosan látszik, összeakadnak.
Valahogy úgy érzem, hogy jobb nem letörni onnan azokat a pöcköket.

Hogy azt mondja "NO (nulla) JEWELS", vagyis nincs benne kő. Erre a feliratra
nehéz mit mondanom. Az mondjuk igaz, hogy annyi a hülye, mint tengerben
a vízcsepp, de azt azért nehéz elképzelnem, hogy akad ember a földön aki
úgy hiszi, hogy mint a hagyományos mechanikus órában a tengelyek,
a digitális változatban rubin csapágyakon kószálnak a bitek.

Ha lett volna pirosból vastagabb vezeték is, akkor mind piros lett volna! Ez persze
már megint nem kritikai észrevétel, hanem csak a készítés korára jellemző tünet.
Én mondjuk el voltam eresztve színes vezetékekkel, mert csak szét kellett
bontanom értük egy darabka telefonkábelt, de boltban még
színes vezetéket se nagyon lehetett kapni.

Ajaj! Már csak azért is, mert ezekben a vezetékekben a hálózati feszültség kering.

Jobbra a rádiót bekapcsoló nagyáramú relé, míg balra az időalap panelja látszik.

Balra az időalap pontosságát szolgáltató kvarc, míg jobbra a kissé lepattogzott szélű
finombeállító trimmerkondenzátor látható. Hogy minek kellett az eleve órának
készült modulhoz külön időalap? Nos azért, mert míg nyugaton a hálózati
frekvencia stabil volt, vagyis nyugodtan lehetett használni időalapnak,
addig a világ szerencsétlenebb fejlődési sorsú országaiban (például
nálunk) ez egyáltalán nem így volt. Nézzük meg a modul rajzát.

Aki a többi lehetőségre, illetve modulvariációkra is kíváncsi, az lapozza fel
a Rádiótechnika 1980/5-ös számát, ott minden jó alaposan le van írva.
Mit ne mondjak, van ebben az óramodulban lehetőség rendesen!

A korabeli alkatrész beszerzési nehézségeket ékesen prezentálja,
hogy bár a fotón látható mindhárom 7490-es IC Texas
gyártmány, de nem akadt belőle három egyforma.

Ez itt a tápegység.

Sikerül olyan minőségű képet készítenem, melyről csak az nem derül ki, hogy
azok ott ketten a háttérben tranzisztorok, avagy háromlábú stabkockák.

A tápegység hat darab diódáját háromféle típusból sikerült összehozni.

A trafó lábai szépen be lettek számozva.

Az ébresztőfunkcióhoz tartozó hanggenerátor, illetve relé vezérlő, egy próbapanelra
lett felépítve. Ez mondjuk nem kritika, de ténynek tény. Mint ahogy az is tény,
hogy az óra kisfeszültségű részeihez meglehetősen közel találhatóak
a hálózati feszültségre kötött vezetékek.

Az egyes részegységeket hordozó panel ugyan nem szerves része az elektronikának,
de egyszerű kötéspontként két helyen is fel lett használva. Furcsa elgondolás
a használt nyáklap mechanikai hordozó elemként történő alkalmazása.
Ez annyira így van, hogy nekem is van belőle félretéve a pincében.

Azért remélem, hogy nem a 230 szaladgál ezekben a vezetékekben.

Újrahasznosításkor nagyon jól tud esni egy rendesen feliratozott trafó! Mondjuk
a feszültségértékek nincsenek odaírva, de a menetszámok függvényében
azokat már nem kunszt kiszámolni. 7,7 menet voltonként, vagyis
a szekunder egyszer 15, valamint négyszer 6 voltos.

Miközben összeraktam, egyben újra is gondoltam az egész mechanikai
konstrukciót. No persze utólag már könnyű okosnak lenni...

Bevallom őszintén, hogy részemről mindig frászban voltam, mikor egy már adott
méretű lyukba kellett beszabni egy darab lemezt. Ha nagyobb lesz, akkor nem
fér be, reszelni kell. Ha meg kisebb lesz? Akkor körben marad egy csúnya rés.
Innen már sejthető is a szerző pontos mechanikai munkákhoz való viszonyulása.

Miután már összeszereltem az órát, s úgy kb. itt tarthattam a cikkel, kiváló barátom
megküldte az órához tartozó külső csengető egységről készült képeket, melyre
azon az áron sikerült rávennem, hogy megfenyegettem, miszerint elhozom
tőle a flexemet, és akkor kereshet valami más alkalmatosságot, amivel
hajnalonként fel tudja riasztani a békésen szendergő szomszédokat.
Hogy minek egy ekkora doboz egy csengőnek, az már valószínűleg
sosem fog kiderülni. Én első ránézésre azt valószínűsítettem, hogy
azért lett ekkora dobozba szerelve a csengő, mert nem volt kisebb.

A vezetékek már hiányoznak, de a lyuk méretéből arra következtetek, hogy csak
egy hálózati dugóban (vagy banándugókban) végződő vezeték lógott ki belőle.

A pótcsengőnek - az órával ellentétben - van gumilába.

Hogy mi van? Kisvártatva persze beugrott, hogy mivel a jobbra látható
csengő nem a hálózati feszültségre lett méretezve, ezért kell
hozzá a balra látható fehér színű csengőreduktor is.

Ezt a képet nézegetve felmerült bennem a kérdés, hogy mégis mi a csuda
melegedett annyira az előlap mögött, hogy befeketedett tőle a doboz teteje.

Az előző kérdésre a válasz, hogy a RAFI kapcsolókban található (hálózatinál kisebb
feszültségű) jelzőizzókhoz szükséges előtét ellenállások. Na most innen visszafejteni
ezt a kapcsolást, ha nem is lehetetlen feladat, de azért egyszerűnek sem nevezném.
Megjön az ébresztési jel az órától (220 volt), amitől egyből csengetni fog a doboz.
Ha kapcsoló lenne a dobozban a csengetés leállításához, akkor azt könnyű lenne
lekapcsolva felejteni, ezért nyomógomb lett beépítve. Hogy a nyomógomb is
tudjon kapcsolni, arra a célra szolgál a háttérben látszó relé. Miután megszűnik
a csengető jel (vagyis a 220), elenged a relé, és automatikusan újraindul a doboz.
Vagyis holnap reggel ismét biztosan csengetni fog. Ha nem így volt, akkor tévedtem.

Így hirtelen meg nem tudnám mondani, hogy mire fog kelleni (már ha kelleni fog
valaha valamire), de attól még elcsomagoltam, hogy ne porosodjon tovább.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.