EMS 10 mérőműszer
(útban volt)

Van bent a munkahelyemen egy pincém, amiben ezer éves kacatokat rejtegetek. Most épp úgy keveredtem oda, hogy egy fogót kerestem, de azt persze nem találtam. Cserébe viszont találtam egy csomó más egyéb kincset. Ezek mind útban vannak, mert ki kell pakolnom ezt a pincét. Első körben haza is hoztam egy kisebb szatyorra való kacatot.
Valaki elkért néhány relét a legutóbbi relés bemutató kapcsán, minek okán, ha sok nem is, de azért keletkezett egy kevéske hely. No de mi lesz, ha idővel nekem is kellenek majd valamihez relék? Érdekes eset lesz látni, hogy végre csinálok valamit! No de mi lesz, ha nem lesz elég relém. Na ezért hoztam haza néhány újabb relés panelt.
No persze nem sokat, mindössze ezt a négyet.
Van ezekben minden! Találtam bennük egy marék LF356-os műveleti erősítőt. De volt a panelokban például ICL8038-as funkciógenerátor IC is. Ebből például hangfrekvenciás funkciógenerátort lehet építeni. Még tiszta szerencse, hogy már van ilyen műszerem!
Az asszony azt mondta szeret, s ezt bizonyítandó azonnal formázott nekem egy szívecskét az elővett forrasztóónból. Az asszony nagyon ügyes, kreatív ahogy manapság mondják. Majd neki is lesz weblapja, de azt majd a gyerek csinálja. A kölöknek több jellemző tulajdonsága is van. Ezek közül az egyik, hogy nagyon lusta. No de hogy ezt a kitől örökölhette...
Ripsz ropsz szétkaptam a paneleket. Ami nem kell, azt ki sem szedtem belőlük! Addig nyomogattam a paneloknak a pákát, hogy kifejezettem megfájdult az ujjam. Elszokott a paraszt a szántástól...
A páromnak tetszettek a szép színes valamik. Szerinte ezekből nyakláncot kellene csinálni. Levágnánk a lábaikat, mert azok szúrósak, lyukat fúrnánk beléjük, majd felfűznénk őket. Vagy karikát hajtunk a lábaikból, s úgy fűzzük őket össze. Ha nagyon unatkoznék, majd megcsinálom.
Na de nézzük végre a műszert! Balra a hordtáska látható, középen hever maga a műszer, jobbra pedig a leírása. Van hozzá kábelkészlet, tápegység, drivert tartalmazó floppy lemez. Háttérben terül el a szokásos rendetlenség, jelen pillanatban viszonylag enyhe formában.
Íme a drivert tartalmazó floppy. Kitettem ide a meghajtó programot, hátha valakinek szüksége lenne rá, bár ez nem valószínű. Ez ugyanis nem egy mai műszer. Valószínűleg már nincs is belőle másik működőképes példány.
Íme a kábelkészlet. Mindig megremeg a kezem, mikor drótot látok. Ez valószínűleg valami telefonos betegség lehet. Rengeteg mindenféle kábelt gyűjtöttem össze az évek folyamán, ami végül a pince egy sötét sarkában végezte. Itt most a banándugók miatt izzad a tenyerem. Valamiért múltkor kellett volna, de nem találtam itthon egy darabot sem.
Komplett leírást is adtak a műszerhez. Biztosan nem volt egy olcsó szerkezet, mert nem lehetett belőle sokat eladni, tehát a fejlesztési költség kis darabszámra oszlott szét. Kifejezetten vezetékes telefont szolgáltató cégeknek készült, belőlük pedig nem sok volt. Jobbra fent az a kék, az a gyártó emberének névjegye.
Mire is való ez a műszer? A telefondrót átviteli paramétereinek meghatározására. Alapesetben a drót jó, lehet rajta telefonálni. Aztán kitalálták, hogy szereljünk PCM vonaltöbbszöröző berendezéseket a telefondrótra. Egy érpárra egy doboz a központban, egy pedig kint a területen, és típustól függően kettő, négy, vagy akár tizenegy telefon vonal is átfér ugyanazon a dróton.
Vagy mondjuk nem fér át! Na olyankor kell ez a műszer, ami leméri a vonali paramétereket. A kapott értékekből megállapítható, hogy mi a hiba, miért nem működik a berendezés. Persze egy területet ismerő öreg szaki mindenféle műszer nélkül is azonnal megmondta mi a hiba, hol a hiba, s mit kell csinálni. Szóval ez a műszer nem pótolja a szakértelmet, illetve a méréshez, annak kiértékeléséhez külön érteni kell.
A kijelző részt ki lehet hajtani a műszerből, mint az fentebb jól látható. Elsőre nem értettem a keretezést, mert öreg vagyok én már az ilyen modern kivitelű gépekhez. Másodikra azért felfogtam a kijelző egyes részeinek csoportosítását. Szintmérő, frekvenciamérő, funkciókijelző, generátor. Pár perc után papír nélkül is sikerült boldogulnom, mert ugye magyar ember a leírást el nem olvassa!
Bal oldalt van rajta két csatlakozó hely. Az alsó a bemenet, a felső a reflektométer. (azért sem olvasom el, hogy mi ez) Jó masszívak ezek a csatlakozók! Egy banándugós csatlakozás örökéletű! Vannak más modernebb műszereink, melyekben már leszoktak a gyártók a banándugóról. Általában egy mini tuchel csatlakozó szerűséget használnak, ami mindennek nevezhető, csak tartósnak nem!
Na itt is vannak a banándugók! Ezeket mindenképp meg fogom szerezni, hacsak nem pont ilyen mérőkábelt keresett valaki az elektro levelező listán. Akkor majd túrok dugót máshonnan. Vannak még rejtett tartalékaim.
Dugasztáp. Itt a címkéje. Persze ahol mérni akarunk, ott biztosan nem lesz áram, tehát valószínűleg van akkumulátor a gépben. Ezt majd mindjárt meg is nézzük.
Számítógépes csatlakozók. Gondolom a mérési adatokat lehet vele átvinni PC-re, meg a PC nyomtatóját lehet használni. Ezt abból gondolom, hogy a műszeren van egy print feliratú gomb. Akár ki is próbálhatnám ezt a funkciót, csakhogy az én számítógépem soros portja olyan lehetetlen helyen van, hogy inkább mégse.
A csatlakozók szemből. A jobb oldali megy a műszerre, a bal oldali pedig a PC soros portjára.
A kijelző. A szintmérő éppen azt mondja, hogy nincs bemeneti jel. A számláló szerint a kimeneti frekvencia 1.000 hertz. A funkció kijelző nem mond semmit. A generátor kimeneti impedanciája az átviteltechnikában szabványosnak tekinthető 600 ohmra van beállítva.
Így azért jobban látszik, hogy miről beszélek.
Mondom!
Csak ötödikre sikerült lefotóznom az indítóképernyőt. Mire beállt a fényképezőgépen az automatikus fókusz, addigra mindig váltott a kijelző.
Biztosan lehet állítani benne a dátumot, de nem mentem neki a feladatnak. 1992 Hát ez sem ma volt! Mi is volt 92-ben? Barkas volt a céges autóm, egy Amiga A600-as volt itthon a computer, és egy 250-es MZ állt a ház előtt mint jármű. Most Citroen a céges kocsi, IBM PC a számítógép, és van a pincében egy piros biciklim.
Ez itt a műszer neve.
Mint az látható, ez még magyar gyártmány, mert akkoriban még volt magyar műszeripar. 1992-ben még nem a kínai kacatok domináltak a piacon. A piacot még KGST piacnak hívták nem pedig kínainak, pedig a KGST már összeomlott! Csuda dolgokat lehetett kapni ezeken a piacokon...
A Szovjetunió széthullása után a lepusztult utódállamok lakói elhoztak otthonról mindent, amiről úgy gondolták, hogy el lehet adni. Persze eddig is lehetett tudni, hogy tőlünk keletre nem csak Sokol rádiókat gyártanak. De ez egy másik történet... A képen a tápfeszültség bemeneti csatlakozója látható. Ahogy azt mindenhol kellene, oda van írva a tápfeszültség igény, és az is, hogy a csatlakozó széle a plusz, a közepe a mínusz. A Panasonic cuccokra például csak annyi volt írva, hogy "only" azt használjuk amit hozzá adtak.
A jobb oldali kimeneti csatlakozó, és a soros port csatlakozója.
Ezek pedig a bal oldali bemeneti csatlakozók
A szilveszteri szerencsemalacom mindeközben álnokul közelít a kávésbögrém felé. Több oka is van annak, hogy miért is oly nagy az én kávésbögrém.
- alacsony a vérnyomásom, folyton alhatnékom van, kell a kávé
- igen nagy a pofám, ezért éppen illik hozzá az óriásbögre
- lusta vagyok "óránként" kiszaladni kávéért
- vesekövesség miatt megfelelő mennyiségű folyadékbevitel kell

Nem csak én gyűjtögetek a családban, hanem az asszony is ilyen! Én kacatokat, ő pedig macikat gyűjt. Még saját weblapjuk is van a maciknak. Persze ez a medvés lap kicsit el van hanyagolva. Mióta legutóbb hozzányúltam előkeveredett valahonnan vagy száz újabb medve! Ez meg itt balra nem akarta megmondani a nevét!
Az asszony menten segítségül hívta a spanyol inkvizíciót. Már mindent kiszedett a medvéből, de a nevét még mindig nem sikerült megtudni! Mivel már egészen kijött a belseje, ezért ezt az átmeneti tulajdonságát segítségül hívva, elneveztük a macit Fonnyadtnak.
Tök jópofa! A műszaki leírás hátuljába bele van tűzve a driverlemez.
A szerkezet alja. Mindössze néhány csavar tartja össze az egészet. Teljesen egyedi a doboz, kifejezetten ehhez a műszerhez gyártották. Jól össze van szerelve, de nem látszik könnyen javíthatónak.
A hátsó rész kinyitva. Itt van elrejtve egy rakat ceruzaelem méretű akkumulátor. Szóval nem tévedtem az előbb. Varta akkuk vannak benne. Benne vannak már vagy tizenöt éve! Annyi élet mondjuk még van bennük, hogy pár perc töltés után néhány másodpercig működtetni tudják a műszert. Az órákig való töltést most nem forszírozom.
A belső tápegység rész a tápfeszültség bemeneti csatlakozó körül elhelyezve. Valahol belül van egy másik kapcsitáp is. Abból gondolom, hogy valami jól hallhatóan sípol a dobozban.
Egy sor ellenállás és dióda.
A kezelőgombokat is tartalmazó panel. Szép munka, bár számomra egy ilyen bonyolultságú műszer belseje már áttekinthetetlen. Csináltam már én is hasonlót, de annak sem értem a belsejét.
Mivel ez az oldal a kíváncsiságról szól, ezért benézünk a panel alá.
Valami tekercsek, kondik ellenállások, IC-k...
A működtető szoftvert tartalmazó EPROM.
Van itt egy kisméretű transzformátor is. Ha valakit érdekel, hát itt a műszer kezelési utasításából kiszedett kapcsolási rajza. Van benne anyag rendesen!
Benéztem az árnyékoló lemez alá. Az alsó lemez is tele van pakolva.
Ugyanez hátulnézetben.
Emeletes panelszerkezet. Alul van a mérő és a generátor elektronikát vezérlő "számítógép" panel. Manapság ez az egész megoldható egy PIC-kel. A rengeteg integrált áramkör "könnyedén" pótolható a processzorban futó programmal. Egyszer bontottam egy videót, aminek az alsó teljes A3 méretű panelján egy Z80 processzoros számítógép volt, ami "mindössze" arra szolgált, hogy a videó ki tudja kalkulálni, hogy a beletolt bárhol álló kazetta percre pontosan hol tart. No majd nézek is egy ilyen gépet a kukáspiacon!
Húsz éve nagyon örültem volna egy ilyen műszernek, hiszen ez egy:
- hangfrekvenciás millivolt mérő
- hangfrekvenciás sinusgenerátor
- hangfrekvenciás frekvenciamérő
Nézzük meg a műszer működőképességét. Felül azt mondja a beépített frekvenciamérő, hogy 3051 hertzet mér. És tényleg annyit küldtem be a jelgenerátoromból. Az 1 Hz eltérés abból adódik, hogy a generátorom kimeneti frekvenciája nem túl stabil, mondhatni erősen "elsétál" idővel a beállított értékről.
Nézzük meg a generátor rész működőképességét is. Beállítottam 1 kHz-re.
És a frekvenciamérőm annyit is mutat. Jópofa ez a műszer, de nem kell nekem semmire. Nem volt szívem szétverni. Szerencsére sikerült elajándékoznom. Remélem jó (jobb) helyen lesz az új gazdájánál.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...