Amatőr multiméter

Aki sokat dolgozott műszerzsinórokkal (illetve banándugókkal) az tudja, hogy sok baj van velük. Tipikusan vagy nem megy be a lyukba a dugó, mert túlméretes, vagy kiesik, mert kicsi, vagy mondjuk letört a dugóról a rugózó rész. Ha passzol a dugó a lyukba, akkor meg kiesik belőle a vezeték vége, de ha mégse, akkor lötyög! Valószínűleg ezen utóbbi hiba elhárítására lett csavarozás helyett ebbe a dugóba a vezeték beleforrasztva.

Valamint ezeket a műanyag csövecskéket is, bár
már van belőlük vagy fél asztalfiókra való.

Ezek meg onnan vannak, hogy bementem a cégnél a raktárba, és
régi jó szokásomhoz híven megdézsmáltam a szemetes dobozt.

Na szóval erről van szó. Ott hevert a piacon a földön, gondoltam elhozom.
Meg sem mertem kérdezni az árát, mert biztosan drágáért adják.
Ezen fentebbi dolog magamnak való bebeszélésével
próbáltam magamat eltéríteni a műszertől.
Mint az látható, kevés sikerrel...
Felvettem, nézegettem.
Azt mondták 800.
Ötbe elhoztam.

A skála szép, egyedi, csak a megszokott felállással ellentétben fejjel lefelé áll.

A kapcsolók jelölése értelmes, azonnal látszik,
hogy hogyan kell használni a műszert.

A készüléknek fából készült doboza van, a sarkoknál fecskefarok kötéssel.
Ez a kötés szép, masszív, valamint igen tartós is.

Hiába tekerem az előlapot a dobozban tartó csavart, az nem akar kijönni a helyéről.

A hiba egyik fele az, hogy a csavar pont a fadarab és a doboz közé fut be.
Vagyis nem a fába fut bele, hanem le akarja feszíteni a fadarabot a dobozról.
A csavar erős dolog, sikerült neki a lefeszítés. A hiba másik fele az, hogy nem a fa
lett a fához enyvezve, hanem a lakkozott felületű stafni a feketére festett dobozhoz.
Mint ahogy az a képen látható, az enyv letépte a doboz belső felületéről a festéket.

No de nézzük magát a műszert.
Amatőr szinten ez szerintem egy teljesen normálisnak tekinthető felépítés.

A söntök elkészítése, a műszerpontosságú ellenállások beszerzése, a műszer
készítésének idején "gyári" segítség nélkül szinte elképzelhetetlen volt.
Szóval ez valószínűleg egy gyári műszer otthoni szerelésű változata.

Annál is inkább az, mert amit a két kapcsoló között látunk, az egy áramváltó
transzformátor. Ilyet otthon házilag nem sokan képesek megtekercselni.

Gondoltam visszafejtem a kapcsolási rajzot.
No nem fejtettem vissza, csak gondoltam.

Túl sok lába van bekötve ennek a trafónak. No nem mintha nem tudnám őket
kimérni... A trafó szerintem gyári, a zöld kockában pedig diódák rejtőznek.

Az egyik ellenállás csak mint cséve szerepel, a lényeg a rátekercselt ellenálláshuzal.

Nem lehetetlen vállalkozás házilag árammérő söntöt készíteni, csak felmerül az emberben a kérdés, hogy mégis honnan szerzett a konstruktőr 6 centi hosszú, pláne 2,5 milliméter átmérőjű ellenálláshuzalt.

Ez a fölös lyuk azért van itt, mert a műszerben a mérőmű már nem az eredeti.

Mint az a képen jól látható, a régi műszer kisebb volt.
Az újnak kintebb kellett lyukakat fúrni az előlapba.

Ezt a fából készült kupát is a piacon vettem, direkt csavartartónak. Egy anyóka
árulta, akinek minden egyes portékája mindössze húsz meg ötven forintba került.

Mire fel nagy hirtelen szétszedtem. Ennél jobban viszont már
nem szedem szét, mert ez már korábban megtörtént.

Ez egy nagyon veszélyes hely, de végül sikerült a műszert innen nem leverni.

Addig is míg szerzek faragasztót (veszek a boltban), a többi részt kimosom.
Lehet barbárság elektronikát Ultrás vízbe rakni, de nekem eddig bevált.

Majd miután a páromnak egyszer csak útban lett az ablakba tett sámli, úgy
ahogy volt, átköltöztette a maradványokat ebbe az árnyékos ficakba.

Hálából, hogy semmit sem taposott össze, betoltam az asszony alá a sámlit.
Az asszony hálás volt. A sámli véleménye meg ugyan kit érdekel...

Szép tiszta lett az előlap. Részemről szeretem a bakelit csillogó barna színét.

Az eredeti műszerhez elsőre stimmeltek a lyukak,
de a másodikhoz már reszelni kellett.

Mindeközben a faládika - ki tudja miért - az előszobában ücsörgött.
Francba! Azt a műanyag dobozba hekkelt rádiót is szét kéne már szedni!

Mint az a látványból sejthető, már a pincében vagyunk.
Gondoltam reszelek rajta egy kicsit, a külsejét pedig lecsiszolom.

Találtam a polcon némi Akrilán lakkot, amit aztán menten rá is fújtam a dobozra.

Mivel nem volt a boltban nagy dobozos ragasztó,
ezért kényszerűségből kicsit vettem.

Jól bemaszatoltam a fadarabokat a ragasztóval,
majd benyomkodtam őket a doboz sarkaiba.

Jó kép! Mondjuk szar, de azért kifejezetten jó, hiszen épp sikerült elkapnom
a pillanat varázsát, és mi más volna a fotózás lényege, ha nem ez?
Persze bárki készíthet ilyen különleges fotót, aki képes rá,
hogy pontosan időzítve rátüsszentsen az exponálásra.

Hogy a frissen beragasztott apró fadarabok ne essenek ki a doboz sarkaiból már mindjárt másnap, direkt erre a célra kitalált szorító fogókkal rögzítem őket. Tudtam én, hogy jók lesznek valamire, mikor még jó pár ével ezelőtt megvettem őket.

Most már csak vissza kell csavarozni a műszert a dobozba.
A fehér foltok a dobozon kivágások az új műszer csavarjainak.
Azért kellettek, mert nem volt az új műszerhez négy darab süllyesztett
fejű csavarja a mérőművet cserélő mesternek. Vagyis csavart sem lehetett kapni.

Gondoltam megnézem jól mér-e a műszer. Nos nem mér jól.
1 voltos állásban 5 volt kell neki a végkitéréshez.
10 voltos állásban 20 voltra 22-őt mutat.
100 voltos állásban 24-re 18-at mond.
Cserébe áramot azt pontosan mér!
A váltóáramú részt már nem is néztem...

Amit néztem, az inkább az, hogy mégis hová tegyem le a műszert. Logikailag a távközlési mérőbőrönd mellé illik, fizikailag viszont sehova. Innen hiányzik egy videó, amin az látható, amint épp nagyban toporgok, kezemben a műszerrel.

Végül ideiglenes jelleggel feltettem az amerikai autórádió tetejére.
Majd lesz neki jobb helye is, csak legyen már egyszer rend a polcokon...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.