Kazánvezérlő
(rendelésre, ez se sűrűn fordul elő)

Most egy kazánvezérlő építési leírás következik. Persze ezt nem szétszedtem, meg nem is a szakmám, de mivel alapvetően nem értek semmihez, ezért - mint illetékes elvtárshoz - minden hozzám tartozik. A feladat tehát a következő:
- Az emeleti termosztát kapcsolja az emeleti keringető szivattyút és a kazánt
- A földszinti termosztát kapcsolja a földszinti szivattyút és a kazánt
Mivel ez nem igazán bonyolult vezérléstechnikai feladat, ezért a villanyszerelő azt mondja, hogy csinálja meg a kazános, a kazános pedig a villanyszerelőre lőcsölné a munkát, miközben ketten együtt a vizesre mutogatnak, minek okán én, mint a témában abszolúte illetékes telefonszerelő fogom legyártani a vezérlést.

Elsőre a képen látható két relét választottam ki a dobozomból. Persze, hogy nem 230 voltosak, hiszen nekem inkább csak telefonos reléim vannak. Ezek ketten is un. kakukktojások, mert nagyáramú 42 voltosak. Vagy trafócska kell a dobozba, vagy soros előtét ellenállás. Meg dióda is kell mert ez egyenáramú relé. Meg kondi is kell, mert a félhullámú táplálásnak szép berregő hang lesz az eredménye.
A reléket első menetben a tápegységem 60 voltos részéről tápláltam. Ugyan zéner vizsgálathoz készült a 60 voltos kimenet, de relé vizsgálathoz is tökéletesen megfelel. Működnek a relék. Behúznak ahogy kell, csak hát ugye nem 230 voltosak.
Második menetben áttértem a 230 voltos táplálásra. Ugyan a képen nem látszik, de a kék és a piros műszerzsinór másik vége egy hálózati csatlakozóaljzatba lett bedugva. Ilyenkor a krokodilcsipeszek - nevükhöz híven - nagyon harapnak! Mindegy, hiszen a lényeg úgyis csak az, hogy életben maradtam.
Közben más egyéb, a témához szorosan kapcsolódó feladat megoldásán is "dolgoztam". Mégpedig a "mibe szereljem" kérdésre kellett valami értelmes választ találnom. Ez itt jobbra egy un. PCM-4-es vonaltöbbszöröző. Jól zárt műanyag doboza van. Elsőre azt mondanám, hogy megfelel a célra. Egy rég letűnt korból származom, az én időmben a zöldségesnek gyümölcsládából, a lakatosnak zártszelvényből vaslemezből, a vasutasnak pedig értelemszerűen vasúti kocsiból volt a hétvégi háza, ezért én is azt használom mindenre, amim van!
A PCM doboza nem vált be. Nehezen nyitható, alulról vannak a csavarjai, túl lapos, viszont elférnek rajta a 230-as csatlakozók. Első körben úgy szólt a megrendelés, hogy hagyományos hálózati csatlakozó aljzatok legyenek a dobozon. Ezt később önhatalmúlag csoki szorítóra módosítottam, hiszen a szivattyúkon nem villásdugós kábel van. A balra látható ISDN NT doboza sem felelt meg a célnak. Azt ugyan még nem tudom, hogy mibe fogom szerelni a reléket, de már egy csomó mindenről tudom, hogy nem az lesz a jó megoldás.
Dióda + ellenállás + relé + kondi összeállítás. Működik ez, csak egy ház fűtését nem illik műszakilag instabil megoldásra bízni. Az előtét ellenállás a rajta eső feszültséget olyan lelkesedéssel alakítja át hővé, mintha át akarná venni a kazántól a fűtési feladatot. Az elsőnek bekötött ősrégi szénréteg ellenállás szinte azonnal elégett.
Először a relés dobozomat túrtam fel. Ha 230-as relét ugyan nem is találtam, de a gyermekkoromból megmaradt, szívemnek oly kedves kékszínű csengő az meglett. Találtam néhány autóba való relét. Szép újak is voltak, de volt használt román is. Megfelelnének a célnak, de kellene egy 12 voltos trafó a dobozba. Van itthon ADSL NT-hez való dugasztáp? Van!
Ez itt az egyik ellenállásos dobozom. Kincsek vannak benne! Például erősítőépítős korszakom kedvenc műterhelése. A beégett nyoma még most is látható az asztalom lapján. De van itt egy szép Ophidia feliratú muzeális értékű ellenállás is. Lemértem a lemérendőket, kiszámoltam a kiszámolandókat, az Ohm törvényt most nem részletezem.
Még az ekkora böhöm előtét ellenállások is veszélyesen melegszenek. Ezt a vonalat fel is adom. Legyen a relé 230 voltos. Valahol lennie kell itthon ilyen relének. Tudom, hogy van, mert láttam nemrég, csak nem ugrik be a helyszín. Felhívtam egy barátomat, és megkérdeztem nincs-e otthon véletlenül ilyen reléje. Azt mondta nincs, mert nekem adta.
Ugye mondtam, hogy láttam valahol azt a rohadt relét! 230-ról enyhén zúg, de három házzal arrébb már szinte alig hallani. Hozzávaló foglalat sehol. Csak egy relé van, pedig kettő kellene. Akkor kénytelen leszek diódázni. A félhullámú táplálástól a relé azonnal berregésbe kezd. Rátettem egy kondit. Tökéletes! Kattan egyet mikor behúz, és már nem is zörög. Bekapcsolva hagytam egy kicsit, erre leolvadt a tekercsről a feliratos szalag. Érthető, hiszen kiesett a tekercs váltóáramú ellenállása. (impedancia)
El kell készülnie a doboznak a hét végére, tehát mint jó fogyasztó bementem a boltba, és kértem két darab 230 voltos relét. Vettem hozzájuk való foglalatot is. Velem jött még egy 12 szeletes csokoládé elosztó. Választottam az alkatrészekhez egy akkora dobozt, melybe mind kényelmesen beleférnek. Vettem egy világítós hálózati kapcsolót, és egy háromállású nyomógombot. Ötezer valamennyi forintot mondott az eladó. Először úgy éreztem, hogy szó nélkül otthagyom, de végül mégis inkább a pénzt hagytam ott.
- Szép ez a relé
- Meg jó is
- Meg világít is
- Meg rá van rajzolva a bekötése
Ha rákötöm a 230-at azonnal kattanva biztosan behúz, és még csak nem is melegszik. Megfelelő eszköz a feladatra! Manapság azt látom, hogy nem ez a világ vezérlő elve...
   A doboz, a relé, a foglalat, és a csoki.

Jó, jó...
Belátom...
Tök hülye cím egy mesének, de most akkor is ez jön. Rákérdeztem, hogy a visszajelző LED-ek mint kérés komolyan lettek e gondolva. Gondoltam hátha csak félrehallottam, de persze nem.

Bementem a boltba és kértem nagyfényű, de telibe világítós LED-eket. (lásd jobbra) Még ilyen fonnyad fényű vackokat... 230-ról járatva az előtét ellenállás meg valósággal izzik! Másnap vettem kisáramú nagyfényű LED-eket. Vagy nem látszik, hogy világít, vagy sok áram kell neki. Már megint izzik az a k*rva előtét ellenállás. Maradtam a kukáspiaci bicikli hátsólámpából kitermelt piros LED-eknél. Már egy milliamperről nappal is jól látható fényt ad, a hozzátartozó 120 kiloohmos előtét ellenállás pedig teljesen hideg marad.
Ez egy gyorssatu!
- Kihúzom a fiókot
- Beleteszem a befogandó tárgyat
- Közelebb megyek, erre a pocakom benyomja a fiókot
Csak kell valami előnyt találnom a derék tájt övező zsírgyűrűben...
A doboz aljába merevítő bordákat öntöttek. Jó dolog ez, mert nem nyeklik miattuk a doboz! Csakhogy most útban vannak, mert billegnek rajta a relék. A relék sínre pattintható típusúak, de a sín itt teljesen felesleges, ezért nem is forszíroztam a dolgot.
Hipp hopp már ki is martam a felesleges részeket. Ehhez a művelethez két dolog szükségeltetik:
- Marófej
- Porszívó
A marófej értelemszerűen a maráshoz szükséges, a porszívó pedig a családi békéhez. Munka közben ugyanis vígan repked szanaszéjjel a sok kis műanyagdarabka. A marófejért köszönet Wallner Ferenc kollégának!
Relék a helyükön, szóval alakul a dolog. Jópofa ez a doboz. Jól zár a teteje, nem megy bele a víz, ami egy kazán környékén hiba esetén azért előfordulhat. A körben látható kerek dolgok kilyukasztandók, ezeken keresztül mennek majd be a drótok a dobozba.
A középső felöntés is útban van.
Illetve már csak volt!
A csoki szorító rögzítése még nincs megoldva. Persze lecsavarozhatnám a doboz aljára. Érdekes feladat lenne belekötni a drótokat. Elgondolkodtam, hogy jó-e az nekem, ha a főnököm szerelés közben a nevemet emlegeti, nem éppen pozitív csengésű szavakkal körítve. Nem volt nehéz a döntés! A jobbra látható lemezből készítem el a csoki tartót.
A lemezt hosszas megfontolás után választottam ki, azaz egyszerűen csak kihúztam az első kezembe eső darabot a többi közül. Persze azért odamértem a dobozhoz, nehogy baj legyen a mérettel.
A mérettel nem volt baj. Pontosabban nem a mérettel volt baj. A lemez egészen puha alumíniumból volt, és mint jobbra látható azonnal eltömte a fűrész fogait.
Hát jó. Ha harc, hát legyen harc! Kicseréltem a dekopírgépben a pengét egy favágáshoz valóra. Mint az látható, a favágó pengének kicsit nagyobb fogai vannak, ezért ezeket nem lehet olyan könnyel eltömni. Úgy viszi az anyagot, hogy valósággal vissza kell fogni a gépet!
A képen jobbra nem a fentebb (később a szemétbe) kivágott alumínium csíkból hajtott lemezke látható, mert annak a fülei hajlításkor (velem ellentétben) azonnal letörtek. Megcsináltam a lemezkét újra, immáron vaslemezből. A legutóbbi monitortalp barkácsolós projectből szerencsémre épp egy megfelelő hosszúságú anyag maradt meg.
Akárhogy is nézem, ez tökéletesen illeszkedik a helyére! Még jó, hiszen a telefonszerelő köztudottan vasas szakma, ezért egy éven át csak fúr-faragni reszelni tanítottak.
A piros telefon feliratot lecsiszoltam a lemezkéről. Mivel én a csavarokat nem vásárolom, hanem kiszedem valamiből, ezért nehéz volt öt egyformát találni, de végül sikerült. Elsőre azt gondoltam, hogy két csavar elég lesz, de ez nem a békebeli bakelit csoki! Ez valami hajlékony műanyagból van, és akár karikára is lehet görbíteni. Több ponton is meg kellett fogatni, hogy álljon valahogy.
A lemezkét két oldalról egy-egy csavar fogja tartani, lehetőleg egyformák. Már megint elbambulok csavarválogatás közben...
A főbb részek a helyükre kerültek. A reléket, illetve a foglalatukat is belecsavaroztam a dobozba. Hely is van elég, lehet bekötni a drótokat.
Meg ahogy azt a Móricka elképzeli...
Hát a LED-ek és a kapcsolók?
No igen, néha kihagyok részeket, de szerencsére még idejében észreveszem, ha hibázom.
Brutális bonyolultságú rajz. Hiába no, ha másból nem is de műszaki rajzból ötös voltam a suliban. Azért a dobozfedél belsején előre kipróbáltam, hogy le lehet-e törölni az alkoholos filcet erről az anyagról. Jelentem le lehet. Találkoztam már olyan műanyaggal, ami annyira porózus volt, hogy csak csiszolóvászonnal lehetett róla eltávolítani a vonalakat.
Nem olyan bonyolult ám szögletes lyukakat vágni, mint az elsőre látszik. Jó, jó... Kissét koszol. Körbefurkálom Miniplexel, összeszakítom a lyukakat, kireszelem szép egyenesre, majd összeporszívózom a sztatikusan feltöltődött mindenre ráragadó műanyagszemcséket.
Íme az elkészült lyukak, és a beléjük való eszközök. A dizájnt nem terveztem, hanem itt nincsenek útban a dobozfedélből a dobozba benyúló kapcsolók lábai. Mert ugye az nem egy utolsó szempont, hogy rá lehessen tenni a dobozra a tetejét!
Logikus felépítés. A hálózati kapcsoló az eredeti tervben nem szerepelt, de mivel a szivattyúk fixre lesznek bekötve, ezért nem árt ha ki lehet kapcsolni, illetve áramtalanítani lehet az egész dobozt. A szivattyúkat indító teszt kapcsoló pedig légtelenítéskor fog jól jönni.
Ezek itt a drótok. Ezekre feltétlenül szükség van. Merev belső erűek. Lehetne hajlékonnyal is, de az gubancolódik, nehezebben lehet bekötni, és a kapcsolási rajz sem "látszik ki" belőle. Lehet kapni ilyen színes vezetékeket bármely villanyászos boltban, de én (dicsérendő előrelátással) még régebben kimentettem őket egy szemétkupacból.
A műszaki rajzot még előző nap este elkészítettem. Nem egy bonyolult valami. Mint az a kockás füzetben jól látható, két verzióban is megrajzoltam. Az "a" változatban a termosztátok kapcsolják a szivattyúkat és a reléket, a "b" változatban a termosztátok csak a reléket kapcsolják. Az utóbbi változatnál maradtam, mert így a termosztát kontaktusa örökéletű lesz.
A kép egy félkész állapotot ábrázol. Tök jól lehet dolgozni ezekkel a merev drótokkal. Méretre kell vágni, fazonra hajtani, megblankolni, majd bekötni. Ezt a technikát apukámtól lestem el, aki tápegységek, illetve akkumulátortöltők fusizásával próbált segíteni a családi kassza soványka állapotán.
Még most sincs kész, de a lényeges részek már be vannak drótozva. Ideiglenesen bekötöttem egy hálózati csatlakozó kábelt. Elrendeztem a mindenfelé kilógó, de be még nem kötött drótokat, majd bátran bedugtam a villásdugót a konnektorba. Annyira egyszerű a szerkezet, hogy elsőre sikerült semmit sem elkötnöm. A relékben visszajelző LED-ek vannak, és szerintük eddig rendben mennek a dogok.
A LED-eket egyszerűen belesajtoltam az előlapba. Tulajdonképpen ki lehetett volna hagyni őket, hiszen a reléken vannak LED-ek. Mondjuk úgy kellett volna, hogy vágok egy nagy négyzetes lyukat a fedélre, majd rakok bele egy átlátszó műanyag ablakot. No de a drótokkal valahogy szívesebben játszom, mint a plexivel és a reszelővel.
Fogtam egy három erű színes kábelt, amit - szokásomhoz híven - nemrég szereltem ki valamiből, és bekötöttem vele a LED-eket.
Persze csak kötöttem volna, csakhogy nem volt hova! No nem a drótok LED oldali végeiről van szó, hiszen az mint fent látható adott, hanem a drótok másik végéről beszélek. Ez a rész eddig valahogy kimaradt. Még jó, hogy bőven van hely a dobozban. Mindössze a jobbra látható három diódát (1N4001), illetve a három darab 120 kiloohmos ellenállást kell odatennem valahova.
Tulajdonképpen beleköthetném az alkatrészeket sorban a drótba, és rájuk húzhatnék egy-egy zsugorhüvelyt, de ezt nem találtam valami korrekt megoldásnak. Maradtam inkább a jól bevált nyomtatott áramköri lapnál. Megrajzoltam a balra látható brutálisan bonyolult mintázatot. Izzasztó szellemi munka volt!
Ki is marathatnám a panelt, hiszen valahol van itthon vasklorid, de ennyire bonyolult mintázatot simán ki lehet alakítani Miniplexel, amit ebben az esetben marógépnek használok. Ez nem gányálás, ezzel a technikával gyártottam már komplett műszert is. Például így készült a hanggenerátorom, és a minitévém is.
Lám már készen is van a panel. Alig került több időmbe legyártani, mint neked az erről szóló leírást elolvasni. Csak a fúrót kellett idegtépő fogorvosi előszobában megszokott visító zajok közepette húzogatni a panelen, egy erre alkalmas vaslemez mellett.
- Beszereltem a panelt a helyére
- Ráforrasztottam az alkatrészeket és a drótokat
- Megfordítottam a fordítva bekötött teszt kapcsolót
- A LED-eket pedig gusztusos meleg taknyot lövellő ragasztó pisztollyal rögzítettem az előlapba. Mindeközben az asszony hülyeségeket festeget a gyerek pólóira.
Kész. Elpakoltam a felesleges LED-eket, reléket, drótokat, ellenállásokat, csavarokat. (nem is igaz, még most is szanaszéjjel van minden) A hálózathoz csatlakoztatva, a power gombot megnyomva világítani kezd a főkapcsoló.
Ha alul nyomom meg a tesztkapcsolót, akkor az alsó két LED világít, ha felül nyomom meg akkor meg a pedig a felső két LED. Mivel három LED van, ezért a középső mindkét esetben világít, ez jelzi a kazán indulását. Pont így kell működnie.

Gondoltam hátha valakinek ugyanezt a problémát kell megoldania, ezért segítségként álljon itt a szerkezet három változatának kapcsolási rajza. A rajzok alapvetően az Electronics Workbencs nevű elektronikai szimulátorral készültek, majd némi fazonigazítás következett a Paint Shop Pro nevű rajzoló programmal.

Az első változatban a relék csak a kazán keringető szivattyúját kapcsolják.
A termosztátok maguk adnak áramot a szivattyúiknak.

A második változatban a keringető szivattyúkat is a relék kapcsolják.

Ebben a harmadik változatban a kazán felé nem 230 volt megy, hanem rövidzár! Az újabb kazánokban ugyanis már eleve van elektronika, így ezek a bemenetükön a termosztát rövidzárját várják, nem pedig a termosztát által kapcsolt 230 voltot. A rajzról - az egyszerűség jegyében - a kazán visszajelző LED-je ki lett hagyva.

Jelölések értelmezése:

230 - ide jön a hálózati zsinór a kapcsolón keresztül (de be lehet kötni fixre is)
T1 - az egyes termosztát kapcsoló kontaktusa
T2 - a kettes termosztát kapcsoló kontaktusa
Sz1 - az egyes kör keringető szivattyúja
Sz2 - a kettes kör keringető szivattyúja
Kazán - a kazán eredeti termosztát felé menő csatlakozása

   A hálózati kapcsoló elhagyható, ha nem érezzük szükségét, de szereléskor mindenképpen jól jön, ha áramtalanítani lehet a dobozt.
  
A LED-es visszajelzést sem kötelező beépíteni (piros vonalakkal jelzett részek), hiszen a reléken is van LED, onnan is le lehet "lesni" az aktuális kapcsolási állapotot.
  
A teszt kapcsolók (vagy nyomógombok) beépítése csak pár forint többletköltség, de tesztelésnél, illetve légtelenítésnél nagyon jól fog jönni mint "harmadik kéz".
  
Ha nem kétszintes a ház, hanem mondjuk három, esetleg bejön negyedik szintként a külön termosztáttal rendelkező kevésbé fűtött garázs, akkor a fenti rajz alapján tovább bővíthető a kapcsolás. Mindössze körönként egy újabb relére van szükség. A 9-es és az 5-ös kapcsolókontaktusok párhuzamosan kapcsolandók, a további 12-es és 8-as relé lábak pedig a további szivattyúkat kapcsolják.
  
A felhasznált MY4-es relék négy (morse) kontaktussal rendelkeznek. Ha szükséges, akkor körönként még két külön áramkört is kapcsoltathatunk velük. (bár erre hirtelen nem tudok értelmes példát mondani)

 

Második menet
(2008-02-22)

Újabb rendelés érkezett a kazánvezérlőre. Bementem a boltba és megvettem a hozzávalókat. Kb. fél év telt el, s a tavalyi 5.000 forintot 6.040-re változtatta a boltos. Balra egy plexiből készült szórólap tartó látszik, amit a pincében találtam. Ebben a változatban nem lesznek külön visszajelző LED-ek, hanem egy ablak lesz a relék előtt. A relékben van LED, majd jól kilátszik az ablakon, ahogy odabent világítanak.
Íme a doboz. Éppen olyam mint amit a múltkor vettem. Az ok, hogy ugyanazt a varázsigét használtam, és ugyanabban a boltban: Kérek egy dobozt, amiben elfér ez a két relé. Az első doboz még körbe volt gumidugózva, ezen viszont már nyoma sincs annak, ahol a kábelek be fognak menni. Majd legközelebb jobban figyelek.
Lezáró gumidugót nem találtam a dobozomban, ezért átvezető gumigyűrűket fogok beépíteni, mert azokat meg találtam. Még jó hogy van itthon egy doboz gumi, bár már nem arra a célra mint régen.
Apám szokta volt mondani: Fiam! Kapsz két egyformát! De mi van akkor ha négy egyformára van szükség? Hát akkor sokáig kell turkálni a dobozban. Ezt a négyet választottam ki, mert ebből volt a dobozban négy egyforma. Az ember azt gondolná, hogyha az első darab elkészül, akkor a második elkészítése már egyszerűbb lesz, erre most fúrhatok négy nagy lyukat.
A doboz aljából ki kell termelni a felöntéseket, mert útban vannak. Húztam ide meg oda néhány vonalat, hogy meddig kell menni a maróval, különben olthatatlan lelkesedéssel kitermelném a doboz aljából az összes bordát.
Ez nem mérőműszer, hanem ez maróműszer! Amíg nem volt ez a nagyobbacska gép, addig a Miniplexel dolgoztam. Az is jó, de komolyabb munkákhoz azért már érezhetően kicsi a teljesítménye. Szóval egy ekkora marófej azért már nagy a Miniplexnek. Én csak tudom, hiszen  már vagy ötöt tönkretettem. A hangja...

 

 

A hangja pedig szép! A párom szerint az benne a jó, mikor végre kikapcsolom.
Valószínűleg a szomszédjaim véleménye az asszonyéval egyezik meg.

 

A bordáknak csak a hűlt helyük maradt. Persze ez így nem igaz, hiszen a súrlódástól a műanyag felmelegszik, olvadni kezd, taknyolódik, ragad mindenre. Szóval a helye nem hűlt, hanem inkább forró.
A hűlt hely helyett pedig ez maradt. Egy szép nagy adag szemét. Az a jó benne, hogy repked! Jut belőle mindenhova. Nem igazán zavar, de a kávésbögrémben szerintem kifejezetten rossz helyen van.
Szeretem ezt a szerszámot. Apukám csinálta még nagyon régen. Volt belőle egy egész készlet.
Ez a folyamat is olyan mint az előző, azaz szemetel. A hagyományos fúrószárral ellentétben, ez a fúró lemezbe is szép központos kerek lyukat készít, ráadásul nagyon jól viszi az anyagot.
Ugye mondtam, hogy szemetel...
Kb. fél percbe telt a négy lyuk kifúrása. Ez a fúró régen nem volt itthon (apukám a munkahelyén őrizgette), csak egy 14-es vékonyított szárú csigafúró volt. Azzal fúrtam lyukakat a tucheleknek, mikor még az a csatlakozó volt a divat. Az volt benne a jó, hogy nem fért bele a lyukba a csatlakozó, tágítani kellett reszelővel. Hogy miért nem vettem egy méretes fúrót? Talán mert nem lehetett kapni, vagy nem volt rá pénzem.
Ez a rész elkészült.
Az előző változatban a csokit egy alkalmas lemezdarabbal rögzítettem a dobozba. Most lusta vagyok lemenni a pincébe, ezért ezt a négy piros hasábot választottam. Ezekkel nagyon könnyű dolgozni! Jól fúrhatóak, lehet beléjük menetet vágni, a fűrész viszi mint a vajat, akár késsel is faragható, és még ragasztani is jól lehet.
Kb. öt perc, és a helyükön is voltak a hasábok.
A csavarokkal két nehéz fába is belevágtam a fejszém! Egyrészt kellett találnom nyolc egyformát, másrészt mivel jó hosszúakat találtam, ezért nehéz volt őket betekerni. Cserébe viszont masszívan áll a csoki a helyén.
A reléket is becsavaroztam. Eltoltam őket a középvonaltól jobbra.
Mégpedig azért, mert jobbra a relék lesznek egy plexi ablak mögött, balra pedig a kapcsolók. Lesz egy power, mert ugye jól jöhet, hogy lehet a dobozt áramtalanítani, meg lesz két teszt kapcsoló, ezek pedig légtelenítéskor, vagy teszteléskor fognak jól jönni.

Nem mondom el ismét, hogy ötös voltam műszaki rajzból, hiszen szinte ordít a képről a hozzáértésem.
A nagy szögletes lyukakat így szoktam kivágni. Csinálok egy csomó apró lyukat, majd a Miniplexel összeszakítom őket. Kicsit barbár megoldás, de felettébb gyors! Viszont koszol. És nem csak aprót, de nagyot is. A nagyobb darabokat el is szoktam rakni, jó lesz az még valamire alapon.
Már készen is vannak a nagy szögletes lyukak.
Vannak a csudákat vannak készen... A technológia hátránya a zaj és a kosz, de legfőképp az, hogy sokat kell reszelni. Nem volt kedvem idefent koszolni (és eddig?), ezért lementem a pincébe. Vittem magammal néhány reszelőt is.
A pincében az a jó, hogy lehet zajongani és koszolni. (idefent a lakásban is lehet) Meg ez a satupad szerű valami is egy csuda találmány. Egy rongy segítségével karcolás nélkül lehet rögzíteni a kényesebb darabokat is.
Ripsz ropsz el is készültek a szép szegletes lyukak. De tényleg! Úgy viszi a ráspoly ezt a műanyag dobozt, hogy az valami csuda! Szerintem nem telt tíz percbe a jobbra látható formációt összehozni.
Ez egy polc a pincémben. Relék vannak rajta. Ezeket még az előző kazánvezérlőhöz szedtem elő. Akkor ennyit mára a rendről...
Mivel a képen alig látszik valami, ezért kénytelen vagyok elmondani, hogy mi van rajta. Berajzoltam mekkora plexi kell, majd egyszerűen letörtem a szükséges méretű darabot. A fekete vonal volna jó, de nem ott tört el, tehát ismételten reszelnem kell.
Reszelni legalább tudok.
Jó...
Elárulom...
Nem is reszeltem, hanem csiszoltam.
A plexi magas fordulaton fúrva kicsit olvad, de legalább nem törik. Nekem meg idefent éppen lassú fordulatú fúróm, illetve csavarbehajtóm van. Mikor átér a fúrószár a plexin, akkor szinte robban. Annyira megijedtem, hogy eltörik a plexi, és majd csinálhatok belőle egy másikat, hogy inkább szabadkézzel hajtottam át a fúrót az anyagon.
Úgy néz ki, hogy nem mértem el semmit.
Most jön a drótozás. Ilyen szép rendetlenséget tudok produkálni néhány szál drót bekötéséhez. Mivel volt itthon saru, ezért úgy gondoltam, hogy nem forrasztok drótokat a kapcsolókra. A hétköznapi saru nem megy rá a hétköznapi kapcsoló lábára! De ha rámegy, akkor meg menten le is jön. Végül mérgemben fogtam, és ráforrasztottam a sarut a kapcsoló lábaira.
A két tesztkapcsolót bekapcsolva, rendben behúznak a relék. Még jó, hogy elboldogulok pár szál dróttal! A nagy piros kapcsoló nem a fényképezőgép optikai torzítása miatt áll ferdén! Sajnos valóban csálén áll egy kicsit. Kitoltam a lyukból, és jól megvizslattam, hogy mi okozza a jobbra dőlést. Nem a lyuk ferde, hanem a kapcsoló tartópöckei felemásak.
Beleragasztottam a kapcsolási, s egyben bekötési rajzot a doboz fedelébe. A plexi előlapot tartó csavarokra hátulról műanyag csövecskét tekertem. (mert beleállt az egyik csavar az ujjamba) Kicsit összebandázsoltam a drótokat, hogy ne lógjanak széjjel.
Kész!
Mehet a megrendelőnek.

Készítettem egy jobban áttekinthető kapcsolási rajzot. Ezen színesek a vezetékek, ráadásul a színek megegyeznek a valóságban felhasznált drótok színeivel. A számok a relék foglalatának lábszámozását jelentik. Vastagabbak a vonalak, jobban látszanak. Persze az előző rajzok is jók voltak, de csak monitoron, mert nyomtatásban már alig látszott belőlük valami. A rajzról lemaradt, illetve direkt lehagytam a három kapcsolót. Aki nem érti, hogy hová kell őket bekötni, az inkább ne álljon neki megépíteni ezt a dobozt!

 

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...