A bolti bevásárló lista mellett látható óra már oly régóta hever a konyhában, hogy teljesen átvette a pörköltszagot. Hogy miért nem vittem be a helyére, a többi boncolandó közé? Azért nem, mert odabent már elfogyott a hely. Ez most annyira így van, hogy a napelemes akkutöltőt sem tudtam hova elhozni a virágállványról. Mindezt úgy, hogy minden nap azzal a szent elhatározással ébredtem, miszerint az adott napon aztán már tényleg nekiállok elbontani az utóbbi időkben már komolyan zavaró mértékben felgyűlt lomos piaci beszerzéseket, meg persze azokat is, amiket hozzájuk hordtam a pincéből, még a régi készletből. Persze már napok óta nem csinálok semmit, csak bambulok, meg ténfergek...

   Annyit viszont azért sikerült elérnem, hogy legalább a jövő évi cikkfelújítós listáknak nekiálljak. Ezt a listát most azért nem a végéről visszafelé kezdtem el besatírozni (mármint a rubrikáit), hogy semmiféle esélyem se legyen érzékelni a lemaradást. Már úgy értem, hogy ezt aztán tényleg hiába nézem, mert ebből ugyan rá nem jövök, hogy hol tartok a magam elé kitűzött feladattal.

   Rátérve végre a lényegre, felmerül az a nyilvánvaló kérdés (vagy ha nem, én mondjuk akkor is megválaszolom), hogy ugyan miért vettem meg ezt az órát, mikor mutattam már hasonlót. Nos azért, mert abban a régi cikkben nem szedtem szét apróra (mert nem akartam vele tönkretenni) az óra kivetítős részét, viszont megemlítettem, hogy ezt majd egy másik alkalommal megteszem. Ez az a másik alkalom, amire nemcsak az adott okot, hogy épp a minap fésültem át az említett régi cikket, hanem még az is, hogy ez az óra mindössze 100 forintomba került. Mivel épp mostanában látom (no nem mintha eddig ne tudtam volna róla), hogy mennyi minden kacat bemutatása van még hátra (már úgy értem, hogy amiket valamelyik szétszedtem cikkben már megemlítettem), ezért képtelen voltam megállni, hogy ezt az órát meg ne vegyem. No nem mintha a már meglévő kacatjaimat mind bemutattam volna...

   Ellenben az innen nézve jól látható két alsó lyukba dugható talpa (vagy lábai) már hiányoznak. Ez mondjuk nem lehet probléma. Mármint új talpat gyártani, ha esetleg mégis úgy döntök, hogy túléli az óra a mindjárt bekövetkező procedúrát.

   Terveim szerint ma alapvetően a kivetítős részre fogok rámozdulni, de persze nemcsak, hanem inkább csak főképp. Na most ha túléli az óra a boncolást, akkor összerakom, ha meg nem, akkor nem.

   Az óra megvásárlására nemcsak a már említett tényezők adtak okot, hanem pluszban még az is, hogy a teleptartó érintkezői teljesen épek. Vagyis komoly esély van rá, hogy ennek az órának semmi baja sincs.

   Ha balra nyomom meg, akkor hagy még egy kicsit aludni, míg ha jobbra, akkor nekiáll világítani. Az utóbbi gomb nemcsak az óra kivetítős részét indítja be, hanem mint az kicsivel később kiderült, a fő LCD háttérvilágítását is.

   Az órába betéve két akkut, ha csak halványan is, de megjelentek a kijelzőn a számok. Azért csak halványan, mert így, mármint akkukról járatva nem 3, hanem csak 2,4 voltot kap az elektronika.

   Amit látunk, az nem azért lett bekeretezve, hogy tudjuk hova kell nézni, hanem azért, mert a fényképezőgép sokadik próbálkozásra sem volt hajlandó a szerinte éles részleteket nem tartalmazó piros négyzetre fókuszálni. Miután megmutattam neki, hogy mit nézzen (mármint a vonalakat), akkor már sikerült odakoncentrálnia.
   Ami viszont nem sikerült (mármint az órának), az a számok plafonra, vagy akár ide a papírra történő kivetítése. Mivel a cél a kivetítős rész belsejének bemutatása, ezért ezt a hibát most mondhatni örömmel fogadtam. Már úgy értem azért, mert ugye egy működőképes órát valahogy kevésbé lelkesen verek szét, mint egy már eleve nem működőt.

   Elemről, vagy tápegységről járatva szép kontúrosak lettek a számai. Mikor ez a látvány leért a tudatomig (már úgy értem, hogy a páratartalom és a hőmérő léte), mindjárt olyan terveket kezdtem el szövögetni, melyek szerint ennek az órának a lomos pincében lenne a helye. Hogy aztán lesz-e ebből a nagyszerű tervemből valami, azt majd az idő dönti el. Már úgy értem, hogy ha élek addig, hogy egyszer csak elfogynak a boncolandó kincseim, vagy legalább olyan szintre csökken a számuk, hogy az már ne legyen annyira zavaró mint most, és még van bennem hozzá erő, akkor tuti, hogy neki fogok állni barkácsolni!

   Mivel az órán nem láttam csavart, és még csak olyan helyet sem ahol elbújhat, így joggal gondoltam úgy, hogy a háza egyszerűen csak össze lett pattintva. Mikor aztán a feszegetése közben a második komolyabb roppanást meghallottam, úgy döntöttem, hogy inkább lefeszítem róla a tőle immáron jobbra látható fényes fekete előlapot, ami mögött amúgy nincs semmi, kivéve persze a hiányolt csavarokat.

   Balra egy miniatűr LCD kijelző, aztán egy szalagkábel, majd egy apró panel következik. Ez annyiban tér el a múltkor boncolt változattól, hogy ezen (mármint az apró panelen) nincs a kijelző vezérléséhez egy az alapóráétól különálló vezérlő IC. Amúgy meg a felépítményt elnézve (eddig legalábbis), még nem tettem benne semmi kárt. Vagyis a múltkorit is nyugodtan szétszedhettem volna, merthogy az összerakásában nincs semmi kunszt.

   Na ennek mondjuk nem sok értelme volt, hiszen míg az egyik felében két lencse található, addig a másikban továbbra is semmi. Vagyis a menet még véletlenül sem nem azért van rajta, hogy szét lehessen tekerni, hanem csak azért, mert ugye azzal szabályozható a vetítő fókusza. Vagyis ennek segedelmével, mármint a recés rész tekerésével lehet hozzáállítani a vetítőt az óra és a plafon (vagy fal) közötti távolsághoz.

   Ez pedig egy pláne olyan kép! Mert ugye ez úgy készült, hogy megnyomtam az óra tetején a gombot, felvettem az asztalról a fényképezőt, tenyerembe tettem a LED-et, majd mire beállt a fókusz, addigra az óra már ki is kapcsolta a LED-et, hiszen az nem világíthat folyamatosan, mert akkor percek alatt lemerülnének az elemek. Persze ha a fénykép elkészítésének erejéig rádugtam volna az órára egy külső tápot (amit megérezve folyamatosan világít az óra), akkor már sokkal jobb eséllyel indultam volna az éppen világító LED-ről készült fénykép elkészítésének versenyszámában. No de nincs itt ennyi esze senkinek...

   Annyi viszont volt, hogy sikerült rájönnöm, miszerint ha az óra kivetítős része csavarhúzós feszegetésre nyílik, akkor valószínűleg a másik fele is, mire fel már döftem is bele a csavarhúzómat. Mindeközben a vetítőgép piros LED-je csakis azért világít, mert most egyáltalán nem ő a főszereplő.

   Az ember elsőre azt mondja rá, hogy milyen szép a fekete alapon fehér (na jó, akkor csak majdnem az) számkijelzés, de aztán gyorsan kiderül, hogy ez így rosszabbul látszik, mint ahogy a fordított esetben szokott.

   Ezzel a képpel nem azt mutatom, hogy innen forrasztottam le a vetítőgép felé menő színes vezetékeket (amúgy innen), hanem azt, hogy bár az óra és a vetítő LED-jeinek külön vezérlő tranzisztoraik vannak, a meghajtásuk közös. Hogy ezt minek említettem, illetve néztem meg egyáltalán? Nos azért, mert míg a vetítőben világít, illetve most már csak világított a LED, addig a fő óra háttérvilágításául szolgáló két másik nem.

   Na itt aztán csináltam mindent, de eredmény az nem volt. Például kipróbáltam, hátha csak fordítva lettek (már úgy értem, hogy még gyárilag) bekötve a LED-ek, illetve átkötöttem őket a kivetítő LED-jének helyére, de semmi. Végül persze már megint az derült ki, hogy én vagyok a hülye, mert ha nem akkukról járatom az órát, hanem elemekről, akkor már simán beindul az LCD háttérvilágítása.

   Elmondjam mi az érdekes ebben a látványban? Nos az, hogy az órában nemcsak a képen látható két elem nincs benne, hanem már a korábban az elemek helyett bevetett akkumulátorok is rég a polcon ülnek.
   Ezért a jelenségért amúgy az órát vezérlő panel egyik sarkán ücsörgő elektrolit kondenzátor tehető felelőssé. Mármint abban bújt meg az óra elemek nélküli működtetéséhez szükséges energia.

   Az apró csavarokat azért tettem a helyükre, mert a múltkor épp ilyenek kellettek valamihez. Maga az óra - míg csak úgy nem döntök, hogy készítek számára valami talpat - a pincei órás dobozba kerül.