Nem állítanám, hogy nem fogynak a kosárból a bemutatnivalók, mert ugye nem is oly rég még púpozva volt, azonban az a tervem, hogy ez a kosár karácsonyra teljesen kiürül, na az már biztosan nem fog összejönni. Mondjuk jövő karácsonyra még sikerülhet, de annyira azért nem szeretném elhúzni ezt a kosárürítős dolgot.

   Hogy még csak esélyem se legyen azt mondani a lakásba felvitt újabb apró bemutatandó kincsre, hogy ahhoz sincs kedvem (mármint azokhoz sem, amik már eleve odafent vannak), ezért a kosár tartalmából mindjárt kettőt is választottam.
   Mivel a kis fekete fordítógépet már láttuk, így most egyértelműen a rádiós Walkman következik. Pontosabban szólva, előbb még a katicás szatyor fával történő megrakása kell következzen, mert igazándiból azért jöttem le, a két apróság csak úgy mellékesen lesz hozzácsapva a tűzifához.

   Ha már egyszer nekiálltam, persze nemcsak ennyi fát aprítottam. Mármint egyrészt a teli szatyor már a folyosón várja, hogy felvigyem, másrészt a tűzoltó készülék mögötti bútormaradvány is fel lett végre töltve aprófával.

   Mint ahogy egy csomó más apróság, úgy ez a Panasonic rádiós Walkman is még a 2020-as lomtalanításkor került begyűjtésre, mondván egy alapos megtekintést biztosan megér. Hogy már a múltkori magnós cikk is egy rádiós kismagnóról szólt, az teljesen egyértelműen azért van, mert ugye ha nem is mindig, de legtöbbször azért a könnyebb ellenállás irányába szoktam volt haladni.
   Egy másik lehetőség szerint a koszos elejű videót vettem volna el a pincei asztalról, vagy a három középmechanikásat. Egy röpke pillanatra a Terta 922-es magnó is szóba került, arra azonban durván rárohadtak a forgatógombjai, amiket egyértelműen még a pincében kellene róla lefeszegetnem, amit végül azért nem tettem meg, mert a művelethez szükséges szerszámok épp nagyban el voltak barikádozva. A tűzifáig persze bejutottam, de a lehajtható asztalon épp nagyban száradt egy polc kivehető lapja, kicsivel odébb pedig a polcrendszer eleje, amire a dobozban maradt kevéske fehér festéket kentem fel.

   Ezen a másik oldalon kapott helyet a hangerőszabályzó, a Dolby kapcsolójával összekombinált mono / sztereó átkapcsoló, az elemek kimerültségét jelző LED, valamint a füles csatlakozója. Balansz és hangszínszabályzó gomb viszont nincs.

   A magnó kezelése egy kissé fura, legalábbis számomra meglepő volt, hogy nem jobbra és balra lejátszás gomb van, hanem play és irányváltó. Hogy a magnó épp melyik irányban játssza a szalagot, azt a jobb alsó sarokban látható apró zöld pötty pozíciója jelzi vissza. Mármint az, hogy melyik lyukban látszik.

   Mikor benéztem a panel alá, s az épnek tűnő, bár kissé laza szíjat egy csipesszel meghúztam, az egyből nyúlni kezdett, majd egy általam még sosem látott módon, konkrétan úgy szakadt el, hogy a szíj mindkét vége megkunkorodott.

   Mikor egy beteg mechanikájú, de amúgy ép, és persze jóféle elektronikájú kismagnó kerül a kezembe, nekem arról mindig az jut eszembe, hogy össze kéne passzintani egy még ép mechanikával, mondjuk az MK-29-es magnóéval. Mikor meg beteg mechanikájú kazettás decket nézek, ahhoz orsós magnó mechanikáját szoktam hozzáálmodni. Ezekből a terveimből persze valószínűleg már nem lesz semmi. Már csak azért sem, mert a magnó mára már egy nagyon halott média. Dísznek persze még jó, és még működőképes példányok is nyomják a polcaimat, de az igazság az, hogy sem az AKAI 4000DS-ben, sem az UHER 263-ban nem szokott keringeni az áram. Az AKAI GX630-ast ugyan néha még bekapcsolom, de már csak kíváncsiságból, illetve a nosztalgikus hangulat kedvéért.

   Csak ültem és néztem, hol a mechanikát, hol az elektronikát, mert nem tudtam eldönteni, hogy mi legyen. Míg az "A" verzió szerint apróra elbontom, addig a "B" szerint elteszem későbbi szíves, akarom mondani valószínűtlen felhasználásra.