Amatőr multiméter

Már megint elmentem piacozni, pedig amennyi kincsem nekem már van, szerintem semmiképp sem szabadna ennyire forszíroznom a beszerzést. A két maci természetesen csak azért kellett, hogy a műszer skálaüvege nehogy eltörjön. A két kismegszakító olcsó is volt, meg éppen kellettek is valamire, miközben a néprádió is már egy jó ideje szerepelt a beszerzési listámon.

Egy kicsit ugyan át van alakítva, hiszen a néprádiónak eredetileg nincs skálája, de annyi baj legyen. Amúgy bedugtam, a csövei izzanak, és még szól is, csak egy kicsit érzéketlennek tűnik. Azt persze még nem tudom, hogy mi lesz belőle, mert a lereszelem apróra és teljes átalakítás között bármi előfordulhat. Mindenesetre azért van itt, mert megy le a pincébe. Vagyis nem ma fogok vele foglalkozni, meg persze nem is az idén. Mikor megvettem akkor nem volt kedvem előásni a kisebbik szatyorból a nagyobbik szatyrot, hanem csak úgy belemarkoltam a rádió elejébe, majd a piacon tovább sétálva lóbáztam a kezemben. Mivel látták az eladók, hogy egy rádiót már vettem, ezért mindenki akinek csak volt, megpróbálta rám sózni a sajátját. Én persze erős voltam - illetve gyenge, mert nem bírok el két rádiót - és nem vettem több csöves lomot.

Ezen gyönyörűség láttán viszont elgyengültem. Egyszerűen nem tudtam ott hagyni!
Ugyan múltkor már vettem egy amatőr multimétert, de ezt sem szabad kihagyni.
Pláne úgy nem, hogy hetekkel ezelőtt ezt a műszert már láttam a piacon.
Vagyis ez nem kellett senki másnak, én meg úgy éreztem, hogy nem
hagyhatom veszni. Pláne nem holmi ötszáz forint ellenében!
Szép műszer, jó lesz dísznek, csak férjen oda a polcra...

Szerintem ez a szép kis műszer már magában megérte az ötszáz forintot.
No nem mintha nem volna itthon a pince mélyén egy doboz depréz műszer...
Meg hát ugye az utóbbi időben az általam felhasznált mérőműszerek mennyisége
erősen a nulla felé tendál. De mégis mit tehetnék, ha egyszer hajt a hörcsög vérem?

A doboz nem a fényképezőgép torzítása miatt
néz ki így, mert valóban csálé egy kicsit.

Viszont nagyon gyárinak tűnik, merthogy sehol sem látszik rajta illesztési nyom.
Maga az anyag szemcsés fogású, szürke színű, anyagában színezett műanyag.

A forgatógomb az ellenállás méréshez van, bár nem tudni milyen méréshatárral
rendelkezik a műszer, hiszen nincs is Ohmban kalibrált skálája.
A nyomógombról meg majd kiderítem miért van itt.

A fotó nem a gomb formájáról szól, bár kétségtelenül ő uralja a kép nagy részét.
Amiről itt szó van kérem, az az, hogy hogyan van megrajzolva a műszer előlapja.
Maga az előlap átlátszó plexiből van, ennek a hátára vannak felrajzolva a számok.
Aztán jön egy szürke színű takaró lemez, ez adja a háttérszínt. Szerintem szép lett!
Az persze meglehet, hogy a szürke segédlapon vannak a számok, de ezen kérdés
megválaszolhatóságának érdekében nem fogom szétfeszegetni az előlapot.

Ugyan még sima sliccű csavarok, de már lemezhez való menettel.
Ők négyen tarják benne az előlapnál fogva a műszert a dobozban.

A doboz pont olyan mint a minap boncolt másik
műszeré, csak ugye ez már műanyagból van.

A sarkokban ugyanúgy állnak a fa stafnik, csak itt jobban sikerült a ragasztás.

Szóval mint látható, ez mégsem gyári doboz. A hátlapra van felragasztva a két fél darabból hajtott oldallemez. Szépen le van glettelve, majd össze van csiszolva. Érdekes mód még belülről is glettelve van.

Fentiek tükrében nézve, kifejezetten tetszik a doboz fényezésének állaga.
Jó fogása van a doboznak, mert esze ágában sincs kicsúsznia az ember kezéből!

Ennek a műszercsavarnak a vége útban volt, illetve inkább veszélyes
helyen volt a belenyúlás szempontjából, ezért le lett vágva.

A körkapcsoló (yaxley) nem egy szokvány darab. Az újabb keletű kapcsolók sok egyforma tárcsából állnak, z viszont még a régi iskola szerinti kapcsoló, vagyis a mindenféle kapott építőelemből fogóval és némi kézügyességgel meg logikával olyan kapcsolót legózunk össze magunknak, amilyenre éppen szükségünk van.

Aztán lehet még tárcsát is spórolni, ha kicsit trükközünk az érintkezőkkel.
Ez a tárcsa például úgy kapcsol, hogy a mozgó érintkező felnyomja
az álló érintkezőt az alsó tárcsán, s mikor az megemelkedik
akkor hozzáér a legfelső tárcsa adott érintkezőjéhez.

Ez itt egy apró fotóállvány, amire azért van szükség, mert a régi mini gépet
még csak-csak odafogtam az állam alá videózáskor, de ezt az új
nagydarab krumpli géppel már nem tudom megtenni.

Megpróbáltam bemutatni, hogy miről beszéltem az előbb, de alig látszik. Még
magát a tárgyat kell majd valahogy nem lóbáznom feleslegesen az objektív előtt.

Mint az a képen jól látható, az egyik előtét ellenállás nem volt beszerezhető, ezért a konstruktőr három nem pontos példányból sakkozta ki a szükséges értéket. Az előtérben egy 1%-os pontosságú ellenállás terpeszkedik, mögötte a váltóáramú méréshez szükséges Siek névre hallgató dióda.

Ezek itt már az árammérés söntjei. A söntök nem ellenálláshuzalból készültek,
hanem kutyaközönséges lakkszigetelésű tekercselőhuzalból. Szegény
ember vízzel főz. A célnak mondjuk ez is tökéletesen megfelel.

Addig-addig forgattam a műszert, míg sikerült letörnöm az egyik söntöt.
A képen látszik még az ellenállásméréshez szükséges 9 voltos elem,
szigetelőszalagba csomagolva. Azért van leszigetelve, hogy ne
érjen hozzá az elem fém burkolata a panelhez, meg hogy
az esetlegesen szétfolyó elem ne tegyen kárt semmiben.

Ügyes konstrukció, stabil felépítmény. Míg maga a műszer
az előlaphoz, addig a panel a műszerhez van csavarozva.

A nyomtatott áramköri lap mintája nem valami bonyolult.
Ide akár még néhány forrasztóléc is bőven megtette volna.

Ha már úgyis kiültem fotózni az ablakba, lőttem egyet a virágosládámra is.
Először nem így nézett ki, mert én meg a virágok nem értjük egymást.

Szóval az úgy volt, hogy először még minden szép és jó volt,
szinte percről percre dugták ki fejüket magoncok a földből.

Aztán idővel besárgultak a levelek.
A leveleket leszedve visszajutunk az első képhez.
Persze azóta is vannak virágok, de csak olyan kis satnya tépettek.

A macik a csapban fürdenek, így a műszer dobozát most nem mosom ki. Azért
lemostam, de csak egy kevés mackóktól eltulajdonított fürdővízzel, szivaccsal.

Az előbb nem emeltem ki ezt az érdekes részletet.
Két sönt apró faorsókra lett tekercselve.
Gondolom cérnaorsók lehettek.

Ide való. Gondoltam odaragasztom, csak mint az
látható a ragasztás egyszer már elengedett.

Ha maró kell, akkor fúró van a Miniplexben, ha fúró kell, akkor meg maró.
Múltkor eszembe jutott a megoldás. Mármint az, hogy veszek még egy Miniplexet.

Döftem két apró lyukat a panelba. Ezeken a lyukakon keresztülfűzött dróttal odakötöttem a picinyke csévét a panelhez. Szerintem így már soha többé nem fog innen leszakadni. Mondjuk amennyit ez a műszer ezentúl dobálva lesz, ezen azért nincs mit csodálkozni.

Már csak a két leszakadt lábat kell visszaforrasztanom.
A hármas szemüvegemmel magát a drótot már nem is látom,
csak a drótra húzott szigetelő csöveket. Ezeket csipesszel megfogva,
tulajdonképpen vakon forrasztottam be a láthatatlan lábakat.
Francba ezzel a hülye öregséggel...

Részemről ezért nem szeretek plexivel dolgozni.
Hiába szép, ha egyszer reped szét az egész!

Elemet ugyan nem teszek bele, de az elempapucsot azért még rögzítem.
Már úgy értem azért, nehogy még hozzáérjenek a lábai valamihez.

A talpára állítva pedig késik egy kicsit.
Talán épp erről szól a jobbra látható fejjel lefelé "T" betű.
De ezeket már olyan rég magyarázta apukám, hogy elfeledtem a jelek értelmét.

Az 1 ampert teljesen pontosan méri. Csak akkor mér áramot, ha megnyomom
a nyomógombot. Legalább a gomb szerepére is fény derült. Be lehetne
állítani, de úgysem fogom használni, dísznek meg ugye így is jó.

Fel is tettem gyorsan a polcra. Előbb utóbb az összes "franc tudja mi ez"
státuszú lomot le fogom cserélni valami ehhez hasonló szépségre.
Talán már csak ezer évet kell rá várni, és készen is leszek!

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.