Deltacsiszoló
(sajnos beteg)

Ez a masina akkor került elő, megjegyzem honnan máshonnan, mint a nagyszobai
szekrénysorból, mikor az asztalom legfelső pultján található, még valamikor
évtizedekkel ezelőtt oktalanul odahelyezett irattartókat költöztettem át.
No persze nem volt egyedül, hiszen a díszes társaság fényét emelte
egy kopott fehér színű ősrégi villanyborotva, egy erősen hiányos
BRG MK-29-es magnó, egy ki tudja mióta nem használt kvarclámpa,
valamint egy vadonat új csehszlovák gyártmányú mikrofonos fejhallgató is.
Mikor ezeket rendre kiterítettem, a szokásos mondókámmal, vagyis azzal próbáltam
vigasztalni magam, hogy egyszer úgyis elfogynak. Amúgy ez a gép Hofferek Attila
ajándéka a szétszedtem rovat számára. Emlékeim szerint kaptam hozzá egy
lemezjátszót is, mely kincset viszont semerre sem találtam a lakásban.
Gondolom valahol a pincében lehet. Azt mondjuk nem igazán
értem, hogyha a lemezjátszót levittem, akkor ezt
mégis miért őrizgettem idefent...

 

 

Így kell nézni, illetve fogni és persze használni is. Az innen nézve jobb alsó részén
van a smirgli, amit rezegtet a gép. Ez a gép arra jó, hogy oda lehet vele férni
a szalag, vagy a hétköznapi rezgőcsiszoló számára elérhetetlen sarkokba
is. Bevallom őszintén, hogy bár az utóbbi időben ugyan rengeteget
barkácsoltam, de erre a gépre még sohasem támadt ingerenciám.

 

 

Valódi BOSCH! A 100 wattnyi teljesítmény ugyan nem látszik soknak,
de mivel az elvégzendő munka sem az, így bőségesen elegendő.

 

 

Hiszen a gép motorjának mindössze erre a tépőzáras háromszögre helyezett
csiszolóvásznat kell mozgatnia. A felületen látható lyukak azért kerültek
oda (ezek amúgy természetesen a smirglin is ott vannak), hogy
ezeken keresztül távozhasson el a felületről a por.

 

 

Mivel ebben a gépben nincs beépített porszívó,
így azt ide hátulra kell csatlakoztatnunk.

 

 

Ahogy kettéemeltem, erről a látványról elsőre az ugrott be, hogy ez bizony hiányos,
hiszen a motorból jobbra kilógó tengely, az konkrétan semmiben sem folytatódik.

 

 

Ez egy hagyományos kefés motor, melynek hátsó tengelye egy tűgörgős csapágyban
végződik. Mindeközben a power gomb egy apró fehér mikrokapcsolót működtet.

 

 

A motor tengelyének másik végén golyóscsapágy, illetve valamiféle hiány látható.

 

 

Mert ez ugye - bárhogyan is nézem - nem áll össze.

 

 

A szerszám házának másik felét megtekintve ellenben már igen.

 

 

Szóval a 90 fokos kanyart nem fogaskerék áttétel vette be, hanem egy a motor
tengelyének közepéből, mondhatni sajnálatos módon kiszakadt spirál.

 

 

Ez az a rész ami rezgett.

 

 

Mivel a tengelyek egy vonalba esnek, ebből visszakövetkeztetve ez a szerszám úgy
működött, hogy az excentrikusan elhelyezett tömeg rángatta a csiszolófejet.

 

 

Akár itt tőben, akár bárhol másutt szakadt volna el, ennek a műszaki
részletnek a házilagos javítása sajnos teljesen esélytelen.

 

 

Mondjuk a villanymotorja, az talán még használható lenne valamire.

 

 

Mert ugye ezen még szinte semmi kopás sem látható.

 

 

Ráfogtam a motor tengelyének vastag végére egy kombinált
fogóval, ami meglepő módon elsőre tekerintésre lejött.

 

 

Mivel ez itt egy teljesen szabványos hatos menet, ezért ehhez szerfelett
könnyű lesz csatlakozni. Már ha csinálok belőle valaha valamit...

 

 

A tengely végén, az az oldalról alig látható kerek folt,
az valószínűleg egy csap, amivel a spirált rögzítették.

 

 

Majd tekerek rá egy kis folpackot, hogy legalább ne porosodjon, aztán megy ez is
a pincepolcra a többi döglött, de esetleg még újrahasznosítható masina közé.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.