National Panasonic RF-880L táskarádió
Ez itt a gépek gépe, cifra pitykés átviteles, mindenképpen tökéletes!
(Stanislaw Lem - Kibériáda)

Valahol el kell kezdeni a rendrakást, illetve a dolgok valamiféle egésszé kerekítését.
Gondoltam legyen ez a polc, ami ma egésszé kerekedik. A hülye nevű Tápi de lux
rádiót, a fekete Blacky-t és a nagygombost már láttuk. Vagyis nincs mese, annyi
halogatás után jöjjön most a jobb szélen ücsörgő csoda. Eddig két okból
is ódzkodtam tőle. Egyrészt van belül pár mechanikus trükk.

Másrészt pedig olyan fényes a külseje, hogy külön trükk lőni róla egy rendes fotót.
A rádió neve: Radar Matic, ami automatikus keresőt jelent. Hatvanas évekbeli
darab, mikor a Panasonicot még National Panasonicnak volt szokás írni.
Balra fent a kicsi gomb a skálavilágítást kapcsolja be. Az előlap
közepén az a kerek izé pedig egy National logó.

Ez még csak a rádió füle, s lám, már ebben is mennyi anyag van.
Balra lent viszont hiányzik egy csavar.
Vagyis megelőztek!

Kapcsolási rajz hiányában ezeket a csatlakozókat nem értem. Az MPX out az egy
olyan kimenet, amiben benne van a 19 kHz-es pilotjel is. A sztereó bemenettel
így együtt azt sugallják, hogy ide kell csatlakoztatni a sztereó dekódert.
No de hol jön ki a sztereó hang? Majd mindjárt meglessük.

Az AFC ki-be kapcsolója a készülék oldalán kapott elhelyezést.

Ez itt a fülhallgató, illetve külső hangszóró csatlakozó.

Távirányító csatlakozó egy táskarádión? Ez amúgy azért van, mert ezt a készüléket
autórádiónak is lehet használni, mint mondjuk a Videoton Camping táskarádiót.
Az ember csak betolja a beépítő keretbe, s már van is rádió az autóban. Illetve
fordítva. Ki lehet venni (húzni) az autóból a rádiót, s el lehet vele sétálni.
Ez utóbbi manapság újra divatba jött, csak a cél azóta megváltozott.

Nagyon rendes készülék, mert nincs semmi gombocska a hátulján.
Az elemtartó fedelének hiánya pedig úgysem látszik a polcon.

URH + középhullám + hosszúhullám. Rövidhullám azért nincs rajta, mert ott olyan
sűrűn vannak az adók, hogy nem tud velük mit kezdeni az automata hangolás.

Valaki előttem már színes drótokra cserélte a telepeket.

A készülék alján némi csavarhiány, valamint egy bővítő csatlakozó található.

Ide megy be a csatlakozó másik fele, ami mondjuk az autóba van beépítve.
Persze lehet akár asztali kivitelű is. Egy rádió, s dugom ahová akarom!
Speciel biztos vagyok benne, hogy én a polcra fogom visszadugni.

Alig pár gombja van. Mondhatni nincs agyonbonyolítva, mint mondjuk a Riga 103,
ahol olyan sok gomb van egy sorban, hogy valósággal belezavarodik az ember.
Hogy tudjuk ki gyártotta, természetesen az előlapra (tetejére) is került logó.

Ez a krómozott gyönyörűség az antenna őfényessége személyesen.

Nem csak, hogy működik, de még ép is. (bár egy kissé azért ferde)

Balra a hangszín, jobbra a hangerő gombot látjuk. A "soft" annyit tesz, mint puha.
A "loud" pedig a loudness, azaz a hangerő (hangosság) rövidítése. Ebben
a formában még sosem láttam őket a hangerő gomb mellé leírva.

Mondhatni különösen szépek ezek a gombok. Szó sincs holmi tucat termékről.

A sávváltó kapcsoló - mint ahogy a többi is - mélyített króm üregben terpeszkedik.

Adtak a formára a készítők, az már biztos!

Mivel a rádió automata állomáskeresővel van ellátva, ezért a tuning (hangolás)
gomb neve a változatosság kedvéért "manual" (azaz kézi) lett. Különálló power
gombja van, nem pedig a szokásos hangerőszabályzóval kombinált. Ez így azért
jó, mert mikor bekapcsoljuk a készüléket, akkor épp akkora hangerővel fog
megszólalni, mint mikor legutóbb kikapcsoltuk. A kombinált megoldás
viszont azért jó, mert bekapcsoláskor nulla hangerőről indul
a rádió. Mindkét megoldás megszokható.

Na ez a nem semmi! Automata állomáskereső. Megnyomjuk a gombot és már teker
is át a készülék a következő adóra. A kétezres években ez már nem akkora szám,
hiszen manapság már erősen kikopóban van az analóg technika. Ma már minden
gombnyomásra megy, nem kell mindenféle bogyócokat tekergetni. Csakhogy
ez a készülék a 60-as évek terméke. Ekkoriban a nagyközönség még csak a
filmekben találkozott a számítástechnikával. Általában hatalmas doboz,
értelmetlenül villogó színes lámpaerdővel. Persze ebben a rádióban
nincs computer, mert ez egy teljesen analóg működésű készülék.

Addig-addig cserélgettem a szemüvegeimet, hogy a végére már nem tudtam felmérni,
hogy bébi, avagy góliát elemről működik-e a készülék. Mondjuk szó sincs róla, hogy
elemet szeretnék bele tenni, csak ugye nem mindegy, hogy hová tekerem a gombot
a tápegységemen. Persze ha méltóztattam volna elolvasni a korábban látott
adattáblát... De mint már mondtam, cserélgettem a szemüvegeimet.

Igencsak különösen viselkedik a hangoló gomb. Mivel a mutatót, illetve lényegében
a forgókondenzátort nemcsak a gombbal lehet tekerni, hanem gombnyomásra motor
is viszi (illetve csak vinné), ezért a két meghajtás között törvényszerűen kell lennie
valahol egy kuplungnak. Ha nem volna, akkor a hangoló gombbal forgatnám a
gombot hajtó motort is. Persze nem forgatom, de sajnos nemcsak a motort,
de a mutatót sem hajtom. A kuplung ugyanis néhány fölös fordulat után
beszorul, s csak ekkor, vagyis némileg késleltetve indul el a gomb
tekerésére a mutató. Ugyan át lehet tekerni egy másik állomásra,
de csak ezen a fura - több fordulatra kimarad a meghajtás - módon.
Az automata állomáskereső gombokat pedig hiába nyomkodom,
mert ugyan zúg tőlük a motor, csakhogy nem viszi a mutatót.

Elsőre kicsit rendezetlennek tűnik, de a 60-as években ez egy teljesen elfogadott
látkép volt egy rádió belsejéről. Hol volt még ekkor a számítógépes tervezés?

Ez a rádió nagyobbik panelja.

Ez pedig a kisebbik.

Nagy volna ez a trafó kimenőnek, ellenben hálózati táplálás lehetőségéről szót sem
szól a rádió hátán látható adatlap. No meg hálózati csatlakozót sem találtam.
Persze ettől még lehet, hogy az alsó bővítő csatlakozón keresztül kapja
az áramot, mint ahogy a sztereó üzem is csak azon keresztül mehet.

Nagyon rendes dolog, hogy szépen egymás mellé került ez a sok trimmerkondi.

A KF-ek ebben a rádióban - az automata hangolás miatt - szokatlanul sokan vannak.
A Rádiótechnika egy régi száma bemutatja egy ehhez hasonló készülék hangolásának
működési elvét, csak mivel az RT-nek nincs webes archívuma, így azt nem tudom
ide belinkelni. De ez nagyon messzire vezet, szóval ezt inkább hagyjuk...

Hiába ez a segédlet, valahogy semmi késztetést
sem érzek, hogy bármibe is beletekerjek.

Szerintem az a kicsi kék lesz a kimenőtrafó. De minek van három tranzisztor
azon a hűtőbordán? Rajz híján ezt már hohasem fogjuk megtudni.

A hangszóró hátuljára még az is rá van írva, hogy hány centiméter átmérőjű.
Bevallom őszintén, hogy ilyet sem láttam még.

Mondjuk ilyet már láttam, csak ezt meg nem szeretem nézni.

Konkrétan a rádió egész alja el van rozsdásodva. Ez speciel nemcsak az elemektől
lehet. Egyszer járt nálam egy rádiósmagnó, amit úgy hagytak kint a telken egy
tálban, hogy ott biztosan jó helyen lesz tavaszig. Aztán jött egy kis beázás...

Feltettem magamnak a kérdést: Kivegyem az előlapból?
Persze - mint azt már esetemben megszokhattuk - ez a kérdés pusztán költői volt.

A Japánok rendes népek! A csavarok színezésével megjelölték, hogy melyeket
kell kitekernem ahhoz, hogy ki tudjam venni a dobozából a készüléket.
Eddigi tapasztalataim alapján a rózsaszín csavarokat kell kitekerni.

Persze mit sem ér a jó szándék, ha berozsdál a csavar. Merthogy ahová
a nyíl mutat, az ott egy rózsaszín csavarfej. Csak nem látszik...

Először nem igazán akartak engedni a vezetékek, majd idővel rájöttem,
hogy ki lehet, illetve ki kell piszkálni a készülékház oldalából
a csatlakozókat tartó fényesebb műanyag lapocskákat.

Egyben valamiért nem akarja megmutatni magát, merthogy már
megint becsillanósat játszik. Nézzük akkor részleteiben.

Ezek ketten kiestek. Az alátétről mondjuk nem tudom, hogy honnan van.

Ellenben a papírszoknyáról láttam, hogy honnan esett ki.
Valamiféle porvédő szoknyácska volt a potméteren.

Mint az a rádióban található por mennyiségéből kiderült,
a munkássága nem igazán volt eredményes.

A potméterek hagyományos, kb. 3 centi átmérőjű típusok. Van bennük anyag!
Nagyon enyhe sercegésen kívül más hibát nem is produkáltak.

Na ez a nem semmi! Balra egy villanymotor, tőle jobbra pedig az áttétel.
Így első ránézésre azt mondanám, hogy nem szívesen bolygatnám.

Ugyan a motor gombnyomásra mindkét irányban elindul, de sajnos egyik irányban
sem hajtja meg a forgót. Mikor kézzel rásegítek (tekerem a hangoló gombot),
akkor láthatóan működik az automatika. Vagyis ha kézzel áttekerem egy
másik adóra, akkor mikor odaérek, észleli az adót, és meg is állítja a
motort. Ez így konkrétan használhatatlan, de ez nem akkora baj,
hiszen a többi rádiómat sem igazán szoktam bekapcsolni.

Gondoltam hátha elég lesz neki egy kis tisztogatás. (mosó jelegű kontakt spray)
De persze nem... Sajnos esze ágában sincs abbahagyni a bolondozást!

A középhullám sajnos nem működik. Gondoltam vetek egy pillantást a hullámváltó
kapcsolójára. Aztán a javítással - szégyenszemre - ennyiben is maradtam.
Erről a képről nekem az űrszörny jutott eszembe, mégpedig
az Alfa holdbázis című nem különösebben
sikeres sci-fi tévéfilmsorozatból.

Addig túrtam a túrhatót, míg ezt meg nem találtam.
Nem biztos, hogy ezt kerestem, de ide illik.

Alkatrészek vannak bekötve mindenfelé szétszórt egyéb alkatrészek közé.
Konkrétan valami egészen szégyenletesen rendezetlen képet mutat ez a rádió.
Amilyen szép kívülről, annyira randa belülről. Ilyen csúnyát tán még nem is láttam!

A készülék alján található csatlakozó belül-nézetből.
Nem szívesen találkoznék vele egy sötét sikátorban.
Akarom mondani, csak le ne szakadjon innen valami!

Dicséretesen nagyméretű hangszóró van benne, de ezt már tudjuk,
hiszen rá is van írva, hogy 12 centi az átmérője.

Remélem nem orrol meg rám senki, hogy nem vállalom be a skálahúrozás
megbolygatását. Rajz ide, segítség oda, se le, se fel nem szívesen húroznám!

Ott belül van a baj. A csigakerék alatt van egy fehér műanyagputtony, az nem
viszi át a gombtól, illetve a motortól érkező forgatónyomatékot a
skálameghajtásra. Ez a rész konkrétan szétszerelhetetlen!

Illetve - hogy ne maradjak szégyenben - én bizony nekiálltam és megpróbáltam.
No nem csak ennyit, hanem már a sokadik csavart tekertem ki, de még csak meg
sem moccant, nemhogy ki tudtam volna venni a helyéről. Mindig akadt benne egy
következő csavar, ami a vége felé ráadásul egyre hozzáférhetetlenebb helyre volt
eldugva. Végül szégyenszemre feladtam. Ilyenkor már csak a gyári
service manual segít. Már ha van benne robbantott rajz.

Mondjuk ha valami elektromos hibája lenne, ezzel a szerelési technológiával akkor
sem tudnék mit kezdeni. Egy ennyire átgondolatlanul összeszerelt készülékhez
sajnos hiába is adnának kapcsolási rajzot, ez így konkrétan követhetetlen.

Ha bedugjuk a rádiót a (jelen pillanatban természetesen csak képzeletbeli) tartójába,
akkor valami megnyomja a hosszú lemez segedelmével a kapcsolót. Addig-addig
nyomkodtam, míg csak rá nem jöttem, hogy az antennát kapcsolja át külső
üzemmódba. Mert ugye azon túl, hogy nem volna hatásos, hülyén
is nézne ki az autó műszerfalából kilógó botantenna.

Apró szegecselt műremekek. A minap szétkaptam egy Toshiba IC-777-es rádiót.
Abban ez a rész már jórészt műanyagból van. Először nem is értettem,
hogy honnan s mi végre hullik ki a készülékből az a sok kis izé.

Ebből a készülékből pedig ilyen izék hullottak ki, pedig próbáltam
nem piszkálni a láthatóan málló részeket.

Hiába kínzom szegénykét, nem akarja megmozdítani a motor a mutatót.
Pedig az előbb egy pillanatra elkapta, csak persze pont akkor nem járt a kamera.

Azért ilyen szép felülről, mert ha beszereljük az autóba, akkor épp ennyi fog
belőle látszani. Az persze jó kérdés, hogy az a rengeteg sok drót,
illetve a beforrasztott végeik, hogy bírnák a rázkódást.

Amúgy szépen szól, ha épp nem tekerem túl a hangerő gombot.
Köszönet ezen csodás rádióért Kiss Béla Lászlónak!

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.