Érvként szólt mellette a mindössze 300 forintos ára, a külsejének viszonylagos épsége, valamint a páratartalom mérője is. Ezen felül mutatja a hőmérsékletet, a hőmérséklet változásának trendjét, és még ébreszteni is tud. Hogy a komfortszintet is jelzi, az engem azért nem hat meg, mert szerintem én magam is simán el tudom dönteni, hogy jól érzem-e magamat. A páratartalom-mérő mondjuk nem működik (lásd az LL kiírást), de a piacon vásárolt dolgok már csak ilyenek. A meteorológiai állomás (ez van ráírva hátul, mármint weather station) mutatta napocska kamu.

   Az órában lévő elemeket ellenőrizve, nem azok alacsony feszültsége ad okot az elektronika agyatlan bolondozására. Mármint nemcsak a páratartalom-mérő írja ki, hogy LL, ami valószínűleg a low level, vagyis az alacsony szint rövidítése, és nemcsak a napocska virít az LCD kijelzőn felhős időben, de egyrészt maga az óra is folyton valami hülyeséget mutat, másrészt időnként csak úgy magától bekapcsol a készülék amúgy kék színű háttérvilágítása, utóbbival többször is frászt hozva a szerzőre. Mármint vacsora közben, elmélyülten rágcsálva a falatokat, kétszer is azt hittem, hogy valami kigyulladt a konyhaszekrény peremén. Amúgy persze igen, de szerencsére nem lánggal, hanem csak az LCD háttérvilágítása önfejűsködött.

   Mikor az órát a konyhából a hallba behoztam, a konyhaszekrény előtt, közvetlenül a hűtő mellett ácsorogva, annyira tudtam, hogy van ott valami más egyéb nagyon fontos dolgom is, hogy annak (mármint a feladatnak) az erőszakos felidézése már csak ezért is (mármint azért, mert nagyon akartam) csúfos kudarcba fulladt. Végül kellett hozzá vagy úgy fél óra, hogy rájöjjek, az ebédre sütendő húst (csülök) kellett volna a grillbe betennem konfitálódni.

   Ezt szegénykémet vagy teleszarta valami bogár (mely állatka mondjuk nem értem, hogy mégis miért választana lakának egy órát), vagy az óra durván párás környezetben volt (mondjuk melegház), és akkor azok a pöttyök nem állati, hanem növényi maradványok.

   A hőmérőnek (fekete pötty, két lábbal) mondjuk mindegy, de a páratartalom érzékelőjének (fehér porcelán négyzet, hátoldalán ebből a nézetből nem látható vonalkákkal) nagyon is keresztbe tehet, ha piszkos.

   Miközben a többi alkatrész a virágállvány pótpolcára került száradni, a szerző egy olyan állapotba jutott, ami végül azt eredményezte, hogy valami csoda folytán eszébe jutott, hogy épp hónap vége van, mire fel - míg az alkatrészek száradtak - nekiállt a szokásos hóvégi statisztika elkészítésének.

   Bár azt azért előre tudtam, hogy nyáron durván vissza fog esni a teljesítményem (lásd a jobb alsó sarokban azt az igen csúfos nullát), de attól még valahol a lelkem mélyén komolyan reménykedtem benne, hogy ennyire azért nem fogok belassulni. Ez persze (megjegyzem szerencsére) még véletlenül sem azt jelenti, hogy nem csináltam semmit, hanem csak azt, hogy a szétszedett bigyók közül egyik sem szerepelt a már korábban megemlített akármiket nyilvántartó táblázatomban.
   Amúgy (mivel a táblázat egy másik füléből ez az adat is leszűrhető) az idei év, vagyis 2020 augusztusában (a szokásos nyári lazítás ellenére) 19 tétellel sikerült csökkentenem a szétszedetlen kincseim darabszámát, ami tulajdonképpen szép eredménynek mondható.

   Valamint egyben azt is eredményezte, hogy már az idei negyedik ugyanilyen listának is túljutottam a felén, mely tény azt vetíti előre, hogy ha nem jön közbe semmi, akkor 2020-ban még a 2017-es 188-as teljesítményemet is lazán túl fogom szárnyalni. Illetve ez már most is megtörtént, mert ugye (3x56)+31=199, és akkor ezt a mai cikket még nem is számoltam!
   Hogy ez a meglehetősen magas szám mennyire látszik meg a környezetemen? Na azon a téren már nem igazán van mivel büszkélkednem! Mondjuk a fáspince járható, az útszóró sós viszont már csak majdnem, míg a lomosban már megint nem férek oda a szekrényekhez az ajtóik elé rámolt kacatjaimtól. A teljes felületén bemutatásra váró lomokkal - pláne több rétegben - belakott pincei asztal csúfos látványáról már nem is beszélve!

   Azt kell mondjam, hogy a mai napi tevékenységem következményeképp, egészen szépen alakul ezen a pulton a rend. Na jó, rend az nincs, de már akkora tömeg sem, mint amekkora még reggel volt. Mármint a jelen óra boncolása előtt, mérgemben zsinórban elvettem innen négy tételt. Mármint azért voltam mérges, mert miután lefényképeztem vele valamit, alig tudtam ide visszatömködni a nem is oly nagydarab fényképezőgépet.

   Mivel dél már rég elmúlt, gondoltam ennyi idő már biztosan elég lesz a csülöknek a forróságban pácolódásból, mire fel levettem róla az alufóliát, majd átállítottam a grillt az eddigi 80-ról 180 fokra.

   Aminek idővel az lett az eredménye, hogy ilyen szépre sült a hús. A csülök bőrét mondjuk nem hagytam megpirulni (értsd ropogósra sülni), mert akkor azzal az én fogazatom már nem bír el. A krumpli amúgy nem azért került a hús mellé, hogy az is megsüljön (amúgy persze de), hanem azért, hogy biztosan legyen alatta egy kevéske víz.
   Miután ezt megettem (vagy legalábbis belőle az első adagot), azonnal betoltam az arcomba egy tőlem szokatlanul erős kávét, nehogy még bele találjak aludni az óra összeszerelésébe.

   Egy kicsit ugyan bénáztam az elektromosságot az LCD kijelzőhöz vezető gumicsík behelyezésével, de viszonylag gyorsan kiderült, hogy nem nekem kell pozícionálnom, mert megteszi helyettem a háttérvilágítás lapjából kiálló két pöcök.

   Az MN9310 karakterkombinációra rákeresve, az derült ki, hogy a készülék bolti ára 2.000 forint volt. Engem azért nem vígasztal, hogy én csak 300-at adtam érte, mert ugye pont az a része, vagyis a páratartalom-mérője nem működik, ami miatt tulajdonképpen megvettem.

   A nyáklapon az alkatrészek lábait sajnos hiába forrasztgattam át, a műszer nem javult meg, ugyanis a jelenleg látható 40 százalékos értéket csak akkor hajlandó kijelezni, ha rálehelek az érzékelőjére.

   Ez itt már a második adag süti, a sajtos és a tea között elhelyezett 1 megohmos ellenállásokat tartalmazó fiókommal. Mármint pótoltam a készletből egy a panelről hiányzó ellenállást.

   Még az jutott eszembe, hogy beviszem magammal a fürdőszobába (mármint majd este fürdéskor), ahol is a másik műszer mellé odatéve, azonnal ki fog derülni, hogy a két mért érték között mennyi a különbség. Mint az látható, a jól mérő műszer (lásd jobbra) épp kétszeres értéket mutat.
   Mikor már majdnem ott tartottam, hogy egy amolyan kerülőmegoldásként fogom és kétszeresére növelem az érzékelő méretét (mármint a felületét), akkor szerencsére, vagyis még éppen idejében (de csak mert sokat bámultam a számokat) sikerült rájönnöm, hogy nem sokat érnék vele. Mármint azért nem, mert a két műszer mutatta érték között sajnos nem lineáris, vagyis nem mindig kétszeres a különbség.

   Mire fel képtelen voltam megállni, hogy bár már pizsamában, de vissza ne üljek az asztalhoz, mégpedig sorjában lemérni a műszerben található alkatrészek értékét, miszerint megfelelnek-e a melléjük írt adatoknak. Jelentem megfelelnek. Vagyis már megint kidobtam az ablakon 300 forintot. Még ezt a veszteséget... No nem mintha máskor nem adnék ki ennyi pénzt valami olyasmiért, ami a szétszedése után egyből a kukában végzi, és már galádul eleve ez is volt vele a tervem...