SOPIANAE reklámrádió
(pont úgy néz ki, mint egy cigis doboz)

Szóval az történt, hogy egyszer csak (amúgy sorozatban többször is) rádöbbentem,
hogy mennyi pénzt is költök én cigire. Mivel nem dobozszám, hanem kartonnal
vettem, így nagyon szembeötlő volt a pénzem fogyása. Elárulnám, hogy a 10
doboz cigi az nem karton, hanem az csak egy csík. A kartonban 25 csík, azaz
250 doboz cigi van. Szóval bemegyek a boltba, és csak úgy egyszerűen otthagyok
50.000 forintot? (akkoriban még 200 forint körül volt egy doboz cigi) 50.000 HUF az
egy fél PC ára! Én meg elfüstölöm két három hónap alatt az egészet? Gondoltam
szívok én amúgy is éppen eleget, úgyhogy ezennel elég is volt a bagóból. Nem
mondanám, hogy igazi láncdohányos voltam, mert napi két három doboz cigi
elfüstölése még nem jelenti azt. Bár egészen valószínűtlennek tartottam, hogy
sikerüljön leszoknom, de azóta sem gyújtottam rá. És akkor most tessék! Hát nem
megvettem ezt a dobozt? De! Persze tudjuk (hisz ez a cikk címe), hogy ez csak
egy reklámrádió. No persze azt is megígértem már magamnak (ráadásul nem
is egyszer), hogy rádiót sem veszek többet. Akkor talán ennyi elég
is lesz mára rólam, s az én betartatlan ígéreteimről.

 

 

Én eredetileg Szimfóniát szívtam, a Sopianétól - köszönhetően a dupla szűrőjének -
behorpadt a homlokom. Egy megfázás alkalmával (úgy se volt semminek
rendes szaga) sikerült átszoknom a nehezebben szívható fajtára.

 

 

Övre, nadrágszélre, vagy ingzsebre csíptethető. Biztos, hogy nagyszerű ez
a rácsíptetős ötlet. De ha egy doboz cigi magammal hordásával nem
volt bajom, akkor egy pont ugyanolyan formájú kisrádió zsebre
tételével miért volna? De ezt csak azért, hogy kötözködjek...

 

 

Hangoló gomb, a füles aljzata és hangerő gomb. Egész korrektnek tűnik. Legalábbis
nem az a manapság szokásos automata gombnyomáshangolós, ami saját magától
elmászik, valamint képtelenség vele még egyszer megtalálni ugyanazt az adót.
Szedtem már szét pár ilyet. Például Dyrast, kicsi kéket, kerek kólásat, és
egy Universo nevűt is. Általában erőst elborzadok a tartalomuktól.

 

 

Kicsinység meg kell feszíteni a hátlapot, majd el kell tolni oldalvást.
Azt kell rá mondjam, hogy a doboz teljesen korrekt.

 

 

Vegyes érzelmekkel fogadom a látványt.
A panel számomra valahogy szép is, meg nem is.

 

 

Ezek a kimondhatatlan színű elemek...
Sosem fogom megérteni, hogy mi vesz rá egy műszaki céget erre a színre.
Ha csak nem a márkaváltó brigád, akik kifejezetten ebből élnek.

 

 

Gondoltam a szivacskocka alatt lesz a panelt a helyén tartó csavar. De persze nem.
Pont ugyanúgy benéztem az apró csavarfejeket ónpettynek, mint a
múltkor, mikor a Pocketmate kisrádiót boncolgattam.

 

 

A panelt alaposabban szemügyre véve, mindjárt két csavart is találtam.
Javul bennem a rádióról kialakult kép.

 

 

Amire - ahogy a panelt kifordítottam - azonmód rá is cáfolt.
Persze teljesen mindegy, hogy egyenesen állnak-e az alkatrészek,
de nekem akkor is jobban tetszik a Selga alkatrészeinek katonás rendje.

 

 

Balra a hangerő szabályzó potméter látható, ami kapcsolós. Tőle jobbra, a másik
sarokban látnánk a forgókondenzátort, amivel a rádiót hangoljuk.
Csak nem látjuk, mert a panel másik oldalán található.

 

 

Na ő volna az jobbra, az a kis piros izé. A forgatógombja bent maradt a dobozban.
Ez egy úgynevezett trimmer kondi. Eredetileg arra szokás használni, hogy egyszer
beállítjuk, aztán úgy marad örökre. Vagy mondjuk utóhangolás címszóval néhány
év múlva megint tekerjünk rajta egy kicsit. No de nap mint nap forgatni? Persze
ha a költségvetésbe nem fér bele egy normális minőségű, illetve időt és strapát
álló forgókondi, akkor ez is egy járható út. Amit balra látunk, az speciel egy
tekercs. Eredetileg, már úgy értem, hogy újkorában, beépítéskor, na akkor
még nem volt ilyen csúnya. Bele lett tömve egy szivacsdarab, majd be
lett áztatva viaszba. Beépítés után a menetek széttolásával lett
behangolva. Költséghatékonynak ugyan költséghatékony,
csak nem szép. No de ki nézeget belülről egy
rádiót? Szerintem most épp Te!

 

 

Íme a rádió lelke, a TDA7021 komplett rádióvevő IC a Philipstől. Az IC adatlapját
megszemlélve, a kicsit is rádióépítésre hajlamos embernek azonmód kedve támad
pákázni egy cseppet. Két plusz IC hozzáadásával akár még sztereó rádiót is lehet
belőle építeni. Meglehet, egyszer fogok is, csak nem ezzel a tokozású IC-vel,
mert ennek az én szememhez egy kicsit már túl sűrűn vannak a lábai.

 

 

Mindössze 500 forint egy ilyen IC. A többi meg akad az asztalfiókban.
No de minek nekem még egy rádió? Mikor van itthon rogyásig!
Persze amit maga épített az ember, az még akkor is más,
ha esetleg nincs is olyan, mint egy gyári készülék.

 

 

Kerítettem hozzávaló hangszórót. Még csak turkálnom sem kellett a dobozaimban,
mert épp volt egy a kabátom zsebében. Az a raktári selejtes doboz, azt kéne csak
elkerülnöm! Amúgy egy hete hordom magammal, mert elfelejtettem kitenni.
Ugyan a rádió kimenete füles meghajtására van tervezve, de attól még
illik ide ez a hangszóró, hiszen ő is 32 ohmos. Legfeljebb halkan
fog szólni. Nem számít... Egy próba erejéig bőven megteszi.

 

 

Ennyire csúnya (rá van tekerve a drót) jack dugó bekötést már régen műveltem!

 

 

 

Ez nem egy normális üzemállapot. Mármint az nem, hogy teljes hangerőn járatom,
hogy halljunk valamit a hangszóróból. Mondjuk a kísérlet lényege annyi volt
csupán, hogy hallunk-e valamit a hangszóróból. Jelentem alássan hallunk.

 

 

 

Így, hogy ráadtam a kamerára a kedvenc fülesem, valamint visszavettem
a hangerőből, már egészen normális hangja van. A fejhallgatót feltéve
a fejemre, azt mondanám, nincs is rossz hangja. Mondjuk de. Igenis,
hogy rossz hangja van, de attól azért jobb, mint amire számítottam.
A hangminőség alapján szerintem a hangolással van a probléma.

 

 

Eredetileg ott van ez az árnyékoló lemez a forgókondi mögött. Ettől függetlenül
nehéz, illetve nem lehet normálisan ráhangolni a rádiót az adókra. Nemcsak
akkor van baj (elhangolódás), mikor elveszem a kezem a forgó (s egyben
a tekercs) mellől, hanem már akkor (attól) is elhangolódik, mikor magát
a gombot elengedem. Szerintem ezen a problémán könnyedén lehetne
segíteni, mondjuk egy normális forgókondi beépítésével.
Talán majd egyszer, egy távoli galaxisban...

 

 

Elücsörög itt a polcon, míg át nem teszem a többi rádió közé, mondjuk valahova
a másik oldalra. Mint ahogy az aranyszín lemezdarab is jól elvan itt, míg vissza
nem teszem a Terta811-be. Talán megemlíthetném még a fejhallgatóm fából
készülő (?) tartóját, meg a hozzávaló erősítőt. De most aztán már tényleg
menjek a francba, az összes megvalósulatlan tervem felsorolásával!

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.