Terta 811 orsós magnetofon
(ez volt az első magnóm, és most megint van)
Ötödjére

Ugyan lett helye (no nem mintha eddig ne lett volna mindenütt máshol), de ettől
függetlenül és most, illetve mondjuk úgy, hogy már azt szeretném,
hogy ne sokáig legyen itt. Így csupaszon pedig pláne ne!

Miután a grillsütő jelezte, hogy kész a süti, gondoltam míg elrágcsálom ezt a kevéske
diós-lekvárost, pikk-pakk becsavarozom a helyére, vagyis a dobozba a hangszórót.

Mert ugye még ha semmi mást sem csinálok, csak beszerelem ezt az egy szem
alkatrészt a dobozba, pusztán ezzel is visszanyerek tíz centi helyet a polcon.

Bár egy alkatrészt visszaszerelni oda, ahol eredetileg volt, még ha megvan ennek
tíz éve is (igen, mikor ezeket a sorokat róttam, akkor már nagyban 2017-volt),
gondoltam semmiféle problémát sem fog okozni. Aztán ahogy szokott, jöttek
sorban a gondok. Nyitásképp fel kellett fúrnom azokat a lyukakat hármasra,
melyeken keresztül eredetileg is hármas csavarok haladtak keresztül.
Hogy az eredeti csavarokat hová rámoltam el, az persze rejtély.

Szerencsére bőven akad belőlük pótlás. Na most az elsőre kiválasztott példányok,
a kiváló szemmértékem, és még az odapróbálás ellenére is rövidnek bizonyultak.

Szerencsére anyából és alátétből is rendesen el vagyok eresztve.

Mivel a hangszóró előtti díszrács eredetileg szegecselve volt, nekem meg semmi
kedvem sem volt kopácsolni (no nem mintha akadna itthon megfelelő hosszúságú
szegecsem), ezért valami más megoldás után kellett néznem. Elsőre még úgy nézett
ki, hogy megfelelnek a nemes célra a metrikus menetű négyes csavarok. Miután
felfúrtam a rács lyukait négyesre, na akkor már nem. Ekkor kerültek képbe
(illetve a rácsba) a képen látható ötös csavarok. Ezekhez persze újra fel
kellett fúrnom a rácsban található lyukakat, majd be is kellett süllyeszteni,
ezek ugyanis süllyesztett fejű csavarok. Na most ha valaki úgy húsz perccel
ezelőtt elkezdi sorolni, hogy pontosan mennyi szerszámra is lesz szükségem
a hangszóró és a díszrács visszaszereléséhez, az lett volna
a minimum, hogy hitetlenkedve hallgatom.

Mivel most még csak véletlenül sem kerestem, ezért egyből megtaláltam azokat az
apró szegeket, melyekkel eredetileg a rácsos lemez volt rögzítve. Miután közel öt
percig nézegettem őket, sikerült úgy döntenem, hogy márpedig én még akkor
sem fogok szögeket verni egy magnó dobozába, ha ez a döntésem több percnyi
csavaros dobozban történő turkáláshoz, illetve apró lyukak rácsos lemezben történő
felfúrásához vezet. A doboz aljából hiányzó díszrácsokat azért nem szereltem vissza,
mert azok nagyon törékenyek. Szóval ezeket majd csak az utolsó előtti pillanatban
fogom beszerelni, nehogy még kárt tegyek bennük a magnó rakosgatása közben.
Bár amit eddig csináltam, az sem volt épp egyszerű, de mivel valami csoda
folytán nem ment el a kedvem a munkától, így nekiálltam rendbe
tenni a magnó mechanikájának egyéb apróbb hibáit.

Na ekkor jött az a rész, melyben rengetegszer hangzott el a magnószerelés közben
általam talán legtöbbször kimondott rövidke mondat, mely a következőképpen
hangzik: Na ne má b*zdmeg... Jelen képen például azt látjuk, amint épp
keménypapírból készítek pakolást a lendkerék felső csapágyát
(tudom, bronzpersely) leszorító lemezdarabkák alá.

Erre azért volt szükség, mert ha meghúztam a csavarokat, akkor egyből megszorult
a lendkerék. Miután nem csak ezt, hanem a második papírból készült távtartót
is beszereltem, szerencsére abbamaradt a jelenség. Magát a hibajelenséget
ugyan megszüntettem, azonban az okára nem sikerült rájönnöm. Direkt
visszanéztem a tíz évvel ezelőtti képeket, hátha kihagytam a lendkerék
körül valami alkatrészt, de nem. Az alsó csapágynál (ami amúgy egy szem
golyó) sem látszott semmi hiba, vagy hiányosság. Mindegy... Hagyom és haladok!

Mivel a csálén felragasztott filckorongon (ezt mondjuk én követtem el)
igencsak "táncolt" a tüske, kénytelen voltam kezdeni vele valamit.

Első nekifutásra egyszerűen csak körbevágtam a külső peremét egyenesre. Ehhez
a művelethez - mint esztergát - magát a magnót vetettem be. Ez konkrétan úgy
nézett ki, hogy miközben ez a tárcsa forgott, rányomtam a filcre a sniccert.

Bár erősen kételkedtem a műtét sikerében, csak mivel késő este lévén már
nem volt kedvem újrafilcezni a tárcsát, illetve mivel egyszerűen
képtelen voltam megállni, így tettem vele egy próbát.

Bár elsőre azt gondolná az ember, hogy a szalagorsó lötyög a tüskén, azonban
ez egyáltalán nem így van. Hanem úgy, hogy itt sajnos minden egyes
ereszték lötyög! Még maga a tüske is egy kicsit a tengelyén.

Utóbbi hibajelenséget azzal próbáltam meg orvosolni, hogy betettem az eredetiek
helyére ezt a két másik tüskét. (hivatalos nevén orsózó tengelycsonk) Nos ez
sem jött be, ezek ugyanis éppen úgy lötyögnek, mint amik a magnóban
eredetileg voltak. Mivel a szétszedtem oldalon meglehetős mennyiségű
magnó látható, ráadásul alaposan felboncolva, így az odatévedő internetezők
közül jó néhányan engem szoktak megkérdezni, hogy milyen magnót vegyenek,
merthogy megtetszett nekik ez a különös ósdi hangulatú média. Na az ilyen
idióta hibajelenségek okán, mint amelyek csak az utóbbi egy órában
is előkerültek, szoktam volt azt mondani, hogy semmilyet!

Bár már csak (na ez a csak szokott napokig tartani) néhány apróbb dolog volt hátra,
de mivel már nagyon késő volt, így kénytelen voltam félretenni a magnót. Na most
ha bejönnek a terveim, akkor holnap lesz a napja, hogy beragasztom a helyére az
új filcet, ránézek a többi apró részletre, majd ha legalább úgy nagyjából klappol
a gép, akkor készítek néhány bemutató videót, majd leviszem a pincébe és úgy,
de úgy elcsomagolom, hogy ihaj! No persze nem csak ezt, hanem a párját is, ami
most némileg szétbontva hever a pincében az asztalon. Illetve a teteje most épp a
fáspincében van. Mert ugye a múltkor lusta voltam visszavinni, illetve visszaszerelni
az alkatrészbázisnak használt magnó tetejét. No persze ha kell majd még belőle
valami, akkor a "lusta" azonnal lecserélhető lesz az "előrelátó" kifejezésre.

Hol célzottan, hol csak úgy egyszerűen céltalanul turkálok a magnó alkatrészeit
(is) tartalmazó dobozban. Mondhatni nem különösebb lelkesedéssel nézegettem
a különböző méretű (és sajnos eredetű) gumibigyókat, csavarokat és alátéteket.

Meg azokat a filckarikákat, melyek a magnó csúszókuplungjainak
alapját képezik. Mert ugye ezt az apróságot mindenképp le kell
cserélnem egy teljes méretűre, hátha azon nem táncol a tüske.

Na most... Illetve dehogy most... Hanem még valamikor rengeteg évekkel ezelőtt,
ezt az apró táskát kifejezetten azért vettem meg a Verseny utcai piacon,
merthogy filcből van. Bár nem kell semmire (már úgy értem, hogy
semmi másra), de most egyszerűen nem volt szívem szétvágni.

Hanem inkább kiborítottam helyette a nagyobbik gumitücskös dobozom, majd
az összetevőit alaposan megszemlélve, kiválasztottam közülük néhányat.

Ezek itt maguktól választódtak le, vagy ki, vagy mit tudom én, hogy mik lehettek,
illetve honnan hullottak ide ezek a morzsák. Mondjuk annyi eszem azért volt,
hogy nem tettem őket vissza a gumis dobozba. Ellenben annyi már nem,
hogy be ne szórtam volna őket az asztalom középső fiókjába, amire
már ezen szemetek nélkül is ráfért volna egy újabb alapos takarítás.

Ez a fémépítős fiók azért került képbe, mert a gumis dobozból két gumírozott kerék
is előkerült. Ez persze nem jelenti azt, hogy most már minden a helyén lenne,
és sajnos még csak azt sem, hogy a két kósza tétel helyretétele akár csak
a legkisebb mértékben is meglátszana a rendetlenségen. Sose lesz rend!

A képen látható filckarikákat szemeltem ki a nemes feladatra. A középen látható
un. pinagumi úgy került hozzám, hogy egy barátom hozta elrettentő példának.
Ez a különös formájú alkatrész fogja oda a Zsigulikban a kasztnihoz a hátsó
kipufogódobot. Ez egy utángyártott példány, ami annyira selejt, hogy az
már egyenesen szánalomra méltó. Pusztán gumi, vagyis hiányzik belőle
az elszakíthatatlanságot adó vászon. Ez annyira így van, hogy akár még
szabadkézzel is széttéphető! A fémbetétei pedig olyan szinten sikerültek
selejtesre, hogy a lyukain még egy vékony szál drótot sem lehet átdugni.

Ezek a filckarikák viszont tökéletesen illenek a magnó kuplungjába.
Na jó. Egy picit azért majd még le kell vágnom a szélükből.

De ezt majd persze csak azután tehetem meg, miután megszáradt a ragasztóként
bevetett Technokol rapid. Vagyis kaptam néhány újabb órányi haladékot
a magnó összeszerelésére. Még számomra is meglepő módon, ezt az
időt a magnó egyéb apró gondjainak orvoslásával töltöttem el.

Például túrtam hozzá egy korhűnek ugyan nem nevezhető, azonban az eredetinél
mindenképp szebb, illetve kevésbé életveszélyes állagú hálózati kábelt.

Majd összepárosítottam a korábban már bemutatott átlátszó doboz alján
gurujkázó csavarokat és gumitücsköket. Mint az gondolom
sejthető, ezek tartják a magnót a dobozában.

Ez a megoldás egyrészt gumírozott felfüggesztést biztosít, másrészt úgy vannak
összepárosítva az elemei, hogy ne essenek szét. A csavar nem eshet ki a
gumikból, az alsó gumi pedig pláne nem eshet le a csavarról, mert
akkor ugye összeszereléskor egyszerűen belehullana a dobozba.

Ez itt egy olyan alkatrész, amire a saját magnómból egyáltalán nem emlékszem.
Célja szerint a képen látható rugólemez a bal oldali, vagyis a leeresztő orsó
tengelycsonkjának alsó végét szorítja meg. Tudnék rá okot találni, hogy
minek van itt, de ami ennél is fontosabb, hogy meg tudom mondani,
hogy miféle hibajelenséget okoz. Az ugyan igaz, hogy előrepörgetéskor
szépen áll meg tőle a szalagorsó, azonban visszapörgetéskor túlpörög a másik
(mert ugye ez fékezve van, az meg nincs), minek okán letekeredik az orsóról a szalag.
Ez amúgy nem szokása ennek a magnónak, hiszen mindkét kuplungja folyamatosan
húz. Mikor itt tartottam az írással, egyszerűen nem bírtam megállni, és lementem
a pincébe megnézni, hogy a másik magnóban is benne van-e ez a rugós lemez.

Szóval már megint itt vagyok a pincében, pedig tegnap, mikor lehoztam a kész
magnót, akkor úgy voltam vele, hogy most egy darabig biztosan nem fogjuk
látni egymást. Ez mondjuk egy kissé zavarosan hangzik, amin persze nincs
mit csodálkozni, ha írás közben bele-bele toldogat az ember mindenféle újabb
keletű képeket a már korábban késznek titulált cikkbe. Visszatérve a fősodorhoz,
egyszerű kihúzás által megnéztem, hogy fogja-e valami a bal oldali orsózó
tengelycsonkot. Érzésre semmi, épp ugyanúgy lötyög, mint a párja.

Gondoltam ha már itt vagyok, akkor ténylegesen is megnézem. Aztán ahogy itt
álltam, s épp alulnézetből szemléltem a magnó belsejét, egyszer csak észrevettem
ott középen azt a lyukacsos lemezt. Elsőre még úgy gondoltam, hogy ez valami más
felépítmény lehet. Már úgy értem, hogy ennél a magnónál nem a házba, hanem
a mechanika aljára lett rögzítve a lemez. De nem! Ez pontosan olyan mint
a másik, csak ez annyira szétesett, hogy mikor... akarom mondani most,
úgy vettem ki a magnót a dobozából, hogy pofára fordítottam, majd
óvatosan leemeltem róla a málló dobozt, akkor a lyukacsos lemez
az inkább a mechanikához ragaszkodott, mintsem a dobozhoz.

Épp mint a másikon, úgy ezen is ott a lemez, csak odébb lett görbítve
a tengely útjából, amin részemről (a túlzott fékezés és a pörgetés
közben megszaladó szalag okán) bevallom nem is csodálkozom.

Amennyiben a gyári szám első két számjegye a gyártás évére utal, akkor ez
a pincei roncs a későbbi gyártmány. Vagyis ami odafent épp kipofozás
alatt áll (na tessék, már megint ez a k*rva időzavar), az lehetett
a nullszéria, a kevésbé mutatósra kidolgozott gombjaival.

A magnó hangszóróját egészen biztosan kicserélték. No nem azért, mert hiányzik
az anya a két távolabbi csavar végéről, hanem azért, mert a hangszórón
van egy "Gelka minőségi anyagátvétel" tartalmú bélyegző, meg
egy dátumos is, ami erre 1967 június 29. napját jelöli meg.

Ugyan szó nem volt róla, hogy ennyire közelről és belsőségesen mutatom meg
a doboz szerkezeti felépítését, de ha már egyszer épp itt volt előttem, kinyílva,
mint valami csúf virág, egyszerűen nem hagyhattam ki, hogy meg ne örökítsem.

Ez a másik magnó, ez annyira lelakott volt, hogy a belőle kiszóródott morzsalékok
eltűnteséhez be kellett hoznom a folyosóról a szemetest. Mondjuk nem csak
annyi történt, mint amennyit a képeken láttunk, hanem le is poroltam,
valamint az amúgy félig leszakadt fület is leszereltem a dobozról.

Ez a szép tiszta a lakásban található magnó, melynek sikerült alaposan elmerengnem
a felépítésén. Az összes alkatrésze felfért a csőfoglalatok, a felvétel / lejátszás
üzemmódváltó kapcsoló lábai, meg egy arasznyi hosszúságú forrléc közé.
Aztán mikor sikerült végre az elejétől fogva visszaolvasnom az egész
cikket, akkor láttam, hogy ezt egyszer már szinte szóról szóra megírtam.

Ezen a képen pedig az látható, amint a szerző valósággal szétszedte a szobát,
hogy a vékony drótokkal megpatkolt biztosítékokat valódira tudja cserélni.

Mert ez azért csak jobban néz ki, mint ahogy a cikk elején láttuk. Amúgy nem
pusztán a szépség miatt álltam neki feltúrni a szobát a biztosítékokért (mely
alkatrészek nehezen magyarázható módon kerültek a Hi-Fi torony aljában
található csavaros szortimentbe), hanem azért, mert felhangosítva nem csak
egyszerűen búg, de még recseg is egy kicsit a magnó. Mondjuk mit sem segített
a jelenségeken a két új biztosíték, de legalább elmondhatom, hogy megpróbáltam.

Gondoltam bemutatom, hogyan oldja ki az állj gomb a bekapcsolt felvételi funkciót.
Nos így oldja ki. A felvétel gombot azért kell (illetve lehet) olyan furán lenyomni
(le kell hozzá nyomni a középső gombot is), hogy ez (vagyis a szalagon található
felvételbe véletlen módon történő beletörlés) még véletlenül se sikerülhessen.

Annyira zavartak a tegnap pluszban beszerelt papíralátétek (a két fehér bigyó ott
felül), hogy míg a kuplungokra száradt a filc, nekiálltam és újra szétkaptam az
érintett részt. Na most ahhoz képest, hogy tegnap az alátétek jöttek ki (vagy
be) megoldásnak, ma már semmi okot sem találtam az ottlétükre. Valahol itt
következett az a rész, hogy valóságos felderítő hadjáratot indítottam a tegnap
a szalaghúzó tengely csapágy alatti részéről lehúzott alátét után. Biztos vagyok
benne, hogy a keresett apró alátétet tegnap a "na ez egy tuti hely" felkiáltással
tettem oda valahova. Bár azóta eltelt egy év, de még mindig nem lett meg!

Amennyiben a hangerőszabályzóval egybeépített hálózati kapcsolóval kapcsoljuk
ki a magnót, akkor az egyben automatikusan kioldja a lejátszás funkciót is.
Illetve egy kissé még ennél is továbbmenve, innentől hiába nyomkodjuk
a magnó gombjait, nem marad lent a lejátszás gomb, megvédve ezzel a
szalagtovábbító görgőt az esetleges deformációktól. Szóval ahhoz
képest, hogy az általam eddig látott magnók közül ez a
készülék a legprimitívebb felépítésű, még így
is jutott bele némi automatizmus.

Meg egy ilyen sehová sem illő, félbeszakadt gumikarika is.

Ez a lehetetlen állagú fadarab a szerző fúró, és egyben forrasztó padja is. Utóbbit
már ezer éve tervezgetem lecserélni egy olyan valamire, aminek fa a kerete,
miközben belül csempéből vagy járólapból van, minek okán gyakorlatilag
szétégethetetlen. Az apróbb fúrásokhoz pedig egy olyan alátétet tervezek
megépíteni, ami felülről fa (az egyszerűség, cserélhetőség, valamint a könnyű
megmunkálhatóság miatt valószínűleg laminált padló), alulról pedig egy gumilábakkal
(vagy akár teljes gumírozással) ellátott vaslemez. Ez azért lenne jó, mert a gumírozás
miatt stabilan állna az asztalon, míg a vaslemez okán nem tudna rajta átszaladni
a fúró, ami így képtelen lenne kárt tenni a már amúgy is lelakott asztalomban.

Magnót javítani egyszerű. Hát ja...
És ez még csak egy díszléc visszaszerelése volt!

Mivel leszerelt állapotukban elgörbültek volna, így kénytelen voltam
a magnó fedőlapján található díszléceket a helyükön kifényesíteni.

Mely cselekedetemet kisvártatva egy kényszerű fürdő követte. Azt tudtátok, hogy
az alumínium tárgyakkal (pláne ha hegyesek) lehet rajzolni a porcelánra? Én
igen, mert mikor alumíniumot fürdetek, rendre kivégzem vele a csapot.

Gondoltam jobb az úgy, hogy nem áll a víz a réz alkatrészek
alatt, ezért bekapcsoltam a fűtést, és kipárologtattam
a meleggel a rejtekükből a fölös vízmolekulákat.

Újra gyári fényében tündököl a büszke Terta 811 felirat.

Na most ebben a képben, akarom mondani a foltosnak tűnő rézlemezben az az
érdekes, hogy más esetekben szinte mindig azzal szórakoztat a fényképező,
hogy eltűnteti az általam megmutatni kívánt apró részleteket, most meg
olyasmit mutat meg (foltok), ami a valóságban szinte nem is látszik.

Bár még magam sem éreztem igazán fontosnak, de attól
még áthúztam a mélyedésekben található feliratokat
egy vékonyabb hegyű fekete alkoholos filccel.

A már többször is mutatott átlátszó dobozban történő turkálás eredményeképp
sajnos csak három eredeti csavart sikerült megtalálnom. Ebből kettő látható
balra, míg a jobb oldali kettőt más dobozokból túrtam elő. Utóbbiak amúgy
a BRG M8 Calypso magnó fedlap tartó csavarjai. Na most ha emlékeim
nem csalnak, akkor még a balra látható két csavar sem eredeti, mert az
én néhai készülékemben nem lapos, hanem süllyesztett fejűek voltak.

Részemről egészen valószínűtlennek tartom, hogy ezzel
a hálózati vezetékkel jött volna ki a magnó a gyárból.

Amekkora barom vagyok, én bizony még ezt is megmentettem.

Kezdetben még úgy volt, hogy átteszem a magnó befejezését másnapra, csak aztán
- az eddigi halogatások tükrében - jobbnak láttam, ha inkább még ma befejezem.

Már fent is vannak rajta a meghajtás főbb elemei. Illetve ennél a készüléknél
mindössze annyi az egész, mint amennyit eddig láttunk. Ebben a magnóban
minden forgó alkatrész folyamatosan forog. Az orsózó tengelycsonkokat
csak az állítja meg, mikor épp áll rajtuk a szalagorsó. (a bal orsózó is
csak azért áll, mert túlzottan nekifeszül a korábban mutatott
rugólemez) Persze nem előd nélküli a konstrukció,
ami mondjuk szemernyit sem von le az
egyszerűsítések szellemességéből.

Íme a Terta 811-esre kísértetiesen emlékeztető, néhány évvel korábban készült
Erkel magnó hajtáslánca. A főbb különbségek a teljesség igénye nélkül:

Szóval mint az látható, a Terta magnó mechanikája egyértelműen az Erkel
alapján készült, csak mindent kihagytak belőle, amit egyáltalán lehetett.

Most épp azt játszom, hogy az Apukám által épített pákatrafó és egy jelfogóból
bontott tekercs segítségével lemágnesezem a magnó vasból készült alkatrészeit.

Bár amúgy semelyiket se, de ezt a készüléket pláne tilos a normális fékrendszer
hiánya okán a fedele nélkül működtetni. Mert ugye most is mi volt?
Kicsit nem figyeltem oda, túlpörgött az orsó, ledobta
a szalagot, és már ette is meg a mechanika.

Íme egy kis ízelítő a magnó kezeléséből. Ugyan a gyorspörgetés funkció
előhívása már-már nevetséges, hadd ne mondjam karikatúra, azonban
gyermekkoromban én még véletlenül sem ezt, hanem a pillanat áll
funkciójú nyomógomb folyamatos nyomva tartásának
szükségességét nehezményeztem.

Már megint a pincében vagyok (bár ez időben még jóval az előbbi képek előtt volt),
mert elfelejtettem felhozni a donor magnóról a szalagot, pedig megígértem neki,
illetve magamnak, hogy ha kész a magnó, akkor meg fogom rajta hallgatni.

Ha meg már úgyis itt voltam, akkor kiloptam belőle ezt a kevésbé fonnyadt fényű
varázsszemet is. Hogy ezt honnan tudom? (mármint azt, hogy ez a varázsszem
a jobb) Nos onnan, hogy voltam oly bátor (vagy botor) és bedugtam a magnót
a konnektorba. Jó. Akkor nem a magnót, csak a hálózati kábel végén található
villásdugót. Jó. Akkor nincs rajta dugó, így csak a blankolt drótvégeket dugtam
be. Szegénykém igen meglepődött, hogy áram alá mertem helyezni. (megjegyzem
- a magnó állagának tükrében - még én magam is) Ugyan forog benne minden,
de a megnyúlt szíjak okán épp csak annyira, hogy lássam, hogy igen.
Még az erősítője is beindult! Legalábbis a rozsdás fejtükör előtt
lengetett csavarhúzóm szépen belehuhogott a hangszóróba.

Számomra is meglepő módon, ez egy apró részlet a legelső rádiókabaréból.
A színészek hangja azért nem ismerhető fel, mert míg ez a magnó helyes
sebességgel továbbítja a szalagot, addig a pincei a csúszó szíjai miatt
már lassabban forgott. Szóval ettől van, hogy egy kissé csipogva
beszélnek a színészek. Később volt egy részlet az első Jenő és
Lujzából, Major Tamás és Psota Irén előadásában, csak aztán
véget ért a szalag. Illetve mi az, hogy véget ért? Akadt ennek vége
szegénykémnek vagy úgy harminc! Mielőtt nekiálltam volna lejátszani,
előtte elejétől végéig átpörgettem, s az összes szakadást megragasztottam.
Ennek ellenére lejátszáskor is előjött újabb tíz szakadás. Ez mondjuk nem is
csoda, merthogy ez egy olyan szalag, amit a rádió közönségszolgálatánál
lehetett kapni. A régi, illetve már sokszor vágott szalagokat ugyanis
időnként kiárusították. Az öreg ragasztások meg idővel elengedtek.

Na most ennek a magnónak van egy különös viselkedése, mikor eltépi a szalagot.
Konkrétan azt játssza, hogy húzza tovább befelé a gép, vagyis tolja be a magnó
belsejébe a gumigörgő, aztán mikor odaér valami forgó dologhoz (tipikusan
a jobb oldali felcsévélő orsó alatti szíjtárcsához), akkor letép belőle egy
darabot. Ez azért átkos, mert ragasztás után nem csak annyi fog hiányozni
a szalagból, amennyit azért vágtunk le, hogy összeilleszkedjenek a szalagvégek,
hanem az a néhány centi is, ami a magnó belsejében lapul. Aztán mikor legközelebb
kinyitjuk a készüléket, nézünk mint a moziban, hogy ki szemetelt bele a magnónkba.

Ezek itt még a szalag lejátszása előtt kivágott, de inkább csak úgy egyszerűen
maguktól kihullott szalagrészek. Mivel valaha egy riport hanganyagának
összevágása tényszerűen vágást jelentett, el lehet képzelni, hogyan
nézett ki egy riportot tartalmazó szalag ragasztás tömege, mondjuk
egy hebegő-habogó, vagy egy zavaró módon ö-ző riportalany után.

Mivel az általam beszerelt gumibakok vastagabbak voltak mint a gyáriak, így
a csatlakozók fentebb kerültek a szokásosnál. Ettől persze alig bírtam bedugni
a próbamikrofonom tuchel dugóját... Működik a felvétel, bár az előmágnesezés
biztosan nincs a helyén. Mit felejtettem még ki? Ja igen! Egy linket a magnóról
szóló javítófüzethez. Ez amúgy annak a példánynak a szkennelése, ami nálunk
lapult a polcon. Bele is olvastam. No persze már csak így utólag. Amúgy
az általam korábban kifogásolt, jelen gépnél a bal oldali leeresztő
tüskét túlzottan szorító laprugó beállításáról is megemlékezik.

Aztán itt van még ez a magnó leírását és műszaki adatait tartalmazó lap.

Meg persze az elmaradhatatlan kapcsolási rajz. Emlékeim szerint, míg nekem
megvolt a Terta 811-es magnóm, mindössze egyetlen egyszer kellett benne
kicserélnem a törlő oszcillátor funkcióját betöltő EL84-es elektroncsövet.

Na még egy kép búcsúzóul, mielőtt levinném a pincébe és örökre elcsomagolnám.

Még arra is képes voltam, hogy beáldozzak egy vadiúj dörzsi szivacsot, hogy
ne lötyögjenek a tüskéken az orsók. No nem mintha lenne rá bármi
esélyük, hogy a pincei magnós szekrényben lerázódjanak...

Becsomagoltam folpackba, majd bedugtam a magnós szekrény legalsó polcára.
No persze nem büntetésből, hanem csak ott volt hely. Aztán, ahogy itt álltam
elégedetten, egyszer csak észrevettem a földön heverő másik Terta-811-est.
Mivel az már alkatrésznek sem kell, így idővel el lesz bontva. Na most ezzel
az "idővel" komoly bajban vagyok, mint ahogy a hellyel is. Már épp kezdtem
volna nézegetni, hogy mit lehet elbontani a magnós szekrényből, hogy beférjen
a másik Terta is, mikor rádöbbentem, hogy talán éppen azt kellene elpusztítanom.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.