Hiába van álcázó zöld színe, egy ráadásul még apró is doboznak, ha egyszer teleptartó van rajta, akkor azt én tuti kiszúrom! És már raktam is bele a bicikli kosarába a legfrissebb szerzeményt.

   A kaputelefont is találtam, meg a virágcserepek alá való tálcákat is, meg azokat a Snoopykat és Minyonokat is, melyek a mostanában az apró cuccok hurcolására bevetett fagylaltos dobozban lettek elrejtve.

   Amiket az elrakásuk előtt természetesen teszteltem is, mely tevékenységem mindjárt két meglepetést is okozott. Míg az egyik az volt, hogy a frissen beszerzett izzók közül négy is hibásnak mutatkozott, addig a másik az, hogy a régiek közül is.

   Azt még megértem (bár csak nehezen magyarázható), hogy ezeket az izzókat úgy tettem el, hogy nem teszteltem őket. No de hogy égett ki az újak közül négy? Na jó, a cseréptálcában található izzók nem újak (legfeljebb csak nekem azok), de én magam tekertem ki őket egy (mármint egyetlen) izzósorból. Négy izzó meg ugye - soros kapcsolás esetén - egyszerre nem nagyon ég ki.

   Ez speciel most frissiben égett ki, a tesztelése közben a kezemben, amin annak tükrében nincs mit csodálkozni, hogy le van törve az izzó vége. Mivel ez a típus (teljesítmény alapján) a mi izzósorunkhoz amúgy sem jó, így ez a hír engem olyan nagyon azért nem tört le.
   Hogy mégis minek tartok az izzósorunkba alkalmatlan izzókat? Mit tudom én... Minden szart elteszek! Amúgy az a fehérség az izzó buráján belül, az elfröccsent wolframszáltól keletkezett.

   Bár később valószínűleg nem így lesz, de most azt találtam ki, hogy egy újabb tételt a virágállvány pótpolcáról elfogyasztandó, az izzókat áttettem a faládikába, amit amúgy azért hoztam haza (megjegyzem szintén a 2020-as lomtalanításkor), hogy a pincében beletegyem az ónt, a gyantát, és a pisztolypáka tartalékhegyét. Mivel a doboz teteje süllyesztett, egy csempét készülök belevágni, amin aztán kedvemre forrasztgathatok, mert a páka és az elguruló forró óngombócok nem tesznek benne kárt. Ha belegondolok, hogy a lakásban használt forrasztópad milyen lassan készült el, ez a pincébe megálmodott valószínűleg már sosem fog.

   A fadoboz sokkal jobban mutat a szekrénysorban, mint az elődje kék Tungsram feliratú. Amúgy találtam dobozt az izzóknak is, szintén fából, de az most valahol a pincében van.
   Ahogy ez így eszembe jutott, mindjárt beugrott, hogy a már kiürült piperés doboz is oda való, míg a kilincset még ezer éve vettem a Verseny utcai lomos piacon, mondván jó lesz felújítani (lecserélni) vele a szobaajtó zárját. A rengeteg apró bigyó mindeközben (mármint miközben ezeken gondolkodtam) mind a sütis dobozba került.

   Hogy a két oda nem illő doboz elvétele mennyit emelt a nagyszoba fényén, az szerintem kimutathatatlan. Az izzós doboz amúgy azért nem került a kukába, mert annak is a pincében a helye, mégpedig a lenti izzós dobozban, ahol is az apró izzókat fogja tartalmazni. Már ha megérem, hogy egyszer eljutok odáig, hogy ezt az apró anomáliát is rendbe tegyem.

   Nekem igazándiból ezek a lehetőségei tetszettek meg. Mármint az, hogy gombnyomásra ugat, béget, vagy bőg mint egy tehén. Terveimet keresztülhúzva, nem is oly apró hibaként jelentkezett, hogy közben sajnos zenél is, ami teljesen tönkreteszi az állathangok élvezetét. Már úgy értem, hogy kétszer 100 wattra kihangosítva.
   A készülék amúgy meglehetősen halkan muzsikál. Konkrétan annyira halkan, hogy mikor megtaláltam, akkor az utcazajban hiába nyomkodtam a gombjait, egy mukkanását sem hallottam.

   Amit balra látunk, az egy 100 wattos szovjet izzó gyári csomagolása, ami úgy került képbe, hogy míg Mártika szomszédasszony leszólt a negyedikről, hogy az ajtaja előtt kiégett a lépcsőházi lámpa, addig nekem ez az izzó épp nagyon útban volt a polcon. Már úgy értem azért, mert ez már bele sem fért a csurig rakott szobai izzós fiókba.

   A másik ok a halkságra az lehet, hogy leszakadt majd félreugrott az apró hangszóró mágnese, vagy leszakadt a membránjáról a lengőcséve. Legalábbis a PTS 100-as érpárkeresőnek általában ez volt a hibája.

   Nincs benne erősítésre különálló tranzisztor, ellenben a hangszóróval sorba lett kötve egy 470 ohmos ellenállás. Ennek persze komoly halkító hatása van, ami az apró játék adta idegesítő hangokat a csendes szobában többször is meghallgatva, mondhatni nagyra értékelendő.

   Az apró hangszóró mágnesére csak úgy egyszerűen rá lett ragasztva egy amúgy kétoldalas ragacs, aminek a másik oldala sehová sem csatlakozik. Mondjuk így, hogy még rajta van a gyári fólia, amúgy sem ragadna hozzá semmi.

   Bár elsőre lazán rozsdának néztem, ami ugye szintén okot adna a hangszóró halkságára, az a barnaság azonban nem rozsda, hanem ragasztó. Mármint valami barna trutyival lett felragasztva a lengőcséve a membránra.

   Már majdnem bekapcsoltam a pákát, mondván az ellenállás kisebb értékűre cserélésével felerősítem a készülék hangját, de aztán úgy döntöttem, hogy inkább nem tolok ki a kissrác szüleivel. Mármint annak a kissrácnak a szüleivel, akivel időnkét össze szoktam futni a pincében, mikor kiviszik a tárolóból a társasház kertjébe a játékokat, és amúgy valószínűleg rá fogom sózni ezt a játéktelefont.

   Még a hatalmas hangszóróval is csak annyira halkan szól (na ja, az a 470 ohmos ellenállás, az bizony századára veszi a hangerőt, már ha 4 ohm körüli ellenállású a hangszóró), hogy nem sikerült az eseményt (mármint a gombok nyomkodását) megörökítő videó. Mármint a videó hangrésze lett túl halk.