Az ugyan természetes, hogy mégis mikor máskor döglene be egy lámpa, mint mikor használja az ember, de attól még ez most valahogy különösen rosszulesett. Ennek valószínűleg az volt az oka, hogy a lóca tetejét tartó zsanérok csavarjainak még csak eszük ágában sem volt kitekerhetőnek bizonyulniuk! És akkor mit csinál a lámpa? Nekiáll csak úgy egyszerűen magától villogni, hogy még csak esélyem se legyen a csavarok sliccébe beletalálni.
   Miközben a csavarok közül több is csak durva erőltetés hatására bizonyult kiszedhetőnek, a villogó lámpát csak azért nem vágtam be a sarokba (mármint mérgemben dühből), mert egyrészt ugye még a villogó fény is jobb volt, mint a semmi, másrészt ez egy úgymond jóféle, nem kínai piacos lámpa. Nem jóféle lámpa például az elődje, az elől oldalt világítós, amin néhány év alatt takonnyá változott a gumiborítás, így mára már megfogni sincs kedve az embernek.

   Hogy a villogó lámpa javítási igényének ne legyen esélye a feledés homályába merülni, azt nem a szokásos helyén, hanem az asztalom pultján helyeztem el, ahol már egy csomó minden várta, hogy végre belegyógyítsak az agyába.

   Bekapcsoltam, letettem magam elé, majd perceken át bámultam, amint bármiféle villogás nélkül működik. Bár ehhez a lóca szétszedésekor nem volt szükség mozgásra, attól még megrázogattam, és egy kicsit még oda is csapkodtam az asztalhoz, azt gondolván, hogy a villogó állapot előállásához valami atrocitás szükséges. De persze nem... Ráadásul annyira nem, hogy a lámpát odatéve az asztal szélére (természetesen bekapcsolva hagyva), annak fénye úgy 30 percen keresztül (miközben a szerző unottan kirakósozott) még csak meg sem villant!

   Ettől persze még - ha már egyszer elém került - nekiálltam szétszedni. Próbaképp játszottam néhány újabb parti kirakóst, miközben a lámpa már félig szétcsavart állapotban világított, de villogni persze így sem állt neki.

   A lámpát bekapcsoló gomb azért ugyanolyan színű, mint maga a lámpa, mert a gomb a lámpa gumiruhájából lett kialakítva. Ez amúgy nem gumi, hanem puha műanyag, aminek - a kínai szarokkal ellentétben - esze ágában sincs szétmállania!
   Hogy a zöld gomb a zöld lámpán nem látszik (vagy legalábbis semennyire sem feltűnő), az azért nem baj, mert míg világosban így is könnyű megtalálni, addig sötétben akkor sem látszana, ha tegyük fel a zöld környezetben a gombocska rikítóan piros színben pompázna.

   Jelen lámpa esetében a gyártó nem vetette be azt a lökött, de attól a vásárlókra még hatással bíró kínai trükköt, miszerint "hú, nézd mennyi LED van benne", hanem egyszerűen csak berakott egy valóban nagy fényerejű típust.

   Mivel épp nem villog, így akár össze is szerelhetném, ami most azért sem esne jól, mert a zsinórban elkövetett barkácsolós cikkek között annyi hézag keletkezett (mármint hagytam ki, hogy a barkácsolós cikkek ne egymás után következzenek), hogy azokat mindenképp fel kell töltenem valamivel. Az ilyen úgymond kisebb lélegzetvételű töltelékcikkek persze nemcsak azért kellenek, hogy legyen mivel kitöltenem a hézagokat, hanem azért is, mert miközben a pincében lelkesen barkácsoltam, az apróbb dolgokat rendre elhanyagoltam, mire fel azok úgy felgyűltek, hogy a tömegük már valósággal elborít.

   A zöld gumiruha nemcsak azért jó, mert az adja a lámpa szépségét, hanem azért is, mert egyrészt jó fogás esik rajta, másrészt mivel vastag, egyben védi is a lámpát a sérülésektől. Szóval jelen esetben a gumírozás (ami ugye nem gumi, hanem műanyag, ami még jobb is) nem holmi beetetés, hanem valós célja és persze eredménye is van.

   Bár volt bennem némi félsz, hogy az erőltetése közben eltöröm, ez azonban nemcsak azért nem történt meg, mert az anyag megfelelően erősnek bizonyult, hanem azért sem, mert mivel ez felesleges, a két alkatrész nem volt összeragasztva.

   Míg a másikon a mini transzverter alkatrészei. A fekete tekercs alatt megbúvó háromlábú alkatrész nem tranzisztor, hanem egy háromlábú IC, amit persze csak típus vagy funkció azonos alkatrésszel lehet pótolni. Mármint kaptam a múltkor egy olyan kérdést, hogy ez meg mégis milyen tranzisztor lehet, mert semmi nem akar beválni helyette. Kicsit olyan a helyzet, mint a ZN414-es, vagy a 7805-ös IC esetében, melyek szintén nem pótolhatók semmiféle közönséges tranzisztorral.
   Valaha láttam olyat piacon olcsón vett autórádióban (értsd 50 forint), hogy míg a panelra 78L05 volt írva, addig a helyére beszerelt tranyóra BC212 (vagy valami hasonló), mire fel nem volt rajta mit csodálkozni, hogy a rendszervezérlő IC agya kiégett. Mármint az 5 helyett kapott 12 volttól. Persze én sem vagyok különb, hiszen magam is követtem el hasonló baklövést, mikor az első videóm tápegységét kapcsolási rajz nélkül kezdtem el javítani, mire fel idővel a megfutó táp az egész videót átvitte az örök elektronmezőkre. Ebben az esetben nemcsak az volt a baj, hogy darlington helyett sima tranyókat használtam, hanem az is, hogy az eredetiekben ellenállások is voltak. Már ha még jól emlékszem a történetre...

   Ha már amúgy is szét volt szedve a lámpa, ráakasztottam apukám tápjára, majd eljátszottam a lehetőségekkel. Mint az a műszerről egyértelműen leolvasható, az elemekből az utolsó energiacsepp kiszedésének érdekében a LED még 0,4 volt alatti feszültségről is üzemel. Ez persze nem a LED, hanem az előtét elektronika érdeme. Amúgy a 3x1,5=4,5 gondolatmenetet követve, a tápfeszültséget feltekertem egészen 5 voltig, mikor is a LED már tényleg nagyon világított.

   Majd mikor megláttam, hogy nem három elem van benne (ezek amúgy akkuk), hanem csak kettő, vagyis a lámpa nem 4,5 voltos, hanem csak 3, ha nehezen is ment, de végül azért csak sikerült magamat a figyelmetlenségem miatt egy kissé elszégyellnem.

   A lámpa pontos típusa: LIVARNOLUX TL214 LED, eredetére nézve német, s mivel a jelen cikk írásakor 2021 nyara volt, épp a hatodik születésnapját ünnepelte. Ez a matrica amúgy belül volt elhelyezve, az elemtartó peremén.
   Mivel ez a lámpa frissebb keletű, mint a kiadásaimat tartalmazó táblázat, így megnézhettem benne az árát. 999 forintba került, s mivel eddig még csak egyszer kellett szétszednem, ezért azt kell mondjam, hogy annyi pénzt bőven megért!

   Így csupaszon mondjuk már nem annyira szép (bár kinek mi tetszik), mint még zöldbe burkolva. A puha burkolat amúgy passzentos, peremes, ezért a rögzítéséhez nincs szükség semmiféle ragasztóra, mert csak úgy magától is megáll a helyén.

   Mivel a zsír, vagy bármiféle nem fémes szennyeződés nem igazán vezeti az áramot, bár egyáltalán nem látszottak piszkosnak, attól még megtisztítottam az akkuk érintkezőit, mint ahogy az összes többit is.
   Amúgy elképzelhető hibaokként az derült ki, hogy a két akku közül az egyik beteg. Mármint a töltőben teljesen másképp viselkedtek. Egy töltés kisütés ciklust követően még véletlenül sem voltak azonos merültségi szinten, vagyis biztosan nem egyformák, mire fel kapott a lámpa két egyformát. No nem vágtam pofán, hanem csak kapott a készletből két egyformának tűnő akkut.

   Amennyiben a lámpa újra nekiállna villogni (mindkettőnk érdekében őszintén remélem, hogy ezt nem teszi meg), akkor kénytelen leszek az amúgy masszívnak tűnő kapcsolóját is szétszedni.
   Mint az a lámpa eleje alatti fehérségből kiderül, bekapcsolva tettem a polcra, majd úgy hagytam egészen estig, ezzel tesztelve a beletett csereakkuk egyrészt strapabírását, másrészt az egyformaságukat. Mivel a következő töltéskor a töltő ugyanazt mondta rájuk, így az akkuk cseréje jogos döntésnek ítéltetett.