Hogy az erősítőt végre méltóztattam odatenni magam elé, az az adott pillanatban még véletlenül sem jelentette azt, hogy kezdeni is fogok vele valamit, épp csak szerettem volna egy kissé alaposabban is megtekinteni. Mármint mikor a piacon megvettem, akkor ugyan néhány másik vásárlóval egyetértettünk abban, hogy a többi része nélkül használhatatlan, csakhogy abban is, hogy egy százast azért még így magában állva, a kiegészítői nélkül is megér, mire fel már fizettem is!

   Mikor benyúltam a csavarhúzóért, majd még egy bödlit is odatettem a mindjárt kitekerésre kerülő csavaroknak (ami amúgy egy hamutálca), én bizony még akkor sem voltam benne egészen biztos, hogy ebből az akcióból egy teljesen végigvitt szétszedés lesz. Már csak azért sem, mert már késő este volt, mikor is inkább unottan mozizni szoktam, mint lelkesen csavarhúzózni.

   Hiába tudja venni és kijelezni az apró erősítőbe épített rádió az RDS jelet, mert egyrészt már van egy ilyet tudó csodaszép pezsgőszínű Onkyo tunerem, másrészt az erősítő magában állva nem indul el, harmadsorban pedig olyan nincs, hogy én a belőle kiszerelt tunerkockát - természetesen a kijelzővel együtt - el tudjam indítani. Mármint a digitális áramköröket, konkrétan szoftvert is tartalmazó kütyüket közel a lehetetlen határos újrahasznosítani. Egy szabványos modult, kijelzőt, csatlakozót, esetleg tápegységet persze ki lehet termelni, de ez sajnos csak a legritkább esetben éri meg a befektetett energiát. Arról már nem is beszélve, hogy a rengeteg apró kacat logisztikai költsége egy év alatt bőven meghaladja az értéküket.

   Mondanám, hogy jaj, mennyire kár érte, de az igazság az, hogy nem. Mármint még ha működne, pláne meglenne a lejátszója, valamint a hozzá tartozó teljes hangfalrendszer is, nekem még akkor sem kellene semmire. Ez annyira igaz, hogy hiába szebb egyben, mint apróra elbontva az alkatrészei, már csak a helyfoglalása miatt sincs esélye megmaradni. No nem mintha a múltkor bemutatott videojel összegző doboz nem foglalná a helyet, meg persze ugyanígy nem lenne felesleges.

   Ezek a 90 fokban meghajlított lyukas lemezek például nagyon is jól tudnak jönni, mikor össze kell fogatni két anyagot. Hogy a tárolásukra szolgáló "apróvas" feliratú fiók a másik pincében jelenleg hozzáférhetetlen? Hát ja, nagy itt a rend...

   A megőrzésre méltónak találtatott fém alkatrészek pedig a direkt a számukra feliratozott fiókba kerültek. Bár jól mutat a szépen feliratozott fiókos, a feliratokba azonban vagy bele kell nyúlnom, vagy nyitnom kell egy újabb fémes fiókot, vagy át kell belőle vinnem a nagyobb dolgokat a lomos anyagos pincébe. Ezt persze nem most fogom megtenni, de csak mert odaát már tényleg mozdulni sem lehet.

   Mikor az erősítő maradványait háromfelé bontottam, úgymint (balról jobbra) kuka, elteszem, valamint további bontásra szorul, komolyan rezgett a léc, hogy a középső kupac mégiscsak átkerül balra.

   Épp mint ahogy az a lehetőség is felmerült, hogy a bal oldali dobozfélből kiszedem a fém idomot, meg persze a vele átellenes társát is, hátha egyszer, egy időben nagyon távolinak tűnő dobozépítéskor még kelleni fognak. Ez végül nem történt meg. Mármint a doboz ezen részét, ha némi szívfájdalom közepette is, de végül tényleg kidobtam.

   Az erősítőből kibontott szalagkábelekkel azért jöttem át a lomos pincébe, mert emlékeim szerint már van számukra egy szépen feliratozott szalagkábeles doboz. Hogy nem találtam meg? Hát ja. Mondom, nagy itt a rend...

   Mire fel mérgemben nyitottam egy újat, persze felirat nélkül, de csak, hogy ne dolgozzak a címkézéssel potyára. Ez persze csak akkor lesz így, ha méltóztatik előkerülnie a szalagkábeles doboznak, aminek ugye csak akkor van esélye, mikor majd itt, vagyis a lomos pincében végre - megjegyzem újra - rendet vágok.

   A bontott tuner meg nem itt maradt? Amúgy van tunereket tartalmazó dobozom, ráadásul kettő is, amiket már eleve azért sem álltam neki megkeresni, mert már a múltkor sem kerültek elő. Ez amúgy azért van, mert még mindig nem futtattam le az "egyik fehér polcos áthelyezése" című projektemet, melynek oka nyilvánvalóan a folyamatosan fennálló helyhiány, no meg a szintén alapértelmezett lustaság.
   Hogyha így áll a helyzet, akkor talán nem szabadna egyre újabb és újabb lomokat begyűjtenem? Pláne megvennem! (még ha csak egy százasért is) Ez természetesen igaz, csakhogy az eltelt 60 év alatt még nem sikerült magammal olyan jó kapcsolatba kerülnöm, hogy nekem bármit is megtilthassak.

   A kupi már amúgy is magas szintjét tovább emelendő, az erősítő tetejét a két szatyor között helyeztem el. Ebből idővel (remélem hamarosan) az lesz, hogy lejövök, leveszem a fűrészgépről a felső pengetámasztót, majd ami műanyag bigyóban egészségesnek tűnő lemezdarabot látok, azt onnan mind kifűrészelem, ezzel durván csökkentve a helyfoglalásukat. Vagy ha lusta leszek (Te, hogy ennek milyen nagy valószínűsége van...), akkor egyszerűen csak kivágom őket a francba, mint ahogy azt a normális emberek teszik.

   Miközben az egyik akadály az volt, hogy ha már bekapcsolom a Wellert, akkor a Bluetooth hangszóróból kiszakadt USB aljzatot is vissza kell forrasztanom, addig a másik az, hogy már öreg este volt.

   Arról már nem is beszélve, hogy a bontott alkatrészeket tartalmazó doboz már megint megtelt, valamint biztosan akad benne még néhány szétpákázandó panel. Szóval ezt majd már csak tényleg holnap...