A mai cikk főképp a kép úgy nagyjából közepén látható kismagnóról fog szólni. Már ha csak kedvenc szokásomhoz híven nagyon el nem kalandozok, amire ugye a környezet nagyon is komoly okot ad.
   Míg a magnó alatt két csomag smirgli talán nem annyira, de azért valamennyire látható, addig a szürke hőmérő a magnóval közös napi beszerzés. A hőmérő alatti két asztalos szorító viszont a smirglikkel lett azonos napon megvéve. Az eszterga meghajtása mögötti fekete zacskóban viszont fogalmam sincs, hogy mi van.
   A pincében mindeközben egyértelműen a szokásos általános rendetlenség uralkodott, ami idővel (de tényleg csak nagyon sokára) oda vezetett, hogy végre nem valami apróságért, hanem direkt az apróságok sorsát elrendezni jöttem le.

   Mikor már majdnem nekiálltam a magnónak, mondván ha már egyszer felhoztam, akkor ugyan szedjem is szét, hirtelen, valamint szerencsére eszembe jutott, hogy ha ezzel kezdek, nem pedig a következő réteg festék felvitelével, akkor utóbbi annyival később szárad meg, mint amennyi időt a magnóval tökölök.
   Bár ez nem tartozik ide, de attól még elárulom, hogy a hátam mögötti, szinte sosem látható kétszárnyú ajtó keretének lefestéséhez másfél órára van szükségem. Bár a festő mázoló munka nem való idegbetegeknek (mert ugye akkor szállnak szanaszéjjel a festékcseppek), de attól még egyértelmű, hogy nagyon lassan festek.

   Hogy bóvli a szentem, az már csak abból is kiderül, hogy egyenáramú törlése van. Ez meg abból derül ki, ahogy a törlőfej magja kinéz. Mármint a fej magja nem a nagyfrekvenciás törléskor megszokott ferritből van, hanem vasból, de legalább nem állandó mágnes, ami a bóvli egy következő szintje. Mindeközben a két fej között látható fehér pöcök a szalagvég kapcsoló mechanikus érintkezője.

   A szalaghúzó tengely tiszta, a görgő viszont már nem annyira, és még hordóra is kopott. Ez utóbbi attól van, hogy míg a gumigörgő két széle hozzáér a tengelyhez, addig a közepe nem, hiszen ott van a szalag. Vagyis míg a görgő középen nem kopik, addig a két szélén igen.

   A hangzatos név ellenére, ez a magnó nagyon úgy néz ki, mint amit valahol távol-keleten gyártottak, valamelyik katalógusból rendelős csomagküldő áruház számára. Az a ránc a matricán, az meg hogy néz már ki?

   Mikor megláttam, hogy a szíj lapos, pláne nyúlott, akkor valahogy mindjárt megéreztem, hogy ebből a magnóból sem lesz semmi. Mármint újra használatba vett magnó biztosan nem.

   Miközben a panel mintáján merengtem, ami amúgy azért ilyen, hogy a savnak minél kevesebbet kelljen dolgoznia, hirtelen eszembe jutott a csiszolómalom 1.0 még meg sem tervezett, de nagyon is szem elé tett panelja. Mármint nem a még el sem készült panel van szem előtt, hanem maga a feladat az asztal pultjának tetején, mire fel egyértelműen úgy járok jobban (mármint a hangulatomat illetően), ha odáig inkább fel sem nézek!

   Amit a kép közepén jobbra elhajolni látunk, valaha az a mechanikai elem tartotta a hálózati trafót. Mivel a magnó házát alkotó műanyagot hidegen nem lehet hajlítani (ezt amúgy nem próbáltam ki, csak tudom), a trafó a magnóban valószínűleg túlmelegedett.

   A kapcsolási rajzot kíváncsian nézegetve, a trafó valószínűleg a kombináltfejnek felvételkor szükséges megfelelő szintű jelfeszültség előállításához kell. A trafó bemenetének kiképzéséből viszont nem tudtam eldönteni, hogy az IC-ben valóban push-pull végfok van-e, vagy csak (megjegyzem már megint) félrenéztem valamit.

   Mikor az apró számláló látványáról eszembe jutott, hogy van belőle valahol egy nagy, csak hibás, akkor kissé elszomorodtam. Mármint az hangolt le, hogy ahogy annyi minden mással, úgy még azzal a feladattal sem vagyok meg. Mármint sem a bemutatásával, sem a megjavításával.