Ezt a kapcsolós potenciométert a minap termeltem ki egy piros műanyag dobozú NDK rádióból. Bár az sem akadályozna meg a szétszedésében, ha jó lenne, de hibás. Maga a potméter - némi sercegéstől eltekintve - működik, a kapcsolója azonban nemhogy nem kapcsol, de még csak nem is kattan! Ha nagyon egyszerű hibája van, akkor megjavítom, de ha csak egy kicsit is problémás, egyszerűen csak kettéválasztom őket. Már úgy értem, hogy örökre. Míg a kapcsoló a kukában fogja végezni, addig a potméter vagy valamelyik alkatrészes dobozomban, vagy egy rádió próbapanelben, esetleg a béta verziójú monitorcélú erősítőben, vagy ha nem, akkor egyszerűen csak elveszítem, vagy elkeverem valami lehetetlen helyre.

   Hogy szegecsek tartják össze, az már eleve undok dolog, ami meg lett fejelve azzal, hogy a szegecsek még csak nem is csőszegecsek, hanem tömörek. Mármint a tömör szegecset több okból is nehezebb lefúrni, mint egy vékonyfalú csőszegecset. Egyrészt ott van az, hogy a tömör szegecs vastagabb, valamint az is, hogy a tömör anyag a megütésekor hajlamos a lyukba belehasasodni.

   Mivel az akku töltéséhez idő kell, azt a pincében arra használtam fel, hogy előássam a készülő rádió próbapanel vázához szükséges alumínium lemezeket, valamint két alkalmasnak tűnő hangszórót is.

   Amúgy hiába tébláboltam a pincében hosszú percekig, mert mikor felértem, a fúrógép még mindig meg sem röccent, mire fel nem sok híja volt, hogy a síkból kiálló szegecsfejekre reszelővel megyek rá.

   Bár elsőre semmi hibája sem látszik, attól még egy kicsit sercegett. Mármint a rádió hangszórója, mikor ezt az eredeti helyén a hangszín szabályzására szolgáló potmétert megtekergettem.

   A két alkatrészt összenézve kiderült, hogy míg a szénpályán egy grafitdarabka csúszik (ez amúgy kb. örök életet jelent), addig a középső kivezetésbe ékelődött másik kontaktus egyik fele acéllemez, míg a másik az előző kép közepén látható ezüstözött fekete pont.

   Ennek a gépnek annyira fura baja van, amit nem igazán tudok mire vélni. Míg újkorában jó volt, erős, hosszan tartó akkujú, idővel legyengült, nehezen indult el, végül pedig sehogy. Mivel négy szegecset lefúrni akár labortápról is lehet (mármint az csak 4 ampert tud, aminél ez a gép jóval többet eszik, mikor leterhelem), így arról is bepróbálkoztam, a gép azonban a labortápról sem indult el! Konkrétan azért nem tette, mert belenőtt a zsír! Mármint a sebességváltójába, és annyira, hogy a motort kézzel sem tudtam tekerni. Mivel az volt kéznél, nyomtam bele (mármint a váltóba) fecskendővel spirituszt, ami aztán az áttételen keresztülfolyva menten kivégezte a háttérpapírost.

   Cserébe elindult a gép, végre lefúrhattam a kapcsolós potmétert összetartó szegecseket. Mivel volt merszem megemlíteni a szegecsek kövéredését, azok természetesen beleszorultak az anyagba. (lásd őket balra a zárólemezben)

   A középső kivezetés jelen esetben azért nem kúp, hanem egy gyűrű (ami amúgy szintén csúful befeketedett), mert jelen felépítmény esetében azon ment keresztül a potméter hátuljára épített kapcsolót meghajtó tengely.

   Ez a kapcsoló valószínűleg úgy működik, hogy a barna bakelit lapocska a két kicsi hegyes érintkezőjével befordul az alsó és a felső rézlemez közé, vagy mint az a képen látható, nyitott esetben nem. Az alsó lemezek ezen a képen persze nem látszanak.

   Már csak annyi a dolgom, hogy a potméter alkatrészeit újra összecsavarozzam. Hogy ebből drótozás lesz, az egy kissé ugyan elszomorító, de mivel a vastag drót is jól tart, valamint valószínűleg nem fogom a potméter tengelyét szemből püfölni, így az a trehány megoldás is bőven megteszi.

   Ez már egy másik papír, amit a fúrógépből csordogáló mocskos ragacsos lé szintén kivégzett. A dolgot persze nem úszom meg ennyivel. Mármint az igazi (mármint végleges) megoldás az lesz, ha szétkapom a fúrógép áttételét, majd teljesen kimosom, újrakenem, csak ahhoz most valahogy nem volt kedvem.

   Mivel a potméterek felhasználási helyéről még nincs végleges döntés, így abban a kérdésben sem tudtam dönteni, hogy megmaradnak-e az eredeti forgatógombok, vagy lecserélem őket más típusú, esetleg magam készítette gombokra.

   Az alkatrészek munkalapra történő felrakosgatása után, következő lépésként a fúrógép mocskával szennyezett asztalt takarítottam le, majd azon kezdtem el törni a fejemet, hogy mi legyen a rádióból kitermelt alkatrészekkel. Mármint kiváló barátom tiltakozott a számára készülő rádióváz ellen, mondván Ő csak játszik a szupreggel, de megtartani nem akarja, mire fel beúszott a képbe az a lehetőség, hogy a rádióvázat magamnak építem meg. Hogy aztán lesz-e belőle valami, vagy ez a tervem is egy hamvába holt ötlet lesz, arra majd a jövő (már ha van) adja meg a választ. Az viszont biztos, hogy úgy járnék a legjobban, ha nekiállnék a dolgok előkészítésének. Mármint a rádióépítős dolgokénak, hogy mire odáig jutok, hogy végre elfogytak a szétszednivalók, ne nulláról kelljen indulnom. Mivel azt sem tudtam eldönteni, hogy mi legyen az elsőként elkészített segédeszköz, vadásztam a hallban egy átlátszó műanyag dobozt, majd beleszórtam az alkatrészeket. Amúgy ez nem egy rossz ötlet, csak jelenleg még nincs a polcokon annyi hely, hogy jól mutató átlátszó dobozokba rakosgathassam rájuk a különféle csodás terveimhez összegyűjtött alkatrészeket.
   Részemről nagyon tudom utálni, mikor valaki valamit trehányul csinál meg. Ez még akkor is így van, ha az adott megoldás működőképes, valamint én magam követtem el. Vagyis tudtam, hogy a potméterre még vissza fogok térni, épp csak azt nem, hogy mikorra fokozódik fel bennem annyira a trehány megoldás miatt érzett indulat, hogy csavarokra cseréljem a potmétert összefogó drótdarabokat.

   Ugyan kellett hozzá három nap, de akkor már tényleg nem bírván tovább hurcolni vállaimon a trehányságom súlyát, lekaptam a polcról a dobozt, majd kivettem belőle az ocsmányul összerakott potmétert.

   Bár úgy lenne szép, ha a félbehagyott dolgaim szabvány IKEA dobozokba lennének berakosgatva, most - már csak a csekély helyfoglalása okán is - ezzel a kicsivel is megelégedtem. Helyesbítek! Mármint igazándiból úgy lenne szép, ha egyáltalán nem lennének a polcaimon átlátszó dobozokba rámolt mindenféle félbehagyott dolgok. Ez persze csak egy álom...

   Mit ne mondjak annyira szeretem, mikor egy már elkészült cikkhez hozzá kell írnom... Most persze nem volt esély elkerülni, hiszen a Spidola rádióból kiszerelt potméterhez való gombok épp nagyban ott díszelegtek az időzítős Technics tuner tetején. Vagyis ha azokat úgy akarom eltenni, hogy az eredeti potméterrel később is összepárosíthatók legyenek, akkor ezt most azonnal kellene megtennem, mikor még tudom, hogy mi mihez való.

   Ha meg már elteszem ezt a potmétert, akkor nehogy már úgy rakjam el, hogy nincs kimosva a belseje! Mármint egy kicsit sercegett a hangszóró, mikor a rádió gombjait tekergettem.

   Ez a potméter nem úgy kettős, hogy sztereó, hanem úgy, hogy kétszer mono. Vagyis két különálló, egymással fizikailag össze nem kapcsolt tengelye van. Ez valaha a rádióknál már csak azért is nagy divat volt, mert különben túl sok lett volna rajtuk a gomb.

   Már csak azért is belenézek, mert kíváncsi vagyok rá, hogy a potméter vékonyabbik tengelyére mért ütés (vagy nyomás) ellenére épen maradt -e. Mármint a képen látható két fülecskét még véletlenül sem én nyitottam ki, hanem azok a rádió kinyitásakor már eleve ilyen szögben álltak.

   Mivel az egymáson csúszó részekhez nem fértem oda, mosó spray pedig nem volt itthon (amúgy már eleve nem is tartok), a potméter két felét a fürdőszobai csapban mostam ki egy öreg, mára már szanaszéjjel álló szőrű fogkefével. Hogy a víz a résekből mielőbb kiszáradjon, egy emelvényként bevetett befőttes üveg segítségével odatettem őket a meleg levegő útjába.

   Miután a balra látható árnyékoló, s persze a potméter két felét is összetartó sapka lábait kiegyenesítettem, gondoltam ennyi volt, már nincs több dolgom, épp csak a négy fület a helyére visszagörbíteni.

   Ehhez képest le kellett cserélnem a jobbra látható csavart a balra láthatóra, mert a nem végig menetessége okán nem ért el a potméter tengelyéig, így a gomb a tengelyen nem volt megszorítható. Ebben a történetben az a furcsa, hogy néhány napja, mikor a rádió még egyben volt, akkor még igen.

   Mikor megláttam, hogy a gombokra minap ráeresztett - megjegyzem alaposnak gondolt - mosogatás mennyire hatástalan volt, bár rezgett a léc, hogy most azonnal nekiállok őket újra elmosogatni, végül - kedvenc szokásomhoz híven - egyszerűen csak legyintettem egy nagyot. Épp mint ahogy arra a feladatra is legyintettem, hogy az apró alkatrészek számára előkeressem azt a dobozt, amire ugyan készülő rádió valahány van írva, csakhogy még teljesen üres!  Ezt persze mindenképp meg kell tennem, mert ha még egy rádiót elbontok, annak már nem lesz hova eltennem a még hasznosítható alkatrészeit...