Autóba való analóg óra
(végül megjavítottam)

A képen látható órát akkor találtam a pincében, mikor egy bármilyen kilométerórát
keresve kinyitottam a "műszerek / nem voltmérők" feliratú dobozom. Aminek
támaszkodik (vibrátor), azt meg akkor, mikor szintén az előbb már említett
kilométerórát keresve, kinyitottam egy már rég elfeledett, amúgy nagyon
merem remélni, hogy utolsónak megmaradt, igen vegyes tartalmú dobozt.

Hogy ugyan ne legyenek már a lakásban szanaszéjjel a bemutatni való
lomok (ez vajon mikorra leszí így), idővel bekerültek ide az
asztalra, mégpedig a szépséges CB24-es telefon mellé.

Mivel lusta vagyok, nem fogynak, hanem egyre csak szaporodnak az asztalomon
a szétszedésre váró tárgyak. Mára (ezt úgy kell érteni, hogy a képek készítése
között napok teltek el) a bal sarokban megbúvó Wartburg műszer került be
a képbe, mondhatni plusz szereplőként. Bár már napok óta úgy érzem, hogy
majd mindjárt rám jön, és akkor nagy hirtelen zsinórban szétszedem az összes
lomot, amit csak látok, és volt is már ilyen esetem, de ez most valahogy nem
akar bekövetkezni. Mondjuk ha már eleve el sem kezdem, akkor azért nem
nagyon van rajta mit csodálkoznom, hogy nem indulnak be a dolgaim...

Már percek óta néztem (ez bezzeg nagyon megy), mire beugrott, hogy mi olyan
fura ezen az órán. Nos az, hogy a szokásos 3, 6, 9, 12 számok helyett,
az oroszok inkább minden másodikat rajzolták fel a számlapra.

Ez az óra eredetileg az 1500-as Zsiguli alkatrésze, vagyis kifejezetten
autóba való óra. A meghajtása elektromos, illetve elektronikus.
Mindeközben a lyukba a háttérvilágítás izzófoglalata való.

Az ember azt gondolná, hogy aki csak egy kicsit is ért az autókhoz,
illetve az elektromossághoz, az nem fogja fordítva bekötni.

Hogy a fordított bekötés pláne ne történhessen meg, még
rá is van írva, hogy hova kell kötni a pozitív szálat.

Csakhogy van az órán egy másik pozitív (és negatív) jel is, ami természetesen nem
az elektromos polaritást jelöli, hanem azt, hogy ha arra tekerjük a mellette látható
csavart, akkor késni, vagy épp sietni fog az óra. Szóval ez itt a pontosság beállító
csavar jelölése, nem pedig a polaritásé. Utólag persze, mikor már nem jár az óra,
akkor már késő bánat. Illetve a polaritásra érzékeny elektromos eszközöknél
általában nem járható út, amit sokan megpróbálnak, majd bánatosan
kijelentik, miszerint: De hát fordítva bekötve se megy...

Íme oldalról. Nem különösebben mély, bár akár lehetne is,
hiszen a műszerfalak mögött általában bőven van hely.

Az órát összetartó dísz (és egyben tartó) keret peremezésének
mintázatából visszakövetkeztethető, hogy ezt már valaki
piszkálta. Emlékeim szerint én voltam az a valaki.

Az óra beállítását szolgáló apró gombocska mára már rég elkeveredett.
Már ha megvolt még egyáltalán, mikor ez az óra hozzám került...

Bár a tápegység műszere szerint felvesz némi áramot, de az órán még csak meg sem
moccan a másodpercek mutatója. A szokásos indító rázogatás hatására sem
történik semmi. Ez persze mindegy, mert nincs számára kegyelem,
hiszen akár jár, akár nem, ezt most mindenképp szétszedem.

Mivel ez egyszer már megtörtént, így már
könnyű róla leugrasztani a peremet.

Miután a perem már lent van, ki kell tekerni a hátlapi három
csavart, majd ezeknél fogva lehet kitolni az órát a tokjából.

Így ni.

Az óraszerkezeten van egy műanyag porvédő, amit nem tart külön csavar, hanem
egyszerűen csak le kell róla húzni. Ez mondjuk nem is olyan egyszerű, mint azt
elsőre gondolná az ember, ugyanis innen nézve a számlapon és a mutatókon
kívül nem nagyon van más, amit meg lehetne rajta fogni. Ezeket meg ugye
nem kellene erőltetni. Amúgy ezt is úgy kell kinyitni, mint ahogy az előbb
a fémburkolatot. Vagyis rá kell fogni a műanyagra, majd a hátul
kilógó csavarvégeknél fogva ki kell belőle tolni az órát.

Juj de szép kis valami!

Működési elvét tekintve olyan, mint egy hagyományos ankeróra,
bár ennek a mozgatását nem egy felhúzott rugó (vagy lelógó
súly), hanem az elektromágneses meghajtás szolgáltatja.

Íme az apró elektronika.

Azok a sárga valamik (tranzisztorok) felelnek a feszültség
elektromágnesre történő kapcsolgatásáért.

Mivel nem vagyok órás, felmerül a kérdés, hogy szét merjem-e szedni.
Mivel szó sincs róla, hogy össze kellene, vagy akár csak
szeretném rakni, így bátran nekieshetek.

Mondjuk csak annyira bontom meg, hogy ki tudjam belőle venni az elektronikát.

Már úgy értem, hogy ezt a részt nem bolygatom tovább.

Mivel szedtem már szét vekker órát, így az ilyesmi fogaskerekek ennél közvetlenebb
látványa nem dobogtatja meg a szívemet. Mondjuk rádiót és magnót is szedtem már
szét, és azokat (általában legalábbis) mindig alaposabban boncolom, de az órák
valahogy sohasem vonzottak, pedig már kora gyermekkoromban sikerült
megismerkednem a szerkezetükkel. A szomszédban lakó Bor bácsitól
kaptam néhány órát, mondván hadd játsszon az a gyerek. Már csak
ebből is sejthető, hogy a bácsi szimpatikusnak talált, valamint órás
volt. Manapság persze már azt mondanák rá, hogy valószínűleg
csak meg akart ölni, mert ugye az óra alkatrészei lenyelhetők.

Bár épp csak, de azért látszik a képen, illetve az óra üvegén (ami amúgy
műanyag) egy kis mattulás. Lőttem róla vagy húsz képet, de
a jelenség mondhatni nem bizonyult fotogénnek.

Ez az apró elektronika vezérli az órát.

Mikor a tekercs mellett oda-vissza forgó, mágnest tartalmazó kerék a tekercs mellett
elhalad, abban elektromosságot indukál. Ezt a jelet felhasználva, az elektronika a
tekercsre kapcsolt árammal lendít egyet a keréken. Aztán ez az oda-vissza
folyamat folytatódik a végtelenségig, illetve csak addig,
míg valami el nem romlik.

Mint az a balra fent látható ón színéből sejthető, azt ott valaki már forrasztgatta.
No de akkor miért nem javította meg? Erre mondjuk már nem emlékszem...

Egyszerűen képtelen vagyok napirendre térni afelett, hogy az oroszok szerint egy
alkatrész legfontosabb adata, hogy mikor gyártották. Ez nem konzerv, ennek
nem jár le a szavatossága! Bár egy szovjet alkatrész esetében ki tudja?
Amúgy ez igen nagy valószínűséggel egy KT315-ös tranzisztor.

Olyan kicsi a panel, hogy valóságos óriásnak tűnnek mellette az amúgy apró
krokodilcsipeszeim. Multiméterrel rámérve, a panel szélén található
tranzisztor bármely két lába között több mint 0,6 volt mérhető.
Vagyis biztosan szakadt a tranzisztor bázis emitter diódája.

A tranyó kiforrasztásának idejére, ezt a kombinációt sikerült összeállítanom.
Az ónszippantó nemcsak a panel kímélése miatt kellett, hanem azért
is, mert a szűk hely miatt nem tudtam megfogni a tranzisztort.

Mivel jelen alkalmazás egy szilícium alapú tranzisztor semmilyen adatára sem
kényes, ezért azt teszek be a szovjet tranyó helyett, amit csak akarok!
Illetve ami a kezembe akad. Ekkor még úgy volt, hogy mind
a kettőt cserélem, de végül csak az egyiket kellett.

A tranyó bekötését innen, vagyis a Junoszty 102-es kisrádió paneljáról lestem le.

Bár mikor a pincei dobozban megtaláltam, akkor még szó sem volt róla, hogy
kipofozom, de attól még megtettem. Ha már egyszer vagy úgy egy évtizede
lemondtam róla... A háttérben hallható sípolás természetesen
nem az órából ered, hanem az utcáról.

Mégpedig ennek az autómosónak sípol a porszívója. Hiába szól nekik az ember,
csak azért is nyitott ajtó mellett dolgoznak. Mondjuk valahol meg tudom
érteni, hogy kell a huzat ami kiviszi bentről a párát, csak ne az én
ablakom alatt lenne, vagy ne sípolna az a rohadt porszívó...

Ez a tranyó, ez szegénykém annyira szörnyű... No nem a lemezből készült lábairól
van szó (bár azok sem szépek), hanem a gyártástechnológiájáról. Elsőre talán fel
sem tűnik, de ha alaposabban megnézi az ember, akkor kiderül, hogy ez
egy műanyag kupak, amibe bele van ragasztva a tranzisztor.

Na ott a füst! Most persze szó sem volt róla, hogy ezt akartam volna megmutatni.

Így kell feltekerni a csavarra az anyát, mert ha nem hátrafelé áll a vékonyabb
része, akkor sajnos nem fog tudni felpattanni rá a fehér műanyag doboz.

Mivel kezdetben szó sem volt róla, hogy megjavítom,
ezért nem igazán vigyáztam a mutatókra.

El nem tudom képzelni, hogy mitől lett opálos színű az óra műanyagból
készült előlapi üvege, hacsak nem valami hígítótól, ami megmarta.
Lejönni a mattulásnak ugyanis esze ágában sincs az anyagról!

Gondolom Bor bácsi most büszkén tekint rám odaátról. Sajnos hiába jár, ha
egyszer se autóm, se más igényem nincs rá. Szerintem én ezt most úgy,
de úgy visszarakom a pincei dobozba, hogy tán sosem látom többet!

Gondoltam majd mindjárt ide kerül mellé a Wartburg műszere, valamint
a vibrátor is, de aztán mégsem volt hozzájuk hangulatom, pedig
már nagyon itt lenne az ideje a tavaszi beindulásomnak...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.