Terta 811 orsós magnetofon
(ez volt az első magnóm, és most megint van)
Második menet

	Íme egy közeli kép a motor hátuljáról. A ventilátor keltette huzat mindent beszippantott, majd a por összekeveredett valamiféle zsírködökkel, végül pedig ráragadt a motor hátuljára.
	Ej de csúnya ez a biztosíték, ej de csúnya...
	Jobbra a magnó lepusztított maradványa látható, míg balra a fürdőkád lefolyója. Lesz ami lesz, márpedig ezt a magnót kimosom! Mégpedig cakk pakk, így ahogy van!
	Ezen a képen az látható, amint beultráztam a szerkezetnek, de rendesen! Tapasztalatom szerint a hagyományos Ultra mosópor a legjobb zsíroldó. Ha hagyom neki, akkor képes, és még a bőrömet is feloldja!
	Még csak a tussal verettem le a kosz nagyját, de a víz már jól láthatóan elszíneződött. Szerintem lesz ez még sokkalta sötétebb árnyalatú is.
	Íme a mosószerszámok. Végül elég volt az ecset. Egyedül a szalagpályának kellett durvábban nekimennem. Pici erőltetés, valamint némi plusz ultrázás után, teljesen kifényesedett a görgőt tartó lemez. Szóval nagyon ragaszkodott a vashoz az a zsíros fekete lerakódás.
	Az elektronika is kap egy kis sertepertét. Itt szerencsére csak por jellegű lerakódás volt. A felvételi üzemmód váltót is kimostam. Már persze csak annyira, amennyire hozzáfértem. Majd jól bekenem valahogy valamivel, ha egyszer kiszárad a magnó.
	Ilyen színe lett a víznek.
	Az elektronika alkatrészei visszanyerték színüket. Régen mintha arra is adtak volna, hogy egy alkatrésznek szép színe legyen. No nem mintha ez számítana, hiszen igen kevesen gyönyörködnek egy gép belsejében.
	Ezt a varázsszemet sajnos sikerült megölnöm.
	Letörött a cső "csöcse", belefolyt a mosószeres víz. No nem mintha a mosószeres víz jobban ártana a csőnek, mint mondjuk a levegő...
	A tönkretett EM80-as okán kénytelen voltam lemenni a pincébe, és felkutatni majd kinyitni a csöves dobozt. Mint az ezen a képen látható, jól le volt ragasztva. Néhány évig (30) idefent voltak a csövek a szekrény tetején, de mivel csak bekerülés volt a dobozba, kikerülés viszont semmi, ezért úgy döntöttem, hogy jó helyen lesznek a csövek a pincében is. Döntésem helyesnek bizonyult, ugyanis évek óta ez volt az első eset, hogy kellett a dobozból egy cső.
	Öcsém régi Vuk-os ágyneműje vigyáz a vákuumra, akarom mondani a törékeny csövek épségére.
	Sok cső doboz nélkül lett beszórva a többi közé. Ebből is látszik, hogy a csövek egy része használt. Turkálok, turkálok, de nem nehéz a választás, ugyanis a varázsszem üvegen belüli fazonja meglehetősen elüt a többi csőtől.
	Hopp! Már meg is van. Első ránézésre ugyan semmi baja, de később kiderült, hogy a fénye erősen fonnyadt, szinte alig látszik rajta valami. Majd veszek egy szebbet a piacon, mikor épp látok.
	A megfürdetett magnóbelsőt feldobtam a cserépkályha tetejére. Most egy kicsit pihentetni fogom ezt a projectet, hiszen biztosan kell egy jó hónapnyi száradás, mire a trafókból kipárolog az összes víz.
	Nagyon szép tőle (tőlem), hogy ilyen tiszta lett. A fényes fényes, a fekete pedig fekete. Hogy az alumínium öntvény vázat miért fújták le arany színűre? Ezt mondjuk nem sikerült kitalálnom. Még a hangszóró is be lett aranyozva!
	Na itt egy fél felülnézeti kép. A magnó mögött a családi párologtató edény látszik. Utóbbi ideiglenesen feleslegessé vált, mert bőven elég lesz párásításnak, ha a trafókból kipárolog a víz.
	Megosztoztam anyámmal a cserépkályha tetején. A jobb oldal az enyém, a bal pedig a száradni vágyó törölközőké.
	Ez egy bájos kép. Az asszony egészen véletlenül ráérzett a pillanat varázsára. Alig vagyok álmos...
	Álmosság ide vagy oda, lemegyek a pincébe alkatrészekre vadászni. Elsőre sikerült megtalálnom a rég keresett foglalatot a csillárhoz, a régit ugyanis már morzsalékká égették a hatvanas izzók.
	Hát nem megtaláltam a csengőreduktort? De! Apukám mennyire szeretett volna egy ilyet... Persze úgysem szerelte volna fel, ezért inkább vettem neki egy vezeték nélküli csengőt, annak ugyanis csak a nyomógombját kell kitennie a telken kapuhoz. Szerintem az sem lesz kész sose, ahogy az öregem ismerem. Már csak az előbbi mondatokból is sejthető, hogy Apám még élt, mikor a cikk ezen részét írtam.
	Ide is benézek, de itt sincs. Ja! Azt el is felejtettem mondani, hogy pontosan mit is keresek. Hiányzik az egyik díszléc a magnó tetejéről. Nem egy fontos alkatrész, de igencsak randa szépséghiba. Úgy derengett, mintha láttam volna egyet valahol. Mondjuk ennek már ezer éve, de gondoltam hátha...
	Ennek a Terta rádiónak a háta mögött kell legyen egy papírdoboz, melyben mindenféle csuda dolgok lapulnak.
	Nos ez a doboz, na ez nem az a doboz. Ebben ugyanis orvosi műszerek vannak. Sohasem lehessen azt kérem tudni! Hátha egyszer meg kell operálnom valakit, és akkor van hová kapnom. Hát ja. A fejemhez! Hiszen én nem is értem a biológiát! Mondjuk ettől szerintem még nagyszerűen tudnék amputálni. Már ha akadna a kezem alá jelentkező...
	Ez már egy másik doboz. Itt is vannak mindenféle csuda dolgok, de leginkább szelén lapok. Terta alkatrész persze egy szál se! Szóval kutathatok tovább. Ez persze nem zokszó, hiszen még akkor is imádok turkálni, ha csak a saját dobozaimról van szó.
	Persze nem kellett nagyon kutakodnom, hiszen van egy hatalmas papírdobozom, amin "magnó" felirat található. Ezen dobozom rejtekében lapul, az eddig általam porig rombolt magnetofonok ezernyi mechanikai alkatrésze.
	Tüskét hipp-hopp találtam a Tertához, de valószínűleg csak azért, merthogy egyáltalán nem ezt kerestem.
	Végül a doboz tartalmának teljes átvizsgálásához a képen látható megoldást választottam. Konkrétan ahogy volt, kiborítottam az egészet a pince közepére, s miközben visszadobáltam a kacatokat a dobozba, mindent jó alaposan megvizslattam. Persze ez egy kissé lassította a keresést, mert folyton megálltam nosztalgiázni.
	Á... Inkább el sem kezdem felsorolni, hogy mi minden látható a képen.
	Végül csak ezt a néhány holmit hoztam fel.
	Csodák csodája, még a faragasztót sem felejtettem odalent. El ne hidd! Lent felejtettem. Konkrétan másnap hoztam fel.
	Ezeket a szorítókat is bevetem végre valami értelmes feladatra. Amúgy nem is oly rég vettem őket a Tescoban. Mikor megvettem őket, akkor ugyan még nem tudtam, hogy pontosan mire is lesznek ezek nekem jók, de azt már akkor is éreztem, hogy előbb vagy utóbb, de egészen biztosan kelleni fognak valamire.
	Konkrétan erre kellettek. Mármint a levált borítás ragasztózás utáni odaszorítására. Ki tudja már azt, hogy mi lehetett az eredeti ragasztó... Mindenesetre a vizet láthatóan nem bírta.
	A megragasztott doboztetőt hanyag eleganciával vetettem a medvéim elé. Ha a ragasztót sikerült a kellő mennyiségben alkalmaznom, azaz nem folyt mellé, akkor le is fogom tudni venni a takaróról.
	Itt egy közeli a beragasztózott részekről. Ez a zöld izé, ez kérem valami korabeli műbőr. Érdekes, de némileg nedvszívónak tűnik. Legalábbis erre utalnak a felkunkorodott szélek.
	Tök ügyi dolog ez a szorítócsipesz. Vettem is egy újabb marékkal, hátha egyszer többre lesz szükségem. Mondjuk már most is több kellett volna, mert végül vagy csak úgy tíz lépcsőben sikerült megragasztanom a dobozt.
	Itt még ez a kicsi kereszttartó fadarab is levált. Persze nem magától, hanem tőlem, ugyanis egyszer óvatlanul ennél fogva emeltem fel a dobozt. A fadarabka levált, a doboz pedig leesett. Illetve rám. A lábamon keletkezett kék foltot - csodák csodája - nem örökítettem meg. Pedig milyen szép színe volt...
	Íme egy újabb csipeszes kép.
	Ahol hosszabb él mentén vált fel a műbőr, ott ezzel a darabka nyáklappal fogattam oda. A panelt persze többször is sikeresen odaragasztottam a dobozhoz.
	Így van bekenve ragasztóval.
	Ezek azért elég érdektelen egy képek. No de mit tegyek, ha egyszer nem volt szívem kidobni őket?
	Na még egy utolsót. Itt szárad a szobámban a doboz, naponta különböző pozícióban. A család mostanában már bele sem botlik. Egy idő után megszokták, hogy itt hever ez a zöld izé. Azóta Apukám már nem botladozik közöttünk, illetve lecserélésre került a zöld futószőnyeg.
	Le volt szakadva a filckorong a tüskéről. Mivel elsőnek egy tubus Technokol Rapid került a kezembe, ezért ezzel ragasztottam vissza a helyére.
	Be volt keményedve a filc a kuplungokon, ezért kissé felcsiszoltam őket.
	Ilyen kis szöszösek lettek. A bal oldalt látható filc csálé. Ez elsőre nem látszott problémának, később azonban kiderült, hogy igencsak nyávog miatta a magnó. Forgás közben ugyanis billeg rajta a tüske, s ahogy billeg a szalagorsó, változik a húzó, vagy épp a fékező erő, ami természetesen jól megrángatja a szalagot.
	A hangszóró alá teszem a kuplungokat száradni, ugyanis ezen is ragasztottam a filceket. Vagy ha nem ragasztottam, akkor nem tudom, hogy miért így tettem fel őket a polcra.
	Valentin nap közeledett. Mondtam az asszonynak, hogy egy nagy lóf*szt fogsz kapni! Lóf*aszt nem kaptam, de aki ezeket a körtéket behozta az országba Valentin nap előtt... Szóval tuti volt benne valami célzatosság. Amúgy kifejezetten finom ízű ez az olasz körte.
	Ezekkel fogom pótolni a magnó hiányzó gumilábait.
	Előkaptam a lemezcsavaros dobozaim. Persze ez a három nem mind, de a többit most inkább hagyjuk, mert nélkülük is éppen elég terjengős lett ez a cikk..