Mikor már egészen közel jártam hozzá, hogy végre visszaszerelhessem a helyükre a szétkapott küszöb alkatrészeit, akkor hirtelen megláttam, hogy az ajtó tokjának két alsó széléről (megjegyzem a fölös anyag vésésekor) egyben a sárga festéket is levágtam. Amennyiben ezt a hiányosságot nem állok neki most azonnal pótolni, akkor ugye a küszöb összeszerelése után kellene, mikor is ugyan kinek lenne már hozzá kedve?

   Mikor a sárga festék, valamint az élek fehér festése, és még a linóleum alatti gipszelés is megszáradt, akkor persze menten összeállítottam a konstrukciót, ami olyan szép lett, hogy rá sem merek lépni!

   Ha valamelyikre, akkor erre a kerti szerszámra aztán már tényleg ráfér egy alapos felújítás. A kislapát amúgy azért került képbe, mert ezzel ástam ki a ház mögötti kertben azokat az árkokat, amikbe a télről megmaradt madáreleséget (búza, kukorica, napraforgó) ültettem be. A magok és elültetésük szükségessége pedig úgy került elő, hogy miközben a párom a kertet tette rendbe, én ugyanezt próbáltam az előtérrel, ahonnan a magos vödör (ami fagylaltos doboz) előkerült.
   Ez a homokozó lapát pedig akkor került elő, mikor ki tudja hány évnyi mindig csak odarakás után, végre nekiálltam és ahogy van, az egész alsó vegyes anyagos fakkot kipakoltam.

   Már majdnem levettem a lapátról a nyelet, csak aztán szerencsére még éppen idejében eszembe jutott, hogy ha inkább fent hagyom rajta, akkor lesz minélfogva nekinyomnom a drótkorongnak.

   Hányszor mondtam, hogy ha valamiről nem tudod eldönteni, hogy micsoda, akkor az nálam igen nagy valószínűséggel egy festőállvány? Ezt amúgy a szokásos módon, vagyis a kezem ügyében lévő fadarabokból állítottam össze, mindössze annyi plusz munkával, hogy az amúgy szögletes fadarab végét kerekre, és persze méretre faragtam, hogy passzoljon a laminált padlódarabkába valaha próbaképp fúrt hatalmas lyukba.

   A lapát fejét nem azért festettem a pince előtt, mert ez a pont van a legjobban bevilágítva, hanem azért, mert a lehajtható asztalon most épp nagyban néhány fehér léc szárad, amiket ugye nem szerettem volna sárgával összepöttyözni.

   Mivel a dobozban a festék erősen halad a teljes beszáradás felé, azért ami csak sárga, azt mind megtekintettem, hátha rászorul némi ápolás. A célterületet végül a kertkapu zsanérjának képében találtam meg, de csak mert alapvetően a pincében nézelődtem.
   Az ilyen kis rozsdásodásokkal az a baj, hogy ha nem javítja ki őket senki, akkor egy idő után - ahogy van - akár az egész kaput is képesek megenni. Ez egészen biztos, mert az évtizedeken át történő gondozatlanság hatására a nagyobbik szárny alján már több helyen is átlyukadt a lemez.

   Mikor a fürdőszobában a mennyezetet helyreállítottam, akkor meglehetős mennyiségű, úgy nagyjából a plafonon fent maradttal azonos tömegű gipsz hullott alá, amiből - mivel épp a leeső darabok útjában volt - jutott a sarokcsap gombjára is. Mikor a két foltot később (mármint takarításkor) észrevéve lepattintottam, a gipsz persze, hogy lehozta magával a sárga festéket is. Erre szokás mondani, hogy több kárt csinálsz, mint hasznot.

   Ugyan megpróbálkoztam egy olyannal, hogy az elkövetést a babákra fogom, azonban a felelősséget nemhogy egyikőjük sem vállalta, de még a festékért sem voltak hajlandók a pincébe lemenni! Bár hoztam hozzá ecsetet is, arra azonban nem volt szükség, mert mint az kiderült, a dobozban is volt egy. Mármint benne a festékes dobozban.

   Mikor ezt a fogót a minap felújítottam, már akkor tudtam, hogy lesz még vele dolgom, csak akkor nem a nyelének sárgára történő festésére gondoltam, hanem arra, hogy elő kell hozzá ásnom két apró, "L" alakú fémlemezt. Persze a sárga nyelet is igencsak igényli, de attól még szerencsésebb lett volna, ha inkább a jelen megoldásban gyenge rugóval foglalkozok.

   A festésben persze nincs semmi különösebb trükk, azonban a lecsukható asztal szélére fogatott satuba szorított fogasra, amire aztán a festés megtörténte után a sikattyúval megfogatott végű zégergyűrű fogót felakasztottam, na arra a csodás összeállításra azért igencsak büszke vagyok.

   Ez a sarok is hogy néz már ki? (nyaffant a szerző egy hatalmasat, miközben azt mérte fel, hogy a fal festésén túl mennyi dolga lesz még a konyhában) Hogy a PB palack alá még apukám által lécekből összeszegelt rácsozatot le fogom festeni sárgára, az gondolom nyílt titok, mint ahogy az is, hogy a palack hőmérsékletének padlószintre hűlése ellen van. Hogy nálunk van a palackon egy vastag huzat? (csak most épp mosásban) Gondolom apukám szerint nem ártott a dupla biztosítás.
   Na most ami még szintén nem fog ártani, az anyám átállítása a konyha sűrűbb takarítására. Mármint eladtuk a telket, anyám jövőre már egész évben itthon lesz, s valahol csak ki kell már élnie a takarítós ösztöneit. Érdekes mód mikor itthon van (mármint telente), akkor mintha nem takarítana olyan hevesen, mint ahogy azt a telken felhívva mindig bemondja a telefonba. Az a pár szem morzsa persze egy konyhában mondhatni alapfelszerelés, de amit a többi ponton találtam, az néha egyenesen megmagyarázhatatlan! Mármint mondjuk az a talány, hogy mégis hogy a csudába kerül pörköltszaft a spájzajtó belső oldalára, ráadásul nemcsak egy pötty, miközben a spájz ajtaja gyakorlatilag mindig csukva van.

   Mivel a konyhában emelkedett szinten állt a zsírköd (ebben mondjuk az elszívó jeleskedett), lemostam a rácsot. Hogy ettől nem igazán voltozott meg a színe, az mondjuk letagadhatatlan, épp mint ahogy az is, hogy a háttérben látható székre is rá kell eresztenem egy újrafestést.

   Hogy a rács a sárgára történő festése előtt teljesen száraz legyen, kitettem a két ablak közé, majd biztos ami biztos alapon, néhány napra (ami amúgy egy egész hét volt) sikerült róla megfeledkeznem. Amekkora kupi az adott pillanatban a lakásban volt, talán még a rács volt az, ami az adott ponton a legjobban mutatott.

   Hiába volt együtt minden, ha egyszer mégsem. Mármint sehol sem találtam csupasznyelű ecsetet. Hogy az meg mégis minek? Hogy az ecsetek ne fogyjanak már-már pótolhatatlan tempóban, mostanában nem dobom ki őket, hanem beteszem mondjuk egy a képen látható kávésüvegbe, aminek az alján hígító van.
   Azt ugyan nem állítanám, hogy ez az ötlet rossz, azt azonban igen, hogy erre a feladatra a polcon talált hígítók egyike sem felet meg. Mármint idővel valamitől megbuggyant bennük az ecsetekből kiázott festék. Ha meg azt a másik ötletemet vetettem be, miszerint az éppen aktuális ecsetet magában a festékes dobozban helyezem el, akkor azt meg ugye nem lehetett, pontosabban szólva nagyon nem volt tanácsos felrázni, mert akkor az ecset nyele is festékes lett.
   Most úgy néz ki, hogy ami bevált, az a mindenfélék helyett a kutyaközönséges nitrohígító, amivel meg az a baj, hogy olyan alapos, hogy nemcsak a szőrök közül oldja ki a festéket, hanem az ecsetek nyeléről is leszedi, amire nagyszerű példa az alanti kép.

   Ebbe az üvegbe egy olyan ecsetet tettem, aminek volt a nyelén egy piros csík. Mivel a hall és a szoba közötti ajtókat nem szerettem volna enyhén rózsaszínre festeni, le kellett cserélnem a hígítós üveget.

   Hogy ne legyen útban, el kellett tennem a lehajtható asztalról. Mármint kellett alóla az eszterga, amibe egy drótkorongot fogva, megtisztítottam a lóca zsanérjait. Mit ne mondjak, meglehetősen hülye feladataim vannak... Még tiszta szerencse, hogy én találom ki őket magamnak, különben nagyon utálnék miattuk valakit.

   Mivel amúgy is ki kellett mennem a boltba festékért, vettem egy a sárgára történő festésekhez passzoló méretű apró ecsetet, valamint egy a konyhához szükséges hengeres mini festő szettet is.

   Annyira reménykedtem benne, hogy elég lesz rá egy réteg festék (fára amúgy sosem szokott), hogy mindjárt két napot is hagytam a száradásra. Ez persze nem így volt, hanem csak az adott időszakban annyira bele voltam mászva a konyhába, hogy a pincei festős feladatról teljesen elfelejtkeztem.

   Tulajdonképpen nem is úgy történt, hogy a második réteg sárga festék felkenésének igénye egyszer csak eszembe jutott, hanem úgy, hogy mikor lejöttem lelakkozni a résmérőt, akkor a félig festett rácsozat csak úgy ott volt. Amúgy lehet, hogy kelleni fog rá még egy harmadik réteg festék is, de ez most azért lényegtelen, mert mire a konyha kipofozása olyan szintre jut, hogy a rácsot vissza lehetne tenni a palack alá, addigra már a festék is biztosan felkenődik.