WLAN access point
(százasért)

Ez a valami - legalábbis így szemből nézve - nemcsak
unalmas, de már-már felismerhetetlen is.

 

 

Ez az oldala sem árul el valami sokat a mibenállóságáról.

 

 

Mondjuk a hátulja már valamivel többet mond.

 

 

Mikor az előbb láttuk, akkor persze csaltam, hiszen
direkt az érdektelenebb oldalát mutattam.

 

 

A LED-ek jelentése mondhatni egyértelmű.

 

 

   Mikor a piacon megvettem ezt az izét, mondván ha másra nem is, de 100 forintért szétszedtem alanynak azért még biztosan jó lesz, akkor még azt hittem róla, hogy ez egy olyan valami, amivel két pont között lehet rádiós összeköttetést varázsolni.
  
Az mondjuk igaz, hogy ez a dobozka éppen erre való, de ettől én még nem így gondoltam, hanem úgy, hogy ez valami olyan, mint mondjuk az IPTV kábelezése helyett használható power LAN kütyü.
  
Na most nem. Ez ugyanis arra való, hogy szórja a WIFI jelet. Használható például egy antenna nélküli routerhez, vagy mondjuk arra, hogy egy nagyobb helyiségben ne csak az egyik sarokban legyen térerő.

 

 

A típusa KGW-1000 Az adatlapot olvasgatva elbizonytalanodtam. Bár nem
értem az angolt, de mintha lehetne használni fordítva, vagyis vevőnek is.

 

 

Mivel én elsősorban a kinyitására koncentráltam, egyből letéptem az aljáról a
matricát, mert azt megsimogatva lyukakat éreztem alatta. Bár a lyukak ott
voltak, azonban becsaptak, hiszen itt semmiféle csavarfej sem található.

 

 

Épp mint ahogy a letépett hatalmas gumilábak alatt sem.

 

 

Alattuk viszont találtam két-két kiakasztható pöcköt.
Bár alig látszik, de attól még ott van az árnyékban.

 

 

Mikor majd arra támad kedvem, hogy egy uszoda közönségét riogassam, akkor csak
felragasztom a hátamra ezt a cuki cápauszonyt, majd nekiállok a víz alatt cirkálni.
Mivel nem tudok úszni, így ezt a víz alatti feladatot mondhatni rám szabták,
mint ahogy a később valószínűleg rám húzott kényszerzubbonyt is.
Már persze ha mindeközben nem fulladtam bele a vízbe...

 

 

Antenna, valami nyomógomb, LAN csatlakozó, egyenes és a crosslink kábel
közötti átkapcsoló, meg persze az elmaradhatatlan power, amire a
leírás szerint 5 és 12 volt közötti feszültséget kell kötni.

 

 

Ezek itt a panelra szerelt SMD ledek és a doboz oldalán
található apró szemek közt elhelyezkedő fényvezetők.

 

 

Hoppá! Mondta a szerző, mikor meglátta a PCMCIA portba dugható kártyát.

 

 

Ez van írva a kártyára.

 

 

Valamint az is, hogy akár otthon, akár az irodában használhatom.

 

 

Biztosan vannak benne mindenféle csudálatos okosságok, csak mivel ezeket
nem annyira a hardver, mint inkább a működtető szoftver tartalmazza,
így ez az egyszerű fénykép sajnos semmit sem mutat meg belőlük.

 

 

Ez itt egy aranyozott antennacsatlakozó.

 

 

Ami számomra fura mód nem anya, hanem apa.

 

 

A balra látható (amúgy hármas) csavarfejhez lehet viszonyítani
a panelen található antennacsatlakozó méretét.

 

 

Mivel a tápját a piacon 100 forintért nem adták hozzá,
így kénytelen voltam a tápegységemről megtáplálni.

 

 

Erre az antennára speciel kifejezetten büszke vagyok!

 

 

Arra viszont már kevésbé, hogy a tápomon letekerve felejtettem az áramkorlátot,
amitől aztán nem volt mit csodálkoznom rajta, hogy folyton újraindult a doboz.

 

 

Hogy működik-e, illetve az, hogy ezt helyesen teszi-e, azon kérdésre azért nem
került válasz, mert berágtam rá, minek hatására félbehagytam a vele történő
kísérletezgetést. Ugyanis az van, hogy ha ezt bekapcsolom, akkor ha meg
ugyan nem is jelenik a párom laptopján az elérhető WIFI kapcsolatok
között, de a meglévőt az teljesen kinyírja. Össze, majd elraktam.
Szerintem ez is egy olyan kütyüm a sorban, amit talán már
soha többé nem fogok elővenni. Erre fel még egy hét sem telt,
mikor is újra nekiugrottam. Sajnos nem jutottam vele semmire. Ez
valószínűleg azért történt, mert a leírása szerint (már ha jól olvastam)
a beállításához kellene a gyári szoftvere. Szóval ez még nem olyan
modern, hogy az IP címe alapján webfelület alól lehet beállítani.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.