A háttérben azért látható az a lista, hogy eldicsekedhessek vele, miszerint újra sikerült közülük egyet kivégeznem. A műszer meg azért van rajta, mert egyrészt ő lesz a mai boncalany, másrészt az eladó a piacon volt oly kedves, hogy leengedte az árát a kezdeti ötszázról kettőre, mely összeg hallatán már képtelen voltam megállni a vásárlást.
   Az árleszállítás jelen esetben nem a szokásos piaci alku eredménye volt, hanem az eladó magától ment a dobozkáért fizetendő összeg mennyiségével egyre lejjebb és lejjebb, mikor látta rajtam, hogy nem viccelek, mert tényleg vissza fogom tenni az áruját a gyékényre. A műszer bolti ára amúgy 4.000 forint körül van.

   Ezt a típusú dugót úgy kell felszerelni a kábel végére, hogy egyszerűen csak rá kell tekerni. A koax kábelt előtte persze még meg is kell blankolni, ráadásul pontosan a dugóhoz illeszkedő méretre, amihez létezik (és még van is nekem valahol) egy spéci célszerszám.

   A H/V LED függőleges polarizáció esetén nem világít, míg vízszintes esetén igen. Mivel még sosem volt a kezemben ilyen műszert, ezt a készülék leírásából derítettem ki.
   Hermesz Zoltán megfejtése szerint a horizontális vertikális polarizáció átváltása a 13 vagy 18 voltos fejtáp átváltásával történik. A 22 kHz a műholdvevő fej belső oszcillátorának átkapcsolására szolgál, az alsó vagy a felső frekvenciasávot váltja.

   Azt viszont, hogy a skála számaiból mára már nem sok látható, azt puszta ránézéssel. Ez azért nem hatott meg (sem most, sem a műszer megvásárlásakor), mert ugye nekem nincs is parabola antennám, amit be tudnék vele állítani.

   Balra jön a műholdvevő felől érkező kábel, jobbra pedig a parabola antenna közepébe szerelt műholdvevő fejegység felé tartó társa. Ahogy az ebben a témában szokás, mind az LNB, mind a mérőműszer a beltéri egységből kapja az energiát. Vagyis ebbe a műszerbe nem kell elem, mert ez távtáplált.

   Mivel a 950-től 2400 MHz-ig terjedő frekvenciasávra érzékeny, így még ha sikerül is beüzemelnem, akkor sem lesz mivel tesztelnem. Már úgy értem, hogy semmim sincs itthon, ami a Gigahertzes tartományban sugározna.
   Utólag persze, hogy épp ezeket a sorokat rovom, beugrott, hogy vagy a pincei, vagy a lakásban őrizgetett paneles / modulos fiókomban kell lennie egy emlékeim szerint szovjet radarjelzőnek. No de ez már tényleg nagyon utólag jutott eszembe. Mondjuk ha az említett tényt sikerül nem elfelejtenem, akkor esetleg valamikor később összeereszthetem a két dobozt a radarjelző bemutatásakor.

   Állt a dobozban a pára, csepegett benne a víz. Hogy hol jutott be a dobozba a nedvesség, az mondjuk így utólag kideríthetetlen, én azonban azt valószínűsítem, hogy a műszer a szerszámos ládában heverve ázott be. Az persze lehet, hogy ezt azért gondolom, mert már láttam ilyet a piacon. Már úgy értem, hogy komplett beázott szerszámos ládát árulni. Majdnem meg is vettem belőle egy menthetőnek tűnő apró zéger gyűrű fogót (mert az enyémek már a végüket járják), csak mint az kiderült, a csupa rozsdás szerszámot tartalmazó láda fura mód csak kompletten volt eladó. Szerintem meg nem volt komplett az eladó, hogy nem adta oda darabonként.

   A fólia mintázata amúgy mindkét oldalról nézve épnek látszik, ami túlzott reményeket ugyan nem ébreszt bennem, de a műszer feléleszthetőségét illetően azért megcsillant egy halovány reménysugarat.

   Meglepő, s amúgy igencsak szerencsés módon a rozsdapor eredete nem maga a mérőmű, hanem csak azt a házában rögzítő két csavar produktuma. Ez mondjuk okot ad némi plusz bizakodásra, azonban a még mágnesezhető anyagdarabokat tartalmazó rozsdadarabkáknak eszük ágában sincs kihullaniuk a mágneskörből! Hiába fújtam, majd csapkodtam oda óvatosan az asztalhoz, a szemcsék makacsul ragaszkodtak a középső hengerhez (vagyis a mágneshez), ami körül a tekercset tartalmazó csévének amúgy teljesen szabadon kellene elfordulnia.
   Mivel úgy voltam vele, hogy ennek a műszernek már biztosan annyi, előkaptam a középső asztalfiókból egy csipeszt (azért onnan, mert ott tartom a csak ritkábban kellő szerszámokat), majd elkezdtem lecsipegetni vele a mágnesről a belőle kiálló idegen részeket. Ezt persze egy hagyományos csipesszel nemhogy nem szabad, de nem is lehet megtenni, azt ugyanis azonnal magához rántja a mágnes. Szóval ide mindenképp műanyag, vagy mint esetemben réz csipesz kell. Mivel Apukám műszer javító műszerész volt, így szerencsére akadt a fiókban rézből készült, pláne nagyon hegyes végű csipesz.
   További szerencsés történésként értékelhető, hogy az apró vasdarabok mágnesről történő lecsipegetése közben a műszerben semmiféle további hiba nem keletkezett. Az mondjuk egy kicsit idegesítő volt, hogy amint úgy éreztem, hogy kész, vagyis már nincs a mágneskörben több spén, azonnal előkerült belőlük egy újabb marékkal. Na jó, a marék mint mértékegység azért túlzás, de ennek ellenére vagy 10 percig szedegettem a mágnesről az apró maradványokat.

   Bár hagyott rajta a rozsdásodás egy kevéske nyomot, de azoktól eltekintve mind az alkatrészek, mind a panel vezetősávjai épnek látszanak. Ezt persze (mármint az egyáltalán látásukat) csak úgy sikerült összehoznom, hogy két szemüvegen át néztem őket egyszerre.

   Nem állítanám róla, hogy olyan lett mint amilyen még újkorában volt, de mivel innentől kezdve valószínűleg egy doboz mélyén fog porosodni, szerintem így is bőven megteszi. Mikor ezzel megvoltam, mindjárt következett némi anyázás.

   Bár készült róla egy az összeszerelést segítő kép (amin látható, hogy mi hová volt bekötve), erre azonban a rövidke szétszedve töltött idő okán nem volt szükség. Már úgy értem arra, hogy elővegyem és arról lessem le, hogy mégis mit hová kell visszakötnöm.

   Az óvatosságból egy soros ellenálláson keresztül beleeresztett tápfeszültséget a műszer azzal reagálta le, hogy kigyulladt rajta az amúgy nem a tápfeszültség helyes értékének jelzésére szolgáló zöld LED.

   Miután kihagytam az áramkörből az ellenállást (bár még ott van, de csak mint drót), a piros LED kezdett el világítani. Mindeközben a balról érkező műszerzsinór a wobler irányából jön, bár annak a felső vége még a 200 Megahertzet sem éri el. Ha sokat nem is mutatott rá a műszer, de egy kicsit azért mintha megröccent volna rajta a mutató.
   Illetve a jelen műszer esetében ez nem csak ennyit jelent, ez a dobozka ugyanis a mutató mozgásán túl a beleépített sípoló hangmagasságával is visszajelzést ad a jelszintről. Ez egy azért nagyszerű ötlet, mert így az antenna állítgatása közben akár oda sem kell figyelnünk a mutatóra, mégis kapunk róla megfelelő információt, hogy jó irányba görbítjük-e az antennát.

   Balról érkezik a tápfeszültség, ami a színjelzésű ellenálláson keresztül táplálja az apró műszerbe épített skálamegvilágító LED-et. A kép közepén látható meander (ami a Gigahertzes tartományban amúgy már egy igen komoly menetszámú tekercsnek számít) az aluláteresztő szűrő része. Erre azért van szükség, hogy az egyenáramú kör ne zárja rövidre a váltóáramút.

   Néhány napra rá az apró műszer a DTMF jeladó és a pénzvizsgáló mellé került, mondván majd mindjárt beteszem őket a dobozba. Hogy miért nem egyből? Nos egyrészt azért, mert valószínűleg jönni fog még hozzájuk néhány egyéb apróság, másrészt pedig még nem döntöttem el, hogy valóban így legyen-e. Már úgy értem, hogy be velük a dobozba, majd le a pincébe a többihez, ahonnan aztán már csak komoly nehézségek árán keríthetők elő, vagy ezek hárman úgy ítéltessenek meg, mint polcra való olyan apróságok, amik időnként azért kellhetnek. Ez utóbbinak az mond ellent, hogy egészen idáig még soha egyikre sem támadt igényem...