Csaptelep

Bár innen nézve nagyon úgy néz ki, mintha ott sem lenne a képen a mai boncalany, vagy a frissen festett hófehéren virító balkonajtó alját mutatnám, de attól még igenis, hogy a céltárgy ott hever a ventilátor mögött.

Bár ez egy annyira friss szerzemény, hogy tán még egy
órája sincs itt, már csak a mérete okán is előrevettem.

Tegnap még a páromnál szolgált a fürdőszobában,
most meg már nálam hever a boncasztalon.

Amúgy azért kellett kompletten cserélni, mert nem különálló a vízirányt
átváltó része, hanem a tulajdonképpeni csappal egybeépített.

Az új már ilyen, aminek ha elromlik a tus és a kifolyócső közötti
váltókapcsolója, akkor az külön cserélhető, esetleg javítható.

Ebből szegénykémből már szó szerint orrba szájba folyt a víz.
A kifolyócső hollanderét amúgy könnyű volt letekerni.

Így néz ki, mikor a vízkő megeszi a kifolyócső végén található szűrőt.

Ha a két bevezetőcsövet is leszedem róla, akkor
már egészen kezelhetőre csökken a mérete.

Míg az egyik cső nyolcszögletű része még újszerű, addig a másiké már alig
látszik a vízkőtől. Szerencsére mindkettőre rácsusszant a 10-es villáskulcs.

Ha nem folyt a víz a balra látható tömítés mellett, akkor mégis mitől lett a cső
vízköves? Tette fel a szerző a csapcsere okán már lényegtelen kérdést.

Ennél a szép hosszú csavarnál fogva volt a csaptelep a mosdókagylóhoz
hozzáerősítve. Mivel van a végében egy slicc, gondoltam kitekerhető.

Bár semmi jel sem utal rá (talán csak a zöldülés), de attól még úgy
van, hogy ez egy rézből készült csavar. Mi az, hogy nem hiszed?

Tessék! Ez természetesen ugyanaz a csavar, amit nem átallottam levinni a pincébe, ahol is nekieresztettem egy drótkorongot. Már csak azért is, mert így azért ugye - egy esetleges felmerülő igény esetén - sokkal jobb érzéssel fogom elővenni a 8-as csavaros dobozból. Már ha eljut valaha odáig a vegyesből...

Ez itt a tulajdonképpeni lényeg, amihez viszonylag gyorsan sikerült odaérnem.

Ez ugyan nem egy jól sikerült kép, de attól azért még látszik, hogy
van valami a lyuk mélyén. Mármint valami nem oda illő.

Ami amúgy ide, vagyis a kifolyócső végére való. Mivel így a rendszer egy tömítés
mínuszban volt, nincs rajta mit csodálkozni, hogy nemcsak a cső végén dőlt a víz.

Ide a tus csöve való, amit részemről már csak azért sem kértem el, mert már
mutattam hagyományos, sokat tudó modern, és még világítós típust is.

Ahogy ez ide be van építve, tényleg nincs rajta mit csodálkozni, hogy a mester szerint ez nem javítható, csak a komplett csap cserélhető. Erre az állításra amúgy nemsokára komoly bizonyítékkal szolgál a szétszedett csap alkatrésztömegének látványa is.

Ebbe például - természetesen csak emeltszintű piszkálódás
után - épp passzolt az egyik miniatűr imbuszkulcsom.

A csap típusa amúgy MOFÉM I./A, míg a 2009-03 valószínűleg a gyártás
dátuma. Utóbbi szinte biztos, hiszen ez a csap akkortájt lett felszerelve.

Mivel az elhúzott váltógomb mögé nem fér be a franciakulcs,
ide valami más, vékonyabb szerszámot kellett előtúrnom.

Már egy perce püföltem, mire ráéreztem, hogy ez nem jobb, hanem bal menetes.

Hiába indult meg, mert bár láttam, hogy a piros nyelű csavarhúzó irányába fog a csapházból kijönni, azon a vízirányváltó a még mindig rajtalévő gombja miatt nem fér át, mire fel mindenféle praktikák bevetésével próbálkoztam. Végül az vált be, hogy a csavarhúzóval a váltó belsejét kitámasztottam, a gombot pedig hosszan és unottan tekergettem, mire fel egyszer csak lejött.

Ez kérlek még véletlenül sem menetes, hanem egyszerűen csak rá volt rohadva.

Megmondom őszintén, hogy részemről teljesen egyetértek azzal a mesterrel, aki nem áll neki a csapban egy ilyen, amúgy a helyéről ha nehézségek árán is, de azért kiszerelhető alkatrészt kicserélni. Azzal, aki ezt feltalálta, azzal viszont nem értek egyet. Mármint azzal a szerintem hülye ötletével nem, hogy ez a váltókapcsoló úgy működik, hogy a víznyomás tartja nyitva. Vagyis ha elzártuk a csapot, akkor csak úgy egyszerűen magától visszavált a tusról a kifolyócsőre. Mármint nekem egy csaptelep ne önfejűsködjön, arra a feladatra ugyanis itt vagyok mindjárt én!

Már csak azért is passzolnia kell bele valami szerszámnak
(hatalmas imbuszkulcs), mivel hatszögletű lyuk van benne.

Bár a szükséges méretű imbuszkulcsot nem találtam, azonban mert épp a minap rendeztem a menetmetszők helyzetét, ezért még élénken emlékeztem rá, hogy közös dobozban vannak apukám csőkulcs készítő szerszámaival.

Amiből az egyiket épp csak be kellett fognom a satuba, rátolni a vízváltót,
majd a másik végét egy kissé megmoccantani az angolkulccsal.

Ha nem jött volna közbe ez az adag fagyi, akkor meglehet, hogy
erőfeszítéseim hatására komolyan túlmelegedtem volna.

Komolyan mondom, hogy tényleg a mesternek van igaza. Mármint abban, hogy ezt
nem cseréli, nem javítja meg, mint tette azt régen a csöpögő csap újrabőrözésével.

Bár én nem vagyok vízvezeték szerelő, szóval nincs benne rutinom, meg persze felszerszámozva sem vagyok hozzá, de már vagy jó fél órája mókolok ezzel a csappal, és még mindig nagyon egyben van!

Illetve ha valahol már nem, akkor azonnal találok
benne valami újabb, tovább boncolható részletet.

Hiába volt ott a tömítés, ha egyszer az egyik cső tőben egy kicsit eresztett, miközben felülről is folyt a víz. Már úgy értem, hogy ez a csap kívülről is tiszta egy merő vízkő. Na ez jusson eszébe mindenkinek, aki úgy gondolja, hogy a budapesti városi vízre nem kell semmiféle szűrő. Amit meg a bojlerből szed ki az ember, az meg ugye pláne borzasztóan néz ki!

Most jön a tulajdonképpeni csap szétszerelése, ami az egykaros
rendszer miatt egy igencsak érdekes mechanikai felépítmény.

Ami még egy igen alapos kefélés után is így néz ki. Mármint nem
én hódoltam a szerelemnek, hanem csak a piros dugó
belső oldalát próbáltam láthatóvá varázsolni.

A piros gomb alatt egy imbuszkulccsal oldható hernyóvar rejtőzött,
melynek kitekerése után levehetővé vált a hatalmas karos gomb.

Na most azt látom, hogy belül a fehér valami hatszögletű, de azt már nem
látom, hogy mégis hogy fogok én ahhoz a valamihez hozzáférni.

Erre fel csak úgy egyszerűen lehúztam a helyéről
az útban lévő, néhol még fényes idomot.

Bár volt bennem némi félsz, hogy a vízkőtől belenőtt, de könnyedén kitekeredett.

Itt viszont elakadtam, mert nem értettem, hogy ezt a
részt mi tartja továbbra is oly masszívan a helyén.

Amúgy semmi, egyszerűen csak ki kellett húzni a lyukból, amiben
a balra látható tömítő gumikarika miatt egy kicsit szorult.

Miközben épp nagyban azt nézegettem, hogy mégis mi tartja
össze, és persze húztam is széjjel, egyszer csak engedett.

Ami a nagy méretű gumikarikával együtt már hat. Na ennyi tömítést, akinek
két anyja van, az cserélgessen, pláne ekkora munka és időbefektetéssel!

Ez a két alkatrész úgy ragaszkodott egymáshoz,
mint amiket mondjuk mágneses erő tart össze.

Amúgy persze nem, hanem csak a vízálló zsírtól voltak összenőve, ami a két
amúgy porcelánból készült alkatrész között biztosítja a tömítettséget.

Ezek ketten csúszkálnak egymáson, s a pozíciójuknak megfelelően jön a csapból a víz, illetve a hőfok is ettől függ. Mit ne mondjak, ez azért sokkal átláthatatlanabb működésű, mint egy hagyományos vízcsap, vagy akár egy golyóscsap.

Nem túloztam, mikor azt mondtam, hogy ez bizony tényleg rengeteg alkatrészből
áll. Az persze igaz, hogy ez jóval integráltabb egy hagyományos csaptelepnél.

Ez a szűrő arra szolgál, hogy a két porcelánfelület közé nehogy beékelődjön valami, mert az ugye tönkreteszi a csapot. Mármint a tömítő felületek közötti bármiféle karcolás. Illetve a bekerült valami, még ha nem is képes megkarcolni a porcelánt (például egy szál cérna), de már eleve azzal tönkreteszi a tömítettséget, ha ott van, hiszen azt a két felület pontos illeszkedése biztosítja.

Aki esetleg mégis úgy dönt, hogy márpedig ő nekiáll megszerelni egy ilyen csapot, annak jusson eszébe, hogy a legrosszabb esetben ennyi alkatrésszel lesz dolga. Bár tulajdonképpen semmire sem volt közülük szükségem, néhány dolgot a valóban meglehetős tömegből azért megmentettem.

Ez itt már az a rongy, amivel az asztalt takarítottam le, amire ez
az akció - mint az a koszcsíkból kiderült - már igencsak ráfért.

Azt ugyan tudtam előre, hogy a nyár bekövetkeztével a teljesítményem bele fog állni a nullvonalba, de attól még reménykedtem benne, hogy július hónapban is összejön a betervezett tíz tétel, de mint az látható, ebben a hónapban csak négy sikerült. Amúgy persze nem, hiszen ha nem azt nézem, hogy hány tételt dolgoztam le a nagyon régiek közül, hanem azt, hogy egyáltalán hányat, akkor - nyár lévén - a 29-es szám (ami amúgy ebből a táblázatból persze nem derül ki), már nem is olyan rossz eredmény. Szóval ahogy mindig is mondani szoktam, most már csak néhány év, és tényleg elfogy a nagyja boncolnivalóm...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.