Flexibilis cső
(nem lesz hosszú)

Ma erről a valamiről lesz szó, amit a népnyelv egyszerűen csak flexicsőnek hív.
Elmeséljem, hogy hogyan került ide? Tudod, hogy úgysem úszod meg...

Szóval az úgy volt, hogy amivel épp foglalkoztam, az már nagyban az ablakban
száradt, miközben én magam is, mert sikerült magamat összefröcskölnöm
a mosogatása közben. Ha meg már úgyis vizes voltam, gondoltam
takarítok egy kicsit. Az asztalt azért húztam el a faltól, mert
tudtam, hogy mivel ez nálunk csak nagyon ritkán
történik meg, biztosan van mögötte kosz.

Ez annyira így van, hogy a lába alatt így nézett ki a kő.

Ha meg épp nem volt ott az asztal, akkor a keletkezett
helyre ugyan miért is ne húztam volna át a hűtőt?

Ami konkrétan azért történt, hogy lefújhassam
penészölővel az eddig hozzáférhetetlen falat.

A hűtő alatt úgy nézett ki a kő, hogy csak ezt, vagyis a már feltakarított
állapotot merem megmutatni. Persze az is lehet, hogy a munka
hevében egyszerűen csak elfelejtettem fényképezni.

Miután mindent visszatettem a helyére, felsöpörtem, felmostam, s már épp azon
voltam, hogy most aztán tényleg megiszom a jól megérdemelt sörömet, akkor
derült ki, hogy mind a sört, mind pedig a fényképezőgépet egy olyan
ponton felejtettem, amit a küszöbön billegve nem érek el.

Gondoltam míg a konyha szárad, illetve ha már úgyis ott hever az előszobában
a felmosóvödör, akkor feltakarítom a budit is. Szóval az úgy volt, hogy
kezdetben a plafonon található barna foltnak tulajdonítottam
a sarokban a földön található apró szemcséket.

Később viszont rájöttem, hogy a vizet a vécétartályhoz szállító flexibilis cső a ludas.
Mivel már tavaly is azt mondogattam magamban, hogy ezt mielőtt elszabadul, még
mindenképp az előtt kellene kicserélnem, illetve azért, mert épp a minap néztem
át, hogy mégis mennyi apró projectet hagytam félbe, s azok egyrészt mennyire
sürgősek, másrészt mennyire nyomasztanak, szóval itt már nem volt
mese, ezt a problémát most azonnal kellett orvosolnom.

Bár megpróbáltam magam másfelé irányítani, de mivel még erősen csöpögött a
víz a joystick alkatrészeiből, vettem a kabátom és megindultam az OBI felé.
Mivel az utóbbi időben keveset mozogtam, nem biciklivel, hanem gyalog.

Bár az OBI sincs messze, azonban nem jutottam el odáig, mert mindössze tőlünk
két saroknyira sikerült találnom egy olyan boltot, ahol árulnak flexibilis csövet.

582 forintomba került, ami egy árvíz okozta kárhoz képest mondhatni semmi.

Azt persze nem tudom, hogy ez a rozsdásodás mekkora veszélyt jelent (már ha jelent
egyáltalán), hiszen ha valami, akkor a vízvezeték szerelés, na az nem az én világom.

Ez itt a cső másik vége. Na most ez hiába néz ki rosszabbul az előzőnél, ez a fele
mégsem olyan veszélyes, mert ha itt durranna el a cső, akkor a víz nem kifelé,
hanem egyenesen a tartályba zúdulna, ami mikor túlfolyik, automatikusan
öblít. Ezeket a dolgokat azért tudom, mert a múltkor már átestem némi
kényszerű önképzésen, mind az öblítő, mind pedig a töltőszelep
kapcsán. És még a lehúzót is meg kellett reparálnom!

Íme az új cső, amint épp a létra kampósszegén lóg.
Én meg csak úgy általában a feladataim elől.

Mikor ezt az új csövet felszereltem, akkor kezdett el érdekelni, hogy mi lehet benne.
Mitől van, hogy hajlékony is, meg masszív is. Legalábbis remélem, hogy masszív.

Na most az előbb még csak egészen apró rozsa alapú pöttyöcskék voltak a sarokban,
csak azóta valami marha a vécétartály teteje által összegyűjtött port is odaseperte.

Ez egy mondhatni alig rosszabb állapot, mint ahonnan fél órája elindultam.

No de mit nekem egy kis takarítás, ha egyszer épp kéznél volt a felmosó vödör?
Az persze igaz, hogy a partvis a spájzban maradt, a konyha pedig még nem
száradt fel, azonban az is igaz, hogy a sepregetés helyett a porszívót
talán még egyszerűbb is bevetni. Csak ugye ha már porszívózik
az ember, akkor azt nem lehet úgy, hogy csak kicsit, vagy
csak egy adott helyen, hanem akkor már mindenütt
meg kell tologatni! Ez már csak egy ilyen nap...

Miután a fürdés után mind magam, mind a konyhakő, mint pedig az ablakban
napoztatott alkatrészek megszáradtak, összerakhattam végre a joystickot.
Itt aztán mindjárt meg is feledkeztem a flexicső boncolós projectről.

A monitor célú erősítőmről történő álmodozásomból a valóságba,
az ablakban elhelyezett kincsek rántottak vissza. Másnap...

Nyitásképp megtekintettem a fürdőszobában azokat a flexibilis csöveket, melyekkel
a bojler van bekötve. Bár itt sokkalta magasabb szokott lenni a páratartalom, mint
mondjuk a budiban, de ezeken a csöveken egy pöttynyi rozsda
nem sok, még annyi sem található!

Ezt a panelt pusztán azért vettem meg a piacon, mert hátha egyszer szükségem
lesz nyákba forrasztható BNC, illetve RCA harang csatlakozókra.
Szerintem azt a száz forintot, azt mindenképp megérte.

Épp mint ahogy ez a másik dobozka is megérte a maga százasát.

Innen nézve nehéz megítélni, hogy jelent-e bármi veszélyt a rozsdásodás.
Én magamtól azt mondanám, hogy ennyi még biztosan nem, csak ugye
elég csak arra gondolnom, hogy mennyi kárt tud okozni egy
árvíz, mire fel máris elbizonytalanodtam.

Mert ugye ha elrohad az a rész, ami odafogja a fémharisnyán belül található csövet
a hollander fogta belső fém csőhöz, akkor abból egészen biztosan árvíz lesz.
Ez amúgy egy általános hiba. Mármint a flexicső eldurranása. Hogy
aztán ez azért van, mert ez egy nem is annyira jó találmány,
vagy vannak belőle ócska darabok, esetleg a melósok
nem kímélik szereléskor, azt én nem tudhatom.

Ez a fémszálakból szőtt harisnya annyira szép...

Bár komolyan rezgett a léc, hogy fogom és leviszem a pincébe, ahol
is hosszában kettéflexelem, azonban ezen tervemről
kisvártatva sikerült magamat lebeszélnem.

Szerintem ugyanis az is éppen elég lesz, hogy kettévágom a csövet.
Bár jól vitte a fogó, de azért kellett neki nyomni rendesen.

Erről az állapotról annyit tudok elmondani, hogy volt annyi eszem,
hogy ezt a műtétet nem a cső felszerelt állapotában követtem el.

Hogy jobban lássuk a csövet, vissza kell tolnom rajta a fémszálakból font harisnyát.
Ekkor történt, hogy bár eltűnt valahol Amerikában, de ettől még kijött a testvérem.

Már úgy értem, hogy így.

Kívül fémharisnya, belül KPE cső.

Kénytelen voltam levágni róla a hollanderes részt,
mivel nem tudtam tőle hátratolni a fémharisnyát.

Itt aztán menten neki is álltam azon elmélkedni, hogy
vajon mire lenne használható ez a darabka valami.

A csőből le lehet szabni egy (vagy akárhány) ilyen
apró karikát, melyek bevethetőek távtartóként.

Az immáron üres fémharisnya pedig nagyszerű árnyékoló
lehet valami érzékeny elektromos berendezésben.

Mivel egyik ötletem sem nyerte meg tetszésemet, így
ahogy volt, kivágtam a maradványokat a szemétbe.

Mivel nem tudtam elképzelni a helyzetet, mikor is éppen ilyen méretű hollanderekre
lenne szükségem, így ezek is rövid úton a szemetesben végezték. Pláne azért
is, mert ugye nem lett volna egyszerű kifúrni belőlük a csővégeket.
Miután rendet tettem, egyszer csak hiányérzetem támadt.
Tébláboltam összevissza, megnéztem az összes
helyszínt, de nem ugrott be, hogy mi
maradt ki. Meglepő, de az ebéd!

Balra héjában sült krumpli, tepsiben sült hús, gomba, zöldségek, míg jobbra
a tegnapról megmaradt tartármártás látható. Bár elsőre úgy voltam vele,
hogy ezek nem igazán illenek össze, azonban mire végeztem
velük, addigra sikerült egészen jól összeszokniuk.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.