Ez a mai projekt úgy kezdődött, hogy mikor reggel a megszáradt edények elpakolásakor egyszerre láttam meg a bögre alján a sárga peremet és az előző nap elől felejtett ecetes palackot, gondoltam összeeresztem őket. Mármint öntöttem ecetet a bögrébe, hátha az képes lesz belőle kioldani azt a csúf sárgaságot, ami valószínűleg akkor keletkezett, mikor anyám a bögréből elforralta a teát. Miután a konyhából bejöttem, azonnal megláttam az asztalom pultján a párom fürdőszobai csaptelepéről lecsent víztörőt (alig valamivel több maradt meg belőle), amivel még azon melegében visszasétáltam a konyhába, majd mivel az ecet oldja a vízkövet, a víztörő (mások szerint perlátor) a bögre mélyére került.

   Miután rájöttem, hogy le lehet róluk a vízkövet oldani egyszerre is (pláne így érdemes igazán), hamarost a konyhai csap víztörője is a bögrébe került. Azért nem azonnal, mert sokáig birkóztam vele, mire végre nagy nehezen engedett.

   Ami nemcsak a meglehetős mennyiségű rárakódott vízkő okán esedékes, hanem azért is, mert a képen látható módon, vagyis különös módra ferdén ereszti át magán a vizet. Ez még akkor is így van, mikor nagyon megnyitom a csapot.

   Mivel az angol kicsinek bizonyult, elővettem a franciakulcsot, ami sajnos szintén nem hozott eredményt, mert hiába szorítottam rá az amúgy párhuzamos felületekre, amiről persze előtte még a vízkövet is lepiszkáltam, a víztörőt még csak meg sem bírtam moccantani! A csaptelepet ugyan meglehetősen masszívan tartják a helyén a csövek, de mivel most valahogy nem akartam árvizet okozni, inkább nem erőltettem a dolgot.

   Helyette azt találtam ki, hogy leveszem az egész kifolyócsövet (amúgy is lötyög), amivel majd lesétálok a pincébe, ahol aztán bátran adhatok neki egy hatalmas kalapáccsal. Erre fel nem találtam akkora, pontosabban szólva akkorka csavarhúzót, ami odafért volna a csaptelep és a fal közé. A BIT mondjuk rövid.

   Hogy a csavarnak hogy áll a slicce, pláne milyen állapotban van, azt egy a csaptelep mögé dugott tükör segítségével állapítottam meg. A képen végigvonuló ovális csík amúgy anyám kedvenc kistükrének pereme.

   Gondoltam biztosan találok az amúgy szintén szabványos méretű BIT-re egy épp méretes csavarkulcsot, tévedett a szerző rutinosan ismét egy hatalmasat... Mármint azért, mert míg a csavarkulcsaim metrikusak, addig a BIT külső mérete angolszász léptékű. (6,3 milliméter, avagy 1/4 coll) Na ekkor tett a szerző egy nagyon, de nagyon csúnya kijelentést erre a k*rva szabványosított világra.

   Persze mit nekem egy kevéske smirglivel kipótolni a csavarkulcs és a BIT közötti hézagot... A műtét amúgy nem volt sikeres, mert végül épp mint ahogy a víztörő a kifolyócsőről, úgy a kifolyócső a kád csapjáról sem jött le. Na így esett, hogy harmadikként végül nem a kád, hanem a fürdőszobai csap víztörője került bele az ecetbe.

   Elmondjam mi a baj ezzel az összeállítással? Nos az, hogy valami marha (értetlenebbek kedvéért ez lennék én) nemcsak egyszerre szedte szét a három (amúgy különböző típusú) víztörőt, de egyből össze is keverte az alkatrészeiket.

   A bögre azért került ki az ablakba, mert az ecet marásának meggyorsítása érdekében betettem a mikróba, ahol is forráspontig hevítettem. Na ekkor történt, hogy 300 méteres körzetben mindenki úgy gondolta, hogy valahol saláta készül.

   Bár a száradásuk felesleges (mert ugye a helyükön folyton áll rajtuk a víz), de attól még félretettem az alkatrészeket, hogy legalább míg összerakom őket, addig ne legyek tőlük vizes.

   Na innen igazán szép nyerni! Mármint onnan, hogy bár ma reggel szedtem szét őket, délutánra már semmi emlékem sem volt róla, hogy melyik apró bigyó melyik másikoknak volt társa eredetileg. Azért tényleg lehetett volna annyi eszem, hogy a szétszedésükkor lefényképezem az összetevők sorrendjét. De ha nem, hát nem...