Telefon

   A mai téma a szovjet sokmemóriás telefon lesz, míg a múlt heti a tőle balra látható WLAN access point volt. Eláruljam a kávésüveg polcon történő állomásoztatásának okát? Szeretnék készíteni egy úgynevezett csiszolómalmot.
   Ezzel a projectemmel annál a részfeladatnál akadtam el (mármint azon felül, hogy még bele sem kezdtem), hogy mégis hogy a csudába lehet tokmányt (stabil befogót) készíteni mondjuk egy uborkás üveghez. Aztán egyszer, miközben épp nagyban melegedett az ebédem, ahogy ácsorogtam a gáztűzhely előtt, megláttam a konyhai polcon ezt a szögletes kávésüveget.
   Ez éppen annyira könnyen befogható, mint amennyire a kerek és uborkás társa lenne, ha méltóztatnék végre nekiugrani a feladatnak. No de mint az látható, még odáig sem jutottam el, hogy levigyem az üveget a pincébe.

   A telefon a kosz ellen lett bezacskózva. Ezt jelen esetben nem úgy kell érteni, hogy a zacskó a telefont védi, hanem úgy, hogy azokat a dolgokat, amiket a piacon történt megvásárlása után a szatyorban mellette helyeztem el. Hogy minek vettem meg ezt a telefont? Pláne 500 forintért! Na ez hosszú lesz...
   Szóval az úgy van, hogy egyrészt megemlítettem párszor, másrészt ha minden igaz, akkor kell benne lennie egy úgynevezett Sokol akkunak, amit szintén szoktam emlegetni. Ez utóbbit ugyan már láthattuk a Sokol rádió boncolása kapcsán, de ettől akár még külön is megérne egy szétszedést.
   Na most az úgy van, hogy az ember a kora előrehaladtával egyszer csak megérzi, hogy az élete vége már egyáltalán nem olyan megjósolhatatlan távolságban van, mint ahogyan az még fiatal korában látszott. Már úgy értem, hogy szó sincs róla, hogy a jövő ködébe veszne. Ennek aztán lesz egy olyan mellékhatása, hogy arra is rájön az ember, miszerint az idő végessége miatt a kihagyott lehetőségek már nem fognak újra megismétlődni. Mert ugye fiatalabb korában könnyedén legyint az ember bármire, mondván majd legközelebb, csak mikor már érzi, hogy igen nagy valószínűséggel nem lesz legközelebb, akkor jobb megragadni a kínálkozó alkalmat.
   Ez az eszmefuttatás a szétszedtem projectre, illetve a szétszedések alanyainak beszerzésére vetítve azt eredményezte, hogy mikor meglátok valami ritkaságot, de nem veszem meg, akkor tudom, hogy az már soha többé nem fog a szemeim elé, illetve a kezeim közé kerülni.
   Mivel az általam látott, de meg nem vett, lomtalanításkor a földről fel nem szedett, vagy egyszerűen csak ajándékba el nem elfogadott érdekességek felsorolása erősen feszegeti egy szétszedtem cikk kereteit, valamint sokuk történetét fájónak is érzem (mármint azt, hogy nem szedhettem szét), így ez a felsorolás ezennel elmarad.

Ennek a telefonnak a szétszedése viszont nem marad el. Meglepő módon ezzel a készülékkel nem a munkám, hanem a hobbim kapcsán ismerkedtem meg. Vagyis az a példány, ami valaha a kezembe került, az nem a melóhelyről származik, hanem egy barátom hozta javítani.
Egy autósboltban teljesített szolgálatot (megjegyzem nemcsak a telefon, de a barátom is), ahol egyszer csak elkezdte azzal szórakoztatni a telefonálni vágyókat, hogy rendszeresen elfelejtette a beleprogramozott telefonszámokat.

A jobb oldali gombok funkciója egyértelmű, míg a bal oldaliaké már kevésbé. Manapság persze már ember nem akad, aki ne értené első ránézésre, hogy a memóriából a sor és az oszlop kiválasztásával lehet előhívni a kereszteződésükbe odarajzolt számokat, azonban ez a telefon 1982-ból való. Akkoriban még nemhogy nyomógombos, pláne rengeteg memóriás, de még úgy általában véve telefonjuk sem nagyon volt az embereknek. Mivel a lakosság telefonvonallal történő ellátottsága igen alacsony szinten állt, ezért nem is nagyon volt kit felhívni. Ezt úgy kell érteni, hogy igen kevés embernek volt annyi telefonnal rendelkező ismerőse, hogy be tudta volna velük teríteni ennek a készüléknek mind a 32 memóriacelláját.

Hogy mi van odaírva, azt ugyan nem tudom, de más gomb errefelé nem lévén,
valószínűleg ez szolgál a telefonszámok memóriába történő eltárolására.
Potecz Zoltán megfejtése szerint eltaláltam, a запись felvételt jelent.

Ez a kézibeszélő - legalábbis az emberek úgy általában véve kerekded
fejéhez képest - egy kissé talán szögletesre sikeredett.

Miután megpöcköltem, már balra dől.
Ez így nem tűnik valami precíznek...

Hogy piszkálták, az már csak abból is látszik, hogy hiányzik belőle a zsinór.

Ami még hiányzik, az a készülék alján valaha található azonosító cetli, ennek
hiányában ugyanis nem tudjuk meg, hogy valaha hány rubelbe került
a telefon. Mint az gondolom sejthető, nem lehetett valami olcsó.

Mert ugye hiába voltak ügyesek a szovjet pajtások, négy egyforma
IC-ből még ők sem tudtak összeállítani egy 32 memóriás telefont.

A telefon alapvetően úgy működik, hogy míg letett állapotban a csengő áramköre
kapcsolódik a vonalra, addig a kézibeszélő felemelésekor a beszédáramkör.
Ezen kettő közötti váltásra bőven elég lenne egyetlen váltóérintkező.
Szóval ez a részlet ebben a telefonban egy kissé túldimenzionált.

Íme egy bájos szovjet szalagkábel, ráadásul mindjárt átlátszó, ami egy
bádoglemezből hajtogatott alkalmatossággal lett a panelhez rögzítve.

A kondenzátorok és az ellenállások katonás rendben
sorakoznak. Ezen persze nincs mit csodálkozni.

Ami viszont meglepő, az a színjelzésű ellenállások használata. Ráadásul ezeknek még
csak nincs is szovjet formájuk, pláne színűk! Szerintem az oroszok azért nem
szerették a színjelzésű alkatrészeket, mert ugye amilyen színeik nekik
vannak, ember nincs aki el tudná dönteni egy alkatrész értékét.

A telefon szokásos áramköreit tartalmazó panel szélén
- meglepő módon - nem cirill betűsek a feliratok.

A LED annyira szovjet... Mert ugye ennek az alkatrésznek a világon mindenütt
párhuzamosak az oldalai, kivéve a szovjetunióban, ahol egy kissé kúpos.

Abból az ugyanilyen telefonból, ami egyszer már nálam végezte mint alkatrész,
ez a részlet még biztosan megvan abban a pincei dobozban, melyben a még
valamikor a 80-as években történt rendrakást követően azokat az apró
bigyóimat helyeztem el, melyek már sehova máshova nem illettek.

A telefon belsejében éppen ugyanolyan sarus csatlakozások vannak,
mint mondjuk a CB76-os, vagy a 811-es készülék esetében.

Mint ahogy a készülékben mindenfelé, úgy ezeken
az IC-ken is 1982-es a gyártás dátuma.

Mégis mi látható egy szovjet memória IC tetején? (ami amúgy a korabeli technika
csúcsa) Smirglizés nyoma! Azért lehetett abban a gyárban komoly technológia...

Nem a csavar a kicsi, hanem a csavarhúzó nagy. Azért volt rá szükség, mert
az egyik csavar úgy be volt szorulva, hogy csak ezzel bírtam kitekerni.

Amit semerre sem láttam a paneleken, az a stabil időalap. Mondjuk a telefonközpont
nem igazán kényes a tárcsa impulzusainak sebességére, vagy legalábbis
annyira nem, hogy ne felelne meg a célnak egy RC időalap.

Ezt a két panelt azért nem hajtottam szét, mert közéjük
nézve úgy láttam, hogy nincs köztük semmi.

A világ minden táján úgy van, pláne a távközlésben, hogy az egyszerűség jegyében,
az összekeveredésüket meggátlandó színes vezetékekkel kötik össze a dolgokat.
Kivéve persze a szovjetuniót, hol az összes vezeték egyszínű, jelen esetben
zöld. Na most ha már egyszer minden vezetéknek zöld színe van,
még akkor is van rá mód, hogy semmiképp se keveredjenek,
mégpedig az, hogy kábelkorbácsot kell varrni a vezetékekből.
Itt ugyan megvan a korbács, de biztos ami biztos alapon (vagy ki
tudja miért), apró csövecskéket húztak a felsaruzott vezetékek végére,
melyeket különböző feliratokkal láttak el. Ez technológiailag annyira zavaros...

Tudod milyen egy szovjet mintájú teljesítmény tranzisztor?
(a négy lyukas és fényes foltos barna bigyuszról van szó)
Sprőd! Ezeknél szerintem minden reszelővel készült...

A csengő hangerejét állító potméter tengelyére olyan színű forgatógomb
került, melynek színét nincs ember a földön aki meg tudná határozni.
Én például percekig bámultam, de a slejmen kívül - ami ugye nem
egyértelműen határoz meg egy színt - semmi sem jutott eszembe.

Bár sok értelme nem volt (mondjuk nekem sincs), de alánéztem
a telefon alapvető áramköreit megvalósító panelnak.

A rugócsoport és az automata villája közötti összeköttetést a képen alig látható
átlátszó mechanikai elem valósítja meg. Hogy az átlátszó anyag alkalmazása
célzott-e (például azért, hogy jól látsszanak az alatta elterülő alkatrészek),
vagy csak puszta véletlen, az ennyi év elteltével már kideríthetetlen.

Mivel kivehetőnek láttam, ezért ki is vettem a kézibeszélő belemarkolós részéről
a közvetlenül felette látható lapocskát. Ennek szerintem semmi értelme sem
volt. No nem annak, hogy kivettem, hanem az egyáltalán létezésének. Bár
nagyon úgy néz ki, azonban a beszélő közepe nem átlátszó. Szóval az a fehér
a lyukban, az nem a másik oldalról átlátszó papír, hanem csak az anyag csillogása.

De! Ráadásul tették ezt olyan precízen, hogy épp csak annyira tekeredik rá a
fedő a szép piros menetre, hogy az alappal megegyező pozícióban maradjon.

Telefonhallgatót már annyit mutattam, hogy ezt most nem is piszkálom tovább.

Mivel már szénmikrofont is mutattam, ráadásul nemhogy
közelről, de egyenesen belülről is, így ezt sem szedem szét.

Mint ahogy szinte mindenütt másutt, úgy a mikrofon hátán is
az 1982-es dátum látható. Valamint tengernyi ujjlenyomat.

A mikrofonra rá lett nyomtatva a pontos típusa. Ezt mondjuk
nem érzem túlzásnak, hiszen annyiféle alkatrész létezik...

Zárásképp megörökítettem a telefon szottyadt gumilábát, majd folpackba tekertem
az egész készüléket, és úgy, de úgy bevágtam a pince legtávolabbi sarkába
(utóbbit persze csak azért, mert ott tartom a telefonokat), hogy
onnan talán már soha többé nem fog előkerülni.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.