Hogy ez a három bemutatásra váró tétel végre felkerült a pincéből, az egy valóságos csoda! Na most ami még szintén csoda, mondhatni büszke vagyok rá, az a szokásos felvezető képek elmaradása. Hogy nem vittem magammal a pincébe a fényképezőgépet, az erre azért nem volt ok, mert ugye odalent is van. Vagyis most valami csoda folytán képes voltam megállni, hogy ne fényképezzem körbe az egész pincét, pedig amúgy természetesen lett volna mit. Végül még a főképp orsós magnókat tartalmazó fehér szekrény elől is sikerült elhúznom az odatornyozott lomkupacot, majd amit csak értem, és persze már átesett a szétszedésen, valamint el is volt csomagolva, azt majdnem mind sikerült eltennem. Ami esetleg nem volt elcsomagolva, arra amolyan második ütemként tekertem folpackot, majd azt is mind elpakoltam. Amiket végül nem sikerült elraknom, azokkal vagy az volt a baj, hogy nem fértem oda a tárolási helyükhöz, vagy az, hogy azt nem találtam meg. Míg az első körbe a vízcsap és a tanért műszerek tartoztak (meg persze egy csomó minden más is), addig a másodikba mondjuk a tuner kockák, melyek dobozát, mivel azt már többször hiába kerestem, már eleve neki sem álltam felkutatni.
   Miután a nagyja pakolással megvoltam, természetesen a szokásos, vagyis a jövőt tervezgető fejezet következett. Mivel a lomos pincei rendcsinálást meg kell előzze egy csomó olyan nagydarab dolog elbontása, ami a padló (most oda van pakolva) visszaszerzéséhez szükséges, a rendcsinálás terén az érdemi munkát majd csak úgy 50 szétszedés múlva kezdhetem el. Természetesen akkor is csak abban az esetben, ha nem olyan apró tételek letudásával múlatom az időt, mint mondjuk a jelen cikk keretében bemutatásra kerülő gardróblámpa, meg a légkürt, valamint egy pincei polcon tulajdonképpen bármi mellé kényelmesen odaférő napelem.
   Miközben korábbi terveimben még az szerepelt, hogy ezen tételek közül naponta veszek el egyet, valami csoda folytán annyira beindultam, hogy zsinórban nemhogy ezt a hármat, de még egy gázpalackot is szétszedtem! Ráadásul a négy tételt olyan gyorsan tudtam le, hogy a végére hagyott napelemnek - egy röpke mérés erejéig - még bőven jutott a délutáni napból. A képek megszerkesztésének feladatával viszont már átcsúsztam a rákövetkező nap reggelére.
   Hogy mégis mitől indulhattam be? Ezt sajnos nem sikerült kiderítenem, pedig nagyon jó lenne tudni, mert akkor azt a valamit máskor is elkövethetném, és akkor ha nem is minden nap, de legalább hetente egyszer úgy nézne ki, mintha visszatért volna belém az élet.

   Bár eredetileg úgy volt, hogy aznap csak behozom a lomokat az előszobából (ez milyen egy megterhelő feladat volt már...), csak aztán, mint ahogy azt épp az előbb említettem, valamitől beindultam. Tulajdonképpen már eleve az fura volt, hogy ezeket a lomokat nem a szokásos időben, vagyis valamikor késő délután, hanem még korán reggel hoztam fel.

   Bár tucatszám keringtek körülöttem a guberálók, de ez a két bigyó annyira nem kellett senkinek, hogy mindenki csak félredobta. Mivel pusztán a formájáról nem tudtam eldönteni, hogy mi lehet, ezért megnéztem közelebbről. Ekkor viszont már másnak is kellett volna, de csak miután elárultam, hogy mire való. Mivel egy egész dobozra való volt belőle, így mindkettőnknek jutott.

   Valamint bármit is csinál, azt ki és be lehet kapcsolni, illetve tudja művelni magától is. (lásd a kapcsoló auto állását) Vagyis érdemes elhozni, mert valami elektromos bigyó, azokat meg ugye szeretem.

   Ez a két pont tisztára úgy néz ki, mintha infra adóvevő páros lenne. Hogy nincs mögöttük érintkező, azt abból gondoltam, hogy bár megpróbáltam, de nem lehet őket benyomni.

   Mivel ragasztva van, a műanyag alkatrészek szétfeszegetésével valószínűleg meg fogok küzdeni. Na most ha nem lesz kedvem, akkor előkapom a fiók mélyéről a Jolly Jokert. Mármint a harapófogót, ami ugye mindent visz.

   Az addig rendben, hogy a neve Stötta, ami magyarul támogatást jelent, de mi ez? Hogy valószínűleg világít, azt persze láttam rajta, de azért nem ártott volna valami segítség, hogy ezt mégis mivégre teszi.

   A két széles és masszív sárga szalag arra szolgál, hogy azokat meghúzva az elemek kiugorjanak a helyükről, mely segítségre már csak azért is szükség van, mert a teleptartó igencsak szoros.

   Bár egyáltalán nem ehhez a mai témához, de épp volt az asztalon három négyes garnitúra, még úgy ahogy használható, a fényképezőgépben azonban már rosszul teljesítő akkukészlet. A háromból ez a két négyes csapat biztosan gyenge, mert már közvetlenül a feltöltés után is egyből kiköpi őket a fotómasina.

   Hogy a sárga szalagok kilógnak, az úgy természetes, hiszen meg kell őket fogni valahol, az elemek (jelen esetben akkuk) kilógása viszont akadályozó tényezőnek tűnt. A teleptartó fedelének visszatekerését végül nem a kilógó elemek, hanem a félrefordult tömítés akadályozta meg. (lásd jobbra lent.

   Ezt az alkatrészt speciel nem azért szedtem le a helyéről, mert a dolgokhoz történő alapállásom szerint mindent szétszedek, hanem csak útban volt. Miután rájöttem, hogy mi a szerepe, egyből vissza is tettem.
   Amúgy a szerepe kettős. Míg az egyik szerint az a dolga, hogy tömítsen, nehogy az elemekből kijövő trutyi kárt tegyen a szekrény tartalmában (mármint ekkorra ugye az IKEA oldalán a leírást elolvasva kiderült, hogy ez egy szekrénybe való világítás), a másik szerint a teleptartó fedelét teljesen betekert állapotban megfogja, így az nem tud a rezgésektől (ajtócsapkodás) letekeredni.

   Mindössze ennyit tud. Mármint egyszerűen csak világít, mint mondjuk egy vakoknak szánt fehér fényű fénykard. Ehhez egy apró történet, hogy az egyik olvasó, mikor kiszúrta, hogy ilyen is lesz a szétszedtemben, egyből elmesélte, hogy mivel náluk a két keskenyebbik szekrénybe nem fért (amúgy kapni belőle többféle méretet is), azóta is a gyerekek fénykardoznak vele, s bár nem erre készült, de még ezt a fokozott terhelést is jól bírja. Mivel magam is serényen próbálkoztam a lámpa különböző helyszíneken történő elhelyezésével, ezért megírtam válaszul, hogy ferdén is be lehet szerelni, mire fel most egy kicsit haragszanak rám a kölykök, mert apa miattam vette el a fénykardjaikat.

   Mikor a sarokban megláttam a két átlátszó dobozt, mindjárt rájöttem, hogy ide inkább nem kellett volna bevilágítanom. Mármint azért nem, mert mind a két dobozban egy-egy évtizedek óta húzódó szétszedés van. Míg az alsóban egy lapozós órás rádió hever apró elemeire bontva, addig a felsőben egy PDA és a kiegészítői. Én meg ugye - amekkora barom vagyok - a pincéből hordom fel az apróságokat.

   Íme a lámpa az ingeimet tartalmazó szekrényben, ahová már csak azért sem kell, mert mindig azt az inget szoktam kivenni, amelyik elől van. Ez így nemcsak azért jó, mert kényelmes, hanem azért is, mert a tisztákat mindig hátra betéve, idővel minden ingre sor kerül. Mármint így legalább úgy nagyjából egyformán kopnak.

   A mélyszekrényben - mivel az háttal van az ablaknak - talán elkélne némi világítás, csakhogy mégsem, hiszen egy törülközőt a torony tetejéről levenni, akár még vaksötétben is lehet. Ide amúgy épp mint az ingek esetében, vagyis a cserélődés érdekében mindig alulra szoktam betenni a frissen mosottakat.

   Ami még nem derült ki, az a lámpa felerősítésének módja. Mint azt a csavarhúzó állása mutatja, amibe az élét beletoltam, az egy mélyedés, aminél fogva a lámpát fel lehetne pattintani valamire. Mivel ezek az alkatrészek a lámpa megtalálásakor nem voltak mellette (vagy csak nem ismertem fel őket), így ezeket magamnak kellene legyártanom. Ez a veszély (mármint az, hogy csinálnom kell valamit) azért nem fenyeget, mert ugye a lámpa nálunk sehová sem passzol.

   Mielőtt a lámpát nekiálltam volna tönkretenni (amúgy nem állt szándékomban), egyrészt kipróbáltam rajta az automata állást, mikor is ha nincs ott a szekrény az infravörös adóvevő előtt, akkor a lámpa nekiáll világítani, ha meg ott van, akkor udvariasan lekapcsol.

   Miután ráuntam az infravörös érzékelők fölötti tenyérlengetésre, odatettem a lámpát úgy nagyjából az összes eddig még nem próbált helyre. Ezen a ponton például nemcsak, hogy nagyon lent van, de még útban is a mögöttes dolgok elérésekor.

   Tulajdonképpen akkor lettem benne biztos, hogy a lámpát még ma szétszedem, mikor a csavarokat kitekertem. A kép "biztos" neve amúgy nemcsak erre utal, hanem egyben arra is, hogy a konstruktőrnek "biztos" volt valami nyomós oka a kerek formájú teleptartó megalkotására. Arról a másik névadási indokról már nem is beszélve, hogy egészen "biztosra" vettem, hogy a fedlap alatt valami csinos kis elektronika látványa fogad.

   A kerek teleptartó dobozt azért kezdtem el tekerni, mert nem értettem, hogy miközben én alulról csavarom, az előző képen a jobb alsó sarokban látszó rész mégis miért nem forog. Nos azért nem, mert a teleptartó doboza a lámpához elektromosan koaxiálisan csatlakozik.

   A balra látható apró felöntés az előző képen látható teleptartó mélyedésébe illeszkedik, ezzel akadályozva meg a véletlen, mármint a rázkódások hatására történő leforgást.

   Mikor feltettem magamnak azt a nyilvánvaló kérdést, miszerint a koaxiális csatlakozón túl tulajdonképpen más különös részletet nem tartalmazó teleptartó dobozt ugyan miért szedném szét, már nyúltam is oda a csavarhúzóért.

   Erre fel nemhogy kijött, de a puszta látványból még arra is rájöttem, hogy ha létezik a jobbra látható dugóhoz passzoló töltő, akkor arra a lámpáról letekert teleptartó közvetlenül rádugható. Ennek persze csak akkor van értelme, ha nem elemek, hanem akkuk vannak benne.

   Innen nézve ugyan ki tudnám szedni a panelt, de bentebb már biztosan nem jutnék. A panel másik oldalát amúgy azért nem mutattam meg, mert a panel a helyére be lett ragasztva. (lásd a sarkában azt a sárga pacát)

   Bár tettem rá néhány kísérletet, a hosszúkás idomot lezáró végelemnek még csak esze ágában sem állt megmoccannia, mire fel - meglepő módon - nem erőltettem tovább. Mármint a lámpát - hiába nem kell sehova - nem szerettem volna tönkretenni.

   Miután az áttetsző műanyag nem akart a helyére visszaugrani, viszonylag gyorsan, úgy az ötödik próbálkozásra kiderült, hogy a profilja nem szimmetrikus, ezért csak a helyes pozícióban tehető vissza.

   Ezzel a tulajdonképpeni lámpáról letekerhető teleptartóval kapcsolatban pedig arra jöttem rá, hogy azért lehet a lámpáról letekerni, hogy elemcserekor ne az egész lámpát kelljen a szekrényből kiszerelni. Az újabb típusú Stötta lámpákon már nincs meg ez a lehetőség (én legalábbis nem láttam a rajzon), mert azoknál már egyben van a lámpa az amúgy már nem kerek, hanem hosszúkás teleptartóval.

   Mivel a fénye kifejezetten jó, és ezt nemcsak a nem túl fehérre, de egyben a meglehetős fényerőre is értem, nemcsak szekrény, de billentyűzet világításnak is simán megtenné, épp csak fel kellene szerelnem valahova a fejem fölé. Mármint azért kellene magasan legyen, hogy ne sétáljak neki.

   Ez pedig egy már naplemente után készült kép. Az akkuk amúgy este tízig, vagyis mintegy 12 órán keresztül bírták. Pontosabban szólva (valószínűleg a mélykisülést elkerülendő) ekkor kapcsolt le a lámpa elektronikája.

   Amúgy arra, hogy élesen lássam a billentyűzet gombjait, meg persze körülötte az asztalt is, arra bőven elég. Mivel egy idő után zavarni kezdett a fura fény, no meg amúgy is levertem az ajtóval, a lámpa viszonylag gyorsan talonba került...