A megkezdett gépátépítés következő lépcsőjeként, amit csak értem, mindent kiszedtem a gépházból, majd mint valami vadászat eredményét, kiterítettem az elejtett vadakat, akarom mondani alkatrészeket az ágyam előtti szőnyegre. Ezután természetesen egy alapos nagytakarítás következett.

   Most épp egy apró gumikarikát keresek a tápegység ventilátorának tengelyére. Azt ugyan nem tudtam eldönteni, hogy mint porvédő szerepel-e a rendszerben, vagy rezgéscsillapítóként került beépítésre, azt azonban biztosra vettem, hogy pótolnom kell, az eredeti ugyanis annyira megkeményedett, hogy mikor megnyomtam, akkor apró darabkákra tört.

   A nemes célra, mint a gépházban immáron egyedüliként megmaradó, HDD rack fogadására szolgáló keretben azonnal keletkezett egy apró hiba. Mikor megláttam, hogy az amúgy is lassú mederben csordogáló projectet lassítandó, letörött a rugó végét megtámasztó aprócska pöcök, mindjárt két megoldás is kezdett bennem körvonalazódni. Na most az egyik az volt, hogy úgy, de úgy összetaposom ezt a szart...

   Míg a másik az, hogy valami végtelen nyugalommal előszedem az asztalfiókból a Miniplexet, majd túrok a dobozaimból egy a segedelmével kifúrt lyukba passzoló picinyke csavart.
   Ami ebben a számítógép átépítési projectben számomra a legmeglepőbb volt, az talán nem is annyira a közben felmerült valószínűtlen mennyiségű és témájú probléma, hanem az, hogy én ezt micsoda türelemmel viseltem.
   Már úgy értem ahhoz képest, hogy mennyire tudom utálni a megoldhatatlannak tűnő problémákat. A problémák persze csak azért tűnnek megoldhatatlannak, mert részemről nem igazán értek a számítógéphez. A hardveres része még csak hagyján, de a szoftveres...
   Már csak ebből az utóbbi mondatomból is sejthető, hogy még csak most jön a feketeleves. Megmaradva még egy apró pillanatra a hardveres problémáknál, az alaplapot a helyére beszerelve, az előlapi kábeleket és persze a tápegységet rákötve, nem indult el a rendszer.
   A power gomb megnyomásának hatására egy pillanatra ugyan megmozdult a tápegységben a ventilátor lapátja, de aztán semmi. Egy ilyen hiba okának kiderítése, pláne annak tükrében, hogy 12 éves az alaplap, valamint épp az előbb raktam össze a tápot apró darabjaiból, szóval ez aztán tényleg nem látszott egyszerű feladatnak.

   Na most ha az ember mindenféle dolgokat javít, vagy szed szét, akkor egy idő után (szerencsés esetben) kialakul benne egy különös érzék, ami segít felfedezni az olyan apró, azonban a működést megakadályozó problémákat, mint amit ezen a képen is látunk.
   Jelen esetben a PC házának gyártója úgy gondolta, hogy mivel néhány alaplapi csavar helye fix, azokat nem a drága (amúgy a jobb alsó sarokban látható menetes lyukba tekerhető) réz távtartóval oldja meg, hanem egyszerű sajtolással.
   Itt aztán mindjárt felmerül az emberben a kérdés (már ha van szeme az ilyesmire), hogy vajon hozzá fog-e érni az a lejtős vaslemez az alaplaphoz. Természetesen hozzá, hiszen össze van húzatva egy csavarral.
   Na most a probléma másik résztvevője az alaplap, illetve az ő gyártója, aki úgy gondolta, hogy semmi problémát sem fog okozni, ha az egyik vastagabb lábú alkatrész panelből kilógó lába nem egy, hanem két milliméterre lóg ki.
   Mikor az említett kissé túllógó alkatrészláb a lejtős fémlemezzel összetalálkozott, akkor nemcsak a számítógép (illetve a túlterheléstől valószínűleg a tápegység) fagyott le, hanem egy jó időre a mosoly is a szerző arcáról.

   Mivel a rádugott, még az előző géphez illeszkedő beállításokkal rendelkező XP-nek esze ágában sem volt a számára új alaplapú gépen elindulnia, ezért a hardver teszteléseként CD-ről bootoltam egy MiniPE rendszert.
   Bár úgy néz ki, hogy működik, ez azonban nem volt ilyen egyszerű. Egyrészt egyik videokártyám sem stimmelt az új alaplapba, mert bár mindkét kártya csatolófelülete újabb a PCI busznál, azonban egyik sem PCI Express felületű.
   Ezt a problémát úgy sikerült átlépnem, hogy lementem a pincébe, majd miután az összes szekrényem feltúrása után sem találtam PCI slotba illő videokártyát, kénytelen voltam kiszedni azt egy nagyon a pince mélyére rejtett ősi Compaq számítógépből.
   Na most a másik probléma az volt (mert ugye ezek csőstül jönnek), hogy sem a BIOS-t, sem a képen látható oprendszer rendszerválasztó menüjét nem lehet kezelni sem egérrel, sem USB csatolófelületű billentyűzettel.
   No de mit nekem újra leszaladni a pincébe egy PS2-es billentyűzetért, mikor épp benne vagyok a rohangálásban. Amúgy az asztalomon lévő (mármint a gépemhez eredetileg használt) billentyűzet is PS2-es, csak ugye annak nem lehet kifűzni a kábelét az asztalból.

   Mivel annyi minden történt, hogy azt még felsorolni is sok, így még egy hét sem kellett hozzá, hogy teljesen kimenjen a fejemből az ok, hogy mégis mi a csudának hoztam ki a hallba a DELL gépet.
   Utólag (mármint a cikk írásakor) belegondolva, valószínűleg azt ellenőrzöm vele, hogy elindul-e egyáltalán egy másik gépen a korábban másolt oprendszer. Mivel a monitoron igen szerencsétlen módon nem látszik semmi, így sem azt nem tudom, hogy ez valóban így volt-e, sem azt, hogy ha így volt, akkor mi lett az eredmény.

   A tartalékgépen persze kipróbálhattam volna a dolgokat, és akkor nem kellett volna kihozni a szobából az előbb látott DELL-t, azonban a tartalék gép az eredeti alaplapjával - a púpos elkói miatt - nem indul, míg a jobbra látható alaplap (ezt vettem ki az előbb a gépemből) még nincs beleszerelve. Itt aztán rögtön két újabb dolog is felmerült.

   Másrészt pedig az, hogy ha nem rakom össze a tartalék gépet, de menten, akkor nem lesz min leveleznem, illetve utánanéznem a hibaüzeneteknek, mire fel ha csak félig is, de azért valamennyire működőre összeraktam a tartaléknak szánt gépet.

   Ez itt a fő gép, amit ha csak ideiglenesen is, de félretettem. Aztán tök jól elvoltam vele, hogy egész héten ezt a kettőt cserélgettem. Persze - mint azt már említettem - lehetett volna csinálni másképp is, de az úgy van, hogy már mindig csak így utólag okos az ember...

   Az persze mentségemül szolgál, hogy ennyi felmerült problémára egyszerűen képtelenség volt felkészülni. Ahhoz képest, hogy az első egyben megvett gépet kivéve, eddig még mindegyik PC-met magam szereltem össze, vagy dobozoltam, vagy építettem át ki tudja hányszor, és ugyan akadtak már közben gondjaim, azonban ennyi, ráadásul egyszerre még nem.
   Most például az van, hogy beadta a kulcsot ez a már amúgy is eleve dögledező félben lévő 2,5-ös SATA HDD, ami amúgy épp megfelelt volna arra a nemes célra, hogy a mindenféle elvetemült javítási ötleteimet ne a nagyon, hanem ezen a kicsi vincseszteren próbáljam ki.
   Szétkaptam, lemostam, majd megfeszítettem az érintkezőket, s az összeszerelés után örömmel konstatáltam, hogy a műtét sikerült. Tulajdonképpen (majdnem) minden sikerült amit csináltam, de sajnos minden csak azután, miután rájöttem, hogy elsőre (vagy sokadjára) miért nem. Meséljek még egy érdekes történetet? Na jó, de Te akartad...

   Ez itt az az ágy aminek még csak a közelébe sem mehetek semmiféle PC alkatrésszel, merthogy egyrészt éjjelente itt alszom, másrészt ide vetem le magam dacosan, akarom mondani gondolkodni, mikor épp nagyon elakadok valamivel.
   Szóval az úgy volt, hogy az eddigi gépeimen eddig még sosem volt bekötve az előlapi USB. Ennek oka egyrészt az, hogy hajoljon le hozzá a fene, másrészt pedig az, hogy ha mégis bedugnék oda valamit, akkor olyan egyszerűen nincs, hogy az asztal mögé betolt gépet eltakaró ajtót rá ne vágjam. Az meg ugye vagy az USB aljzatot nyírná ki, vagy amit épp beledugtam.
   Most viszont valamiért úgy döntöttem, hogy ha már úgyis ott a kezemben az alaplap könyvecskéje, előttem a gép az előlapból hátralógó kábelekkel, akkor ugyan miért ne kerekíteném végre egésszé ezt is. Ráadásul az új egy olyan alaplap, aminek hátra csak két USB csatlakozója van, ellenben az alaplapon van további hat, amiket ugye akárhova ki lehet kábelezni.
   A plusz kettes hátsó kivezetést egyrészt azért tettem bele, mert kell, hiszen általában négy USB kábel van rádugva a gépemre, másrészt pedig azért, mert az alaplapi kettő épp a LAN csatlakozó alatt van, ráadásul egymás alatt. Szóval kényelmetlen beledugni (így szétszedve is) egyszerre az egeret és a pendrájvot.
   Eme szép hosszú felvezetés után, lassacskán csak eljutva a megemlítendő problémáig, szóval az úgy volt, hogy az egér be volt dugva hátra, azonban a CD lemezről bootolt MiniPe rendszer alól még csak meg sem mozdult a pointer!
   Levetettem magam az ágyra, majd elkezdtem olyanokon törni a fejem, hogy mondjuk az lehet a hiba, hogy a lemezről bootolt oprendszerben nincs drájver a nálánál modernebb alaplapi USB vezérlőhöz.
   A hiba (nem tudom, hogy szerencsére-e) ennél sokkal triviálisabb volt. A belső 6 darab USB port közül az egyik hibás, és én - amilyen szerencsés alkat vagyok - épp azt fogtam ki.
   Na most szó nincs róla, hogy az USB portba dugott egérrel kapcsolatos élményeim itt már véget is értek volna, ugyanis idővel, mikor már nagyon zavart az egér rövidke, illetve az asztalon előttem keresztben átvonuló kábele, átdugtam a dugót a frissen bekötött előlapi USB aljzatba. Na innentől kezdve jöttek aztán olyan csodák...
   Épp nagyban a BIOS-ban machináltam valamit, mikor is észrevettem, hogy annyira belassult a gép, hogy már több másodpercet is várnom kell egy-egy gombnyomás eredményére. Nem ragozom tovább, hiszen mint az sejthető, ebben az előlapi USB csatlakozó volt a ludas. Azt kikötve, vagy akár csak kihúzva belőle az egeret, azonnal helyreállt a rend.
   Itt aztán mindjárt meg is gyanúsítottam magam, hogy én nyírtam ki az USB portot a hibás előlapi csatlakozóval, azonban mivel még fel voltak dugva a helyükre a kábelek, egyértelműen kiderült, hogy nem. Az előlapi csatlakozó a rossz, aminek helyére a hátlapit dugva, annak innentől kedve mindkét aljzata rendben működik.

   Mikor megláttam a nyakamon azt a meghatározhatatlan színű foltot, elsőre azt hittem, hogy összekentem magam valamivel. Az mondjuk igaz, hogy sokat emlegettem a gigabájtokat, de annyira azért nem, hogy véraláfutás keletkezzen tőle a gigámon. A folt szerencsére néhány nap alatt elmúlt.

   Az előlapi USB csatlakozó hibája okán, a szintén az előlapra kivezetett hangkábeleket már meg sem próbáltam bekötni. Majd lesz hátul egy plusz csatlakozás, amire a rádióépítős project kapcsán lesz szükség. Legalábbis remélhetőleg.

   Annyi probléma jött össze, akarom mondani szép sorjában egymás után, hogy a felét még ezen rettenetesen hosszúra sikeredett cikk ellenére is sikerült kihagynom. Már úgy értem, hogy az elmesélésüket.
   Hogy minek van a laptop ilyen hülye helyen? Egyrészt azért, mert már csak itt fért el, másrészt pedig azért, mert a tartalék gépem (ezt használtam a mostani átépítés előttig) valamiért olyan lassan írja meg a bootolható pendrájvot, hogy nem győztem kivárni. (amúgy a laptop is)
   Ráadásul nemcsak lassan csinálta, hanem miután végzett, esze ágában sem volt róla elindulnia! Itt aztán megint az jött, hogy mindenféle csalafintaságokkal próbálkoztam, melyekkel úgy szaladt az idő, hogy igen hamar sikerült eljutnom odáig, hogy a végén már azt sem tudtam, hogy milyen nap van.
   Mint ahogy a többi problémának, úgy ennek az USB-ről nem, vagy csak részben bootolós mizériának is igen egyszerű volt a megoldása. Egyértelműen a régi gépem alaplapja a ludas, az új gép ugyanis minden gond nélkül bootol ugyanarról a pendrájvról, amiről a régi alaplapú nem. Mire én erre rájöttem... Már csak azért is nehéz volt, mert mint az a képen látható, az új alaplapú gép van félretéve, és a régi van fent az asztalon.

   Íme a szerző ebédje. Ebéd után aztán - a szokásos leesett vérnyomással - ha lehet ezt egyáltalán még fokozni, annyira sem fog az agyam, mint reggel frissen. Vagy épp ellenkezőleg! Már úgy értem, hogy rásegít a probléma megoldására a túlzott nyugalom. Hogy miről van szó már megint, illetve még mindig?
   Nos arról, hogy az új gépen nem hajlandó elindulni a régi oprendszer. A hiba oka már úgy nagyjából tudott volt, míg a megoldás egy kissé még váratott magára, ugyanis egyrészt nincs benne a régi rendszerben az új hardverhez illő driver csomag, mert az még csak SP2-es, másrészt nincs itthon hármas szerviz pakkal integrált telepítőm.
   No de mit nekem lehúzni egyet az Internetről, mikor a régi gépem épp csak valami tákolmányi szinten leledzik. Miután ezzel megvoltam, na akkor jött elő az a probléma, hogy a régi géppel, ami azért úgy ahogy működik, nem tudok CD-t írni, és még ha tudnék sem érnék vele semmit, mert az SP3-al integrált XP telepítő nem fér rá egy CD-re. (mint az később kiderült, természetesen ráfér) DVD-t meg ugye pláne nem tudok írni! Már előre látom, hogy ennek az lesz a vége, hogy átnézem az összes CD és DVD lemezmeghajtómat, és ami csak egy kicsit is nem működik, az mind megy ki a szemétbe!

   Lemezre írt telepítő híján úgy lett feloldva a probléma, hogy most épp USB-ről telepszik a gépre az XP. Ehhez persze az is kellett, hogy előbb még rájöjjek, hogy az új gép már képes pendrájvról bootolni. Eddigre persze már rég lecseréltem a bootolható pendrájv írására szolgáló Yumi nevű programot egy Rufus nevűre, bár végül is nem a Yumi volt a hibás.
   Amit a képen látunk, az bizony még egyáltalán nem az éles rendszer piszkálása, mert mielőtt annak nekiestem volna, elvégeztem néhány tesztet. Most például azt tesztelem, hogy felmegy-e az új gépre az SP3-as XP. Jelentem igen!
   Szóval szó sincs róla, hogy ne lennének fejlemények, illetve haladás, de csak nagyon apró lépésenként, és mindenféle általam még sosem látott, pláne eszement problémák elhárítása után történnek meg a dolgok. Mert ugye most is mi jött már megint közbe?

   Bár a szűz telepítés sikeres volt, azonban az élő rendszert nem lehet frissíteni, mert a telepítő a futása közben valami olyan felbontást szeretne a videokártyától, amire az nem képes.
   A problémának utána olvasva, ez inkább a monitor hibája, azonban erre rácáfol, hogy miután tettem a gépbe egy PCI-E slotos videokártyát, a hiba azonnal megszűnt, míg előtte semmi sem használt! Hiába létezik a VGA módban történő indítás lehetősége, hiszen ez a telepítőről történő bootoláskor nincs.

   Most épp egy újabb rendszermentés folyik, az immáron újra működő kicsi SATA HDD-re. Mi az, hogy minek? Azt meséltem már, hogy más problémák is vannak, mint amiket eddig felsoroltam? Mi az hogy nem? Látom nem figyelsz...
   Szóval az úgy volt, hogy a rendszert valamelyik erre szolgáló programmal az új, a régi 250 giga helyett immáron 1TB kapacitású wincseszterre átklónozva, nem tetszett az egyes partíciók mérete.
   Mert ugye minek egy XP rendszernek 1TB-nyi hely? Mivel már eleve csak 250 gigásra csinálta (klónozta) a program a meghajtót, így létrehoztam mögötte egy másik partíciót. Miután rájöttem, hogy ez így nem tetszik, megpróbáltam átméretezni. Na itt aztán újra kiborult a szaros bödön!
   Volt itt minden, csak amit akartam, az nem akart összejönni... Két (sőt több) partíció kezelő programot is kipróbáltam, de mindkettő csúfosan elhasalt a feladaton. Az egyik konkrétan teljesen szétcsapta a merevlemezen található adatokat. Na ezért az újabb mentés, hogy mikor kísérletezek, akkor nehogy valami olyasmit tegyek tönkre, ami aztán hiányozni fog, illetve csak nehezen pótolható.
   Hogy mégis mit jelent az előbbi mondatomban a "nehezen" jelző? Nos azt, hogy míg az operációs rendszert egy nagyméretű HDD-re sokáig tart klónozni, addig erre a kicsire (a 2,5-ös SATA HDD csak 75 gigás) sokkalta előbb megvan.
   A klónozó progi ugyanis igen intelligens, még csak zokszava sincs miatta, hogy a célmeghajtó harmad akkora méretű, mint a klónozandó forrás. Már persze csak akkor, ha amúgy az adatmennyiség átfér a kisebb meghajtóra.
   A partíció átméretezős háttérproblémának végül az lett a megoldása, hogy méltóztattam utánanézni az interneten a partíciónáló programoktól kapott hibaüzenetnek.
   A régiek helyett frissen beszerzett AOMEI Partition Assistant (amúgy ingyenes) program aztán már mindenféle nyekkenés nélkül méretezte át bármely partíciót. No de mire én ehhez a megoldáshoz eljutottam...

   Bár a mindenféle programok lassú futása közben - amolyan pihentető háttérfeladatként - többször is nekifutottam a heverőm felszabadításának, azonban minden ez irányba tett kísérletem csúfos kudarcba fulladt.
   Itt aztán állt még egy nagy csomó kép, amikkel bár sokáig szemeztem, de végül majdnem mindegyiket letöröltem, ugyanis zömük azt ábrázolta, hogy pontosan mekkora rendetlenséget is csináltam a lakás többi pontján. Bár egyáltalán nincs vele mit dicsekednem, de attól még elárulom, hogy valami eszetlen nagyot!

   Mivel épp ott tartottam, hogy most aztán már tényleg kell egy PCI-E slotos videokártya, ezért (a kép készültéhez képest legalábbis) még valamikor tegnap este nekiestem az Internetnek, s amit csak lehetett, megpróbáltam minden ez irányú információt magamba szívni.
   Végül az jött ki eredményül, hogy bár lehet relatív olcsón is kapni, azonban nekem semmi szükségem sincs semmiféle 3D funkcióra. A 3D hatások kiszámolásának eredményeként létrejött hőre pedig pláne nincs szükségem!
   Ezen gondolatmenetet követve esett a választásom az elérhető legolcsóbb PCI-E slotba való kártyára, ami végül is egy használt, passzív hűtésű, 128 megás NVIDIA GeForce 6200-s lett, mindössze 1.700 forintért.
   Az árat valószínűleg az is lenyomta, hogy ennek a kártyának csak DVI csatlakozója van, illetve alacsony profilú gépbe való, ezért a magasba bele sem megy, míg rajta a hátsó lemez. No de mit nekem egy kis reszelés...

   Mely kérdés feltevése után, miközben odafent a lakásban épp nagyban frissül immáron az éles Windows egyik verziója, a szerző a pince hűvösében turkál a dobozaiban. Na most a hűvöshöz képest, mire végeztem a számítógépes lomjaim áttekintésével, úgy, de úgy megizzadtam, hogy végül kénytelen voltam letussolni.

   Na most az izzadásnak lehetett oka az a kedves kis történet is, hogy mikor turkálásaim közepette a földre borított kupacból egy alkatrész menekülni látszott, akkor elkaptam, majd bedobtam a többi közé.
   Ezen aztán mind a szerző, mind pedig az általa pusztakézzel elfogott hatalmas fekete pók igencsak meglepődött. Én mondjuk konkrétan majdnem beszartam a rémülettől, de ezt a részt az intimitása okán inkább nem mesélem el...

   Más irányú kutakodásaimnak ellenben az lett az eredménye, hogy meglehetős mennyiségű PC-be való kártyáról bontott, illetve házba való csupasz lapot sikerült előkerítenem.
   Ennyi lapocskára persze semmi szükség, ha csak úgy nem nézem a dolgot, hogy lehetőleg a legalkalmasabb anyagból dolgozzak. Illetve némi átalakulás okán szükségem támadt néhány plusz zárólemezre. Mert ugye eddig egy mini ATX alaplap volt a gépemben, most meg nem mini lett.
   A hátlapi lyukakat legutóbb némi laminált padló felhasználásával tömtem be, most viszont nincs kedvem a fafaragáshoz. Illetve az úgy van, hogy eddig a gépház alján volt a rés, most meg ugye elszórva. Épp mint ahogy a szerző figyelme is a rengeteg apró részlet között...

   Tesztként egy polcról leemelt wincseszteren talált, valaha félig már összerakott rendszert álltam neki frissíteni, s csak miután azt sikerült, illetve sikeresen lefutott, csak akkor engedtem rá a javító telepítést egy éles rendszerre, de még ekkor is csak arra, amit a kicsi SATA meghajtóra húztam át.
   Na ekkor jött elő az a hiba, hogy nemhogy nem tudtam elindítani a javító telepítést, de még csak fel sem kínálta a Windows telepítője ezt az opciót! Ez egy akkora sokk volt, hogy újra ráment néhány órám a probléma megoldására.
   Végül az hozta elő belőlem a megoldást, hogy még emlékeztem néhány az utóbbi időben történt eseményre. Az egyik ilyen esemény az volt, hogy az új gép (a régivel ellentétben) indításkor kiírta, hogy érvénytelen, vagy nem találja a boot.ini fájlt, ami amúgy nem szükséges a rendszer elindulásához. Hogy véletlenül, vagy tán készakarva törtöltem le, azt most egyrészt hagyjuk, másrészt mivel régen történhetett, így erről mára már fogalmam sincs.
   A másik megmaradt emlékem az volt, hogy mikor (amúgy csak pusztán kíváncsiságból) utánanéztem a boot.ini fájlnak, akkor olvastam a tartalmában, hogy Microsoft Windows Professional.
   Mikor meg rákerestem a neten a javító telepítésről szóló témákra, akkor azt olvastam, hogy ez a lehetőség csak a Home és a Professional verzióknál (meg ki tudja még melyik másikaknál) lehetséges.
   Ebből a háromból sikerült összeraknia a tudatomnak azt a kérdést, miszerint elképzelhető-e, hogy a Windows telepítője a boot.ini fájl tartalmát lekérdezve állapítja meg az oprendszer típusát? Nemhogy elképzelhető, hanem ez egyenesen így van!
   Miután a szűz telepítésű Windows boot.ini fájlját átmásoltam az eddig nem frissíthető Windowst tartalmazó meghajtók gyökérkönyvtárába, náluk is azonnal megjelent a telepítőben a javítási lehetőség választása.
   Számomra ez volt az elmúlt hét legnagyobb csodája! Már úgy értem az, hogy erre ennyi (mármint kevéske) tudással magamtól sikerült rájönnöm.

   Most épp azon töröm az okos kis buksimat (valójában persze hülye és nagy fejem van), hogy mi lenne, ha nem egy lapocskával tölteném fel a PC hátulján tátongó rést, hanem ezzel az időközben csak úgy mellékesen a pincében talált dupla USB kivezetéssel. Hogy ebben már megint mi az okosság?
   Nos az, hogy a számítógépem az asztal mögött lévén, annak hátuljába kábelt bedugni csak az asztal alatt fetrengve lehetséges. Akkor meg már ugye legyenek azok az USB aljzatok a gép alján, ne pedig húsz centivel fentebb, épp a LAN csatlakozó aljzata alatt. Mert ugye ha látom a lyukakat, akkor azért mégiscsak könnyebb beléjük találni a dugókkal.

   Ez a kiindulási állapot, amit át szeretnék varázsolni olyanra, mint amit épp az előbb vázoltam fel. No de ezt már nem ma. Illetve ma, csak nem most, mert már hajnali fél egy van.
   Gondoltam lefutott a frissítés, kikapcsolom a gépet, és már zuhanok is be az ágyba egyrészt aludni, másrészt megálmodni a továbbiakat. Mikor ránéztem a képernyőre, hogy lekapcsolhatom-e a gépet, na éppen akkor írta ki, hogy ez az amit semmiképp se tegyek meg vele a frissítések telepítése közben.