Játékhajó
(csak nem jó)

A szokásos összevissza alapon történő városbéli biciklizésem közben találtam ezt
a hajót a Stefánián. Az a fekete izé ott mellette, az elemtartó rekeszének fedele.
Ahogy ott álltam és óvatosan mustrálgattam, egyszer csak óvatlanul lehajoltam
érte, mely tettem következtében a hajó természetesen azonnal bekerült a bicaj
kosarába. Mindig ez van! Mikor akár csak egy kicsit is úgy érzem, miszerint
fogyni látszanak a feldolgozásra váró tárgyak, olyankor vagy beállít valaki
egy doboz valamivel (na ezért nem nyitok mostanában ajtót), vagy mint
ahogy most is történt, én magam találok egy boncolandó kincset,
akár csak így egyszerűen, bicajozás közben az utcán.

Az a baj az ilyen talált kincsekkel, hogy mire hazaérek velük, addigra valahogy
mindig odavész a tárgy irányában kezdetben mutatott hatalmas lelkesedés.
Ilyenkor unottan bevágom a valamit egy félreeső sarokba, ahol évekig
hever rémülten, szomorú sorsára (boncolás) várva. Amúgy mint
már annyiszor, most sem ez a hajó következett volna, hanem
az úgy volt, hogy már megint nem találtam meg amit kerestem.
Hogy mit kerestem? Rengeteget! Valaha vettem a Pecsa zsibvásárban
(mikor még az volt) egy He-Ne lézercsövet. Ugyan fogalmam sem volt róla,
hogy mégis mi a csudát fogok vele kezdeni, hanem csak úgy egyszerűen (mint
az már annyiszor megesett) meggyőzött a 150 forintos ára. Építettem ehhez
a csőhöz egy nagyfeszültségű tápegységet, majd beszereltem az egyetlen
alkalmasnak látszó dobozba, ami egy diavetítő volt. Nem különösebben
formás narancssárga műanyag doboz, az elejéből kilógó fényes csővel.
Ez így egy annyira rikító szerkezet lett, hogy úgy gondoltam, hogy ezt
aztán már tényleg képtelenség lesz nem megtalálni a polcon. Hát ja...

Miután a félórai turkálás eredményeképp már minden egyéb kincset megtaláltam,
csak a keresett k*rva lézertáp nem lett meg, szomorúan átjöttem a fáspincébe.
Igazándiból eszem ágában sem volt szétszedni ezt a hajót (mármint akkor
és ott), csak mikor megláttam a választékot (Fujitsu DL2400 nyomtató,
BRG MK-29, hűtőgépkompresszor), valami fura mód egyből hatalmas
kedvem kerekedett a hajószereléshez. Kiskoromban, mikor néhányszor
Kunmadarason nyaraltam, a teknővájó cigány fia volt a sztár, az apukája
által faragott hajóval. Összeverődtünk, aztán lerohantunk a patakhoz hajót
tologatni, meg dobáltuk egymást békával. Itt kívánom megjegyezni, hogy az
előbbi sem különösebben értelmes, azonban az utóbbi, az azért egy kifejezetten
értelmetlen ügyességi játék. Már úgy értem, hogy azért ügyességi, mert ugye csak
az tudja arcba küldeni a játszópajtását egy gusztustalan nyálkás békával, aki képes
rá, hogy pusztakézzel kifogja szerencsétlen állatot a vízből. Azt meg kell hagyni,
hogy ez azért igencsak meglepő környezetváltozás volt egy pesti gyereknek,
hiszen a fővárosi betonrengetegben se patak, se béka, de még csak egy
árva liba se volt, ami elől nagyszerűen lehetett menekülni. Ez a liba
elől menekülés egy amolyan fogócska szerű játék volt, csak nem
egymás, hanem a gúnár elől kellett meglógni, mert ha nem sikerült,
akkor megcsípett. Szóval még komoly tétje is volt a futásnak. Játszottunk
azzal ami volt, hiszen hol volt még a hatvanas években ilyen csuda POLICE
feliratos műanyaghajó? Most meg csak úgy egyszerűen el volt dobva az utcán...

A cigánygyerek fahajója korántsem volt ilyen szép, ellenben nagyszerűen úszott
a vízen. Még, hogy a vízen? Az említett patak olyan zöld volt, hogy egyáltalán
nem látszott a békanyáltól. Meglepő volt látni, amint a falusi gyerekcsapat
gátlástalanul beleszalad a zöld mocsokba. Mondjuk az is meglepő volt,
mikor a többi gyerek gyanúsan méregetve rám kérdezett, hogy:
Miért van rajtad cipő? Hát nem játszani engedtek ki?

Az van odaírva, hogy "speed", vagyis nagyon gyorsan megy. Szerintem viszont nem
megy ez már innen sehova. Szétszedem, belenézünk, majd szomorú arccal átszórom
a maradványait a szemetesbe. Persze ha meglenne a többi része is, akkor ki lehetne
vele menni a városligeti csónakázótóhoz, és meg lehetne úsztatni. Amúgy a minap
ki is mentem, csakhogy a tóban víz helyett a szokásos módon pusztán por volt.

Ennek a hajónak gyönyörűséges karosszériája van. Ellenben a cigánygyerek
fahajója, na az aztán nagyon nem így nézett ki! Emlékeim szerint az inkább
volt egy félresikerült teknő, mint normális formájú hajó. Persze ez minket
egyáltalán nem érdekelt, hiszen nagyszerűen lehetett vele játszani.
Ráadásul mivel fából készült, ami anyag köztudottan úszik
a vízen, ezért még csak el sem tudtuk süllyeszteni.

Megszemléltem a hajótörzset alulnézetből. Mindjárt két hasonlóságot is
felfedeztem az előbb említett fahajóval. Egyrészt ennek a hajónak
is bordás az alja, bár ezek itt egyáltalán nem faragásnyomok.

Másrészt meg pont mint a fahajónak, ennek sincs motorja.
Mondjuk ennek legalább gyárilag volt itt valamije.

Már majdnem sikerült körbefordítanom a piros gombot - gondolván azzal nyitható
ki a hajótest - mire végül csak sikerült kiszúrnom az on / off feliratot. Szóval
a piros gomb egy kapcsoló. No de mi lehet az a sárga? Az kérlek egy
dugó, mely a hajótest víztelenítésére szolgál. A jobbra látható
apró lyukban volt eredetileg az antenna. Ez persze csak
azután derült ki, miután végre sikerült felnyitnom
a hajótestet. Azért kár, hogy se távirányító,
se motor, se semmi modellezési kedv...

Gondoltam indításképp (mármint nem a hajó, hanem a szétszedés
indításaként) kitekerem a teleptartó fedelének csavarját.

Próbálom rendszerezni a dolgaimat, csak nem sikerül. Vagy ha igen? Akkor szinte
azonnal kiderül, hogy jobban jártam volna, ha inkább nem teszem. Mert ugye
most is mi van? A legutóbbi elképzelésem szerint a fáspince megmarad
fáspincének, ezért a szerszámok, ha nem is mind, de az apróbbak
átkerültek a másik pincébe. Most meg ugye mi kéne? Természetesen
egy apró csavarhúzó. Persze ki lehet nyitni a hajót úgy is, hogy befogom
a satupadba, majd keresztbe hosszába áttolom rajta a körfűrészt. Bevallom
őszintén, hogy rezgett a léc, csak aztán valahogy mégsem volt merszem
ennyire belecsapni a lecsóba. Akarom mondani a hajóba. Mi az, hogy
miért? Nos azért, merthogy a kisebbik kamerát hoztam magammal,
amivel nem lehet videózni. Márpedig egy ketté körfűrészelt hajó
története, az mindenképp megörökítendő témának minősül.

Már majdnem átmentem a másik pincébe a csavarhúzóért, mikor is eszembe jutott
(na persze, megláttam), hogy van egy falra csavarozott csavarhúzó készletem,
mint amolyan vésztartalék. Három ceruzaelem kell a hajóba. Nem tettem
bele elemet, merthogy az a pincében aztán végképp nincs, a kamerából meg
mégsem szedhetem ki az akkukat, mert ugye akkor nem lesz mivel fényképezni.
Persze az, hogy a kamera tartalék akkui mindeközben akcióra készen lapultak
a zsebemben, az nem akkor, hanem csak így utólag jut eszébe az embernek.

Mivel semmiféle összetartó csavart sem találtam, ezért úgy gondoltam, hogy
vagy nincsenek is csavarok, vagy nagyon el lettek rejtve a matricák alá.

Ezen elképzelésemnek menten áldozatul is esett a hajó teljes matricakészlete.

Szó nincs róla, hogy a szerző tévedhetetlennek tartaná magát! Hiába a majd
ezernyi szétszedett holmi, akkora bakokat tudok lőni, hogy csak nézek!
Most például a lyukakban látható apró fehér pettyeket néztem be.
Elsőre ugyanis azt gondoltam róluk, hogy azok annak nyomai,
hogy a hajótest két fele sziloplaszt ragasztóval lett
összefogatva, illetve víztelenítve.

Ez kérlek annyira így volt, hogy feszegetés közben sikerült is kitörnöm néhány
méretes darabot a hajótest oldalából. Szóval ha azt látod, hogy egy hajón
én vagyok a gépész, jobban teszed, ha aznap inkább gyalog mész!

Ez a két műanyag ülés oda volt ragasztva. Persze ez csak addig volt így, míg kissé
erőszakosan meg nem néztem, hogy mégis mi csuda tartja őket a helyükön.

Gondoltam most megvagytok! Kitekertem a két csavart, de nem történt semmi.
Aztán rájöttem, hogy a korábban látott fehér valamik, azok egyszerűen csak
dugók a csavarhelyeken. Kipiszkáltam őket, majd miután kitekertem
az immáron összes fellelt csavart, már simán szétjött a hajó.
Akkor talán ennyi elég is lesz mára arról a mondásról,
miszerint ha valami nem megy, akkor erőltetni kell.

Sajnos hiányzik a lényege, vagyis a meghajtás. Ha az meg lett volna, akkor azt
bármire át lehetett volna szerelni, ami nem merül el a vízben, és akkor lett
volna egy távirányítós hajóm. Persze ha mondjuk ügyetlenül csinálom,
és mégiscsak elmerül? Akkor tengeralattjáróm! Már éppen kezdtem
volna sajnálkozni, mikor rájöttem, hogy nincs meg a hajóhoz való
távirányító. Valamint sosem voltam oda a modellezésért. Mondjuk
akár még rá is szokhatok, mint újabb hobbira, hiszen azt sem gondoltam
volna magamról, hogy valaha is írni fogok, még ha csak ilyen kis rövideket is.

Régebben az apróbb modelleket nem lehetett megcsinálni távirányítósra,
mert egészen egyszerűen nem fért el bennük a vevő. Ez meg itt olyan
pici, hogy akár még kettő is beférne belőle egy gyufás skatulyába.

Valaki tőből levágta a hajótestről a motort, mely bűnös cselekedet
következtében a vezetékek visszaugrottak a hajótestbe.

A tranzisztorok számából (nyolcan vannak) arra következtetek, hogy amit a panel
szélén látunk, az két teljes híd. Motor előre hátra, illetve kormány jobb balra.
A két tekercs (igen, kettő, mert a zöld is az) valószínűsíti, hogy ez egy un.
szuperregeneratív vevő. A hangolható tekercs a vételi, míg a fix zöld
a szupreg rezgés frekvenciáját határozza meg. Vagy valami ilyesmi.

Szegény hajónak annyi... Hogy miért néz ki olyan furán a háttér? Nos azért, mert
mint azt már említettem, ezt a hajót nem vittem fel a lakásba, hanem a fáspince
előtt szedtem szét. Szóval ez itt most nem az asztalom, hanem a fáspince előtti
rész. Miután helyreállítottam a betonozást, valamint tettem ide egy kis darab
linóleumot is, illetve valamennyire még ki is festettem, egészen otthonos lett
a hely. Persze az lenne az igazi, ha átmennék a másik pincébe az asztalomhoz,
csak ugye azt teljesen elbarikádozta valaki a lomjaival. Még az a szerencse, hogy
ez ügyben csakis magamra haragudhatok, vagy akár lehetek büszke. Ez attól függ,
hogy éppen milyen a kedvem. Mert ugye lehet úgy nézni, hogy az előbb felsorolt
dolgok már mind megtörténtek a pincével, meg lehet nézni úgy is, hogy milyen
randa már az a hokedli. Ennyiből én már tudom is, hogy mire fogom felkenni
a fél doboz döglött fehér festéket, ami egy korábbi mázolásból maradt meg.

Hogy mi ez? Ez kérlek valami masszírozó szerkezet vezérlője. Ezt is csak úgy
egyszerűen eldobva találtam az utcán. Na jó. Bevallom. Ez konkrétan nem
eldobva, hanem egy sittes konténerben hevert. Rezgett a léc, miszerint
nekiállok és szétszedem ezt is idelent, csak ugye mivel ez a valami
egy elektronikus kütyü, ezért megeshet, hogy a bemutatásához
kell egy tápegység. Pont mint ahogy a hajóhoz is kellett
volna. Már ha lett volna hozzá távirányító, no
meg a hajótest aljára egy motor.

Benéztem a Bandi bácsiféle pincébe, hátha ott találok valamit, amit esetleg lenne
kedvem még most melegében szétszedni. Már úgy értem, hogy még nem hűltem
ki a pincei hűvösben, a képen látható Kontrax villanyírógép pedig nagyon friss
szerzemény. Amúgy ezt is abból a konténerből cibáltam ki, amiből az előző
képen mutatott vezérlőt. Nem lenne baj, ha ezeket az újonnan érkezett
cuccokat - a többi elbontott vackomra ráadásképp - azonmód
szétszedném, mert ugye akkor nem nőne a kupac. Néhány éve
kitaláltam, hogy minden héten szétszedek valamit. Ez mindenképp
szükséges, különben sosem fogynak el a kacatok. Mondjuk valószínűleg
így se, de ezt most inkább hagyjuk. Kezdetben még csak az volt a terv, hogy
a következő heti cikknek is mindig előre készen kell lennie, hogy semmiképp se
nyomasszon a dolog. Vagyis ne érezzem a szétszedést feladatnak. Mert ugye ez
azért mégiscsak egy hobbi. Aztán egyszer csak belehúztam, és már egy egész
hónapra való szétszedést megírtam előre. Ebből aztán később egy, majd két,
jelenleg pedig már több mint két és fél év lett. Aztán azt találtam ki, hogy
a felhalmozott rengeteg rádiómmal is csinálnom kéne már végre valamit.
Szétszedtem belőlük vagy két tucatot, s hogy ne következzenek egymásután,
szétszórtam őket az előre megírt cikkek közé. Ekkor egy kicsit elgondolkodtam.
Persze tudom, hogy nem kéne, merthogy sosincs jó vége, de gondoltam csak nem
lesz bajom egy kis agyi megerőltetéstől. Szóval feltettem magamnak a kérdést,
miszerint: Miből is van nekem még sok? Hát persze, hogy magnóból! Ezért
nekiálltam és szétkaptam vagy egy tucat magnót, elsőként kazettásakat,
majd a megírt cikkeket elszórtam a többiek közé. A kazettás magnók
után követezhetnének az orsósak. Aztán kéne valamit kezdenem
a telefonos témájú lomjaimmal is, merthogy azokból is rendesen
el vagyok eresztve. Valamint megígértem magamnak, hogy mindezeken
felül, havonta szétszedek valamit, ami már nagyon régóta porosodik. (pont mint
a ma boncolt hajó) Mindezeken felül fut még egy úgynevezett "nagydarab"
projekt is, ami valami nagy, vagy némi engedménnyel egy nehéz dolog
elbontását jelenti. Pont mint a képen látható Kontrax írógép, vagy
a mellette bánatosan heverő, hűtőgépből kiszedett kompresszor.

Vagy ez a nyomtató, ami egyáltalán nem a korábban megemlített Fujitsu DL2400,
hanem egy másik. Egy ilyen nagy valamit elbontva, azonnal több lesz a hely.
Ezt a nagydarab elbontásos projektet még valamikor 2011-ben indítottam,
de azóta még csak egy hányódó Tesla NZC 710-es lemezjátszótól sikerült
megszabadulnom. Szóval nem merném állítani, hogy minden téren haladok.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.