Nagyon útban van az a telefon az éjjeliszekrényem előtt. Ráadásul nem csak úgy egyszerűen nagyon, hanem kétszeresen is útban van. Egyrészt ugye épp rálépek mikor kimászok az ágyból, másrészt útban van egy enyhe szétszedés felé. Ez egy CB76-os tárcsanélküli telefon, ami ráadásul gyakorlatilag teljesen új.

   Mindössze annyi történt vele, hogy ki lett bontva a doboza, amibe aztán bele lett pillantva. Elmeséljem, hogy honnan van? Nos ezt például a melóhelyen találtam, elhagyatva az öltözőszekrényem tetején. Szóval valaki csak úgy egyszerűen feldobta a szekrényem tetejére. Mivel nem az enyém volt, ezért odébb dobtam. Mivel nem kevés idő elteltével továbbra sem érezte senki a sajátjának, vagyis mindenki csak dobálta, ezért egy idő után már hozzátartozott az öltöző megszokott képéhez, hogy a doboz bánatosan néz valamelyik szekrény tetejéről. Aztán egyszer megszántam, és levittem a pincébe a többi szemét közé. Mikor aztán már-már az elviselhetőség határán is túlburjánzott a lomtenger, akkor pedig hazahoztam.

   Láttunk már CB76-os készüléket, ráadásul nem is egyet. Például volt már érdekes belű, meg citromsárga, de idővel még nyomógombos is akadt. Ez meg mondjuk tárcsa nélküli. Ez azért jó, illetve azért van így, mert ezt a készüléket tipikusan olyan helyre, pontosabban szólva olyan vonal végére szánták, amiről amúgy sem lehet telefonálni. (tárcsázni) Persze használtak ilyet rendes vonalhoz is, például kollégiumokban, ahol az volt a cél, hogy ne lehessen kifelé hívni az adott vonalról. No de a diákság leleményes, illetve csak tudott valaki morzézni a brigádból. Az eredetileg a tárcsa által adott impulzusokat ugyanis helyettesíteni lehet az automata villa jól időzített nyomkodásával.
   Visszatérve az eredeti célhoz, ez a készülék un. személyhívó vonal végére való. A drót végén ebben az esetben nem a megszokott alközpont, vagy főközpont figyelt, hanem egy úgymond kulcsos készülék. Ez egy batár nagy valami, amiben típustól függően több kevesebb telefonkulcs volt. A kulcs lecsukva alapállapot, a kulcs felnyitva beszéd, a kulcs feltolva csengetés. Például a gumigyárban a diszpécser ilyen vonalakon keresztül tudott odaszólni mindenfelé.
   Ebben a rendszerben az a jó (egy átlagos mellékvonallal szemben), hogy ez nem lehet foglalt, ugyanis senki mással nem lehet rajta beszélni, csak a diszpécserrel. Ha a kézibeszélőt felemeljük, akkor egyből a diszpécsernél csörög, vagyis ez egy közvetlen vonal a főnökhöz.
   Az, hogy a vonalvégen található készülékben nincsen tárcsa, az nem anyagspórolás, hiszen ez a szocializmusban nem volt szokás, hanem egy jelzés a felhasználónak, hogy ez nem hétköznapi telefon, ne emelgesse a kagylót, mert ez közvetlenül a főnökénél jelez.

   Valaki kérte tőlem a CB76-os kapcsolási rajzát. Tudtam én, hogy eredetileg benne van a készülékben, mégpedig betolva a panel alá, csak ugye honnan szedjek egy olyan 76-ost, amiben még megvan? Most meg itt van előttem, így gondoltam beszkennelem a rajzot.
   Egy időben szinte mindenkinek ilyen telefonkészülék volt az asztalán, de mára annyi nyom sincs róla az interneten, mint egy kapcsolási rajz. Szóval ott tartottam, hogy beszkennelem a rajzot. A szkennerhez kell az asztal üresen. Már majdnem összecsomagoltam a készüléket, mikor leesett, hogy akkor szedhetem majd szét megint. Már persze csak akkor, ha vissza akarom tenni a készülékbe a rajzot. Márpedig én visszaakarom! Fogtam, és átdobtam az egész rendetlenséges miskulanciát az ágyra...

   Nemrég találtam az utcán egy dobozban egy csomó trimmer potit, melyeket aztán épp most sikerült magamra borítanom, mikor egy határozott mozdulattal kirántottam a polcból a szkennert. Pedig már hányszor megígértem, hogy nem teszek a tetejére semmit...

   Ez viszont tényleg nem tudom mire jó. Mégis ki a csuda akarna (s pláne miért) újratekercselni egy indukciós tekercset? Persze én már csináltam ilyet, de ott más volt a cél, szóval nem igazán érdekeltek az eredeti menetszámok.

   Erről azt hiszem már meséltem. Fogták a gyárban a zsinórt, méretre vágták, majd ráhúzták a tehermentesítőket a kábelvégekre, aztán felsaruzták a drótokat. Ezután, hogy ne gubancolódjon össze a kábel, szépen összetekerték, majd felszerelték a készülékzsinór egyik végére a dugót, a másik végét pedig bekötötték a készülékbe.
   Mindezek után persze már nem lehet kibontani a csomókat, vagy legalábbis nem egyszerűen, ugyanis a zsinór végére szerelt dugó egyszerűen nem akar átférni azon a hurkon, ahol dugó nélkül még ugye simán átfért. Ez egy elég bosszantó dolog volt, pláne, hogy hiába szólt érte az ember bárkinek. Évtizedekig megmaradt a jelenség, mert ugye a technológiai utasítás az szent és sérthetetlen. Mondjuk jelen esetben inkább érthetetlen...