Ahogy a mai nap reggelén álltam a szokásos lomkupac előtt, egyszerűen (és sajnos még bonyolultan sem) nem voltam képes eldönteni, hogy melyik kacatot vegyem oda magam elé. Egyértelműen a Bluetooth hangszórónak kellett volna következnie, hiszen az a cikk már több mint félkész, de valamiért (megjegyzem már megint) lepattantam róla.

   Épp mint ahogy a spájz ajtajának festése című feladat is taszított, pedig ha ez megvan, akkor végre visszaállíthatnám a szobát az eredeti állapotába, amit mondjuk részemről már nagyon várok.

   Bár semmi dolgom sem volt arra, kiálltam az ablakba nézelődni, hátha kapok valami ihletet, vagy mondjuk egy kóbor reggeli szellő bátorítólag pofán csap egy adag kósza munkakedvvel, de persze nem. Cserébe kintről befelé nézve megláttam a spájzajtó zárjának alkatrészeit, melyeken - mivel már több mint egy hete vannak itt - nemhogy megszáradt a sárga festék, de a napon már egyenesen rájuk is égett! Ez egészen biztos, mert az unott fogdosásuk közepette már többször is kis híján megégették az ujjaimat.
   Apró érdekesség, hogy bár a takarólapok felülete nagyobb, mint a tőlük kissé balra látható fél záré, mégis utóbbi melegedett fel jobban, pedig a zár doboza olyan fényes (de csak mert igen alaposan drótkorongoztam), hogy visszaveri a napfényt.

   Miközben a zár házát simán elhoztam az előszobáig, mondván ebéd után lemegyek vele a pincébe, ahol is a többi része (pontosabban szólva én) már nagyon várja az újraegyesülést, a tejes és a kekszes doboz kukába történő levitele közben ugyanolyan simán fent is maradt. Hogy két kósza dobozzal nem sok értelme volt elmenni a kukákig? Ez mondjuk igaz, csakhogy egyben az is az, hogy a túl sok ülés biztosan nem használ a derekamnak. Mármint tapasztalatom szerint egyértelműen úgy járok jobban, ha időnként nekiiramodok és leviszem mondjuk a szemetet (most persze inkább a zárat kellett volna), vagy elbicajozok kajáért a boltba, vagy bármi más mozgást végzek az ártalmas ücsörgés helyett.

   Mikor ezt a kis szépséget még a 2021-es lomtalanításkor megláttam, mindjárt felszólítottam, hogy jöjjön velem. Mármint abban az évben nagyon gyenge volt az apró elektronikai felhozatal. Mondjuk találtam egy rengeteg, konkrétan tizennégy tranzisztorosnak mondott, de persze nem annyira sok aktív elemű zsebrádiót, ami már csak magában állva is megérte, hogy egész Zuglót (megjegyzem többször is) körbebicikliztem, de attól még nagyon üresnek tűnik a pincei kosár. Persze ha úgy nézzük a dolgot, hogy mikorra fogom letudni a tartalmát, vagy úgy, hogy a kosár mennyire van útban, akkor nagyon is sok. No de ki tud a lomtalanításnak - mint terített asztalnak - ellenállni?

   Mint ahogy azt részben a készülék neve is mondja, ez a szerkezet arra való, hogy továbbítsa a baba által kiadott hangokat. Miközben a pici a kiságyban a növő fogaival átszellemülten próbálja átrágni a rácsot, addig anya nyugodtan főzhet a konyhában, mert hallani fogja, ha valami baj van. Ez persze csak akkor igaz, ha a baba közben hangot is ad. Ennek a rendszernek őse a gyerek lábára kötött spárga, ami ha nem mozgatja a ráakasztott akármit, akkor vagy valami baj van, vagy megszorult a gyerek a sarokban, vagy egyszerűen csak elaludt, esetleg megtanulta kibontani a csomót. A következő szint pedig a már videót is szolgáltató megfigyelő rendszer. Ha egyszer találok kidobva, vagy olcsón a piacon, akkor persze majd azt is megmutatom.

   A dobozka felirataira rákeresve, bár csak angolul, de megtaláltam a műszaki leírást, amit mindenkinek magának kell értelmeznie. (mármint én bizony lusta voltam betűről betűre átböngészni)

   Miközben a csatornaváltóra akkor lesz szükség, ha egy másik ugyanilyen egységünk is van (két gyerek, külön szobákban), vagy a szomszédnak is ugyanilyen rendszerű bébiőrzője van, addig a ki-be kapcsoló gomb - szokatlan módon - forgatógomb formájú, mely rejtélyre persze majd mindjárt fény derül.

   Mielőtt ezt a helyet az előbb még eltakaró ajtócskát kipattintottam volna a helyéről, meg mertem volna rá esküdni, hogy a középső bigyó alatt egy reset gomb van, de nem. Mármint a leírás szerint ide egy olyan fület lehet bepattintani, aminél fogva a bébiőr adórésze felakasztható.

   Hiába van itthon rengeteg vevőm (rádió), adóm viszont kevés, attól én még sajnálom, hogy nem a vevőegységet találtam meg. Mondjuk ha rákötnék az antenna helyére egy végfokot (ami amúgy nincs), s a néhány milliwatt teljesítmény helyett wattokkal szórnám be jellel a környéket, természetesen valami normális hatásfokú tetőantennával, akkor a frászt hozhatnám a környékbeli kismamákra. Magamra pedig az éterfelügyeletet.

   Ezek itt az adó árnyékolt tekercsei. Hogy az elektronika csak ennyi alkatrészből áll, az már csak azért sem lehetséges, mert ugye egyrészt kell a mikrofonhoz egy erősítő, amihez szorosan hozzá tartozik egy dinamikakompresszor is.

   Kicsit fura, de amúgy ügyes megoldás, hogy míg a panelt az egyik oldalról nézve hagyományos szerelésű, vagyis lábas alkatrészek, addig a másik oldalról SMD, vagyis drótláb nélküli alkatrészek borítják.
   Ha jól értettem az időközben mégiscsak átbogarászott leírást, akkor a két sárga LED a mikrofon által felvett hangok valamiféle optikai visszajelzésére szolgál. Erre amúgy azért van szükség, mert különben - a bébi egység mellett állva - honnan tudhatnánk, hogy rendben van-e az adóegység modulációja.

   Ezekről viszont lehet tudni, hogy míg a bal oldali egy piezo hangszóró, addig jobbra egy electret mikrofon lett a ház lyukába ragasztva. Miközben a mikrofon szerepe egyértelmű, a későbbi próbákkor a csipogót nem sikerült megszólaltatnom.

   Mint az kisvártatva kiderült, ez itt a hőmérő áramköre. Amit a kettővel ezelőtti képen láttunk, az pedig a hőérzékelő. Míg két vezeték a tápfeszültséget hozza, addig a maradék páros a reset gombnak nézett, az elemek mögött nehézkesen hozzáférhető nyomógomb felé tart, s ha jól értettem a leírást, akkor a Celsius Fahrenheit váltást lehet vele eszközölni.

   Bár az eredeti funkciójától eltekintve sajnos semmire sem jó (legfeljebb különös formájú hőmérőnek mondva lehet vele ijesztgetni az asszonyt), attól én azért még összerakom, de csak mert egyben jobban elhelyezhető. Mikor majd leérek vele a pincébe, akkor persze már nem pontosan ezt fogom mondani...

   Mármint adtam az adónak tápot apukám kipofozott tápegységéből, majd bekapcsoltam, mire fel nekiállt rajta világítani a power LED. A készülék többi funkcióját - vevőegység hiányában - persze nem tudtam ellenőrizni.
   Mikor ez a doboz már rég a pincében hevert, és persze a cikk is rég meg lett írva, a lektorálása közben valahogy mindjárt eszembe jutott, hogy egy egyszerű kiabálással a kivezérlést jelző LED-ek működését is ellenőrizhettem volna.

   Hogy amit a frekvenciamérő mutat, az nem pontos érték, azt onnan tudni, hogy mászkálnak rajta a számok. Abból pedig, hogy a kijelzők előtt lévő piros plexin látszanak azok a számok, amikre még akkor volt szükség, mikor a plexi az eredeti helyén volt, na abból meg az látszik, hogy mennyire trehány ember vagyok. Mármint szegény plexi már sok éve így, vagyis elcsúszva áll a helyén, én meg csak nézem ábrándozva, hogy egyszer majd ezzel a hibával is kezdenem kell valamit.

   Olyan szép lenne, ha elmondhatnám, hogy íme egy olyan projekt, amit ültő helyemben - elejétől a végéig - végigvittem, csak ez ugye nem igaz. Mármint valamikor félúton abbahagytam, s bár kezdetben nagyon úgy nézett ki, hogy belecsapok a zárszerkezet pincei összeszerelésébe, majd azt követően folytatom a 2021-es pincei rendrakást, végül mégiscsak a lakásban található ajtók hibáinak eltűntetésébe fogtam bele. Azt persze értem, hogy ez nagyon is jó (mármint az, hogy végre abba a projektbe is belekezdtem), azt azonban tényleg nem értem, hogy ezt mégis miért csinálom. Mármint azt, hogy a dolgokat folyton félbehagyom.
   Hogy ez mennyire így van, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy az ajtókon és tokjaikon található lyukakat ugyan begipszeltem, azonban a plusz anyag szintbe történő csiszolását lazán képes voltam másnapra halasztani. Mindezt úgy, hogy a gipsz a nyári melegben nemcsak gyorsan köt, de még száradni is órák alatt kiszárad. Persze sebaj, hiszen holnap is van nap...