A most bemutatásra kerülő magnós autórádió mindössze a Videoton RD 3614 szokásosnál kisebb méretét szemléltetendő került elő. Mármint azt találtam ki, hogy a Videoton autórádió mellé odateszek egy átlagos példányt, azzal mutatva be méretkülönbségüket. Ehhez persze le kellett mennem a pincébe.

   Ahol is nyitásképp a frissen vásárolt polírozó készletet helyeztem el a készülő rádióváz összegyűjtögetett alkatrészei között, majd - hogy valami hasznosat is csináljak - megraktam a fahordó szatyrot.

   Majd arra, hogy a Videoton magnós autórádió gumi forgatógombját, illetve valószínűleg a rákerült vastag ujjlenyomat réteget hogy megette már a gomba. (lásd felül középen a feketéről fehérre változott gombot)
   Amúgy valahol itt jöttem rá, hogy amit elkövetni készülök, az igen nagy valószínűséggel egy újabb szétszedésbe fog torkollni. Az addig rendben, hogy ez a hobbim, illetve épp nagyban készülök a Videoton autórádió szétszedésére, de attól még meglepett, hogy nálam már egy puszta méret-összehasonlítás is szétszedéssé fajul.
   Miközben az értelmes döntés a kép közepén látható készülék polcból történő kirángatása, meg persze idővel bemutatása lett volna, ahogy én azt már csak szoktam, újra eltérültem.

   Egyrészt nem sok híja volt, hogy egyszerűen csak az is fogyjon már egy kicsit alapon, a bemutatásra váró műszerkészletből ragadok magammal most épp egy szkópot (lásd jobbra), másrészt a nekitámaszkodó, már többször is megemlített csöves autórádió esetében is rezgett a léc.

   Végül azért kötöttem ki ennél a bóvli, tulajdonképpen semmi különösebben érdekes részletet sem tartalmazó magnós rádiónál, mert az aktuális hangulatom szerint nem volt kedvem semmi bonyolulthoz. Ez az adott pillanatban annyira így volt, hogy bár nagyon is ráfért volna, még a kaotikus hátteret sem volt kedvem rendezni, de csak mert az valami eszementül emelkedett szintű pakolászást igényelt volna. Idővel persze majd erre a feladatra is rá kell mozdulnom.

   Nemcsak a tűzifa volt fogytán, de a kiadós ebéd után már a lendületem is, mely állapot azt vetítette előre, hogy valóságos csoda lesz, ha a frissen felhozott cuccot még ma szétszedem.

   Kezdetben tényleg úgy volt, hogy csak ezt az egy képet készítem el, ami igazándiból a Videoton rádióról szóló cikkbe kell, aztán a szokásos módon felborulok, csakhogy valami csoda folytán ez ma nem történt meg.

   Utólag belegondolva, valószínűleg azért haladtam tovább viszonylag lelkesen, mert rájöttem, hogy a mindent tudó táblázat széthúzogatott sorai közé nemcsak rengeteg rádiós témájú cikket kell beszúrnom, hanem magnósakat is. Ez meg ugye nemcsak rádió, de egyben magnó is, mire fel egyértelmű, hogy valamelyik magnós hézag lesz vele feltöltve. Mármint a magnók sora - mert még nagyban a rádiókat fogyasztottam - ekkor még nagyon távolinak tűnt. Mikor a hézagok betömésével majd odaérek ehhez a sorhoz, milyen jól fog már esni, hogy azt már korábban feltöltöttem? Szerintem nagyon!

   Miközben úgy tűnik, hogy a rádió gyártója a Yamaha, ennek valószínűsége mondhatni igencsak csekély. Mármint mikor ez a rádió készült, még akkor is szokás volt a készülékeknek valami jól csengő nevet adni, ha az egyértelműen valaki más védjegye volt.
   Mindeközben az "azimuth adjust" annyit tesz, hogy az adott ponton a címkét egy apró csavarhúzóval átdöfve, beállíthatjuk a magnófej résének függőleges pozícióját. Az "antenna trimmer" beállítási lehetőség pedig arra szolgál, hogy kompenzálhassuk az antennakábel középhullámú modulátorkörrel párhuzamosan kapcsolódó kapacitását.

   Szegénykém mára már erősen hiányos. Hogy honnan van? Lehet, hogy valamelyik kollégám adta, vagy a barátaim hozták, esetleg én magam vettem a zsibvásárban, mikor a gyékényről felvéve azt mondta rá az eladó, hogy 50 forint, és persze ennyi pénzért nehogy már vissza merjem tenni.

   Ahhoz képest, hogy az előlapon három kapcsolónak van hely, csak egy lett beépítve. Ez lehet gyári (mint egyszerűbb változat), épp mint ahogy későbbi módosítás is. Mármint előfordult, hogy a szétesett kapcsolót kiszedte a készüléket javító mester, majd fixre kötötte a helyét. Ezt egy AM / FM, vagy mono / sztereó átkapcsolóval nyugodtan meg lehetett tenni, merthogy az autórádiók zöme alapértelmezettként FM sztereó állásban volt.

   A potméter kettős tengelyű. Míg a külső részét tekerve a hangszín változik, addig a belsőt forgatva a hangerő. A másik oldalon a külső rész a balansz, míg a belső a hangolás. A menetes rész pedig azért ennyire hosszú (és még oldalra is el lehet állítani), hogy a készülék szinte bármiféle méretű helyre beszerelhető legyen.

   Ez a csavar még véletlenül sem arra lett kitalálva, hogy a műszerfalon vagy a kardánbokszon belül beleálljon valami kényesbe, hanem azért, hogy ne csak a doboz elejét, de a hátulját is rögzíteni tudjuk. Ehhez képest az értő használata nagyon ritka eset volt. Már úgy értem, hogy az elektromos bekötéskor sokan egyszerűen csak testpontnak használták, mechanikai rögzítőpontnak nem.

   Bár mutattam már korábban ehhez hasonló relatív bóvlit, az a készülék azonban még ennél is egyszerűbb, konkrétam mindössze egypaneles, és persze nem sztereó, hanem mono volt, cserébe - a jobb eladhatóság érdekében - digitális skálát kapott.

   Természetesen az a tény, hogy a még reám váró boncolások sorában szerepel egy regulátoros magnómotor című tétel is, az már csak jóval azután jutott eszembe (pontosabban szólva olvastam a hónap végén), miután ez a készülék már rég újra a pincei polcon hevert. Ez csak azért baj, mert ugye az is egy komoly tervem (már ha esetemben szó lehet bármiféle komolyságról), hogy a rádiókkal és a magnókkal párhuzamosan, a már megemlített, de fel még mindig nem boncolt egyéb tárgyaim sorát is csökkentem.

   Ez itt egy olyan panel, ami az AM és az FM hangolóegységeket tartalmazza. Olyankor tud nagyon jólesni (mármint a puszta léte), mikor épp egy ilyenre van szükség, s mivel van készleten, ezért nem kell megépíteni.

   Azt persze - kapcsolási rajz hiányában - ki kell találni, hogy a 6 vezeték közül melyik milyen jelet ad, vagy feszültséget igényel, de az azért némi műszerezettség birtokában nem egy nagy kunszt. Miközben az egyik vezeték egyértelműen test, egy másik a tápfeszültséget hozza. Egy harmadik az FM, egy negyedik az AM középfrekvenciás jelet viszi a KF fokozatok felé. Az ötödik vezeték az URH sáv AFC feszültségét hozza, a hatodikról pedig már csak nem lesz lehetetlen feladat kitalálni, hogy mégis mi a csudát csinál. Már csak azért sem, mert bár ehhez a készülékhez nem találtam rajzot, attól még a felépítési elve mondhatni általános.

   Valaha azt terveztem, hogy az ilyen és hasonló jópofa, pláne igencsak hasznos modulokból építek, illetve kitermelek egy egész sort, hogy mikor igényem támad mondjuk FM középfrekvenciás jelre, akkor csak elő kelljen kapnom egy ilyen panelt, rádrótoznom a tápfeszültséget, s már használhassam is. Ebből a tervemből persze - mint ahogy megannyi másikból sem - nem lett semmi. Annyi időm meg már nincs hátra, hogy legyen. Mármint ha az elmúlt 60 évben nem készült el, akkor igen nagy valószínűséggel már nem is fog!

   Pedig rádiójavításkor, vagy építéskor nagyon jól tud ám jönni egy olyan műszer, mint amilyet egy ilyen panelből terveztem elkészíteni. Mármint ez egy komplett AM + FM középfrekvenciás panel, megtoldva egy hangfrekvenciás erősítővel. Kell mellé a dobozba egy hangszóró, egy tápegység (ami lehet kicsi is, hiszen nem a bömbölés a cél), valamint egy a középfrekvenciás jeleket szabályozhatóan, de főképp tönkretehetetlenül fogadó bemeneti fokozat. Ezzel a már nem annyira rádióval, mint inkább már műszerrel nagyszerűen lehet ellenőrizni egy akár FM, akár AM hangolóegység működését, akár a helyéről kiszerelt állapotban is. Amennyiben megérem, ezt a műszert talán elkészítem, hiszen a rádióépítős kísérletekhez nagyon is jól jönne! Egyszer amúgy már nekiálltam megépíteni, azonban az a projekt - mint akkoriban megannyi másik - valamiért félbemaradt.

   Bár hangszórót még nem kötöttem a vezetékekre, de a labortáp öregecske árammérője a hangerőszabályzó gomb tekergetésekor ennek ellenére jelezte, hogy meg-megugrik az áramfelvétel.

   Ami persze lehet, hogy az egymáson hempergő hangszóróvezetékeknek volt köszönhető. Ilyenkor nagyon jól tud jönni a labortáp áramgenerátora, mert ha azt letekerem, akkor a maximálisan leadott mondjuk 100 milliamper még nem képes tönkretenni a rövidrezárt kimenetű végfok IC-t.

   Miközben a rádió vételkészsége nemcsak ultrarövid, de még középhullámon is teljesen rendben van, a hangolhatósághoz - a skálahúr lazasága okán - oda kell nyúlnom a forgókondenzátorhoz. Mármint a mozgására egy kissé rásegíteni.

   A készülékben nemcsak annak nincs nyoma, hogy a további lehetséges kapcsolókat valaki kivezetékezte, de már eleve annak sincs, hogy azok valaha be lettek volna építve. Mármint nem látszik a lemezen a csavarfej okozta nyom.

   Első nekifutásra begyűrte a próbakazettát, de második próbálkozásra - mondjuk némi lemezgörbítés után - már megemberelte magát. A minőség ugyan nincs az egekben, de amúgy a magnó rész is korrektül teljesít.

   Mármint ezt a lemezfület kellett egy kissé visszább görbíteni, ami a kazettát rögzíti a helyén, s ha túlságosan nyomja a puha műanyagot (mármint a kazetta tokját), akkor megszorul benne a szalag.

   Egyszerűen érthetetlen, hogy miközben van hozzá anyag, és még valaha kellett is volna, a korábban leírt műszer ennek ellenére mégsem készült el. Ez mondjuk csak annyiban igaz, hogy nem dobozoltam be. Már úgy értem, hogy - emlékeim szerint legalábbis - a megvalósíthatóságát egyszer már kipróbáltam. Hogy ezt egyszer már írtam, az amúgy annak köszönhető, hogy bár a rádió szétszedésével simán megvoltam egy ültő helyemben, addig a szöveg megírásának kétszer is neki kellett futnom, mire az utolsó képig értem.

   Bár a piros LED nem világított, ezt akár az is okozhatta, hogy ez nem a sztereó vételt jelzi vissza, hanem mondjuk akkor jelez, mikor a magnó rész működik, akkor viszont nem néztem oda.

   A doboz nem azért kapott egy réteg folpackot, mintha megérdemelné, vagy nem szeretném ha beporosodna, hanem azért, mert így egyértelműen megállapítható, hogy már átesett a bemutatón.

   Mikor a billentyűzetet a jelen cikket elnevezni magam elé odahúztam, hogy lássam a rádió nevét, nekitámasztottam a dobozát a szerszámtartónak, mire fel szegénykép két napra így maradt...