Kismagnó
(csak azért vettem, hogy belenézhessünk)

Ennek az apró magnónak mindössze ötszáz forint volt az ára. No persze vehettem volna ezen a pénzen mondjuk fagyit is, csakhogy egy kissé már így is túlsúlyos vagyok. Ez utóbbi egészen biztos, hiszen annyian szokták mondani:
- Géza! Te nagyon súlyos vagy!
Lényeg a lényeg! A mai napon ez a szép kis magnócska (nekem legalábbis teszik) fog áldozatul esni No de nézzük csak meg, hogy mi bújt el a villás alatt?
Nos igen, ez a magnó, ez bizony Philips. Sebaj! Egyrészt nekem még így is tetszik, másrészt pedig úgyis elpusztítom.
Ennek is legalább olyan lüke, vagy mondjuk inkább úgy, hogy egyedi kazettája van, mint a minap boncolt másik kismagnónak. Sajnos kazettát azt nem adtak hozzá a piacon, így a készülék működését nem tudom kipróbálni.
Íme a vezérlő gombsor. Nem sok mindent lehet róla mondani. Beszéljünk inkább az alanti képen látható matricáról, mely felfedi előttünk a magnó tulajdonosának kilétét. Úgy általában semmi szükség egy ilyen címkére, azonban költözéskor kifejezetten jól jön, pláne ha több embernek is ugyanolyan eszközei vannak.
Ilyenkor ráragasztunk a szomszéd asztalnál ülő kolléga székére egy matricát a nevünkkel, s költözés után azonnal van egy olyan székünk aminek a sajátunkkal ellentétben még jók a kerekei. Vagy ha lusták vagyunk kidobni a szemetet, akkor bedobozoljuk és felcímkézzük. Ha három emeletes épületbe költözünk, akkor ráírjuk, hogy 5. emelet 612-es szoba. Ezzel már meg is szabadultunk a szeméttől! Persze azon az áron, hogy az őrületbe kergettünk egy szállítómunkást. Ilyenkor azért figyeljünk oda, hogy a dobozba legfelülre mindenképp egy kollégánk jól azonosítható tavalyi naptárját helyezzük el, hogy idővel mindenképp ráakadjanak az elkövetőre.
Philips...
Én nem szeretem a gépeiket. Valahogy mindig csak a bóvlit láttam tőlük. Az persze megeshet, hogy ez csak valami rossz emléknek köszönhető hibás beidegződés. Például mindig csak a bóvlit láttam tőlük...
Szegény szemünk mit lát?
Itten nem lesz dugasztáp!
Belemegy a drót a dobozba,
Ott lakik benn a trafócska!

Azon gondolkodom, hogy ezentúl minden egyes szétszedtem cikkben elhelyezek egy, esetleg több, esetleg több tucat versikét. No de ennyire szemét még én sem lehetek! (csak a rímeim)
Hoppá! Milyen szépek a gombok... Ha neked is tetszenek, akkor tekintsd meg a gombgyűjteményemet. Nem is oly régen boncoltam egy Philips orsós magnót, melyen ehhez hasonlóan szép gombok voltak. Valószínűleg volt egy külön szépgomb tervező mérnök a Philips műveknél. Persze így hirtelen nem is tudok csúnya gombot felemlíteni. Talán csak a ZK 100-as sorozatú orsós magnók élgombjai voltak kifejezetten randák.
Ez itt a kazettaajtó. Egyszer volt nálam egy magnó javításon, aminek nem találtam a kazettaajtó nyitógombját. Mivel a kazettaajtó kilógott a gép széléig, így ott nyitottam. Nem kellett erőltetni, csak az ujjaim óvatos sodró mozdulatával ki lehetett nyitni. Mikor visszaadtam a magnót a gazdájának, akkor megfigyeltem, hogy hogyan veszi ki belőle a szándékosan benne felejtett kazettámat. Pont mint én...
Ezek a szabványos csatlakozók vajon szabványos csatlakozók? A németek ezzel a hülye tucheljükkel... A bal oldalinak hat lyuka van, a jobbnak meg csak négy! A jobb oldalt látható sérülés pedig igen nagy valószínűséggel akkor keletkezett, midőn a magnó gazdája sokadik perce próbálta bedugni a készülékbe az ötpólusú tuchel dugóját.
Ez itt már a hálózati feszültségválasztó kapcsoló. A kapcsoló üzemű tápegységek előtt nem volt mindegy, hogy mekkora delej van a konnektorban amibe a gépet dugjuk. Érdekes esetek fordultak elő. Például egyszer egy felújítás alatt lévő nyomdában dolgoztunk, ahol egy lyukat kellett volna fúrnom, csakhogy a falból ki voltak szaggatva a vezetékek. Két szál drót futott körbe a falakon, amolyan vészvilágítás jelleggel. Nagy óvatosan egyenként megblankoltam a drótokat. Vigyáztam magamra, nehogy megrázzon az áram. Belekötöztem a fúrógépünket az áramkörbe, diadalittasan nekinyomta a fúrószárat a falnak, majd megnyomtam a gombot. A tokmány azonnal forogni kezdett. Csakhogy nem valami hevesen. Viszont a villanyszerelő tőlem nem is oly messze már igenis heves röhögésbe kezdett, majd miután ezzel végzett, a következőket árulta el: Ha kérdezted volna, akkor szóltam volna, hogy ez egy biztonsági 24 voltos hálózat.
Ez is Ausztriában készült, épp mint az előző magnó. Persze a Philipsnek a világban mindenfelé voltak gyárai. Például a háború előtt itt Magyarországon is volt Philips művek.
Hát nem egy mai darab, az már biztos! Még csak nem is csillag a csavarok feje! Érthetetlen... Vajon hogyan tudták ezeket az izéket őseink betekerni? Szörnyű idők lehettek...
Kishangszóró. A rögzítése mondhatni érdekesen lett megoldva. Azokat a kis lemezkéket lehet ráforgatni a hangszóró szélére. De miért kell ilyen mobil módra kivehetőnek lennie egy hangszórónak? Ki tudja mi lehetett a korabeli mérnökök célja? Aki vett már részt bármiféle team munkában, az tudja, hogy időnként érdekes dolgok adódnak. Valaki vét egy hibát, majd kiszáll a projectből. A többiek nem értenek hozzá, mire fel benne marad a hülyeség végtermékben.
Ezek a szép gombok... Mindjárt kiötlök valamit, hogy mi legyen belőlük. Lehetne például... Bármi lehetne, csak ugye akkor nem szétszednék, hanem összeraknák! Ez meg itt - néhány üdítő kivételtől eltekintve - mégiscsak a szétszedtem project.
Ha ezt a kis tengelyt itt megnyomom.
Itt pedig kihúzom.
Akkor leesik a helyéről a kazettaajtó. Ha már leszedtem, akkor egyből el is teszem az átlátszó műanyag darabok fiókjába.
A mechanikus dolgok ilyen egyszerűen működnek. Például a zégergyűrűket a zégergyűrű fogóval lehet leszedni. Persze a biológia sem bonyolultabb ennél.
- Anyu!
- Tessék kislányom.
- Megnyomhatom a piros gombot?
- Persze hogy megnyomhatod Évikém!
- Anya! Anyaaaa! Ez megharapott!
- Tudod kislányom, a nyulak már csak ilyenek...
Ez a szép fényes gomb nyitotta a kazettaajtót. Mily lelkesen végezte feladatát! Sajnos ezentúl már nem nyit semmit, csak hever egy dobozban arra várva, hogy utolérje minden gombok sorsa, a soha többé meg nem nyomás szellemének eljötte, ki az örök gombmezőkre viszi, hol együtt tölti majd örökkön tartó másodéletét a többé nem forgó kerekekkel, s a vakon semmibe révedő áram nélkül maradt izzólámpákkal.
Ha te is ilyen mondatokat szeretnél írni mint a fentebbi, akkor olvasd el Bruno Schulz Apám tűzoltó lesz című kötetét. Ha nem szeretnél ilyen mondatokat írni, akkor ne írj ilyen mondatokat, s tisztelőid tiszteli fognak, barátaid pedig nem fordulnak el tőled. Ez meg itt jobbra a hangszórórács leszerelve. Azt gondolom talán már mondanom sem kell, hogy ezt is elteszem. Ha most azt mered gondolni rólam! Ha feltételezni mered! Ha egyáltalán megfordult a fejedben, hogy nekem nincs hangszórórács gyűjteményem, akkor azt kell mondjam, hogy tévedtél!
Ez volt a díszelőlap. Igen, volt ebből is gyűjteményem, csak azt már kiszórtam a szemétbe. A fehérköpenyes ember azt mondta, ez egyértelműen a gyógyulás jele. Lehet, hogy jövőre már ki is engednek. No persze még csak a kertbe...
Valamikor hajdanán ilyen kis fénytörő lapocskákat építettek be az izzók elé. Ettől nem vakítva világítottak, hanem barátságosan szórták szét fényüket a szobában. Bezzeg manapság képesek egy fél wattos kék LED-et beszerelni bekapcsolás jelzőnek, minek hatására még két házzal odébbról is látni lehet, hogy be van kapcsolva a valami. Hát hová lett a szolid elegancia? Hová lett az épelméjű funkcionalitás?
No de nézzünk bele a dobozba. Teljesen hagyományos felépítésű mechanika van benne. Mondjuk a kazetta az nem egy mindennapi eset. A magnónak pedig nincs is szalaghúzó tengelye, ezért szalagtovábbító gumigörgője sincs. Törlőfejet sem látok benne. Valamint félig elektromágnesek mozgatják a dolgokat. Jó, legyen neked igazad! Akkor nem hagyományos a mechanika...
Íme a jelzőizzó barátságos fénye. Ugyan nem örökéletű mint egy LED, az elmúlásért cserébe viszont van valami varázsa. Emlékeztek még kik éltetek oly korban, mikoron a csöves rádiók skálája meleg barna fényárnyékot vetett az esteli szobák félhomályába? Minden mást fényforrást eloltva mily barátságos meghittséget hozott a skálaizzók parázsló fénye lakunkba? Hol van már e rég veszett hangulat? Mond hol leledzetek régi idők csodás esti meséi, s hangjátékok mondjátok ti merre vagytok?
Van itt egy elektromágnes. Jó, akkor kettő van! És? Kértelek, hogy kötözködj?
Elektromágnes beszélget a vezérlésével:
Te! Ha csinálod itt a feszültséget, én bizisten behúzok!
A két orsózó tengely a fékekkel. Fura egy felépítmény. Azért megnéztem volna a kazettáját. Valamikor réges-régen, mikor a kazettát kitalálták, akkor mindenki gyártotta a saját elképzelése szerinti formában. Például a prototípus BRG M11-ben még DC International kazettához való mechanika volt. Ezek a vad idők akkor értek véget, mikor a Philips egységesítette a Compact kazettát. Persze "mindössze" annyit tett, hogy szabaddá tette a pontos specifikációt, amit aztán mindenki gyárthatott ingyen. (licenc díj nélkül) Ennyi elég is volt hozzá, hogy az összes többi kazetta záros határidőn belül kihaljon. De ha már van szabványos, ráadásul a Philips által kidolgozott kazetta, akkor miért pont a Philips jön itt nekem ezzel a fura mechanikával?
Igazi potméterek. Persze a maiak is igaziak, csak mára már annyira nincs bennük anyag, hogy már alig lehet őket felismerni. A tartósságot meg ne is említsük... Ezeket a potikat kiszedem, mert ezek még biztosan jók lesznek valamire.
A kombinált fej. Ez aztán tényleg nagyon kombinált lehet, mert a lejátszáson és a felvételen kívül valahogy még a törlést is elintézte. Mert ugye törlő fej az nincs a képen.
Lendkerék, szíj, motor. A szíj nincs elszakadva, hanem csak ilyen hülye formája van. Az idők folyamán megnyúlt, majd tojás formára merevedett a szíjtárcsákon. A pótlása nem lehetetlen, ugyanis létezik pesten egy O-ring KFT nevű cég, aki ugyan nem tart semmiféle magnóhoz sem ékszíjat, viszont méretre van mindenféle tömítőgyűrűjük. Minket magnósokat meg ugye nem érdekel, hogy mi a pontos neve annak a szíjnak, csak legyen! Nem is oly rég vettem Terta 811-es magnóhoz szíjat, pedig az mindig is hiánycikk volt.
Hálózati feszültségválasztó kapcsoló. Kiszedem és elteszem. Az előbb már elsütöttem egy poént, szóval másodjára már nem ül. Inkább őszintén bevallom, hogy valóban van egy kapcsoló gyűjteményem.
Varnish cső. Most el kellene mondanom egy varnish csöves történetet. És igen! Van is ilyen eset a tarsolyomban. Egyszer összeraktam egy csöves erősítőt. A tervek nagy része saját volt. No nem mintha értenék hozzá... Szóval a varnish cső hőálló. A műanyag szigetelésű drótok melyeket az erősítő huzalozására felhasználtam, na azok meg nem állják a hőt. Sokáig nem volt gond, de mikor egyszer bekapcsolva maradt éjszakára... Minden elégett a dobozban! A hálózati trafó például olyan meleg lett (miközben leégett), hogy beszórta valami csillámpor szerű anyaggal a doboz belsejét.
Ezt is elrakom, mert tranzisztor gyűjteményem is van. Van belőlük ömlesztve és szétválogatva is. Egyszer, majd ha kifogytam a szétszednivalóból, majd összedobok egy webes tranzisztor kiállítást.
Az előbb említettem a zéger gyűrű fogót, most meg tessék! Hát nem itt van? Illetve általában nem itt van, hanem a jobb felső fiókban. Ezt a fogót még apukám hozta valahonnan. Már többször vettem helyette szebbet, de az új fogók sajnos rövid időn belül valami doboz, vagy a szemetes alján végezték. Ez a kis csúnya viszont stabilan megmaradt, s mióta csak megvan, rendben teszi a dolgát. A régi szerszámok ugyanis két nagyon fontos dolgot tudtak:
- hozzánőni az emberhez
- működni
A fej kiszedve. Igen, magnófej gyűjteményem is van, de hagyjál már ezzel! Nem látszik a fejen semmiféle trükk, pedig biztosan van banne valami varázslat, hogy ne csak felvenni és lejátszani, de még törölni is tudjon.
Ez itt a két elektromágnes. Részben ezek működtették a mechanikát. Alapvetően a távvezérelhetőség miatt kellettek. Hogy nekem miért kellenek, azt ne kérdezd! Elteszem őket és kész. Jól ellesznek a gyűjteményemben. Persze egy apró kérdés azért felmerült bennem. Nem! Nem a miért csinálom! Hanem az, hogy hová tegyem a tekercseket. A relé feliratú dobozomba, vagy a HF tekercsek feliratúba? Az elektromágneseket tartó lemezkét is elteszem, természetesen az apróvas feliratú dobozomban a helyük, de ezt gondolom már magadtól is sejtetted.
Na ezek nem Isostat kapcsolók. A Philipsnek volt ez a hülye kapcsolója, ami igencsak undok egy dolog. Az Isostat úgy kapcsol, ahogy látszik. A középsőt ide vagy oda. Semmi faxni! Önmagával teljesen csereszabatos. Ezek meg... A kapcsoló érintkezői között mászkáló nyáklapból készült tolólécen bármilyen minta lehet! És sajnos van is rajtuk bármilyen minta... Csak szétszedés után látható, hogy mit hogyan kapcsol a kapcsoló, de még akkor is komoly térlátást igénylő feladat.
A felirat ugyan nem látszik, de ettől még egyértelmű, hogy jobbra egy AC187/188K végtranzisztor páros látható. Balra pedig egy hőérzékelő ami  az előbb említett két tranyó erős hőfokfüggését volt hivatva kikompenzálni.
Az izzó. Érdekes, de úgy dereng, hogy a szofita izzókat nem ilyen biztosíték típusú csatlakozóba volt szokás bedugni, hanem a két végén lyukas lemezbe. No persze Philipséknél bármi megtörténhet...
Hagyományos táp, hátul a diódahíd, elől a nagy kék puffer elkó. Persze a kapcsoló üzemű táp jobb. Mondjuk a meghibásodási aránya nem. Így hirtelen nem is jut eszembe, hogy mikor kellett hagyományos tápot javítanom bármiben is. De! Mégis eszembe jutott! Egy műszeremben romlott el a táp. Három napig kerestem a hibát, vagyis azt, hogy miért mozog magától a mutató. Végül a tápegységben lett meg a jelenség oka. A 7812-es stabkockába kb. 13 volt ment be, ami persze nem volt elég a stabil működéséhez. Maga a hiba kiváltó oka viszont nem lett meg. Ha a trafó tíz évig leadta a szükséges feszültséget, akkor most miért nem? Végül kapott egy feszültségkétszerezőt a szokásos diódahíd helyett, s azóta újra jó.
Ez is az apróvas feliratú dobozomba kerül. Jó ez a doboz. Ha kell egy valamirevaló anyagdarab, akkor csak kiválasztom, hogy melyik áll legközelebb ahhoz a feladathoz, amit szeretnék. Így azért sokkal haladósabb a munka, mintha mindent magamnak kellene kireszelnem. Persze miközben keresgélek, sorban felismerem a vasdarabokat, eszembe jutnak a szerkezetek amikből kiszedtem őket, elmerengek, minek következtében már nem is haladósabb.
Gyűlnek a kacatok amiket meg fogok őrizni. Az persze jó kérdés, hogy meddig. Eddig még majdnem mindent sikerült megőriznem az utókor számára. Nem is oly rég tartottam egy erős selejtezést. Az egyik dobozom alján egy 3,5 kilós vastömeg volt, aminek egyből beugrott az eredete. Egy Vörös Szikra magnó lendkereke volt! Kidobtam. Remélem senki sem tör rám "Géza nincs egy Vörös Szikra lendkereked" felkiáltással.
A mechanika egyre inkább csak egy roncsra emlékeztet. Egy időben gyűjtöttem a kazettás magnóba való mechanikákat. Tele volt velük az ágyneműtartó. Persze teljesen feleslegesek voltak, ha jól dereng egyszer használtam fel belőlük egy darabot. Egy barátom M531-es magnójában végképp feladta a gyári mechanika, én pedig szellemes megoldással egy BRG  magnóét szereltem bele. Persze bele nem fért, hanem csak úgy rá volt szerelve a régi helyére. Lehet, hogy erre nem is szellemest mondtak a barátaim, hanem rémeset?
Íme a két lüke fazonú tuchel aljatok. Természetesen tuchel gyűjteményem is van, azt azonban nem kívánom ezekkel szaporítani, ezért csak a középső jack aljzat anyacsavarját és alátétjét mentettem ki.
Tök szépek ezek a kerekek! Ezeket is elteszem. Igen, tényleg van egy dobozom, amin "kerek dolgok" felirat díszeleg. Jól jönnek még ezek a tárcsák hidegebb napokon, vagy nagy melegben, vagy ha esik az eső, vagy ha éppen úgy érzem, hogy nélkülük valahogy nem kerek a világ.
Ez itt a stop gomb. Létezett egy gyártók közötti titkos verseny. Az volt a feladat, hogy ki tud hülyébb formájú műanyagdarabot fröccsönteni. Ez egy esélyes darab!
A mechanika immáron elpusztítva. Az előbb nem fejeztem be az ágyneműtartóban lakó magnómechanikák történetét. Szóval az úgy volt, hogy egyszer csak elegem lett belőlük, és szétszedtem őket (ezt ki gondolta volna rólam), majd a maradványokat elraktam (minő meglepetés) egy dobozba.
A motor. Hogyan mondjam el, hogy ne legyen unalmas? Áhh... Nem is mondom el... Sőt! Egyenesen letagadom. Nincs! Érted? Nincs motorgyűjteményem! No persze köztudottan hazudós vagyok.
Ezt a motort a változatosság kedvéért nem teszem el. De akkor mi a fenét csináljak vele? Gondoltam adok neki áramot, s akkor forogni kezd. A motorok már csak így működnek. Gondoltam akkor kap rengeteg voltot és felveszem amint a processzorokat is működtető füst kiszáll belőle. Csakhogy nem ez történt! Ugyanis hiába adtam neki 70 voltot, nem kezdett el füstölni, hanem vígan forgott tovább. Viszont akkora RF zavartüskéket produkált, hogy teljesen bevadította az egeremet. A számítógép monitorán az látszott, mintha összevissza klickelgetnék az egérrel. Inkább nem piszkáltam tovább a motort, mert ki tudja mire lehet még képes.
A trafó. Nem, most nem találtad el! Nincs dobozom telis-tele hálózati trafókkal. Lehordtam őket a pincébe, és egy szekrény aljában vannak. Jó, akkor két szekrény aljában vannak. Ne, kérem ne üssön! Vannak trafók a polcon is! B*sszus! Mégiscsak van egy dobozom teli trafókkal! Akkor ezt a trafót a változatosság kedvéért most kidobom. Pedig szép címke van rajta. Persze semmi sem derül ki belőle. A trafóról legalábbis semmiféle közvetlen adatot sem tartalmaz. A jobb gyárakban volt egy ember, aki arra gyúrt, hogy minél értelmetlenebb trafócímkéket találjon ki. Ha valami véletlen oknál fogva, vagy emberi mulasztásból kifolyólag a címkéből következtetni lehetett a trafó bármely paraméterére, akkor a címkekitaláló ember nem kapott prémiumot.
A műanyag dobozokba kerülnek a megmaradó dolgok, a szatyorba pedig minden ami csak feleslegesnek találtatott. Nincs mese, szórom ki a szemetet! A pusztítás ideje jött el.
Pár kacat ami még jó lesz valaha valamire. Alkalomadtán a helyükre pakolom őket, de most még csak gyűjtögetek. Felesleges lenne félúton nekiállni válogatni, mikor tudom, hogy még rengeteg mindent fogok szétszedni. Maradt még néhány csavar, de azokat se ma fogom szétválogatni.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.