UNIVERSO mini rádió
(volt már hasonló, de csak nem dobom ki fotózás nélkül)

Mivel a nagyobb méretű dobozokat eltűntettem innen, így már csak ez a kicsi van.
Ebben tartom a szétbontott lomok esetleges újrahasznosításra alkalmasnak ítélt
maradványait. Szóval a doboz rendben, meg van ideologizálva a léte. Aztán
volt még itt a tetején egy torony, mindenféle más dobozokból. Ezektől is
sikerült megszabadulnom. Persze mindig kerül valami a kupac tetejére.
Minap belelapoztam pár régebbi szétszedtem cikkbe, s ahogy az akkori
állapotokat elnéztem, azokhoz képest mára már egészen jól állok. Csak ugye
az van, hogy az elért eredményekről hajlamos elfelejtkezni az ember. Például szinte
teljesen üres a tápegységem előtti tér. Már az asztalom jobb és bal sarka is teljesen
üres. A telefonom mellett csak két dugasztáp ücsörög. (az egyik a mobilhoz, míg
a másik a szkennerhez van) A polcok széléről sem esik le semmi. Mondjuk ez
lehet, hogy azért van, mert óvatos lettem, s már nem megyek a polcszéli
tárgyak közelébe. Az asztal alatt nincs semmi, ami most már persze
természetes, pedig egy régi fotón látszik, hogy ez nem volt
mindig így. No de nézzük az újabb szerzeményt.

Khm. Helyesbítek. Szerzeményeket.

Ezt választottam ki témának. Pici is, felesleges is, rádió is. Tavalyi tervem volt, hogy
ami a szobámban csak rádió van, azt én mind szétkapom, kimosom, bemutatom.
Persze nem lett belőle semmi, hiszen ez is csak egy olyan terv volt, mint a
többi. No majd idén megvalósítom! (gondolom ismét elbizakodottan)

Az Universo az egy ősi, nagy múltú rádiógyár. Vagy nem. Ez egy un. reklámrádió.
Vagyis azért kaptuk, hogy tudjuk, hogy a Budapest bank, tattarattata... De ha már
egyszer reklámhordozó, akkor illene neki jó sokáig kitartani, hogy minél tovább
hirdesse az akárki dicsőségét. Persze tudom, hogy van egy kompromisszumos
ár/érték arány, de régen mintha ez nem így lett volna. Még emlékszem rá az
ipari suliból (70-es évek vége), hogyha valamely tantársnak sikerült szereznie
egy fél pucér csajt ábrázoló (nem a csaj fél, hanem a pucérsága) reklámszatyrot,
akkor hónapokig abban hordta a könyveket, füzeteket. Manapság meg örülök, ha
haza tudom hozni benne a vásárolt árut. Vagy ott van például a reklámöngyújtó.
Szintén a 70-es évek vége. Már bagóztam, s mint barkács hajlamos embernek,
igen érdekes öngyújtóim voltak. Most a példa kedvéért mindössze egyetlen
egyet említenék meg. Gyöngyház berakásos, lapos, oldalán halszem. Bele
lehetett látni, hogy mennyi benzin van benne. Persze ha az ember benzin
helyett toluollal töltötte fel, ami oldja a halszemet, ami ettől beleragad
a kabátzsebbe, akkor igen különös műveletnek látszik a rágyújtás,
amint kifordul a kabátzsebem. Szóval a szomszéd házban nyaraló
kanadai lánytól kaptam egy teljesen átlagos un. reklám műanyag
öngyújtót. Évekig működött! Persze miután kifogyott, meg lett
szelepelve. Most meg vettem egy akkorát... Évig elégnek kéne
lennie! Még LED is van benne! De meggyújtani azt már sajnos
nem nagyon lehet. Pedig nem használtam agyon, hiszen már
nem is dohányzom. No de mi ez a félrebeszélési hullám?
Nézzük csak meg közelebbről ezt a miniatűr rádiót.

Szedtem már szét hasonlót. A power LED nem szorul magyarázatra. A "LAMP"
a rádióban rejtező elemlámpát indítja be. A "reset" és a "scan" gombok pedig
a rádiónak az ő hangolására szolgálnak. A scan gomb átugrasztja a rádiót
a következő adóra. Ha meguntuk az előre léptetést, akkor a reset gomb
megnyomása után kezdhetjük elölről az egész procedúrát. Nem egyszerű
eset, ha bekapcsolás után egy olyan adót szeretnénk hallgatni, amelyik
mondjuk a vételi sáv vége felé van. Ráadásul nincs semmiféle skála.
Vagyis ha épp nem mondják be, sosem lehetünk benne
biztosak, hogy melyik adót is hallgatjuk.

Hátul megy bele az elem, a fülecskénél fogva pedig zsebre lehet tűzni.

A kibe kapcsoló szokásos módon a hangerő potméterrel van egybeépítve.

A zöld lyuk a fülesnek van (nem nyuszi, fülhallgató),
az üvegszín izé pedig maga a lámpácska.

Tiszta merő egy trutyi az elemtartó. Az elemet már én tettem bele, de kiszedni
azt nem fogom. Pontosabban szólva ahogy van, megy a kukába!

Természetesen meg sem nyikkan. Sem a power LED, sem a lámpácska és a rádió se.
Ilyenkor szokták, ahogy van kidobni az egészet. Persze ez már egyszer megtörtént.
Nem morgás, de hogy sosem kapok rádiót úgy, hogy: Nesze Géza, itt egy jó rádió!
Mondjuk így is erős rádiótúltengésben van a szoba, szóval nehogy felajánl egyet!

Mint azt épp az előbb említettem volt, mész ki a szemetesbe.

A nyáklap tulajdonképpen szép, bár közelebbről megszemlélve látszik rajta néhány
rövidzárnak, illetve forrasztási hibának értékelhető képződmény.

Adtam neki energiát a tápegységemből. Mindjárt lett benne élet! Kiszedtem
az elemeket a kukából, majd megmértem őket. Nem bennük volt a hiba,
inkább csak a szokásos mód elrohadt teleptartóban.
Elemek vissza a kukába.

A doboz bal sarkában azért nem látszik a lámpácska, mert épp veszettül világít.

Nem. Hiába is könyörögsz! Nem mentelek meg. Ne nyafogj itt nekem!
Megmondtam. Mész a szemetesbe. Ma ilyen könyörtelen napom van.

Hogy ez mire lesz jó? Hacsak nem arra, hogy végképp
kibuggyanjanak a gombok az illetékes dobozomból...

A lámpácska valóban az, mégpedig nem véletlenül nem LED.
A fehér LED-nek ugyanis a normális fényerővel való
világításhoz több mint három volt kell, itt
meg épp csak annyi van.

Gondoltam meghallgatom panelszinten.
Ha már egyszer nézni nem esik olyan jól a girbegurba alkatrészeket.

Nem akar elérni a fülemig a hallgató zsinórja, mert csomó lett a közepén.
Ne lássak több patkányt nyárson, ha nem épp az előbb
gubancoltam ki, már csak úgy megszokásból.

Néha mintha adott volna valami hangot. Gondoltam biztosan tőben lesz kontaktos
a zsinór. Tipikusan itt szokott eltörni a mozgástól. Gondoltam meghúzom kicsit.
Ha láthatóan nyúlik, akkor belül már el vannak szakadva az erek. Nemhogy
nyúlik, hanem egyből el is szakadt a kábel. Pedig nem is erőltettem!

A fizikai méretét tekintve kicsit nagy, de ez elektronikai szempontból teljesen
lényegtelen. Például egy Sokol rádió is sokkal szebben szól egy nagydarab
hangfallal. A rádió csak a terhelés impedanciáját látja, a méretét nem.

Ráadtam a fülesem a kamerára, majd némi gyakorlatozás után rájöttem, hogy elsőre
a reset gombbal akartam állomást váltani. Persze az ilyen eseményeket a magam
iránt érzett mérhetetlen jóindulatomtól vezérelve, kiszerkesztem a videóból.

Putty! Bedobom a bontásra váró panelek közé. Vagy kerüljön inkább
a paneles fiókba? Ilyenkor elgondolkodom azon, hogy ez tulajdonképpen
mégiscsak egy URH sávos rádió. Indításképp letölteném az IC adatlapját, majd
kissé átszerkeszteném a kapcsolást, hogy folyamatos hangolású legyen. Kapna egy
rendes (LM386 még sok is) végfokot, meg valamilyen dobozt is kifaragnék.
Hangszóró lehet bármi. Tápja elem, dugasztáp, vagy akár kurblis is.
De ez olyan értelmetlen, hogy lehet, egyszer meg is teszem.

Szerintem ez van annyira bóvli, hogy nincs értelme másik dugót szerelni rá.

Most mi legyen? Nem dobhatom ki csak úgy!
Ha már úgy is itt van, akkor nézzünk bele.

Az a két fényes izé, mint habokból felbukkanó csillogó hátú halak,
szóval azt akarja imitálni, mintha át volna fűzve a műanyagon
az ezüst színű kábel. No persze nem így van, csak mintha.

A gumidugó a kábelen semmire sem jó, csak gumidugó.
Jó. Akkor mondjuk azért van, hogy ne folyjon bele a fülesbe a víz.

Középen a vonal az vagy ragasztás, vagy ott
van két félből összerakva a fröccsszerszám.

Beletoltam a sniccer pengéjét.

Szétjött. Normális membrános darab. Már úgy értem, láttam már olyan felépítésűt
is, mint az ősrégi detektoros rádióhoz való fejhallgatók. Amúgy szerintem ez
eredetileg nem ragasztva volt. Már úgy értem, hogy egy darabból volt a
kupak, nem ragasztva. Gondolom csak fel volt pattintva a helyére.
Most már persze (és amúgy is) ez teljesen mindegy. Megy
ez is a vödörbe, a rádió többi apró részlete után.

Ez maga a hallgatóbetét.

Gondoltam megblankolom a kábel végét, rádrótozom a QUAD-ra, majd jól
megbőgetem. Értem én, hogy vékony kell legyen, de nekem akkor sem
szimpatikus a lakkszigetelésű huzalokból sodrott kábel. Persze
lehet csak azért, mert ez az én szememnek túl vékony.

Rámértem a multiméteremmel. 32 Ohmos.

Nem akartam én széttépni, hanem az úgy volt, hogy csak a kábelt
akartam lerángatni. Tehetek én róla, hogy ez ilyen gyenguska?

Nem. Nem én piszkáltam ki a membránt!
Ahogy forgattam ezt a picinységet, egyszer csak kiesett.

A membrán szélén körben az a piros, az volt a ragasztó.
Mondom volt!

Hogy minek nekem egy ilyen, azt konkrétan nem tudom, de gondoltam van olyan
pici, hogy bőven elfér a hangszórók / hallgatók feliratú dobozomban.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.