Talpas lámpa
(átalakítom)

Évekkel ezelőtt találtam ezt a lámpát. Egyszerűen kitette valaki a garázs elé.
Az izzó (amúgy fénycső) már celluxszal volt beragasztva, hogy ki ne essen.
Megálltam, megnéztem, és elsőre magam is otthagytam a szerencsétlent.
Kicsit később, mikor a ligetből visszafelé jöttem, és a lámpa még
mindig az út szélén toporgott értetlenül, megszántam. Addig
hajtogattam, míg csak be nem fért a bicikli kosarába.
Már úgy értem, hogy azt hajtogattam:
Ha beférsz, elhozlak.

Ez a csomagtartón jött velem. Mivel ez az oldaltámasz nem biciklire való, később
valószínűleg ki fogom dobni. De az is megeshet, hogy kifűrészelem belőle
a vasrudat valami okossághoz. Több olvasó megfejtése szerint ez
az oldal sztender mégiscsak biciklire való. Valószínűleg az
tévesztett meg, hogy ez nem bóvli, van benne anyag.

Ne tudd meg, hogy szerencsétlen lámpát már hányszor felrúgtam...
Mikor begyűjtöttem, már akkor is törődött volt, na de mostanra...

Bár eredetileg is mindenféle irányokba hajtogatható, de a lámpafej
(a képen látható módon) 90 fokban, na az azért nem.

Először azt találtam ki, hogy ennek a lámpának a fejét szerelem rá. Később beugrott,
hogy ezt a lámpát nem is olyan régen pofoztam helyre. Szerintem kár lenne érte.
Valamint nem ártana a másik pincébe is egy ilyen odamozgatós lámpa, mikor
mondjuk fúrok az állványossal, csak pont eltakarom a fényt, és nem látom
tisztán, hogy hova fúrok. Valahol a szerszámos polcok környékén, illetve
az ajtófélfára szerelve lenne az ő helye. De ez már egy másik történet...

Felhoztam a lámpát, majd leraktam az előszobában. Néhány napra
itt is maradt, merthogy nagyszerűen beolvadt a környezetbe.
Szerintem azért bújócskázik, mert retteg a szétszedéstől.

Igazándiból akkor szúrtam ki a lámpát, mikor a szokásos futkosós rendrakós játékot
játszottam, azaz felkaptam valamit és elszaladtam vele a helyére. A konzervdobozból
valami formát akarok hajtogatni. A beledugott felmosó izéhez a nyél a pincében van.
Amit ráhúztam ragszalagot, az meg azért kell, mert készülök néhány nagyobbacska
holmit elpusztítani, de nem idefent, hanem lent a pincében. Ehhez kell egy nagy
doboz, hogy legyen mibe szórni az esetleg még kellő alkatrészeket. A papírdoboz
lapra hajtogatott állapotból újra dobozzá alakításához kell a ragszalag. Mikor épp
a pince felé járok? Nincs kész a papírdoboz? Hát persze hogy nem szedem szét
a Fujitsu nyomtatót, meg a másik nagydarabot, meg se az egyik, se a másik
villanyradiátort. Mindezeket rutinosan a hiányzó dobozra szoktam fogni.

Ha akarom, így is tud állni a lámpa. Ilyenkor jobbra világít.
Pontosítok: Világítana, ha világítana. De persze nem.
No de éppen azért van itt, hogy meggyógyuljon.

Ilyenkor balra fel szórná a fényét.

Így meg srégen a szemembe.

Csak persze nem világít, merthogy nincs benne az izzó.

Illetve ez nem izzó, hanem fénycső, de ez most mindegy.
Én ehelyett mindenképp százas izzót akarok
a lámpába, mert az legalább világít.

Akarom mondani semmim sincs, amit ide bedughatnék.
Már úgy értem, hogy olyan nincs, ami világít.

Jó alaposan megtekergettem a lámpa csuklóit, de mind stabilan viselkedett.
Csavargathatom kedvemre, bármilyen hülye állásban megmarad.
Gondoltam ezzel a részlettel legalább nem lesz dolgom.
Tévedett a szerző egy nagyot, csak úgy rutinból.

Ennek a lámpának ez a talp a lényege. Mondjuk leterítek a pince elé egy nagy fehér
papírt, rádobok egy óriási nyomtatót, aztán nekiállok szétszedni. Először én nem
látom amit csinálok, aztán meg a fényképező. Hiába szereltem a plafonra egy
háromcsöves fénycsőarmatúrát, ha egyszer a fénye eltűnik valahol, mire a
fölre érne. Ráadásul általában épp a fejemmel szoktam a fényt kitakarni.
Ezt a lámpát meg csak lerakom magam mellé, és odatekerem a fejét,
ahová akarom! Például bicikliszereléshez is milyen jól fog jönni.

Ez a lámpa bekapcsoló gombja.
Nagy és stabil.

Utóbbira azért van szükség, mert értelemszerűen lábbal kell bekapcsolni.
Persze akár le is hajolhatok a földig, csak ez ugye nem valószínű.

Leterítettem az íróasztalomat egy nagy fehér papírral, leraktam a lámpát az asztal
elé a földre, majd megkértem rá, hogy mutassa meg, hogy hol bibis. Kicsit már
egészségesebben néz ki, de csak azért, mert korábban visszaerőltettem a
fénycsővédő lemezt a helyére. Valamint ha ez nem is látszik rendesen
a képen, de olyan magas a lámpa, hogy felér az asztalom lapjára.

Itt valahol megbontom, és kap egy foglalatot, vagy valami.

Ebbe sajnos nem fér be egy százas izzó. Legalábbis úgy nem, hogy az első óvatlan
pillanatban össze ne törjem. Mondjuk ha beletoldanék a lemez két szélébe,
akár két izzó is ideférne! De ekkora fába nem akarom vágni a fejszém.

Ezt a fekete izét, ha ki nem is dobom, de ebben a projectben további helye nincs.

Ez már volt az előbb, de már akkor sem értettem, hogy hogyan kell nézni.

Sikerült kipiszkálnom a lyukból a fénycső néhai végét. Akár vehetnék is bele egy új
csövet, és akkor nem kéne csinálnom szinte semmit, de nem így lesz, merthogy
ez egy nulla pénzbefektetős project. Mivel ilyen foglalatú fénycsövem nincs,
ellenben százas izzóm van a pincében dögivel, ezért az utóbbinál maradok.

Szerintem menni fog az átalakítás. Ide, akarom mondani ehhez, bármiféle
foglalat illeszthető. Csak kiszedem a régit, majd ráhergelem az újat.

Ez azért felemás, merthogy a bal oldali el van törve.

Sajnos kiszakadt a felöntés az anyagból, de én már egészen tisztán látom a jövőt.
Egy átmérő hatos átmenő csavar éppen megteszi helyette!

Be akartam dugni a villásdugót a tápegységembe, hogy a hálózati kábel
és a kapcsoló épségét ellenőrizem, erre fel nem ment be a
dugó a lyukba. Ezt miért kellett elgörbíteni...

Rövidre zártam a vezeték másik végét, de ez itt nem látszik. A beállított négy
amper helyett mindössze 100 milliamper folyik. Vagy elektronika
van valahol a drótban, vagy a fénycsöveknél szokásos fojtó.

Jaj! Pedig ezt a részét nem is akartam szétszedni. Egyszer nem akarok
valamit darabokban látni, erre tessék! Hát nem rávisz a kényszer?

Kedves csavarok! Hiába bújtatok el, úgyis kiszagollak
benneteket az öt évtizedes rutinommal.

Nem megmondtam?

Nem akartam letépni a gumilapot, és nem
is téptem, hanem óvatosan vágtam.

Ugyanis hiába tekertem ki a fellelt három apró csavart, valami még
mindig összetartotta. De persze az se tudott ellenállni a fogómnak.

A lámpa alja ki van öntve betonnal, hogy nehéz legyen. És az is! Olyan stabilan
álldogál a lábán, akarom mondani a talpán, hogy többször is előfordult,
hogy nem borult el, pedig véletlenül akkorákat rúgtam bele...

Mivel a hagyományos izzóhoz nem kell, akár ki is szedhetném.
Mivel azonban nehezéknek épp megfelel, ezért bent marad.

Kikötöttem a fojtóból a vezetékeket, zsugorcső, forrasztás, melegítés, kész.

Ellejtettem egy könnyed örömtáncot, hogy valami lom végre nem kínai.
Illetve a táblácskából kiderül, hogy G23 nevű izzó való a foglalatba.
Most már persze teljesen mindegy, hiszen kikötöttem a fojtóját,
de azért jó tudni, hogy van ennek az izzónak saját külön neve.

Mindjárt hozza a négy ampert a rövidzár! Így már oda fog érni az energia
a hagyományos izzóhoz. Mondjuk az igaz, hogy még kell neki valami
foglalat, de azt majd mindjárt túrok. Persze nem holmi csupasz
foglalatot, mert abból úgyis egyből kitörném az izzót.

Van itt nekem ez a lámpa, ami már útban van. Régebben Andi használta
mikor varrt, de kapott helyette egy halogénes asztali lámpát,
s mióta arra átszokott, ez szegénykém csak hányódik.

Magam vettem? Kaptam? Öcsémé volt? Csak abban vagyok biztos, hogy ilyesmi
formát valaha az un. KGST piacon árultak. Lehet ez lengyel, román, orosz.
Én a részemről a színe alapján arra szavaznék, hogy orosz. Szerintem
mikor egy tárgyra ránézve egyáltalán felmerül a kérdés, hogy
milyen színe van, és nem egyből vágja rá az ember,
akkor az elég nagy valószínűséggel orosz.

Brutális ez a csipesz! Kívülről műanyag, de belül a fogópofái fémből vannak.
Szó szerint annyira jól tartja magát, hogy sosem sikerült a kábelénél
fogva lerúgni a virágállvány széléről, pedig párszor próbáltuk.
A csipeszt eltettem, merthogy egyszer talán még kelleni fog.

A csipesszel ellentétben maga a lámpa feje most azonnal kell.

Ha színben nem is passzolnak, de mechanikailag összehozom őket.

Először így képzeltem el, azonban ebben a megoldásban mindjárt két
hibát is találtam. Egyrészt a felforrósodó kék valami idővel biztosan
megolvasztaná a fekete műanyagot. Másrészt a krómozott tartófül
szegecselve van, de úgy ám, hogy azt csak a flex tudná lehozni!

Ez már sokkal egyszerűbben kivitelezhető.
Kell pár lyuk, meg csavar, oszt csókolom!

Amennyiben megelégednék egyetlen csavarral, akkor csak egy lyukat kellene
fúrnom, és azt is csak műanyagba. Sajnos tudom, hogy telhetetlen vagyok.

Három csavar lesz, különben elforog.

Nem mondom, hogy könnyű volt kifúrni, de sikerült. Az ember joggal gondolhatná,
hogy egy olyan anyag, ami egy ilyen semmi kis lámpát tart, holmi ócska bili
vasból készült. De nem! Mivel valószínűleg orosz, valami harci
gépből megmaradt páncéllemez lehet.

Annyira idegesített, hogy a lámpa eredeti zsinórja folyton beleakad
valamibe, hogy méretet vettem, majd levágtam róla a felesleget.

A műanyagba szerencsére, mint a vajba, úgy szalad be a fúró!

Már majdnem elfelejtettem a beletört műanyag
pöcök helyét felfúrni hatosra, mikor mégse.

Párszor beszélgettem olvasókkal, hogy kicsit mintha időnként túlzásba vinném
a rendrakást, de szerintem így jó, ahogy én csinálom. Mert ugye most is!
Csak odanyúltam, kihúztam a sorból a megfelelő dobozt, és kivettem
belőle három darab négyes csavart. Ha a csavarok ömlesztve
lennének, akkor turkálhattam volna utánuk a tömegben.
Az ilyen típusú rendet csak egyszer kell megcsinálni,
aztán már csak az öröm és a könnyebbség van vele.

Tíz másodperc, és már elő is kaptam a három darab négyes alátétet!

Direkt választottam a dobozból rozsdás anyákat. Mert ugye
ha nem kellenek? Akkor minek tettem el őket?

Nem is kísérleteztem velük, hanem mindegyik egyből kapott egy felújítást.

Elképzeltem amint úgy felrúgom, hogy letörik. Akkor sincs semmi baj,
mert legközelebb majd 90 fokkal elfordítva csavarozom össze.

Kiborítottam a csokis dobozt, és kiválasztottam
a készletből a legeslegtörődöttebb példányt.

Nem azért csavaroztam vissza a helyére a fehér foglalatot, mintha
elektromos szempontból bármi további szerepe lenne,
hanem egyszerűen csak tehermentesítőnek.

Már majdnem készen van, már csak egy hosszú hatos csavart
kell hozzá túrnom az ágyra pakolt szortimentekben.

Ez nézett ki a legszerencsétlenebbül.

Kicsit gépnek néz ki, de pincébe bőven elmegy. Amúgy egy önzárós anyát
akartam rátekerni, de nem találtam hatosban.
Jó lesz ez így...

De nem lett jó! Az előbb még teljesen jól állta a feje, aztán egyszer csak
elkezdett magától lekonyulni. Az mondjuk igaz, hogy játszásiból jól
megmozgattam a porcikáit, de attól még nem kellett volna így
nekiszomorodni. Majd én mindjárt tekerek rajtad párat!

Csakhogy nem engedi! Hiába szorongatom ezeket a nagy bordás gombokat,
vagy meg sem mozdulnak, vagy pedig elforognak egyszerre. A képen
középen látható csavart kéne kitekernem. Csakhogy nem enged!

Egy másik csavar engedett, ezért azt tekertem ki, hogy megnézzem, hogy pontosan
mit és hogyan lehet ezzel állítani. A két recés csavart jó alaposan
össze kell húzni, ezzel állítjuk be a szorítóerőt.

Majd a jobbra látható csavart kell meghúzni, ez rögzíti a beállított erőt.
Vagyis a recék nem azért vannak ott, hogy annál fogva tekergessük
a gombokat, merthogy ezt csak egyszer kell megtenni a gyárban.

Mivel kézzel képtelen voltam olyan erősen ellen tartani, mint ahogyan
kellett volna, ezért balról ráfogtam a recés gomb szélére
a barba satuval, de még így sem engedett!

Végül rátettem a bitre az angolkulcsot, de mivel pusztán az erőkar még mindig
kevés volt, ezért elkezdtem a kulcs karjának végét püfölni a képen látható
kalapáccsal. Ha valamivel, akkor ezzel biztosan el lehet pusztítani egy
bitet. De nem! Nem hogy kárt, még csak nyomot sem hagytam rajta!

Aki ilyet lát a Lidl-ben, és ingerenciája támad a vásárlásra, nyugodtan megveheti.
Akkorát tekertem izomból a csavarhúzón, hogy úgy voltam vele, most repül
szét a nyele darabokra! De nem! Ez egy jó vétel volt! Pláne azért, mert
találtam olyan csavart, amihez csak ebben a készletben találtam bitet.

Ez olyan, mint a mi plitty-platty kapcsolónk.
Ha jól viselkedik, írni fogok neki egy saját szétszedtem cikket.

Most a jó! Állíthatom ahova akarom, stabilan megmarad a beállított pozícióban.
A pincében majd még rozsdásodik egy kicsit, és akkor tökéletes lesz.

Ha ezt a szép új formát a tervezője látná...
Visszaragasztottam az aljára a szivacslapot, majd beállítottam a sarokba száradni.

Ha nem kapcsoltam volna fel, nem is látszana, mert szinte tökéletesen beolvad
a környezetébe. Meglehet, hogy azért csinálja, mert nem akar lemenni
a pincébe. Szerencsétlenségére nem enyhülök meg, lent van neki
az ő helye. Na de holnaptól mire fogom, hogy még mindig
nincs szétszedve az a féltucatnyi nagydarab lom?

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.