DT-830L kicsi sárga multiméter
(belegyógyítottam)

Mióta is tervezem, hogy hazahozom javítani a kisebbik céges multiméterem?
Pontosan azóta, mióta rájöttem, hogy galádul kiesik belőle a mérőzsinór.

 

 

 

   Valahogy így csinálja. Persze nemcsak lötyög, nemcsak kiesik, hanem ráadásul nem is érintkezik rendesen. Egy műszernél - ami ugye alapvetően hibaelhárításra van - ez bizony már egy nagyon komoly probléma! Ráadásul még veszélyforrás is. Már úgy értem azért, mert ugye fennáll a veszélye annak, hogy mikor épp nem mér (mert kiesett belőle a banándugó) akkor megtaposom.
   Ez például azért is probléma, mert ez a műszer a sajátom. Vagyis ha bármi baja esik, akkor nekem kell helyette másikat vennem. Ez annyira így van, hogy már nincs is a raktárban ehhez hasonló kéziműszer. Ez persze lényegtelen, hiszen egy ilyen műszer tényleg csak néhány forint.

 

 

Elemet is hoztam hozzá, ugyanis sikerült észrevennem (már évek óta mutat valamit
a kijelző) a bal alsó sarokban megbúvó, az elem kimerülésére utaló piktogramot.

 

 

Ezt is hazahoztam. Ebbe volt beletekerve a műszer. Iszonyú színe van ennek
a törölközőnek! És azt még nem is mondtam, hogy már mosás után van!
Mondjuk igaz ami igaz, a céges kocsiban használtam törlőrongynak.

 

 

   Szóval az úgy van, hogy mikor meglátok valamit, nekem egyből az jut eszembe róla eszembe, hogy mégis mi a csudára tudnám az adott izét felhasználni. (ez az Ezermester újság sokat lapozgatásának hatása) Persze el azért még nem lopom a nekem tetsző (vagyis úgy nagyjából az összes) bigyókat, hiszen mindig akad lom elszórtan is. Ezek négyen például egy eldugott lépcsőház sarkában ültek egy párkányon. Gondoltam biztosan megszerezte őket valaki, vagy mondjuk éppen vitte valahová, aztán valahogy ottmaradtak.
   Kezdetben úgy voltam vele, hogy csak nem rablom már el ezeket a kincseket egy ismeretlentől, ezért nem nyúltam hozzájuk. (ez amúgy nem igaz, mert igen alaposan megvizslattam őket) Mivel még két hónap múlva sem mozdultak, ezért teljesen egyértelművé vált, hogy ezek bizony rám várnak, mire fel elhoztam őket haza. Miért ne? Ha hónapokig senkinek sem kellettek... Én meg ugye két hónap alatt csak rájövök, hogy mire lesznek jók nekem ezek a valamik. Például ferdén áll a gáztűzhely a konyhában. Ráadásul még csak nem is kicsit ferdén! A serpenyőben egyértelműen hátrafolyik a zsír.
   Szóval azt találtam ki, hogyha fogom a tűzhelyet és fejjel lefelé fordítom, akkor rászerelhetném ezeket a lábakat az aljára. Miután a tűzhelyet visszafordítottam, a lábak ki-be tekergetésével vízszintesbe tudnám állítani. Erre a hibára persze akár még az is megtenné, ha egyszerűen csak berúgnék a tűzhely alá egy fadarabot, csak ugye az azért nem volna valami elegáns. De hogy ebből az elképzelésemből (mint ahogy a többiből is) mikorra lesz valami, arról konkrétan fogalmam sincs...

 

 

   Márpedig (hogy a tűzhely okán stílszerű legyek) most már aztán tényleg bele kellene csapnom a lecsóba, akarom mondani a mindenféle begyűjtött kincsecskék felhasználásába, mert az állítható tappancsok kevéske idő elteltével - csak úgy egyszerűen maguktól - öten lettek. Ha időben nem csinálok valamit, ezek képesek és elborítják nekem az egész szobát!

 

 

   Ez a kép csak azért van itt, mert épp rendeltem valamit a Vaterán, s egyszerűen nem volt szívem megörökítetlenül hagyni a csomagolást. A zöld dobozra széles átlátszó ragasztószalaggal rá volt ragasztva egy csótány. Mondjuk a lényeg, vagyis a csomag belseje sértetlen volt, de azért nem kiszúrni csomagoláskor ezt a három centis bogarat...

 

 

   Azt csiripelték a verebek, hogy még ma megjavítom a kicsi sárga multiméterem. Vagy a csuda tudja mit csipogtak igazából... Hogy ez tényleg így legyen, még írtam is magamnak (mármint haza az otthoni címemre) egy levelet a melóból, hogy ne felejtsem el visszavinni a műszert. Ha itthon hagynám, akkor ugyanis egészen biztosan egyből kellene! Mondjuk van odabent egy komolyabb is, de az nem illik a táskába. Egyrészt ugye nagy, másrészt pedig nyomógombos a bekapcsolása, ami a táskában azonnal megnyomódik.

 

 

   A bal oldali banánhüvely teljesen ép, hiszen 10 ampernyi áramot még sosem mértem vele. Mert ugye telefonosként nem kell. Elég csak a feszültség, meg az ellenállásmérés. Szóval ami a probléma, az a középső, meg persze a jobb oldali banánhüvely. Az eredeti fura dugójával persze egész passzentos volt. No de hol van már az a dugó? Illetve az egész mérőzsinór. Konkrétan a kukában végezte, mert a szigetelésen belül olyan vékony volt maga a vezeték, hogy szinte semeddig sem tartott.

 

 

Mondjuk nem vagyok tőle boldog, hogy ellenállást csak 2MΩ-ig mér, de ha
nagyon kell, akkor előkapom a másik műszert, mert az 200-ig.

 

 

Ugyan a kijelző nem valami nagy, de a számok még az én vaksi szememmel is bőven
látható méretűek. A bal oldali nyomógomb tartja a kijelzett értéket, a jobb oldali
pedig bekapcsolja az LCD kijelző háttérvilágítását. Ez utóbbi funkció
kifejezetten jól jön sötét helyen történő mérésnél.

 

 

Működik, csak kiírja, hogy ugyan cseréljek már benne elemet. Nem kamuzik, mert
hallani is, hogy kezd kifogyni a tápfeszültségből. Van benne egy pici hangszóró
ami sípol, vagyis vezetékszakadást, illetve rövidzárat lehet vele keresni.
Ha leesik a telep feszültsége, akkor igencsak fura hangok jönnek
ebből a hangszóróból, mégpedig csak úgy magától!

 

 

Király ez a királykék háttérvilágítás...

 

 

   Ez benne a tulajdonképpeni lényeg. Mármint nem az, hogy elfér a tenyeremben, hanem az, hogy olyan picike, hogy kényelmesen elfér a szerszámos táska egyik zsebében. Meg persze akár a mellényem zsebében is.

 

 

Lába is van. De már annyit beszéltem mellé, hogy most aztán már igazán neki kell
állnom a szétszedésének! Ilyenkor szoktam félretenni az adott projectet néhány
évre, vagy csak keresek helyette valami más, teljesen lényegtelen feladatot.

 

 

Most például azt találtam ki, hogy szerelés helyett megkreálom a táblázatból hiányzó
tavalyi statisztikai sort. Az mondjuk szép dolog, hogy 78 cikk előre meg van írva.
Ez azt jelenti, ha tegyük fel egy évig nem írok egy sort sem, akkor is jut majd
szétszedtem cikk minden hétre. Ellenben a lemaradás nevű oszlop az épp
aktuális 172-es számmal azt jelenti, hogy 172 valami van beírva a táblázatba
úgy, hogy még hozzá sem nyúltam! Ez jó három évre való szétszedni való anyagot
jelent. Ráadásul az nem úgy van, hogy mikor megszerzek valami lomot, akkor
egyből be is írom a táblázatba, hanem úgy van, hogy csak azokat írom be
melyeknek majdnem nekiálltam. Vagyis rengeteg a gondolati síkon
félbemaradt projectem. Valamint a táblázatba be sem írt lom.
Persze nem zokszó ez, csak a szokásos dicsekvés...

 

 

   Gondoltam biztosan akad itthon banánhüvelyem. Aztán belegondoltam, hogy mégis mikor láttam akár csak egyet is a lomjaim között. Régen. Ilyekor kezdődik a turkálás. Persze tudom én azt, hogy van a pincében egy csatlakozók feliratú dobozom, no de nehogy már ne legyen valahol idefent is két darab! Gondoltam talán a krokodilcsipeszes dobozban laknak. De persze nem...

 

 

   Addig is míg a két banánhüvely fellelési helyére rálelek, nekiálltam továbbgondolni a feladatot. Hagyományos réz banánhüvely kell, mégpedig lehetőleg olyan, ami belefér a képen látható lyukakba.

 

 

Kici oco sága mutiméte kici sága uhája...

 

 

Nem sok minden van benne, de ez jelen esetben lényegtelen.

 

 

Mégis kit érdekel egy paca IC?

 

 

Mikor olyan komoly dologról van szó, mint a képen látható - amúgy kritikán aluli -
banánhüvelyek cseréje, lehetőleg valami normálisabb típusra.

 

 

Kicsit nehezebb kicserélni egy biztosítékot ha foglalat helyett beforrasztják.
Persze mégis milyen alapon szidom innen a kínaiakat, mikor kettőnk
között van egy óriási különbség! Ők ugyanis - velünk magyarokkal
ellentétben - gyártanak multimétert. Meg milliónyi minden mást is!

 

 

A tetejében nem sok minden maradt, ellenben kikell őket innen szednem, mert ha
belebarkácsolok a lyukakba fúróval, úgyis kihullanak. Akkor meg már jobb
előre gondolkodni, mint utólag keresgélni, hogy mi honnan hová esett ki.

 

 

Ezeket a rézszínű rugólemez érintkezőket például nagyon nem szeretném a középső
- amúgy jórészt beleszemetelésre használt - asztalfiókomból kipiszkálni.

 

 

Tulajdonképpen nem bonyolultak a panelen a kapcsolópályák. Ami bonyolult
az az, hogy valami úton módon megfelelő funkcióba kapcsoljuk a műszert
az előlapja nélkül, mondjuk egy vizsgálat erejéig. Vagyis ez a műszer
a szétszedett állapotban nem javítható akármi tipikus esete.

 

 

Ez a szép csapágygolyó (meg persze a párja) gondoskodik arról,
hogy a forgatógomb ott maradjon, ahová éppen kapcsoltuk.
Nem szeretném, ha kiesne innen. Természetesen kiesett.

 

 

Ezeken a doboz előlapjában található ricákon ugrálnak
át a rugós hátsó megtámasztású golyók.

 

 

Pedig hogy mondtam neki, hogy maradjon a helyén...

 

 

Már majdnem azt hittem, hogy EL fólia a háttérvilágítás,
aztán kiszúrtam a pelxibe faragott LED-et.

 

 

A lényeg persze az, hogy szép kék.

 

 

Ez a vezető és szigetelő rétegekből felépített műanyag csík viszi
át az elektromos jelet a zöld panelről az LCD kijelző lábaira.

 

 

   Ezek hárman képviselik a műszer rákfenéjét, vagyis a kontakthibát. Komolyan mondom, hogy ilyen trehány megoldást legutóbb az orosz Radio újságban láttam, mégpedig a "hogyan készítsünk konzervdobozból banánhüvelyt", amúgy jópofa cikkben. De ami primitív műszaki megoldás anyag híján elmegy egy orosz tanyán, egy akármi kis detektoros rádióba, az valahogy nem illik egy gyári műszerbe!

 

 

A piros-fekete elemet lecserélem egy zöldre, de csak mert kedvenc színem a kék.

 

 

No meg azért is, mert a piros elemnek már több
mint három éve lejárt a szavatossága.

 

 

Kivettem a kijelzőt az előlapból, mert amilyen szerencsém van, munka közben
biztosan úgy esne ki, hogy miközben felveszem a földről, egyben rá is lépek.

 

 

Végre szabadon hozzáférek a munkaterülethez. Persze nem ez volt a mai napra
a leghőbben áhított vágyam, de mára ezt az apró eredményt dobta a sors.

 

 

Az a három felöntés fogja meg a banándugók végét, hogy ne lehessen őket izomból
keresztülnyomni a dobozon. Persze satuba szorítva még így is esélyes
lennék, de ez a történet most nem az állatkodásról szól.

 

 

Mit is mondtam az előbb? Illetve ennek tükrében le merjem-e írni, hogy a maradék
peremeket - az egyszerűség jegyében - csavarhúzóval tördeltem ki. Jó ez így...

 

 

   Következzen a vadászat, melynek célja két darab réz banánhüvely fellelése. Banándugó az persze akad a dobozban, de csak azért mert nem azt kerestem. Pótkapcsoló is van a kicsi fehér antennaerősítőhöz. Ezeket természetesen sosem leltem volna meg, ha épp ők kellettek volna. Jobbra fent a fényes gombok az évek óta a hátam mögött pihenő Uwertura magnóba valók. Még egy fényképezőgép rögzítésére szolgáló csavar is akad, de banánhüvely az persze sehol!

 

 

Ez a fiók egy olyan rejtekhely, melyben a rádióépítős projecthez félretett lomokat
tartom. Itt biztosan akad banánhüvely, mert emlékszem rá, hogy vettem.
Vagy ha nem ez a doboz az a doboz, akkor van még három másik!

 

 

Nem ezt keresem. Ez az apukám építette labortáphoz van félretéve. Bezzeg ha ezt
kerestem volna? Még jó, hogy a kész - illetve internetre kirakott - cikkeket
beindexeli a Google. Többek közt azért is írok ilyeneket, mint például
ez a korábbi mondat. Ha valamit nagyon nem találok itthon,
a Google megmondja, hogy merre láttam legutóbb.

 

 

Attól, hogy nem ide való, attól még belepróbálhatom.
Itthonra elmenne, de a táskában nem jó ha kilóg.

 

 

   Az előbb ezekről beszéltem! Van egy olyan tervem, hogy nem a hagyományos, mondhatni komor színösszeállításban fogok detektoros rádiót építeni, hanem úgymond vidám színekben.

 

 

Ezt a formációt is elvetettem, majd vidáman turkáltam tovább a helyes irányba.

 

 

Jó. Akkor nem. Merthogy ez egy detektor.
De erről majd tényleg egy más alkalommal...

 

 

Na ez az amit kerestem! Illetve nem kifejezetten ezt
a lapocskát, hanem csak két ilyen banánhüvelyt.

 

 

Ezek épp ide lettek kitalálva!

 

 

A szélesebb része ugyanis pont belecsusszan a lyukba.

 

 

   Szerintem az lesz a vége, hogy bemegyek a boltba, s mivel jó gyerek voltam (khm, izé, elnézést), ezért kapok magamtól egy új, illetve a frissességénél sokkalta fontosabb tulajdonságú, mégpedig működő akkus fúrót. Merthogy se ez, se a másik kis kék nem hajlandó dolgozni, az kérem mindennek a teteje! Vagy az alja?

 

 

Az mondjuk egyáltalán nem volt cél, hogy ezek ennyire belógjanak a dobozba.

 

 

Mint ahogy az se, hogy kívülről nézve ilyen mélyen legyenek. Ahhoz, hogy ne így
álljanak, kell két darab csövecske forma távtartó. Persze ilyen alkatrész nem
akad minden háztartásban. Vagy ha akad is, ki az az állat aki minden egyes
kis bigyóját szétpakolja funkció vagy forma szerint szortimentes dobozokba?

 

 

Na! Már megint rólam van szó...
Hogy mennyivel egyszerűbb (pláne haladósabb) így dolgozni...

 

 

   Azért jó a "mindenből van itthon mert eltettem" hozzáállás, illetve állapot, mert ugye egy ilyen csődarabot boltban beszerezni körülbelül lehetetlen. Úgy általában elmondhatjuk, hogy nincs. Ha mégis találunk, ugyan melyik boltos fog nekünk levágni a három méteres csőből két centit? Ideologizálja meg a szerző újfent sikeresen az általa felhalmozott lomtenger létjogosultságát.

 

 

   Azért szeretem a felhalmozott rengeteg kacatot, mert pár perc alatt mindenből akad amit csak keresek. Illetve a sikertelen turkálásaimról, vagy más egyéb csúfos akcióimról nem számolok be.
   Minap írta valaki, hogy én milyen ügyes vagyok, hogy mindent hogy szét tudok szedni, meg össze is tudok rakni. Persze azt nem látja a kedves olvasó, mikor ez nem így történik. Illetve egy szétszedtem cikkben csak annyi látszik, hogy két kép között van három sornyi távolság. Hogy időközben eltelt néhány óra? Ugyan minek arról beszélni?
   Például épp a minap szedtem szét a munkahelyen a plugfogómat. RJ11-es és RJ45-ös bogyókat lehet vele rányomni a kábel végére. Illetve sajnos már csak lehetett, mert az utóbbi időben már két kézzel sem bírtam a fogót összenyomni, mert belehullottak a vezetékek végéről lehúzott műanyagdarabkák, melyek aztán szépen sorjában bele is szorultak a fogóba. Ettől persze egyre inkább nem akart funkcionálni a plugfogó.
   Mivel épp volt egy lyukas órám, gondoltam rászánom a javításra. Persze megtehetném, hogy kiveszek a raktárból egy másik fogót, csakhogy részemről nagyon tudok ragaszkodni a kacatjaimhoz. (lásd példának az épp most boncolt műszer esetét) A fogót szétszedni semmiség! Levettem két zégert, kitoltam két csapszeget, kiesett három lemezke, amin két lyuk volt. Kb. három perc alatt kitakarítottam a fogóból a belenőtt műanyag darabokat. A következő 28 percem ellenben ráment az összeszerelésre. Bevallom, a végén csak úgy sikerült, hogy magam elé tettem egy még egyben lévő példányt. Akkor ennyit mára a szerző gyors sikerélményeiről...

 

 

Kicsike feladathoz, egy kicsike satu dukál.

 

 

 

Íme egy videó, melyen az látható, mily átszellemülten is fűrészel a szerző.

 

 

Tökéletes lett!
Persze csak azután, hogy egy alaposat reszeltem rajta.

 

 

Nem arról van szó, hogy ilyen lett, hanem arról, hogy pontosan így lett elképzelve!
Minden más verziót úgyis letagadok...

 

 

Nem azért csiszoltam meg őket, mert útban volt rajtuk a sorja,
hanem azért, hogy rendesen megfusson rajtuk az ón.

 

 

Mióta terveztem, hogy veszek egy ilyen kohert (fogóolló) a piacon...
Aztán egyszer valaki nem tudta, hogy mi is az amit árul.
Láthatóan félve kérdezett vissza, hogy: Kétszáz?

 

 

Sokkal jobb ez így, hogy ő fogja, mintha nekem gurul el, avagy ég rá az ujjam.
Persze kombinált fogóból és befőttes gumiból is lehet ilyet csinálni,
csak ugye egy célszerszám az azért mégiscsak célszerszám.

 

 

Ez a megoldás műszerbe nagyon nem illik! Ketten vannak a bűnösök.
Egyrészt a kínaiak, akik ezt a szart így gyártották.
Másrészt azok, akik megveszik!

 

 

Kicsit leharapdáltam a banánhüvelyek mögötti peremet a homlokcsípőfogómmal,
de csak azért, hogy rendesen rá tudjam tekerni a hüvelyekre az anyákat.

 

 

Jó oda az a darabka zöld drót, mert épp megy a színe a panelhez meg az új elemhez.

 

 

Már majdnem beszórtam a vegyes dobozba a megmaradt két banánhüvelyhez
való anyát, mikor is rájöttem, hogy van nekem ilyen feliratú dobozom.

 

 

Próbaképp rámértem a műszerrel a régi elemre. Elsőre olyan, mintha rendben lenne,
azonban ha mérés közben megnyalom az elemet, mindössze a nyál
áramvezetésétől leesik a feszültség 6 volt alá.

 

 

 

Íme az eredmény. Nemhogy nem jön ki a hüvelyből a dugó, de akár még lóbázni
is lehet a műszert a műszerzsinórnál fogva. Persze nem akarok vele ilyet tenni,
de mikor megtörténik, hogy leesik, s csak a zsinórt fogom, nem fog lerepülni
tegyük fel épp a kábelrendezői létra tetejéről. Ugyan van neki az a sárga
puha műanyag védőruhája, de attól még nem szereti mikor dobálják.

 

 

Majdnem elfelejtettem kilopni az elemből a csatlakozót. Bocsánat...
Ilyenkor persze felmerül a kérdés: Szedtem már szét 9 voltos elemet?
Hát persze!

 

 

Annyira elégedett vagyok magammal, hogy menten meg is veregettem
a vállaimat. Lapát az ugyan nem volt nálam, no de ki
mondta, hogy minden kívánságot teljesítek...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.