Diamant kisrádió
(egyszer úgyis elfogynak)

Ma erről a Diamant nevű kisrádióról lesz szó. Persze csak addig, míg szokásomhoz
híven neki nem állok mellébeszélni. Erről se szokok már le... Érdemes megnézni
az alcímet: "egyszer úgyis elfogynak" Álmodozik a szerző... Miközben tudja,
hogy még mindig évekre való felboncolatlan rádiókészlettel rendelkezik.
Ha meg elfogyna? Akkor vagy nekiállok építeni, vagy veszek pár újabb
darabot. Amúgy ez a készülék is az utóbbi módon került a polcomra.
Épp azt híresztelték a Pecsa előtti bolhapiacon, hogy jövő héten
már nem lesz piac, mert már megint szétzavarták őket, ezért
úgy gondoltam, hogy akkor még utoljára veszek valamit.
Nem akartam én rádiót, de az egész piacon nem volt
semmi érdekes, csak ez a kis aranyos szerkezet.

Hazahoztam, s egyből találtam számára egy épp méretes helyet a polcon. A többiek
kitörő örömmel üdvözölték az új jövevényt. Már csak te hiányoztál! Amúgy én is
pontosan ugyanezt szoktam mondogatni. A Nintendo cikke rég készen van, már
csak egy próba hiányzik, amit évek óta halogatok. Az AEG300-as kismagnó
meg hogy jöhetne előre a sorban, mikor van nála sokkalta útban lévőbb
magnóm is. Például a Terta 811, BRG M8 Calypso, Uwertura...

A hangszóró védőrácsa magából a dobozból lett kiképezve. Persze nincs ezzel
a megoldással semmi baj. Tulajdonképpen még jobb is, mint a különálló
díszrács, hiszen ez még csak le sem tud esni. Mivel egyben köpi ki
a fröccsgép, ezért olcsó, ami egy kisrádiónál fontos szempont.

Amennyiben kedvenc szokásomhoz híven megfürdetem,
akkor ennek a maradék feliratnak biztosan annyi.

Íme az élgombok. Persze felmerül az emberben a kérdés, hogy melyik melyik?
Mondjuk a számokból azért kitalálható, hogy a bal oldali az állomáskereső.

Van a gombokhoz felirat is, csak valahogy olyan esetlen ez a rádió.
Meglehet, hogy a fura négyzetes formája zavart meg, de csak
zavarodottan forgattam összevissza szegény készüléket.

Az előbbi nézethez képest a dobozka átellenes oldalán járunk.
Balra a füles csatlakozó aljzata, jobbra pedig a csuklószíj.

Ennek a rádiónak az állomáskereső gombon található feliratokon túl
- zsebrádió létére szokatlan módon - hagyományos mutatós skálája
is van. Ha konkrétan nem is egy gyémánt, de kimondottan szép.

Balra a készülék belseje, jobbra pedig a hátlapba ragasztott kapcsolási rajz.
Utóbbi rendes dolog a gyártótól, mert javíthatóvá válik tőle a készülék.

A kapcsolási rajz alapján nincs a rádióban semmi érdekes technikai megoldás.
Kedves dolog, hogy az egyes tranzisztorok funkciói is fel vannak tüntetve,
bár akinek ez segítséget jelent, annak jobb volna nem belepiszkálnia.

A forgókondenzátor meglepően apró méretű, épp csak nagyobb a kimenőtrafónál.

Szegény potméter ragacsos, szöszös. Utóbbi akár meg is akadályozhatja a működést,
ugyanis ha csak egy hajszál is bekerül az érintkezők közé, ott áram át nem jut!
A ragacs garantálja, hogyha szösz kerül a közelébe, akkor az beleragad.
Az ember zsebében mindig van szösz. Szóval értitek a folyamatot.

Fekete és fényes bogyóc tranzisztorok, Toko KF-ek.
Nincs itt semmi igazán említésre méltó.

Némi rutinnal ráérez az ember, hogy mely csavarokat kell kitekerni ahhoz, hogy
kijöjjön a dobozból a panel. Illetve, hogy csak a panel jöjjön ki. Ugyanis ha
más, vagyis nem a panelt tartó csavarokat is kitekerek, akkor konkrétan
képes és szétesik itt nekem az egész készülék. Aztán állhatok
neki visszakínlódni a helyére a skálahúrt. Brrr...

Megint csak beszélek róla, hogy milyen jópofán át lehet dobozolni egy ilyen kisrádiót,
ahelyett, hogy végre a gyakorlatban is megmutatnám. Persze ezt a példányt
nincs értelme bántani, hiszen ennek majdnem teljesen ép a doboza.
Illetve azóta már beesett egy nem általam átdobozolt példány.

Nézegettem ezeket a gombokat, de nem jutott eszembe semmi.
Ezt persze sokszor megesik velem, gombnézegetés nélkül is.

Kicsit koszos, kissé sérült, ellenben nekem nagyon nincs kedvem vele
foglalkozni! Kapott egy kis alkoholos dörgölést, oszt jó van az úgy...

A potméterre - bármilyen apró is - ráférne egy nagytakarítás.

Azt a mindenit! Én meg milyen vidáman pattintottam le róla a forgatógombot.
Bezzeg ha leesett volna a skálahúr? Na akkor menten beszomorodtam volna!

A mutató valamiért nem volt a helyén, ezért kiigazítottam.

Megnéztem, hogy mégis mi a csuda tartja a helyén a skálaüveget, amitől az egyből
ki is esett a dobozból. Hogy miért kell nekem mindenhez hozzápiszkálnom...

A hangszóró úgy bele van ragasztva a dobozba, hogy végül miatta adtam fel a rádió
kimosásáról szőtt álmaimat. Ha kívülről nem fürödhet meg, akkor belülről mi értelme
volna a pucolásnak? Ráadásul úgy, hogy azt sem tudom, hogy működik-e egyáltalán
a készülék, hiszen kipróbálni azt eddig valahogy elfelejtettem. Összeszereltem, s
azt nézegettem a szürke dobozkán, hogy vajon milyen háttér illenék mögé,
egy a működését bemutató videó erejéig. Azt találtam ki, hogy zöld.

Zöld a lakásban például ennek a széknek a kárpitja. Akkor itt és most beindul
a szerzőben a mellébeszélő gép. No persze nemcsak a beszéd megy mellé,
hanem maga a ténykedés is. Beszúrhattam volna ide akár az asztali
lámpa szétszedését is, de az egy teljesen különálló cikk, így
valami más mellékvágányt kellett keresnem.

Illetve nem kellett keresni, mert már előre ide volt készítve. Azért hever a monitorom
doboza a szekrénysor előtt, mert kell belőle a hullámpapír. Az volt a tervem, hogy
lefestem az erkélykorlátot, mert két helyen is lepattant róla a festék. Kb. annyi
festék kellett volna ehhez az igen komoly művelethez, amennyi egy átlagos
pemzliben kényelmesen elfér. Természetesen egy ecsetre való festéket
nem lehet kapni a boltban, én meg egy egész litert nem akartam
venni, így került megvásárlásra a jobb alsó sarokban
látható apró dobozka.

A muskátlik már nagyon kikívánkoznak, csak nincs hová kitenni őket, mert addig
nem szerelem fel nekik a balkonkorlátra a polcot, míg a korlát nincs lefestve.

Sajnálatos módon az idei tavasz hetek óta azt játszza velem, hogy vagy esik, vagy fúj.
Vagy egyszerre mindkettő. Márpedig egy ennyire vizes korlátot nem lehet lefesteni!
Amúgy ez már le van festve, csak ugye közbejött az, hogy a régi festék vagy már
eleve matt volt, vagy csak az idő ette ki belőle a lakkot, miközben az új festék
jól láthatóan fényes. Vagyis az, hogy a korlát egy részét lefestettem, az mint
megoldás nem nyert. Át kell kennem az egészet. Ehhez viszont ki kell nyitnom
az ablakot sarkig. El kell rámolnom az ablak elől a virágállványt. Le kell fednem
a rács alatti területet (hogy ne legyen fekete pettyes), és az alattunk
lakóra se jusson a festékből. Juj! Hogy ez milyen bonyolult...

Ráadásul nem csak két láda muskátli van, hanem egy nagy csomó paprika palánta is.
Azt gondoltam ki, hogy adok egy esélyt azoknak a paprikamagoknak, melyek igen
jól láthatóan terültek szét a lakásban. Míg Apukám élt mindig ráfogtuk, hogy ő
szórja szét a magokat a lakásban. Mióta nincs velünk, már nincs kire fogni.

Ezek a palánták az előbb még nem voltak ilyen kókadtak.
Biztos meglepődtek a helyváltoztatástól.
Gondolta balgán a szerző...

Nem tudom, hogy átérzitek-e a jelen helyzetet, miszerint besétáltam a szobába, hogy
a szék zöld kárpitját háttérként bevetve készítsek egy félperces videót, s ehhez
 képest már a fele szobát kiborítottam. Magamról már nem is beszélve!

Széthajtogattam a papírdobozt, hogy majd mindjárt jól beszabom a lapokat
a helyükre, de ekkor hirtelen ráuntam az egészre, s elmentem reggelizni.

Addig kitettem kicsit a napra a palántákat, hátha magukhoz térnek. Aztán szerencsére
még épp idejében eszembe jutott, hogy nem a helyváltozással van ezeknek gondjuk,
hanem konkrétan velem, hiszen én vagyok a barom, aki átültetés után elfelejtette
őket jó alaposan meglocsolni. Persze, hogy kókadoznak a porszáraz földben!

A satu nem közvetlenül a festéshez kell, hanem csak nehezéknek,
különben a fel-feltámadó szél még el találná fújni a hullámpapírt.

Ha már nekiálltam az erkélynek (illetve nem erkély ez, hanem balkon) akkor egy füst
alatt pótoltam (begipszeltem) a falból immáron több mint 40 éve hiányzó részeket.

Meg ezt a részletet is kihoztam úgy nagyjából egyenesre. A korlát meg milyen szép
fényes... Amúgy nem. Illetve de. Akarom mondani fényesnek fényes, csak szépnek
nem szép. A matt festék ugyanis minden hibát eltűntetett, ellenben a fényes
az összes csúfságot előhozta! Ez persze olyan mindegy, s ezen okból
kifolyólag menten rá is csuktam a korlátprojectre az ajtót.

Korlát lefestve, fal begipszelve, polc kiszerelve, muskátlik kitéve, paprikák átültetve,
rend rakva. Az persze igaz, hogy reggel csak egy kósza videó lövéséig ténferegtem
be a szobába, no de azóta már milyen messzire jutottam? Mozognom sem kéne...

Kicsit szorul az állomáskereső gombja, ezért finoman csak két ujjal lehet
forgatni, de ettől eltekintve kutya baja sincs ennek a kisrádiónak.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.