Mikor a piros kisautót lehoztam, először persze nem ide tettem le, hanem abba a kosárba, melyben vegyesen találhatók már szétszedett és bemutatott, valamint még bemutatatlan dolgok. Miután rájöttem, hogy úgy járok jobban, ha nem fokozom tovább a már amúgy is erősen emelkedett szintű rumlit, az autót be szerettem volna tenni a szekrénybe (lásd az ajtaját balra), csakhogy azt most ki sem lehet nyitni, mert nagyon elépakoltam. Na így került végül a piros kisautó ide. Vagyis csinálhatok bármit, a rumli szintje a pincében stabilan emelkedő tendenciát mutat.

   Na ez az a kosár, amit az előbb említettem. Mivel a múltkor valamiért úgy döntöttem, hogy ezen kacatok bemutatásának meg kell előznie azokét, melyek most épp az asztal teljes felületét torlaszolják el (pláne több rétegben), így most mindenképp innen áll szándékomban kivenni valamit.

   Hogy egy kicsit minden különösebb erőbefektetés nélkül haladjak, nyitásképp kiszedtem a kosárból néhány olyan apróbb bigyót, melyeknek már van helyük, természetesen valahol egészen máshol, majd néhány olyan tételt is, melyekre emlékeztem, hogy időközben már beléjük néztem, csak valamiért a kosárba lettek visszatéve. Ez gondolom azért lehetett, mert az adott pillanatban már csak ott volt számukra hely.

   Miközben az előző képen szinte nem is látszó, ismeretlen célú és tartalmú apró fekete doboz a melóskabátom zsebébe került, addig a biciklire való hátsólámpa a bicajos kacatokat tartalmazó dobozba. A számtárcsa a telefonos tematikájú fiókba lett betéve (hiszen annak ott a helye), a bilincsek pedig ebbe a dobozba kerültek, merthogy azoknak meg itt. Ez amúgy (mármint a kialakulni látszó rend) nagyban elősegíti a keresett dolgok megtalálását. Még néhány év, s minden dolgom a helyére kerül, mikor is eljön értem az ördög, s engem is a helyemre tesz.

   Mikor ezt az amúgy teljesen jellegtelen dobozt még a 2020-as lomtalanítás alkalmával a többi kacat között heverni megláttam, csak azért hajoltam le érte, mert ugye kilóg belőle egy darabka vezeték, ami egyértelműsíti, hogy valami elektromos dologról van szó.

   Az apró aljtót a helyéről levéve, nem találtam alatta semmit, ami valószínűleg azért történt, mert ez a rekesz csak a hangszóró kábelének üzemen kívüli tárolására szolgál.

   Mivel a fekete dobozban egy hangszóró van, ezért ez most egy olyan próba, melynek keretében az apróságot az erősítőmről bőgetem meg. Jelentem szól, de a hangja pontosan olyan, mint amilyenre egy ekkorka dobozba zárt hangszórótól számítani lehetett. Vagyis épp mint ahogy a hangszóró membránja, úgy a hangja is kifejezetten lapos.

   Mármint lehetett ott mondjuk egy piezo hangszóró, ami a membrán hátulján látható fekete gumilapnak támaszkodott. Az a benyomódás amúgy azért van rajta (mármint a fekete gumidarabkán), mert arra feküdt fel a vezeték tehermentesítését szolgáló csomó.

   Ez tulajdonképpen egy szokványos felépítésű elektrodinamikus hangszóró, olyan marhaságokkal megbolondítva, mint a lapos, szögletes, a merevítése miatt kissé vastag, három rétegű műanyag membrán, valamint a hangszóró motorjának aszimmetrikus elhelyezkedése.
   Ilyesmivel amúgy a bolgárok is próbálkoztak, például a Budapest rádióban, mondván a membrán a hangszóró pereméhez közel meghajtva a magas hangokat, míg távol a mélyeket fogja jobban sugározni. Hogy ez nem volt egy világmegváltó ötlet, az már csak abból is kiderült, hogy ez az idea nem igazán talált követőkre.

   A szemétkupacból csak a vaslemezt, valamint az azt tartó két apró csavart tettem el. Mármint azért, mert a többi alkatrész értéktelennek ítéltetett, a dobozt összetartó csavart valahova elkevertem, ami pedig a zár gombját tartotta, azt már eleve ki sem tudtam tekerni.