Mikor a páromnál rákérdeztem, hogy mégis miért kaptam a mézes üveget, azt mondta, hogy ő azt csak visszahozta. Mármint én adtam benne a minap valamit, csak már nem emlékeztem rá. Arra viszont nagyon is emlékeztem, hogy a mindent tudó táblázatomba bele van írva egy olyan megemlített, de szét még mindig nem szedett tétel, ami "hatalmas LED-es villanykörte" névre hallgat.
   Bár eredetileg arra gondoltam, hogy mikor majd a hallban található csillárból kidöglik az egyik, majd azt szedem szét, ez azonban szerencsére még mindig nem történt meg. Mármint az, hogy a két hatalmas LED-es izzónak bármi baja legyen. A párom konyhájában viszont bedöglött, mire fel azt menten elkértem, mondván darab-darab, szétszedni jó lesz az is.

   Bár a bal oldali összeállítás nem volt szándékos, vagyis egyszerűen csak benne volt az apró izzó a kapcsolós villásdugós foglalatban, de attól még szépen illik rájuk a Dávid és Góliát meghatározás.

   A két izzót a foglalatban megcserélve, majd a dugót az asztalvégi konnektorba bedugva, meglepően halvány fényt kaptam eredményül. A képen kitűnően látszik, hogy az asztali lámpám fénye erősebben csillan meg a nem igazán jól tükröző asztallapon, mint amennyire a nagyfejű izzó világít.

   Bár éreztem a fogásán és a hangján, hogy nem üveg, attól még mielőtt komolyan rámentem volna a bura kifeszegetésére, kétszer is ellenőriztem a dolgot. Mármint azért, mert a múltkor valami nem annak nézett mégiscsak üvegből volt.

   Amennyiben P=UxI (márpedig ez azért egy komoly valóságalapot tartalmazó képlet), miközben 230x0,15=34,5 akkor nekem valahogy nem jön ki a 19 watt. Mivel minden itt volt hozzá kézközelben, lekaptam a polcról a már elcsomagolt izzót, a teljesítménymérőt, meg persze a kettő közé szükséges kapcsolós foglalatot is, majd mértem. Az izzó felvett árama 0,11 amper a power factor 0,63, miközben a műszer 16 watt fogyasztást mér. Ezek persze lényegtelen számok, hiszen csak az számít, hogy miközben az izzó veszettül világít, relatíve keveset fogyaszt.

   Kinyitni ezt a fajta izzót úgy kell, hogy először beledugunk valamit a résbe, amit aztán körbetolunk, és már pattan is ki a helyéről a bura. Amúgy kutyaközönséges sziloplaszttal van a helyére beragasztva, ami azért jó, mert egyrészt eltávolítható, másrészt házilagosan könnyen pótolható. Ha nincs otthon sziloplaszt, akkor megteszi az FBS ragasztó is, vagy a Gumiám paszta, ami tulajdonképpen úgy nagyjából ugyanazt az anyagot takarja, csak különböző kiszerelésekben és persze árakon.

   Ebben a fonnyadt, sem engem, sem a kamerát el nem vakító fényerőben nemcsak a halványság a fura, hanem az is, hogy mikor az áramkört megszakítom (kattintok egyet a kapcsolón), akkor a fény nem hirtelen alszik ki, hanem szépen lassan. Ez pusztán logikai alapon egyrészt azt jelenti, hogy az áramkörben az egyenirányító után található kondenzátor jó, másrészt azt, hogy a LED-ek valamiért csak nagyon kevés áramot vesznek fel.

   Majd a panelt a helyéről puszta húzással szabadítottam ki. Bár nagyon gyanús volt, hogy az erőszaknak mennyire könnyen engedett, a hiba azonban nem lehetett a bevezető drótokat érintő érintkezési jellegű, mert attól nem tudott volna előállni a csak lassan elhalványodó fény jelensége. Ezt úgy kell érteni, hogy ha a LED-ek a teljes tápfeszültségükről nem lassan alszanak ki, akkor kisebb feszültségről sem művelnék az előbb tapasztalt fura jelenséget, hiszen akkor a szűrő elkóban tárolt energia is kevesebb lenne.

   Ezen az apró panelen mindössze az egyenirányító és a tápfeszültséget szűrő elkó található. Utóbbi szoknyája (zöld műanyag) néhol már elrepedt. Az előbbi képen látott 105 jelű ellenállás (1 MΩ) pedig csak azért kell, hogy az elektronika leállása után semmiképp se maradhasson az elkóban feszültség. Erre azért van szükség, hogy még csak esély se legyen rá, hogy az elkóban maradt feszültség kijut az izzó lábaira, aztán jól megrázzon valakit.

   A két összecsavarozott (amúgy alumínium) lemezt első nekifutásra nem tudtam megindokolni. Az addig rendben, hogy valamicskét növeli a hűtőfelületet, és még egy kicsit a panelt is merevíti, de amúgy nem bordás, és persze nem is csatlakozik semmi máshoz.

   Az alumíniumból készült nyáklap viszont körben felfekszik az izzó harang formájú részébe belülről belepréselt alumínium harang peremére. Ez a megoldás egyértelműen a hűtőfelület növelésével indokolható.

   Megörökítenem ugyan nem sikerült, megállapítanom viszont igen, hogy a négy darab 390 ohmos ellenállás lábainak forrasztása annyira zárványos, hogy azok felfrissítését mindenképp érdemes megpróbálni.
   Bár mind a négy ellenállást 390 ohmnak mértem, csakhogy ez csak közvetlenül az alkatrészek lábain volt igaz. Mármint a bonctűket a forrasztásokba döfve már nem, mire fel már kaptam is elő a pákát.

   Miközben az izzó végéből már ki is piszkált apró szegecset könnyű feladat lesz a helyére úgy visszadugnom, hogy érintkezzen a mellette futó vezetékkel, addig a menetes részhez kötendő másik szál vezetékkel ezt már nem tudom megtenni. Mármint azért nem, mert az izzó azon része nem bizonyult szétpattinthatónak.

   Persze mit nekem fúrni egy apró lyukat a menetes rész peremére, majd az izzó összeszerelésekor azon keresztül kidugni, majd persze oda is forrasztani a vékony vezetéket.
   Mikor a Miniplex fúrógépet meglátom, olyankor persze mindig eszembe jut, hogy mint annyi más számomra ikonikus tárgyat, úgy még ezt sem boncoltam fel, mutattam be, pedig már van belőle a pincei kosárban egy korábbi lomtalanításkor begyűjtött plusz példányom is. Arról már nem is beszélve, hogy az egyik pincei szerszámos fiókban még néhány általam barkácsolt spéci változat is akad!

   Ezek a modern ónok a régifélékkel ellentétben nagyobb hőfokot igényelnek, amire részemről azt találtam ki megoldásul, hogy fogom az öreg Wellert, majd valami módon átalakítom hőfokszabályzósra. Hogy ez a csodás projekt már nem ebben az életemben fog megtörténni? Ez sajnos nagyon valószínű!
   Mindeközben ez a kép tulajdonképpen nem is a felfrissített forrasztásokat mutatja, hanem azt, hogy a két alumínium lapot összefogó csavar közül az egyiket nem tudtam visszatekerni. Mármint a balra látható már egy cserepéldány.

   A bura és a panel visszaragasztása ugyan még hiányzik, de ha megtalálom a pincében a Gumiám tubusát, vagy a sziloplaszt kartusát, és persze ragasztanom is kell velük valamit, akkor majd ezt az apró elmaradást is egésszé kerekítem. Ebben persze nem vagyok egészen biztos, mert mintha az utóbbi időben kifejezetten szokásommá vált volna, hogy mikor már majdnem elkészültem az épp nagyban farigcsált valamivel, az utolsó lépés előtt félbehagyom. Hogy mennyi ilyen lebegő témám van, arról most inkább nem mesélnék...