Terta 811 orsós magnetofon
(ez volt az első magnóm, és most megint van)
Negyedik menet

	Sajnos nem fér bele az új kondi, ugyanis nagyobb egy picivel, mint a rendelkezésre álló hely. Most mehetek vissza a pincébe, a kondis fiók elé járulni, méretpontos alkatrészért esdekelve.
	Ha már tudok kapacitást mérni, gondoltam miért ne? Ez kérem tényleg megmakkant. A műszer szerint 32 mikró helyett mindössze 150 nano a kondér kapacitása. Ez bizony megszakadt. Ezért nem szabad rövidre zárni az anódfeszültséget. Nem csak nagyot szikrázik, meg hatalmasat csattan, hanem a kondenzátorban tárolt energia mennyiségével - szerencsétlen esetben - (amilyen szerencsém nekem van, éppen most) fel lehet robbantani a kondi belsejében az átkötést.
	Nézzük csak meg belülről ezt a kondenzátort, hiszen ez itt a szétszedtem rovat, vagy mi a csuda! Már bontom is kifelé, mint valami konzervet.
	Eltaláltam a hiba okát. Valóban a külső burkolathoz vezető alumínium szalag párolgott el. Kár érte. Szép és pláne jó Siemens kondér volt. Béke poraira...
	Búcsúzóul lemértem a kapacitását, hiszen még mindig itt hevert az asztalon a kondi mérő előtétem. 35 mikró. Pontosan annyi, mint amennyi rá van írva! Mindezt úgy, hogy közben eltelt 40 év. Manapság egy elektrolit kondenzátor tized ennyi időt sem bír ki. Akkor ennyit mára a fejlődésről...
	Még jobban szétszedtem a kondenzátort. Aki nem tudta volna, az elektrolit kondenzátor: - alufóliából (fényes szalag) - papírból (mint szigetelés és elektrolit hordozó) - elektrolitból (folyadék) van összeépítve. Legalábbis ez a típus ezekből az anyagokból áll. Illetve most már csak állt.
	Na szóval... Találtam egy mind kapacitásilag, mind pedig méretileg megfelelő típust. Az a bilincses rögzítési mód, az nekem nagyon nem tetszett. Olyan érzésem volt, mintha nem tartaná a kondit rendesen. Rakok is bele helyette modern tépőszalagot.
	Íme újra egyben van a masina. Legalábbis úgy nagyjából. Raktam rá egy szalagot, de nem szólalt meg. Nem kicsit nem, hanem egyáltalán meg sem nyikkant! Nézelődtem, hogy mégis mi lehet a hiba oka, azonban nem látszott semmi különös.
	Talán a kondi cseréje miatt útban lévő, s ezen okból kifolyólag kihúzott EZ80-as egyenirányító csövet kivéve. Illetve visszatéve megszólalt a magnó. Majd igyekszem figyelni, és nem kihagyni összeszereléskor a gép felét. Most már tényleg egyben van annyira a masina, hogy nyugodtan rárakhatok egy szalagot. Már nem búg, le is játszik, azonban felvétel állásban recseg.
	Nem kicsit recseg, hanem nagyon! Hiába kopogtatom és nyomkodom. Mondjuk ez azért nem igaz, ugyanis nem hiába nyomkodtam, mert ismételten sikerült meggyőződnöm arról, hogy a 350 voltos anódfeszültség valami k*rva nagyot rúg! Ilyenkor egészen gyorsan tudom elengedni a magnót. A képen épp az látszik, amint a végerősítő cső rácsát a bonctűmmel testre zárom. Sajnos a magnót ez egyáltalán nem hatja meg, ugyanis ettől függetlenül továbbra is stabilan recseg.
	Íme az ominózus részlet. Itt kell megfogni a magnót a lórúgáshoz. Amúgy a hiba is itt van. A nagy fekete huzalellenállás alatt látszik egy másik, az van bezajosodva.
	Nem volt nehéz kikövetkeztetni, hiszen van a magnóhoz kapcsolási rajzom. A pirossal bekrétázott alkatrész a tettes. Balra a régi látható, jobbra pedig az új, amit természetesen megint a pincéből hoztam fel. Úgy látszik, hogy ma ilyen pincébe le-fel mászkálós napom van.
	Hipp-hopp, már ki is cseréltem a beteg ellenállást. Jöhet végre a próba!

Nosztalgikus pillanatok. Nincs rossz hangja, de felül azért erősen sávhatárolt.
Az emlékek csalókák... Bevallom őszintén, hogy szebb hangra emlékeztem.

Egy kis gyorspörgetés hangulat Terta 811 módra.

	Időközben sikerült beszereznem a piacon egy újabb példányt. Ez már csak egy ezres volt, cserébe viszont úgy is néz ki. Mondjuk alkatrészbázisnak éppen megteszi. Ha semmi más nem használható fel belőle, csak a bal oldali három nyomógomb réz díszléce, már megérte megvenni! Ezen gondolatmenet mentén haladva sikerült a szerzőnek annyi lomot felhalmoznia, hogy már át sem látja a készletet.
	A címke felirata: állatgyógyászati célra Hogy ezt pontosan hogyan is értette aki ráragasztotta, az persze rejtély. Bevallom, hogy sok mindent csináltam a Terta magnómmal, másoktól is hallottam csuda dolgokat, no de az, hogy valaki magnóval gyógyítson állatot...
	A magnóhoz kapott szalag koszos. Konkrétan úgy néz ki, mintha egy kicsit sáros lenne.
	Az egy nagyon nem oda való, konkrétan nem réz, és nem süllyesztett fejű csavar. Ráadásul közelebbről megnézve látszik, hogy egy nagyon nem hozzá illő (túl széles) csavarhúzóval tekergetette a magnó előző gazdája.
	Ennyire csúnya szalagpályát talán még sosem láttam. A görgő az még csak hagyján, de a rozsdás alkatrészek, meg az a szerencsétlen magnófej (piros valami a bal sarokban) az azért nagyon ott van!
	Az egész készülék meglehetősen leharcolt állapotban leledzik.
	Még az acélbetétes hordfüle is szétmállott szegénykének.
	Ezt a szalagot, lett légyen bármilyen koszos is, csak azért is le fogom játszani!
	Gondoltam mi lenne, ha ezt a magnót is beáztatnám egy kádnyi Ultrás vízbe? Aztán hagytam a csudába az egészet... Majd ha kell belőle valami, akkor kiszedem, s csak az éppen aktuális részt fürdetem meg.
	A mechanika kiemeléséhez szükséges bőr fülecske konkrétan penészes.
	Vizes helyen lakhatott szegénykém, mert erőst elkezdte ledobni a széleknél a zöld ruhácskáját.
	Ez a rács annyira gyenge anyagból van, hogy ritka belőle az épen maradt példány.
	Benéztem a lyukon, majd erőst elgondolkodtam. Hálózati trafó, csövek, potméterek, alkatrészek, kimenőtrafó, hangszóró. Ez eddig egy komplett csöves erősítő, amit mondjuk átdobozolhatnék valami szememnek kedves formára. Az persze egy igencsak jó kérdés, hogy mégis mi a csudának nekem egy néhány wattos csöves erősítő. No persze ha építenék elé egy rádiót, akkor mindjárt megváltozna a helyzet, hiszen innentől az a kérdés merülne fel, hogy minek nekem egy csöves rádió. De az ilyen gondolatmenetek megölik a tetteimet, úgyhogy inkább hagyom is őket a csudába.
	Mivel nem vettem figyelembe amit a táblácska mond, már kaptam is néhány figyelmeztető áramütést. Itt és most, vagyis 2007-04-23-án hagytam félbe ennek a cikknek az írását, illetve magának a magnónak a rendbetételét. Hogy elkapkodom a dolgokat? Na arról esetemben szó sincs!

......

	Azért látható itt fentebb az a néhány pötty, hogy jelezze az idő múlását. Hogy mennyi idő is múlt el pontosan? Nos az előző és az itt balra látható kép készülte között mindössze 9 (kilenc) év telt el. A magnó alkatrészei - mint az látható - azóta is szerteszéjjel hevernek a szobámban.
	Mivel épp kiesett valamiből egy a nemes célra megfelelő méretűnek látszó kábeldarab, ezért azt gondoltam, hogy legalább ezt a részletet rendbe teszem. Már úgy értem, hogy a hangszóró kábelét lecserélem egy újabb, kevésbé foszló, jobban rögzített, és kissé hosszabb példányra. No persze ezt se most gondoltam, hanem még valamikor hónapokkal ezelőtt, mikor még az előző képen látható módon ráhajítottam a kábeldarabot a hangszóróra.
	Ez a dugó egy kissé trehány. Mondjuk csak akkor mozog rajta a kábel, ha kivesszük a magnót a dobozából, de attól még csak elkelne oda valamiféle tehermentesítés. Na most az lehet, hogy ez így elsőre egy kissé túlzásnak hangzik, de ha közelebbről is megnézzük a vezetékek foszló végeit, akkor mindjárt jogosnak tűnik a felvetésem.
	Ezt az eltoltan blankolt kábelvéget fogom ráforrasztani a hangszóróra. Ennek a megoldásnak az az előnye (mármint az eltolásnak), hogy még teljes leszakadás esetén sincs esélyük összeérni a drótvégeknek.
	Az alumínium lemezt azért tettem oda, hogy az esetlegesen leeső óncsepp nehogy még kárt tegyen nekem a hangszóró membránjában. Mert ugye nem csak mi, hanem a papír is öregszik. Valamint épp mint ahogy mi, úgy a papír sem szereti ha megégetik.
	Erre a lehetetlen fazonú, semmi másra sem hasonlító csatlakozóra, így hirtelen nem tudtam mit kitalálni.
	Ezért szépen lassan átfúrtam, majd a lyukakon keresztüldugott vezetékeket forrasztottam be. Na így szálkásodjon ki ha tud! Illetve inkább ne tegye, mert ez egyben azt is jelentené, hogy rengetegszer szereltem ki, illetve forgattam a dobozán kívül a magnót.
	Na most én is látom, hogy ez így nem igazán korhű, és van is itthon leukoplaszt, de én már csak megmaradok ennél az újmódi kötegelőnél.
	Meg persze azon kedves szokásomnál is, hogy mindenféle dolgokat szétszedek, majd szétpakolom az alkatrészeiket a polcaimon. Pedig itt is mennyivel nagyobb lenne a hely, ha visszaszögelném a dobozba a fémrácsot, meg az aljába a két műanyagot.
	Ehelyett hol a szőnyeget fogatom le vele, hogy ne ugorjon rá az éppen fugázott parkettára.
	Hol meg a konyhaajtót támasztom ki vele, hogy ne csapja be éjjel a huzat. Na most ennek a tökölésnek holnap lesz a napja, hogy (valószínűleg) vége szakad. Ugyanis azt találtam ki, hogy márpedig ezt a cikket én ezen a héten befejezem! Ez már csak azért is szükséges, mert ez lesz a sorban a következő magnós cikk. Szóval míg ez kész nincs, addig nem állhatok neki a többinek. No persze megtehetném, csak megígértem magamnak, hogy nem teszem.

Ez a két kép úgy került ide, hogy míg az egyik már eleve itt volt (mármint egy külön  mappában, csak még nem volt beszúrva), addig a másik felkutatására ráment mintegy két órám. Erre azért volt szükség, mert ha ezt a feladatot elhalasztottam volna mondjuk holnapra, akkor még képes lett volna megakasztani az innen további részek megírásában. Na most... Illetve dehogy most, hanem még valamikor a 70-es években készültek a képek. A bal oldalin a nagyszoba közepén ücsörgők (figyeljük meg a jólfésültségem), háttérben a tévéállványon Apukám magnója, míg a jobbra látható kép is rólam készült (még az ingem is azonos), de már a saját magnóm mellett ülök. A jobb oldali kép ott készült, mint ahol a szétszedős képek zöme, csak akkor még az ágyam állt ebben a sarokban. A falon ott virít az apukám által gyártott lámpa, míg a szintén apukám által barkácsolt hangfalamon egy Miki egeres matrica virít. Utóbbit mondjuk simán letagadtam volna, mint ahogy azt is, hogy össze volt matricázva a magnóm. A magnó és a hangfal egy gombfoci pályának készült rétegelt lemezen nyugszik, amit alulról a tankönyveimmel támasztottam fel. Mivel a tankönyveket a belőlük történő okulás helyett sajnos pusztán holmi alátétnek használtam, ez okból nem is vittem valami sokra...

	Mivel képtelen voltan magam rávenni, hogy a magnóval indítsam a napot (vagyis már másnap van), de ettől függetlenül azt sem szerettem volna, hogy értelmetlenül ússzon el az idő, így egy másik hasznos tevékenységet választottam. Na most az a fehér csík a vérnyomásmérő és az ultrahangos mosó között, az utolsó olyan elektronikai témájú könyvem éle, amit még nem szkenneltem be.
	Ugyan ráment a délelőtt, mire mind megetettem a géppel a mintegy háromszáz oldalnyi A4-es lapot (a nagyobbakról nem is beszélve), de azt kell mondjam, hogy ez bizony mindenképp megérte! No nem azért, mintha olyan sűrűn javítanék régi csehszlovák lemezjátszót, vagy monitoron kényelmesebb lenne nézni a rajzát, hanem azért, mert végre ez a könyv is eltűnik a polcról.
	És nem ám csak úgy magában, hanem az itt látható másik négy társával együtt! Hogy aztán mikorra dolgozom fel a rengeteg rajzot, az már csak idő kérdése. Legalább olyankor is lesz mit csinálnom, mikor konkrét munkához épp nem, de gombnyomkodáshoz azért még van kedvem. Mivel immáron öt könyv állt lapjaira hullva a sarokban, megjegyzem útban az órásrádió felújításához vezető rögös úton, illetve amúgy is le kellett mennem a pincébe, összekötöttem a hasznost a hasznossal.
	Ez itt már a pincei asztal. A folpackba tekert könyvektől jobbra azokat a csodákat láthatjuk, melyeket az utóbbi időben sikerült beszereznem. Ilyen bigyó például a GPS, melyet egyszerűen képtelen voltam otthagyni a piacon. Már úgy értem, hogy 200 forintot még a hülyének is megért! Aztán van még itt egy digitális képkeret ötszázért, egy mini LCD TV ezerért, egy mp4 lejátszó újabb ötszázért, valamint egy egész dobozra való antennakábelhez való mindenféle toldó és csatlakozó, amiért alku nélkül, dobozzal együtt, mindössze egyetlen százast kért a gazdája.
	Ez nem az a magnó amit épp kipofozok, vagy legalább úgy ahogy működőképes állapotba varázsolok, hanem ez az, melyből a műtéthez szükséges pótalkatrészeket operálom ki. (az írásom azért olyan zavaros, mert nem olvastam vissza a korábban megírt részeket) Ez a magnó, ez szegénykém már eleve hiányos volt, no meg olyan szinten lelakott is, hogy szinte helyreállíthatatlan. Például annyira lógnak a szíjtárcsái (elkopott a perselyezésük), hogy azokkal házilag már semmit sem lehet kezdeni.
	Mivel csak ezért a rézből készült díszítő, illetve információs elemért jöttem, megpróbáltam ennek megszerzésére koncentrálni. Ez persze nem sikerült, mert ahogy szoktam, ha már itt vagyok alapon, minden mást is megnéztem a pincében. Az azonban igenis sikerült, hogy mindezt úgy tegyem, hogy közben nem kattintgatok minden kacatra a fényképezővel.
	Meg mertem volna rá esküdni, hogy a díszlécet pusztán csak hozzáforrasztott, majd ezen az oldalon elgörbített csupasz rézdrótok tartják. Erre fel nem oda lett szegecselve? De! Most kereshetek valamit, amivel le tudom fúrni. Ez meglepő módon nem sikerült! Mármint az volt benne a meglepő, hogy az utóbbi idők veszett pakolászásainak következtében olyan szintre hágott a rend, hogy a másik pincébe való szerszámok (például fúrószárak) zömükben már odaát, vagyis a helyükön vannak.
	Mielőtt még átsétáltam volna a fúrókhoz a fedéllel, vetettem néhány pillantást a magnó fenti társától eltérő műszaki megoldásaira. Ez az ékszíjakat terelő görgő például ezen a készüléken csak úgy egyszerűen ül egy csapon, míg a fenti magnón csavar rögzíti a leesés ellen.
	Ezek a gombok szép arányosak, míg a fenti társaik szögletesek, elnagyoltak.
	Így, hogy egymás alá tettem a képeket, így látszik csak igazán a kettejük közötti különbség. Hogy aztán melyik magnó volt előbb, azt nem tudom, mert lusta voltam összehasonlítani a gyári számokat.
	A fenti magnó tetejét látjuk, jobbra az eredeti, balra a lenti magnóról elorzott réz díszléccel. Míg az eredeti magyar feliratos, addig a pótolt elemen csak piktogramok vannak.
	A hálózati dugón pedig egy olyan csúnya törés, melynek láttán egy újabb nappal sikerült elhalasztanom a további javításokat. Ha lesz hozzá kedvem, akkor kapni fog egy kevésbé korhű, azonban életveszélymentes hálózati kábelt. Ha meg nem? Mondjuk akkor is túrok hozzá egy ép dugót, mert ez így azért tényleg nem egy életbiztosítás.